Magyar Szó, 2002. július (59. évfolyam, 153-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

2002. július 31., szerda Felgyorsítják a privatizációt Az előkészületekbe bevonták az önkormányzatokat is­­ Szabadkán várhatóan szeptemberben kerül sor az eljárás lebonyolítására Szabadkán a jelek szerint 26 vállalat­ban ejtik meg, gyorsított eljárással az árlej­­téses privatizációt - tudtuk meg Szecsei Mihálytól, a községi privatizációs tanács elnökétől. Mint a tegnapi sajtótjékoztatón elmondta, azután alakult meg a szóban forgó tanács, miután a köztársasági kor­mány döntött arról, hogy felgyorsítja a magánosítási eljárások lebonyolítását. Ed­dig ugyanis a privatizációra váró mintegy hétezer cégből, mindössze 250-ben fejező­dött be az eljárás. A tervek szerint jóval hatékonyabb módszereket láttak elő, éspedig első lé­pésként még mintegy ezer munkaszerve­zetben. Elsősorban kis- és közepes vállala­tokról van szó, amelyben a foglalkoztatot­tak száma nem haladja meg a kétszáz, két­százötvenet. Az eljárások felgyorsítása an­nak is köszönhető, hogy bevonták az elő­készületekbe az önkormányzatokat, s ez­zel csökkentek a különféle adminisztratív és a vállalatokban szükséges egyéb előké­születi munkálatok. Egyszerűsödtek a fel­tételek is azzal, hogy néhány nagyobb bank hiteltámogatásban részesíti a leendő beruházókat illetve vásárlókat. A szóban forgó bankok mintegy 60 milliót láttak elő erre a célra. Szecsei Mihály szerint a szabadkai vál­lalatok iránt nem csak a helybeli befekte­tők érdeklődnek. Kiemelte, hogy nem en­gedik meg, hogy bárki monopolhelyzetbe kerüljön, magán az árverésen mindenki egyforma eséllyel indul. Elmondása sze­rint a vállalatok zöme telekönyvileg ren­dezett, így ez nagyban megkönnyíti az el­járás lebonyolítását. Egyes vállalatok ese­tében azonban nehezíti a helyzetet a bel­ső viszonyok rendezellensége, amelyek óhatatlanul gátolják a hatékony munkát. Megtudtuk, hogy a szabadkai vállala­tok közül eddig az Autooprema, a Napre­­dak, az Inos, fordult a községi tanácshoz, s amelyek esetében már indítványozták is a Köztársasági Privatizációs Ügynökségek a folyamat beindítását. Mint a tegnapi saj­tótájékoztatón elhangzott, a szabadkai vál­lalatokban várhatóan szeptemberben, il­letve októberben kerül sor az aukciós pri­vatizációk lebonyolítására. S. K.Á. A nemzeti kisebbségekről meg­hozott szövetségi törvény értelmé­ben, ahol a kisebbség számaránya eléri, vagy meghaladja a tizenöt szá­zalékot az állami intézmények köte­lesek az adott kisebbségek nyelvén és helyesírásával is kiírni a különféle in­tézetek, intézmények nevét. Szabad­ka belvárosában tett rövid sétánk al­kalmával azonban nem sok helyen tapsztaltuk az új törvény gyakorlatba történő átültetését. Egyedül az új­ és a régi városháza bejáratánál lévő tá­jékoztató táblákon szerepel a város­ban használatos mindhárom hivata­los - a szerb, a horvát és a magyar. A korzón lévő Fizetésforgalmi vállalat, illetve a Nemzeti Bank cégtáblája, az Adóhivatal, a Foglalkoztatási Köz­pont és a Kataszteri Hivatal továbbra is egynyelvű­­ cirill betűs. Ugyanezt mondhatjuk el a piacon lévő Egés­zségügyi Felügyelőségről is, ahogy a vasútállomáson lévő Vámhivatal cég­táblái is egynyelvűek. Sok olyan in­tézménnyel is találkoztunk, ahol bár magyarul is kiírták az intézmény ne­vét, azonban a városelnevezés még mindig egynyelvű (a legtöbb iskolá­nál ez a helyzet). A Katonai Ügyosz­tály városközpontban lévő táblája is cirill betűs, s ugyanez mondható el a kisbajmoki ócskapiacról is. A belügy­minisztérium épületein elhelyezett táblák azonban többnyelvűek, de ezek még 1988 előtt kerültek mai he­lyükre. És az egynyelvű példákat so­rolhatnánk, azok oldalakat