Magyar Szó, 2002. augusztus (59. évfolyam, 178-204. szám)
2002-08-01 / 178. szám
2002. augusztus 1., csütörtök Jól alakult a féléves mérleg Több mint ötvenmillióval tartoznak a vállalatok telekhasználat címén - Ülést tartott a községi végrehajtó bizottság A községi végrehajtó bizottság tegnapi ülésén jóváhagyták és a képviselő-testület soron következő ülésére elfogadásra javasolják a községi költségvetés féléves eredményeiről szóló jelentést. Az éves szinten előirányzott 1 060 741 000 dinárból a hat hónap alatt 515 787 745,85 dinár folyt be a községi kasszába, vagyis a tervezett bevétel 48,63 százaléka. Noha a község pénzforrásainak alakulását negatívan befolyásolta a tavalyi költségvetésből áthozott adósság, az egy évvel korábbihoz képest mégis kedvezően alakul az idei mérleg. A tavalyi azonos időszakhoz képest 87,56 százalékkal jutott több pénz a községi kasszába. A bevételi oldalon a legnagyobb tételt (a bevételek 75,86 százalékát) az adók képezik, csaknem négyszáz millió dinár értékben. A március harmincadikán hozott idevágó köztársasági törvény értelmében mintegy hat százalékkal kevesebb pénzt származtathat vissza a község a forgalmi adóból befolyt pénzekből, mint az év első három hónapjában. Kucsera Géza, a testület elnöke értékelésében elmondta, hogy hosszú évek óta az idén sikerült reális költségvetést terveznie a községnek, de a különböző járulékok, adók, stb. megfizettetése is rendszeresebb, biztosabb. Ennek köszönhetően sikerült kiegyensúlyozottabban biztosítaniuk a költségvetésből pénzelt intézmények támogatását, finanszírozását, mert rendszeres, biztos forrásra számíthattak, ami nyugalmat és biztonságot hozott munkájukhoz. Amivel nem lehetnek megelégedve, az a kommunális járulékok, elsősorban a telekhasználati adó körül kialakult helyzet. Ennek megfizettetése ugyanis nagyon nehézkésőn történik, (mindössze 23 százalékos). Elsősorban azoknak a vállalatoknak az esetében van gond, amelyekben csődeljárás folyik. Mintegy ötvenmillióval tartoznak a vállalatok ilyen címen a Városrendezési Közvállalatnak. Noha a csődtömegbe bekerültek ezek az adósságok is, teljesen bizonytalan, hogy a községnek mikor sikerül a pénzéhez jutnia. A községi kormány tegnapi ülésén felmerült annak a gondolata, hogy ki kellene vizsgálni annak lehetőségét, hogyan tudna a község - ezeknek az az adósságoknak a fejében - esetleg a privatizációra kerülő vállalatokban részvényessé válni. Mindennek köszönhetően a község jóval kevesebb pénzt tud behajtani, mint amit a hat hónapra tervezett. Mindez azt vonta maga után, hogy a helyi közösségeknek szánt eszközök sem a terveknek megfelelően alakultak. Mint elhangzott, nem alakult a terveknek megfelelően a privatizációból tervezett bevételi forrás sem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy ez eddig egyetlen folyamat sem zárult le. Ezekből a pénzekből tervezte a község felvásárolni azokat a földeket, parcellákat, amelyeket majd a hazai és külföldi befektetőknek szeretnének felkínálni. S. K.A. SZÚNYOGIRTÁSRA VÁRVA Az időjárástól függ a permetezés Az Állatorvosi Állomás arról értesíti a méhészeket, hogy ha augusztus 3- áig a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nem végzik el a szúnyogirtást Szabadkán és Palicson, akkor erre augusztus 5-e és 10-e között kerül sor (természetesen megfelelő időjárás esetén). Mivel az Icon 8 ULV rovarirtó szer igen ártalmas a méhekre, kérik a méhészeket, hogy a kaptárakat a permetezett területtől legalább 5 kilométernyire távolítsák el, s csak a szúnyogirtás után 7 nappal telepítsék őket vissza eddigi helyükre. SZABADKÁN MA FILM KORZÓ: 40 nap és 40 éjszaka, amerikai, (18, 20, 22) ZVEZDA: Kísérleti gyilkosság, amerikai, (19, 21,23) PALICSI NYÁRI SZÍNPAD: A sólyom végveszélyben, amerikai (21) VÁROSI MÚZEUM: Állandó tárlatra várva ALFA STÚDIÓ: Gyurkovics Hunor, alkotásainak állandó kiállítása ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig (terepi szolgálat), tel.: 94 vagy 551-373. Járóbeteg-szolgálat: a Zmaj Jova utcai rendelőben * Gyermekgyógyászati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Iskolai rendelő, tel.: 553-627 * Nőgyógyászati rendelő, tel.: 552-543 * Gyógyszertár, a Városháza épületében, tel.: 552-499 * Városi Kórház, tel.: 555-222;* Mentők: 551-373. FONTOSABB TELEFONSZÁMOK Szabadkai magyar főkonzulátus: 554-811; * Szabadkai horvát főkonzulátus: 557-793; S. O. S.: lelkisegély-nyújtó szolgálat: 553-000; Suboticatrans: 555- 566; * Vasútállomás: 555-606; * Hotel Patria: 554-500; Elektrovojvodina (diszpécserek): 44-336; Távfűtő Művek (hibabejelentés): 548-383; Vízművek (hibabejelentés): 557-711; Taxi: Halo Taxi (Városháza alatt) 9766; SU-taxi (vasútállomásnál): 9784; Eko taxi: 970; Express taxi: 9787; Korner taxi: 9785; Kéményseprők: 553-072; Drugstore (0-tól 24 óráig): 23-334; Funero: 554-433 és Corpus: 757-121 (temetkezési vállalatok). Magyar Szó MÉG EGY LEHETŐSÉG Motorcsónak-vezetői vizsga augusztus 3-án Palicson A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 3-án immár harmadízben tartanak Palicson motorcsónakvezetői vizsgát. Eddig több mint hatvanan vizsgáztak sikerrel, hogy megfelelő engedéllyel közlekedhessenek a vízen, idehaza avagy külföldön. Mások is élhetnek ezzel a lehetőséggel, miszerint nem szükséges valamelyik révkapitányságig utazni vizsgázni, hanem helybejön a bizottság. A sikerrel vizsgázó jelöltek minisztérium által kiadott, nemzetközi érvényű (szerb és angol nyelven kiállított) engedélyt kapnak. A korábban szerzett engedélyeket megfelelő illeték ellenében kicserélik a fentiekre vizsgáztatás nélkül. A jelzett napon, szombaton, 9 órakor a palicsi helyi közösség épületében kezdődik a vizsga elméleti része, majd a tavon bonyolítják le a gyakorlati vizsgát (evezés). Vizsgaanyag kapható. A technikai szervező a palicsi Olimpia SE. Jelentkezni lehet, vagy bővebb felvilágosítás kapható a 750- 822-es telefonszámon, avagy a 064 161 14 95-ös mobilszámon a nap bármelyik szakában. Akinek nincs módjában augusztus 3-án vizsgáznia, kérhet másik időpontot Vákuumasztalt kapott a múzeum A képek restaurálásához fontos eszközt pályázat útján szerezték be A Városi Múzeum pályázat útján szerezhette be azt a vákuumasztalt, amelyet a képek restauráláshoz, konzerválásához használnak majd fel. A múzeum állományában mintegy 2500 festmény található, úgyhogy óriási szüksége van erre, a világban már a hatvanas évek óta használt eszközre, amellyel a képeket szabályosan tudják „kivasalni”, illetve viasszal átitatni. A város más intézményei is igénybe vehetik majd ezt a vákuumasztalt. Mint Papp Árpád községi művelődési tanácsos és Hulló István, a Városi Múzeum igazgatója elmondta: az Esély a Stabilitásért szegedi alapítványnál pályázott az intézmény, amely révén a múzeumi könyvtár és az etnológiai részleg számára polcrendszerhez jutott, s az ide bekerülő tárgyak védelméhez, fertőtlenítéséhez ún. gázkamrát szerelhettek fel (amelyeket szintén bemutatnak majd a sajtó útján a közvéleménynek). A több mint 4000 euró értékű vákuumasztal beszerzése nem lett volna lehetséges még egy komoly támogató nélkül: a tartományi pénzügyi titkárság 100 ezer dinárt utalt át a Múzeumnak. Az eszköz készítője egy szabadkai magánvállalkozó volt. Eddig egyetlen ilyen vákuumasztal volt a tartományban, a Vajdasági Múzeumban. m. k. Ezen restaurálják, konzerválják majd a múzeum gazdag képállományának darabjait Itthon is érdekes a vakáció A Vöröskereszt szabadkai szervezete által meghirdetett Nyaraljunk itthon projektum nagyon népszerű. A júliusban két váltásban egy-egy csoportban 45 gyermek tehetett kirándulást Vajdaság ismertebb városaiban, tájegységein. Az izgalmas programok keretében a fiatalok Zobnaticán lovagoltak, Zomborban a fagylaltkészítés titkaival ismerkedtek, Péterváradon a történelem elevenedett fel előttük, