Magyar Szó, 2002. július (59. évfolyam, 153-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
2002. július 27., szombat Kényszerigazgatás Bezdánban Ez lett a vége a választási huzavonának Nyugat-Bácskában, de valószínűleg szélesebb körzetben sem fordult elő, hogy kényszerigazgatást vezettek volna be egy helyi közösségben, községi szinten is csak egy-két alkalommal történt meg ilyesmi. Nos, Bezdánban megtörtént ez, amire természetesen semmi szükség nem lett volna, ha rendes mederben bonyolítják le a helyhatósági választást. Csakhogy nem ment minden úgy, ahogyan kellett volna... De nem is igen lehetett elvárni, hogy simán lezajlik a választás, mert minden korábbinál nagyobb volt a tét: a piaccal való gazdálkodás és egyéb bevételek... A vesztes fél, a Tisztességgel- Becsülettel elnevezésű polgárok csoportja (amely 11:4 arányban veszített a Bezdánért és a Bezdán Jövőjéért elnevezésű polgárok csoportjával szemben) bírósághoz fordult, mivel úgy vélte: törvényszegés történt. Varga Ferenc a győztes koalíció nevében elmondta: a bírósági végzéssel semmibe vették a választópolgárok akaratát. A bíróság azt sem tartotta egyébként fontosnak, hogy meghívja a „vádlottakat, azaz még védekezésre sem adtak nekik lehetőséget. Több alkalommal is közölte az újságírókkal a helyi közösség tanácsának elnöke, hogy részükről valóban előfordult a kampánycsend megsértése, ez azonban nem jelent törvénysértést, ami miatt meg kellett volna semmisíteni a választást. Nos, a választást a zombori községi bíróság mégis megsemmisítette, majd következett az újabb huzavona az újabb választás kiírásával kapcsolatosan, és mindennek az lett a vége, hogy más megoldás híján kényszerigazgatást fognak bevezetni ebben a jobb sorsra érdemes mezővárosban. És mindez állítólag három napon múlott... A választási bizottság elnöke, Antun Knezi ugyanis kiírta a helyhatósági választás újbóli megtartását, ebből azonban nem lehetett semmi, mert, mint kiderült, három napot késtek ezzel az eljárással. Ennek következményeként pedig nem marad más hátra, mint hogy a zombori községi végrehajtó bizottság 60 napon belül bevezesse a kényszerigazgatást. Ezzel Bezdánt kiskorúsították, mert idegen emberek fognak dönteni a helyi közösség ügyeiben. A vesztes Tisztességgel-Becsülettel polgári csoport elérte célját, hogy megbénítsa a vezetőség munkáját, így elnapolhatják a munkákat, a piac építését, a temetővel, a mozival kapcsolatos kérdések napirendre tűzését és más fontos tennivalókat, nekik ugyanis ez érdekükben áll anyagi okok miatt - nyilatkozta egyebek között Varga Ferenc. Egyelőre teljesen bizonytalan, mikor lesz Bezdánnak újra új vezetősége, hiszen itt a vakáció, és még azt sem tudni, mikor „lép életbe” a kényszerigazgatás. És hogy meddig tart ez a rendhagyó intézkedés, az fölöttébb kifürkészhetetlen. Kétségtelen viszont, hogy a választáson súlyos vereséget szenvedett félnek sikerült megbénítania a mezőváros irányítását. Ilyesmire a legidősebb bezdániak sem emlékeznek... H.Á. s „Újra becsaptak bennünket!” A földművesek független szakszervezete a búza fölvásárlásáról, a miniszter leváltásának szükségességéről A mezőgazdaságban dolgozók is természetesen abban reménykedtek, hogy Milosevic bukásával megváltozik, javulni fog a helyzetük. Ebből azonban sajnos nem lett semmi, csalódottan vették tudomásul, hogy folytatódik a régi gyakorlat: az ígéreteknek az új vezetés sem tesz eleget. Emiatt Zomborban is már számos alkalommal elhangzott a különféle mezőgazdasági kérdésekkel kapcsolatos összejöveteleken, hogy végső ideje lenne már meneszteni Drágán Veselinovot, a köztársasági mezőgazdasági minisztert. Nos, Drágán Veselinov neve újra szóba került a földművesek független szakszervezetének múlt heti sajtótájékoztatóján. És ezen már nem lepődhet meg senki, aki valamicskét is tisztában van a mezőgazdaság valóban áldatlan helyzetével. Mert megint becsapták a termelőket. Az aratás kezdetén 8 dináros fölvásárlási árat is kínáltak, háromféle osztályt állapítottak meg, ehhez azonban nem teremtették meg a föltételeket. Úgyhogy általában 7 dinárt fizetnek vagy még annyit sem, ez pedig kevesebb a tavalyinál is. Radislav Karalic, a független szakszervezet elnöke fölháborodását fejezte ki a miniszter magatartása miatt: - Veselinov megint becsapott bennünket. Ellenzékiként még azt mondta, a búza árának el kell érnie legalább a 30 pfenniget, és két vagon búzáért egy Ferguson traktor árát ígérte. Mihelyt hatalomra került, a traktor ára