ten­nének ki, hisz az iskolák elsöprő többségénél, bár feltüntetik an­nak nevét magyarul is, azonban rendre a ciril betűs „Subotica” díszeleg a helymeghatározásnál. Mikor várható változás, mikor cserélik le az egynyelvű, és mi­kor helyezik fel a többnyelvű táblákat? - ezzel a kérdéssel ke­restük meg Vörös Kucsmik Gyöngyi községi titkárt, aki el­mondta, hogy ez a kérdéskör el­sősorban tartományi illetékessé­gű. IQ. dr. Korc­ecz Tamás tar­tományi kisebbség­ügyi titkár megkeresésünkre elmondta, hogy elméletileg már az 1991- ben hozott nyelvtörvény értel­mében kötelező a kisebbségek nyelvén is feltüntetni mind az ál­lami vállalatoknak, mind a ma­gáncégeknek intézményük ne­vét. Mindezt csak megerősíti a kisebbségügyi törvény.­­ Mindez a gyakorlatban nem történt meg, azt nem is szankcionálták. Márciusban az általam kinevezett felügyelő végig­járta ezeket a térségeket, s megálla­pította az Ön által is ismertetett té­nyállást Felszólítottuk és ismételten felszólítjuk az illetékeseket, hogy mi­nél előbb tegyenek eleget törvénybe­li kötelezettségüknek. Amennyiben, azt a nyár folyamán nem teszik meg, úgy a törvény értelmében feljelen­tést teszünk ellenük az illetékes szer­veknél. Mindezek ellenére, azonban látnunk kell, hogy egy évtized hibáit nem lehet pár nap alatt orvosolni (az önkormányzat sem tartja be ma­radéktalanul a szabályt, mert a het­venes években felállított utcanévtáb­lákat már réges-rég le kellett volna cserélni), de ettől függetlenül ezen a téren látványos változásra van szük­ség - mondta a tartományi kisebbség­­ügyi titkár. di­ EGYNYELVŰ DEMOKRÁCIA Szabadka még mindig Subotica Az állami intézmények következetesen nem tartják be a törvényt, alig látni kétnyelvű táblákat Szabadkán - Hamarosan szankciók várhatók SZABADKAN MA FILM KORZÓ: 40 nap és 40 éjszaka, amerikai, (18, 20, 22) ZVEZDA: Kísérleti gyilkosság, ame­rikai, (19, 21, 23) VÁROSI MÚZEUM: Állandó tárlat­ra várva ALFA STÚDIÓ: Gyurkovics Hunor alkotásainak állandó kiállítása ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai men­tőállomáson este 7-től reggel 7 óráig (terepi szolgálat), tel.: 94 vagy 551- 373. Járóbeteg-szolgálat: a Zmaj Jova utcai rendelőben * Gyermekgyógyá­szati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Iskolai rendelő, tel.: 553- 627 * Nőgyógyászati rendelő, tel.: 552-543 * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 552-499 * Városi kór­ház­, tel.: 555-222;* Mentők: 551-373. Fontosabb telefonszámok Szabadkai magyar főkonzulátus 554- 811; * Szabadkai horvát főkonzu­látus 557-793; S. O. S.: lelkisegély­­nyújtó szolgálat: 553-000; Suboticat­­rans: 555-566; * Vasútállomás: 555- 606; * Pátria Hotel 554-500; Elektro­­vojvodina (diszpécserek): 44-336; Táv­fűtő művek (hibabejelentés): 548-383; Vízművek (hibabejelentés): 557-711; Taxi: Halo Taxi (Városháza alatt) 9766; SU-taxi (vasútállomásnál) 9784; Eko taxi 970; Expres taxi 9787; Korner taxi 9785; Kéményseprők: 553-072; Dragstore (0-tól 24 óráig) 23-334; Fu­­nero 554-433 és Corpus 757-121 (te­metkezési vállalatok). ADJUNK VERT Egész napos rendezvényt szervez a Vöröskereszt Sok érdekesség és ingyenes utazási lehetőség Palicsra és vissza A szabadkai Vöröskereszt az ön­­kormányzattal együttműködve szom­baton Humánus Szombat elnevezés­sel egész napos rendezvényt szervez Palicson, melynek keretében várják az önkéntes véradókat és családju­kat. A rendezvényt a Férfistrandnál lévő Vöröskereszt kempingben tart­ják meg reggel nyolctól. A támoga­tóknak köszönhetően ingyenes ha­lászlével, üdítőkkel, péksütemény­nyel várják a látogatókat. Sőt, akik autóbusszal mennek Pa­licsra vért adni, azok ingyenesen utazhatnak, a véradó könyvecske fel­mutatásával. A 