Magyar Szó, 2002. augusztus (59. évfolyam, 178-204. szám)

2002-08-02 / 179. szám

2002. augusztus 2., péntek Nyaralunk, mint régen(!?) Az idén „minden eladható” - Görögország a legnépszerűbb - Olcsó vendégszobák a zentai Domusban Az utóbbi tíz-tizenkét évben sokan csak nosztalgiázva idézték föl a régi nyaralási emlékeket, ahelyett, hogy útra keltek volna, mert jórészt a sze­génység, részben pedig a politikai vil­longások miatt inkább itthon marad­tak. A fiatalok rengeteg helyi tábor kö­zül válogathattak, melyek nem rosszab­bak a tengernél, csak a kettőt nem le­het összehasonlítani, mivel az igazi nyaralást sokak számára a „nagy víz” je­lenti. Az újságíró és az utazási irodák meglepetésére egyaránt nagy fordula­tot hozott az idei év, legalábbis erre kö­vetkeztethetünk Németh Andrásnak, a zentai Domus tulajdonosának és igaz­gatójának a szavaiból.­­ Elmondhatom, hogy az idén „mindent” el lehetett adni, a görögor­szági kínálatunk például már május­ban kimerült, júniusra-júliusra pedig a török és a bolgár tengerpartot is „elad­tuk”, legföljebb az utóidényre akad még kevés hely. Sőt, a Crna Gora-i he­lyek is elkeltek, pedig ott rendkívüli mértékben, azaz 100 százalékkal növe­kedtek az árak, valójában az eurót kie­gyenlítették a márkával. • Tehát jobban élünk, mint eddig...­­ Nem állítanám, hogy kilábaltunk a szegénységből, inkább az egy évtize­des bezártság után egyszerűen szeret­nének (ismét) világot látni az embe­rek. Törökország és Bulgária minded­dig háttérbe szorult, mivel a szolgálta­tások színvonala korántsem elégítette ki az igényeket, és egészségügyi meg egyéb kockázattal jártak ezek a nyaralá­sok. A bátrabbak mégis elmentek, s mi­vel egészségesen haza is tértek, utána mind többen választották ezeket az or­szágokat. Nem meglepő, mert miköz­ben ott 20-25 márka egy négytagú csa­lád ebédjét kifutja, a montenegrói ten­gerparton egy személynek kell ennyit fizetnie. Biztosan még többen utazná­nak az említett két országba, de kevés a repülőgépjárat, autóbusszal pedig igencsak fárasztó az egy napig vagy 36 órán át tartó utazás. • Magyarországon ugyan nincs ten­ger, de korábban sokan választották nyaralásra a Balatont vagy valamely fürdőhelyet.­­ Drága lett számunkra Magyaror­szág, mert a szolgáltatások színvonala a régi maradt, az árak viszont 50 száza­lékkal növekedtek. • A Domus azonban mindeddig fon­tosnak tartotta - bár ez nem nyaralás - a magyar történelem és kultúra emlé­keinek a megismertetését Magyaror­szágon és Erdélyben körutazások vagy kirándulások szervezésével.­­ Ebben a tekintetben is rendkívüli változást hozott az idei év: a tervbe vett erdélyi körutak már „telt házasok”, sőt, ami eddig soha nem fordult elő: július­ban többen a telelési feltételekről ér­deklődnek. • Régebben arról is beszélgettünk, hogy nem csak innen kellene elvinni az embereket „világot látni”, hanem érde­mes volna Vajdaságba csalogatni a kül­földieket, még ha nincsenek is olyan nagy látványosságok, mint például Er­délyben.