már 4,2 vagon búza értékének felel meg. Ugyanakkor azzal fenyeget bennünket, hogy Magyarországról olcsó búzát fog behozni. Vajon kinek a pénzén? Kétségtelen, hogy a búza fölvásárlási árával legföljebb a termelési költségeket lehet fedezni, és ez így van már jó ideje. Érthető tehát a termelők fölháborodása, és mindenképpen megalapozottnak tekinthető a szakszervezet követelése, hogy a termelők képviselői is vegyenek részt ezentúl a búza árának meghozatalában. Mint a sajtótájékoztatón elmondták, a termelők azt fontolgatják: ha ez így megy tovább, elképzelhető, hogy csak saját szükségleteikre vetnek kenyérgabonát. Ilyesmi különben már korábban is elhangzott, és alighanem maguk is jól tudják, hogy ebből a „fenyegetőzésből” semmi sem lesz. Megint a szokásos területen fogják majd termeszteni a kenyérnekvalót, és újra reménykednek, hogy talán nem fogják őket ismét átejteni... H.Á. GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy szeretett édesapám, apósom és atink Smit János (1932-2002) jóságos szíve 70. életévében, rövid betegség után megszűnt dobogni. Drága halottunkat ma 16.15 órakor helyezzük örök nyugalomra az újvidéki Városi temetőben. Újvidék, 2002. VII. 27. Szerettei VÉGSŐ BÚCSÚ bátyámtól Jánostól Újvidék, 2002. VII. 27. Húga, Margit és családja Magyar Szó A telekjárulék nem levegőadó Az alsóvárosiak lakossági fórumán többször szóba kerültek a közművesítési létesítmények építésére szolgáló eszközforrások. Bicskei István, a Stankom Közvállalat igazgatója külön hangsúlyozta, hogy a községben nagyon gyengén halad a telekjárulék megfizettetése. Alig 30 százalékos a megfizettetési arány, holott ez az a forrás, amelyből a pénz céleszközként teljes egészében a községben marad. Ha a polgárok ezt rendszeresebben fizetnék, megfelelő ütemben épülhetnének az utak, csatornák és más létesítmények. A telekjárulék tehát nem levegőadó, hanem nagyon is konkrét rendeltetése van. hgy BELPOLITIKA 5 Már nem kémek, követelnek Az óbecsei Alsóváros polgárai keményen kiállnak azért, hogy a teherforgalmat átirányítsák a Táncsics Mihály utcából - A választott képviselőktől érdekeik tényleges képviseletét várják Az óbecsei II. helyi közösség úgynevezett alsóvárosi részében élők már régóta állítják, nem is alaptalanul, hogy a közművek kiépítettsége szempontjából ez a város legelhanyagoltabb része, és emellett sok más jellegű problémájuk is van. Panaszaikkal hiába fordultak különböző helyekre, nem kaptak orvoslást. Azt is állítják, hogy a terület négy választott képviselője közül csak az egy Berkes Károly az, aki havi rendszerességgel tartott fogadóórákon nemcsak hogy meghallgatja őket, hanem igyekszik is közbenjárni érdekükben, beadvánnyal fordul a községi képviselőtestülethez, a végrehajtó bizottsághoz, a közvállalatokhoz és ahová kell, képviselői kérdéseket vet fel. Persze egy fecske nem csinálhat nyarat, annál kevésbé, mert Berkes képviselő nem tagja a községben kialakult jelenlegi hatalmi koalíciónak. Az alsóvárosiak viszont elhatározták, hogy nem hagyják annyiban a dolgot. A 2000 októbere utáni változások szellemében ők is változásokat Ilyen célból hívták össze azt a lakossági fórumot, amelyen mintegy 100 választópolgár jelent meg, és amelyre külön nyomatékkal meghívták a terület választott képviselőit, a községi elnököt, a végrehajtó bizottság elnökét, a közvállalatok képviselőit. A meghívottak közül egyedül Zoran Stojsin községi elnök tájékoztatta levélben a polgárok társulását, hogy mivel az említett időpontban nem tartózkodik Becsén, nem lesz módjában elmenni a lakossági fórumra. A többi meghívott, Jakab Tibor végrehajtó bizottsági elnök és a Vodokanal Közvállalat képviselője kivételével (akik egyébként nem jelezték távolmaradásukat), megjelent. A lakossági fórum szervezői és a megjelent polgárok a Táncsics Mihály utcán át vezető teherforgalom áthelyezését, a csapadék- és a szennyvíz elvezetését, az alsóvárosi katolikus temető ravatalozójának kiépítését, járdák és utcák aszfaltozását, az artézi kút felújítását kívánták megbeszélni, továbbá megfelelő információ legtöbbet a teherforgalom átirányításával foglalkoztak. Ezt a problémát már korábban petíció formájában felvetették az itt élő polgárok. A végrehajtó bizottság külön munkacsoportot alakított a megoldás meglelésére. Ez három lehetőséget terjesztett elő, de egyikre sincs megfelelő anyagi fedezet. Az érdekeltek viszont elfogadhatatlannak találták azt, hogy a teherforgalom megmaradjon, azzal a feltétellel, hogy