11 óráig tartó véra­dás közben lehetőség van általános orvosi vizsgálatra is, majd ezt követő­en sport és zenedélutánt szerveznek. Bővebb információt a 024/621-103- as telefonszámon lehet kapni. Magyar Szó Elhalasztották a szúnyogirtást A Szabadkai Állatorvosi Ál­lomás értesíti a méhészeket, hogy augusztus 3-áig minden valószínűség szerint nem lesz szúnyogirtás Szabadkán és Pa­­licson. A meteorológusok e hétre esős időt jósolnak, azért halasztották el néhány nappal a tervezett időpontot. A szú­nyogirtást az esti órákban vég­zik majd. Az átlagfizetés: 9294 dinár A szabadkai statisztikai hivatal szerint a júniusi át­lagfizetés 9294 dinár volt városunkban, ami 1,1 szá­zalékkal több, mint a má­jusi. A gazdaságban 8895, míg a magánszektorban 10462 dinár volt a havi ke­reset. Szerbiai átlagfizetés júniusban 8993 dinár volt. //Őszre ismét járhatunk színházba Renoválják a Népszínház előcsarnokának mennyezetét - A művelődési tevékenység finanszírozására elkülönített eszközök elosztásával kapcsolatos nyitt levélről is szó volt a községi művelődési tanácsos sajtótájékoztatóján A községi önkormányzathoz nem jutott el az a nyílt levél, amelyben a művelődési tevékenység finanszírozá­sára kiírt pályázattal, a külön e célra elkülönített pénzek elosztásával kap­csolatos kifogásait sorolja fel a 12 alá­író, s vár választ a felvetett kérdésekre. Papp Árpád községi művelődési taná­csos közvetve jutott hozzá az említett levélhez, de örül neki, mert a nyílt párbeszéd a demokrácia egyik fő is­mérve. A még hónapokkal ezelőtt meghir­detett pályázatra 180 kérvény érkezett be, ebből 10 százalékot kénytelenek voltak elutasítani, a kitöltésében je­lentkező hiányosságok miatt (például a pályázó nem sorolja fel tételesen a kért összeg felhasználását). A pályá­zók fele, azaz 90 kérvényező kapott tá­mogatást, amely teljes egészében vagy részben fedi a megvalósítás költségeit (tehát, a község a pénzelő, vagy a társ­finanszírozó) . ELSŐ ÍZBEN PÁLYÁZTATTAK Öttagú bizottságot alakítottak még március végén, amelynek tagjai: Jele­­na Piukovic matematikatanárnő, Ves­­na Priboj magyartanár, Krekity Olga újságíró, Stevan Mackovic történész és Papp Árpád községi művelődési ta­nácsos, aki május közepén vette át ezt a tisztséget és ezzel együtt a bizottsági tagságot Boros Györgytől. Mint egy új­ságírói kérdésre elhangzott: a Szerbi­ai Demokratikus Ellenzéket alkotó pártok konszenzusa alapján alakult ki e bizottság összetétele, mint ahogyan ez más esetekben is gyakorlat volt. A rendezvények, programok stb. finan­szírozására vonatkozó kérvények elbí­rálásnál a város érdekeinek figyelem­be vétele, a színvonal volt az egyik fő mérce, amelyet a bizottság szem előtt tartott. Valamivel több mint 2 millió dinárt osztottak fel (volt olyan kér­vény, amelyben a rendelkezésre álló pénz többszörösét, 16 millió dinárt igényeltek). A községi végrehajtó bi­zottság hagyta jóvá a pénzek elosztását június végi ülésén. A könyvkiadásnál például egyik szempont az volt, hogy egy, legalább 15 éves hiányt enyhítse­nek, hisz ebben az időszakban kevés szakkönyv jelent meg a városban, s az anyagi költségekre átutalt pénzből soha nem telne az egyes szakintézmé­nyeknek kiadványok megjelentetésé­re. Mint Papp Árpád megjegyezte, most első ízben osztottak ki eszközö­ket ily módon, s e tapasztalatok birto­kában ők is látják, hogy mi az, amin változtatni, tökéletesíteni kell. Példá­ul a szabályzat egyik gyenge pontja, hogy nem írja elő, hogy ki kell értesí­teni azokat is, akik nem jártak sikerrel a pályázaton. S mint elhangzott, a mű­velődési tevékenységre elkülönített külön eszközök elosztására ismét ír­nak ki pályázatot, amely e héten, illet­ve a jövő héten jelenik