­­A Domus nem mondott le erről az elképzeléséről. Vajdaságban igazán csak a vadászturizmus él, de azt külön­böző csoportok tartják kézben. Van azonban Vajdaságban is látnivaló, tör­ténelmi és kulturális emlékek: az aracsi Pusztatemplom, Eleméren Kiss Ernő vértanú­sója, Kupuszinán és Doroszlón tájház, a zentai csatáról készült fest­mény Zomborban, Zentán a csata em­lékhelye, természeti értékek. Egy „hosszú hétvégén” vagy akár egész he­tes program keretében mindez bejár­ható. Kisebb csoportok számára ren­delkezésre áll a nyolcszemélyes mini­busz, és részben ilyen céllal nyitottuk meg három vendégszobánkat is az iro­dánk mellett. Turistákat vagy alkalmi vendégeket egyaránt elhelyezhetünk a két- és háromágyas szobákban. A szál­lás költsége naponta mindössze 360 di­nár, ami sokkal alacsonyabb a szállodai árnál. S mi nem teszünk különbséget hazai vagy külföldi vendég között. Az élelmezést is megszervezzük szintén ol­csón a közeli vendéglőkben. Nyáron és télen egyaránt bárki megszállhat ná­lunk egy napra vagy hosszabb időre is, tájékoztatót pedig a 814-922-es telefo­non nyújtunk, vagy a főutcán a Petőfi Sándor 31. szám alatt - hallottuk a Do­mus igazgatójától. Játszva barátkoztak Családi vasárnap volt Adán A Tisza menti Nagycsaládosok Egye­sülete immár harmadik alkalommal szervezte meg Adán a családi vasárna­pot, a nagycsaládosok találkozóját. Júli­us 28-án a rekreációs park rendezett környezetében több mint 300-an gyűl­tek össze, hogy szórakozva, játszva, vetél­kedve, barátkozva eltöltsenek egy kelle­mes napot. Az idei találkozóra a Tisza menti nagycsaládosok mellett érkeztek vendégek Csantavérről és Orosházáról is. A délelőtti vetélkedők, majd a finom ebéd után fürdőzés és állatkert-látoga­­tás következett, bemutatkoztak az ifjú tűzoltók és volt röplabdatorna is nagy csatákkal. A rendezvényt színesebbé tet­te a rakétamodellezők bemutatkozása és a galamberegetés. Először minden egyes TINCSE tagszervezet egy-egy tagja engedett el egy galambot, majd a többit együtt bocsátották útjukra, jelképezve a nagycsaládosok összetartozását. A gye­rekek nagy kedvvel játszották a játék ha­tárok nélkül elnevezésű vetélkedőt, amelyben a szülők is részt vehettek. Az időjárás, a zápor csak rövid időre szakí­totta félbe a játékot. A Vöröskereszt és a Kékkereszt aktivistái is jelen voltak a csa­ládi vasárnapon, a sátrakban kívánságra megmérték mindenki vérnyomását, ta­nácsokkal látták el az érdekelteket és felvilágosító szórólapokat osztottak. A rendezvénysorozat végén gazdag tom­bola volt, mintegy nyolcvan tárgyat sor­soltak ki, köztük néhány értékesebb háztartási berendezést. A résztvevők jó hangulatban, elégedetten távoztak Adá­­ról és fogadkoztak, hogy jövőre is vissza­jönnek. A találkozót a két adai helyi kö­zösség és az Adria közvállalat mellett még nagyon sokan támogatták, amiért a TINCSE vezetése ezúton is köszönettel tartozik nekik.­­ A zentai nagycsaládosok (nagyhasúak) kötélhúzó csapata Mjitmaó TISZAVIDÉK 9 „Kényszerigazgatást Csókán” (!?) A Vajdasági Szociáldemokrata Liga helyi szervezetének „múltidéző” kezdeményezése­­ Margit Zoltán polgármester szerint minden felhozott vád alaptalan A kényszerigazgatás bevezetését kezdeményezi Csóka község terüle­tén a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. Erre vonatkozó közleményét a párt eddig a (tartományi és orszá­gos) szerb sajtónak juttatta el, a ja­vaslat megindoldásában pedig első­sorban „a város lakossága túlnyomó többségének rendkívül rossz anya­gi helyzetét” említi. A Liga helyi szervezete szerint a helyi önkor­mányzat törvénytelenséget is elkö­vetett az új községi alapszabály meghozatala során, az önkormány­zati vezetők viselkedése „a végsőkig felelőtlen”, a VMSZ helyi vezetői­nek egy része pedig „már huzamo­sabb ideje nemzeti türelmetlensé­get szít”. Közleményében a párt fel­rója még, hogy a helyi önkormány­zat vezetői „olyan lényegtelen dol­gokkal foglalkoznak, mint a már bejáródott községi közigazgatás át­szervezése”, és eközben „nem célra­vezető kádermegoldásokat alkal­maznak” és „semmilyen projektu­mot nem dolgoznak ki a jövőre vo­natkozóan”. A Liga szerint az ön­­kormányzat vezetői minden látható eredmény nélkül költik a pénzt bel­földi és külföldi utazásokra, és úgy véli, „alapos a gyanú, hogy visszaé­lések történtek a donátori támoga­tások körül is”. „KITŐL ÖRÖKÖLTÜK EZEKET AZ ÁLLAPOTOKAT?” Margit Zoltán, Csóka polgár­­mestere a felsorolt vádak mindegyi­két alaptalannak, nem egy esetben pedig egyenesen rosszindulatúnak tartja.­­ Egyetlen pontban értünk egyet a bennünket bírálókkal, ez pedig az, hogy Csóka község gazda­sága valóban nagyon rossz állapot­ban van. Mindenki tudja, így a Liga is, hogy mi ezt az állapotot örököl­tük. Miért nem teszi fel a Liga pél­dául azt a kérdést: kiktől? És miért nem válaszol rá? Miért nem nevezik néven azokat az elvtársakat, akik ilyen állapotba juttatták ezt a közsé­get? Továbbá, ha már abban a sze­rencsés helyzetben vannak, hogy párttársaik és pártvezetőik fontos tisztségeket töltenek be a tartomá­nyi vezetésben, akkor miért nem használják fel ezeket a kapcsolatai­kat arra, hogy tegyenek is valamit a község érdekében, ahelyett, hogy a kényszerigazgatás bevezetését java­solják? Ugyancsak örökölte az új önkor­mányzat a községi közigazgatásban uralkodó állapotokat is, mondja to­vább a polgármester. Már az első lépés, a munkaidő betartása és be­tartatása is igen nagy erőfeszítést igényelt, több ellenőrzés alkalmá­val is kiderült például, hogy a helyi irodákban dolgozó munkatársak egyszerűen nincsenek a munkahe­lyükön. Ezt a munkafegyelmet - pontosabban fegyelmezetlenséget - a jelenlegi vezetés épp attól a kényszerigazgatástól örökölte, amely az SZSZP és a JB nevéhez fű­ződik, és nagyon furcsa, hogy a Liga most épp ezeket az állapoto­kat tartja szinte ideálisnak, amelyek semmi változtatást nem igényel­nek, mondja Margit Zoltán. - A helyi önkormányzatban dol­gozó munkatársaim több szociális programot is kidolgoztak, és adtak Slobodan Cobanovnak, egyébként a Liga helyi szervezete szóvivőjének kezébe - válaszol a következő állí­tásra a község első embere. - Azért épp az övébe, mert ő szociális dol­gozó, aki ennek ellenére minded­dig egyetlen programot sem tudott kidolgozni, a mieinket pedig egy­szerűen félrelökte. Lehet, azért van ez így, és lehet, hogy az örökölt ál­lapotokat is azért tartják olyan nagyszerűnek, mert Cobanov úr a 2000. október 5-ét megelőző idő­szakban még a Szerbiai Szocialista Párt helyi szervezetének az alelnö­­ke volt Csókán. „VSZL­VA HÁTTÉRSZÖVETSÉG” Ami az új községi alapszabály meghozatalával kapcsolatban leírt vádakat illeti, azokat a polgármes­ter teljes mértékben visszautasítja. Az alapszabályt az összes vonatkozó törvény, határidő, és a törvényben leírt folyamat tiszteletben tartása mellett hozták meg, így „amikor a VSZL törvénytelenséget emleget, legfeljebb a saját, rejtett, vagy nyílt vágyait fogalmazhatja meg”. A pol­gármester szerint ugyanis a Liga helyi szinten háttérszövetséget kö­tött a Vajdasági Reformisták helyi erőivel, és a két párt szándéka az volt, hogy a helyi önkormányzat törvénytelenségeire hivatkozva ve­zettessék be a kényszerigazgatást. - Ennek a háttérszövetségnek több bizonyítéka is van - mondja. - Egyrészt épp a Vajdasági Reformis­tákhoz tartozó Tóth Árpád, a köz­ségi végrehajtó bizottság elnöke volt az, aki elnöki minőségében az utolsó pillanatig visszatartotta az új alapszabály-tervezetet. Először húz­ta az időt, majd kézjegyével látta el a tervezetet, aztán a képviselő-testü­leti ülésen mégis támadta a saját kézjegyével ellátott dokumentu­mot. Másrészt Sasa Dulka, a VSZL csókás szervezetének elnöke is részt vett azon az előzetes egyeztető tár­gyaláson, melynek témája az új köz­ségi alapszabály volt, és akkor sem­milyen kifogást nem emelt ellene. Harmadrészt enyhén szólva is fur­csa, hogy habár a helyi hatalomgya­korlás épp Tóth Árpád révén lega­lább 50%-ban a reformisták kezé­ben van, lévén ő a végrehajtó bi­zottság elnöke, a Liga mégis csak a VMSZ-hez tartozó önkormányzati tisztségviselők munkájában látja minden baj forrását. Pedig épp Tóth Árpád volt az, aki felrúgta a helyi koalíciós megállapodást, ami­kor az SZDE helyi koordinátora­ként nem kérte ki a VMSZ és a VMDK állásfoglalását egyes kineve­zésekkel kapcsolatban, amikor el­küldte javaslatait az illetékes szer­vek felé. Ennek a „partizánakció­nak” köszönhetően Csókán úgy ne­vezték ki a rendőrfőnököt, az egés­zségház volt igazgatóját és az adóhi­vatal vezetőjét (mellékesen épp az ő párttársát), hogy erről a koalíciót alkotó két legfontosabb párt, a VMSZ és a VMDK mit sem tudott. Koholt vádak a donációkkal kapcsolatos visszaélések is, szögezi le határozottan Margit Zoltán. - Mi még az ilyen esetekben szo­kásos sikerdíjat is beleépítettük a pályázatokba - mondja - így lett például felújítva több régi szeme­teskonténer, és így sikerült felújíta­ni a tiszaszentmiklósi kazánházat, amelyet végül Hódegyházán hasz­náltunk fel. A külföldi donátorok nagyon keményen követelik a számlákat és az elszámolást, aki té­ved, az súlyos árat fizet, mert neve, és a község neve megjelenik a nem­zetközi listákon, mint megbízhatat­lan partneré, és attól kezdve nem számíthat több támogatásra. Ez te­hát aljas rágalom, és minden tőlem telhetőt meg is teszek azért, hogy azok, akik ilyen kijelentéseket tesz­nek, feleljenek is azért.­­ Arra kérem végül mindazokat, akik alaptalanul és valós érvek nél­kül támadnak bennünket, hogy ha valóban a szívükön viselik Csóka sorsát, akkor áskálódás helyett in­kább építkezzenek, mert ha tény­leg az itt élő emberek sorsának jobbra fordulását szeretnék, akkor a kényszerigazgatás bevezetése he­lyett sokkal jobb ötletekkel is elő­hozakodhatnának - mondta végül a polgármester. . Margit Zoltán Családtalálkozó volt Pécsett A Tisza menti Nagycsaládosok Egyesületének (TINCSE) küldöttsé­ge július közepén részt vett Pécsett a Kárpát-medencei Családkong­resszuson. A több mint háromezer nagycsaládost Adáról 27 fős kül­döttség képviselte, Vajdaságból a becseiekkel, a csantavériekkel és a zentaiakkal együtt összesen 103-an vettek részt. A Hűség a családhoz, a természethez és a nemzethez mottóval megtartott kongresszuson számos élményben volt része a vajdasági delegációnak, új barátságok köttettek, több olyan előadást hallgattak meg, amelyek segítik a szer­vezet további munkáját, a tevékenység és a mozgalom további bővíté­sét. Felvételünkön az adai és a becses delegáció egy csoportja látható. "

Next