a Táncsics Mihály utca útburkolatát megerősítik, illetve 6 méterre szélesítik. A több vagon súlyú, különféle anyagokat szállító tehergépkocsik - szögezték le a polgárok - nem düböröghetnek olyan utcában, ahol arra nincsenek meg a feltételek. A tönkrement úttestet tényleg meg kell javítani, de csak ha a teherforgalmat már áthelyezték. Szerintük erre egyelőre csak az ipari zónában, a szójagyár előtt elhaladó áteresztő út felel meg. A végén a jelenlevő illetékesek hallgatólagos beleegyezésével leszögezték, hogy követelik, hogy szeptember elsejéig az átmenő teherforgalmat helyezzék át a Táncsics Mihály utcából. Remélik, hogy ily módon mentesülnek majd a zajtól, a veszélytől, a lakóépületek falainak további repedezésétől. Ugyancsak követelésként hangzott el a szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítése, hogy felszámolhassák az emésztőgödröket, amelyek igen gyakran kiöntenek, elárasztják az udvarokat és az utcákat is. Hasonlóképpen követelték a csapadékvíz elvezetésének megfelelő módon történő megoldását. A jelenlevő polgárok örömmel értesültek arról is, hogy a Komunalac Közvállalat a községi kommunális eszközökből sok év után végre kapott bizonyos összeget arra, hogy az itteni katolikus temetőben is megfelelő ravatalozóhely létesüljön. Ennek építését őszig megkezdik. A többi probléma alapos megtárgyalására már nem jutott idő és erő sem. Ez egy soron következő lakossági fórum tárgykörét képezi, amelyre remélhetőleg már nyugodtabb légkörben kerülhet sor, és az illetékesek is felkészültebbek lesznek. gy akarnak, felgyülemlett problémáik mielőbbi megoldását. Ennek érdekében Pro Domo sua (Otthonunkért) néven létrehozták a polgárok társulását, amelyben lakóhelyük közművesítési és más jellegű gondjait összegezik, tárgyalják meg, és javaslatokat, kérelmeket, hovatovább követeléseket fogalmaznak meg. Azt is elhatározták, hogy elsősorban a választott képviselőktől, de a községvezetőktől, a közvállalatok, intézmények vezetőitől is válaszokat kérnek néhány kérdésükre, és a lehetőségek szem előtt tartásával követelik a problémák mielőbbi felszámolásátót kapni a becsei-törökbecsei híddal kapcsolatban. Egy olyan összejövetelt, ahol a polgárok elégedetlensége igen kifejezett, az illetékesek részéről pedig időnként a mellébeszélés fegyverét is bevetik, nagyon nehéz vezetni, kordában tartani. Kovács Károly ülésvezetőnek azonban ez sikerült, akár annak árán is, hogy egyik pillanatban, amikor Tari István, a testület választott képviselője, községi alelnök választási kortesbeszédhez hasonlító felszólalását, amikor a teremben levők egy része elégedetlenségét demonstrálva lassan távozni kezdett, félbeszakította, megvonta tőle a szót. Csonkolás helyett nyesés Csak engedéllyel és szakszerűen A köztereken, utcákon végzett fanyesés, ha a lombkorona kialakulása után a teljes vegetáció időszakában történik, mindig kiváltja a környezet nemtetszését, különösképpen akkor, ha azt nem is végzik kellő körültekintéssel, lehasogatják az ágakat, vagy ha a fa nyakától teljes egészében lombtalanítják, lecsonkítják a fát. Valami ilyesmi történt Becsén, az Alsóvároson, a Petőfi Sándor utca mentén és az azt metsző keresztutcákban. A kábeltévé huzaljainak kihúzásakor ugyanis több helyen útban voltak az ágak, amelyek közül nem egy villanyhuzalhoz is hozzáért, sőt az épületek tetőzetét is több helyen érinti. A Benet kábeltévés vállalkozás megbízásából több helyen elég alapos nyesést, csonkolást végeztek, s ez a polgárok egy részének rosszallását váltotta ki. Többen szóvá tették ezt szerkesztőségünknek, de jelentették a községi kommunális felügyelőségen is. Az utóbbi helyen azonnal intézkedtek: mivel a kivitelezőnek fanyesésre nem volt engedélye, leállíttatták vele a munkát, így azután mi már csak a következményt, a lenyesett fákat, illetve egy helyen az otthagyott nyesedéket tudtuk lencsevégre kapni. Drágán Iliesin kommunális felügyelő viszont elmondta, hogy a kivitelező azóta fanyesési engedélyért folyamodott, s ezt minden valószínűség szerint meg is kapja. A fanyesés viszont csak erre a feladatra szakosodott Komunalac Közvállalat dolga. Mint mondta, a huzal kihúzását zavaró faágakat mindenképpen el kell távolítani, de olyképpen, hogy a fákban ne essen kár, és a nyesedéket azonnal el kell távolítani. A jövő héten tehát várhatóan folytatódnak a kábeltévé hálózatának szerelési munkái, amelynek során a fanyesést szakszerűbben és engedéllyel végzik. így (Aleksandar JOVANOVIC felvétele)