meg. Papp Ár­pád azt is elmondta: a pályázati rend­szernek mindinkább fel kell váltania a pénzek elosztásában eddig érvénye­sült automatizmust. S végre mindin­kább be kell járódnia annak a gyakor­latnak, hogy az egyes intézmények, szervezetek több helyen is pályáznak pénzért, így a község csak egyik társfi­nanszírozója egy-egy projektumnak. Még a múzeum munkatársa volt, ami­kor a szegedi Esély a Stabilitásra ala­pítványnál megpályáztak egy, a kép­restauráláshoz fontos vákuumasztalt, amelyet ma délben mutatnak be az új­ságíróknak és minden érdeklődőnek. A községi végrehajtó bizottság 75 napja dolgozik ebben az összetétel­ben. A községi művelődési titkárság ez idő alatt is igyekezett a régióban és ezen kívül is művelődési kapcsolato­kat kialakítani, ápolni. Ennek egyik eredménye, hogy szeptemberben az eszéki opera vendégszerepel a palicsi szabadtéri színpadon. Fontosnak tart­ják a középületek megmentését az utókornak, például a palicsi könyvtár renoválását, vagy a Bagolyvár meg­mentésére indított kezdeményezést, melyet az önkormányzat is támogat. ÉVADKEZDÉSIG SZERETNÉK FELÚJÍTANI Hétfőn a községi művelődési taná­csos Ljubica Risztovszkival, a Népszín­ház igazgatójával együtt Kasza József szerbiai kormányalelnökkel és a köz­­társasági művelődési minisztérium képviselőjével a színházépület és a Jadran színházterme felújításával kap­csolatban folytatott megbeszélést. Ko­moly esély van rá, hogy szeptemberre elkészül a Népszínházban a leomlott mennyezet helyreállítása, tehát az ősszel kezdődő színházi idényben a kamarateremben tarthatnak színházi előadásokat. A tartományi művelődé­si titkárság 2 millió dinárt utal át a fel­újításra, a köztársasági minisztérium­ban is elhangzottak eszközök elkülö­nítésével kapcsolatos ígéretek. A Jad­ran színháztermének renoválását is belátható időn belül szeretnék elvé­gezni. Egyelőre a legfontosabb, hogy megmentsék, amit lehet, hogy feltéte­leket teremtsenek a munkához. Az óriási összegeket igénylő tervek meg­valósítására egyelőre nincs lehetőség. Egy újságírói kérdés a körzeti tele­vízió egyik szerkesztőjének azzal a ki­jelentésével volt kapcsolatos, hogy ki­lakoltatás esetén felgyújtja a felszere­lést. Papp Árpád annak a véleményé­nek adott hangot, hogy ez egy meg­fontolatlan kijelentésnek tűnik, de mégis komolyan kell venni. Nem a kö­zség az alapítója e televíziónak, tehát nem tartozik a községnek a hatásköré­be, hogy döntsön e televízió sorsáról. Papp Árpád azt javasolta a sajtó képviselőinek, hogy havonta egyszer találkozzanak, hogy a művelődéssel kapcsolatos minden kérdésről tájéko­zódhasson a közvélemény. m. k. Remélhetőleg már szeptember közepéig elkészül a Népszínház előcsarnoka és vörös foyer-ja leszakadt, életveszélyessé vált mennyezetének a felújítása „Fotelharc folyik” A kommunisták szerint csak a háborús nyerészkedők járnak jól A Jugoszláv Kommunista Szövetség községi bizottsága közleményében élesen bírálja az országban uralkodó közállapotokat. „A fizetések jobbik eset­ben csak hónapokat késnek, de van, hogy azt egyáltalán nem kapják meg a munkások. A hatalomtartók nem jöttek rá, hogy amíg a termelés áll, addig nem lehet szociális programról beszélni. A mélyrepülés továbbra is tart: vá­rosunkban a munkanélküliek száma egyre nagyobb. A privatizációval csak a háborús nyerészkedők járnak jól, az átlag ember gyermekeit sem tudja isko­láztatni a hatalmas tandíj miatt. Amíg minden szinten a fotelért zajlik a küz­delem, életünk egyre rosszabb lesz. A Kommunista Szövetség a közeljövőben egyesíti erejét az országban lévő többi munkásszervezettel, hogy végre meg­teremtsék az elkeseredettségből és a kilátástalanságból való út alapját". din SZABADKA 7

Next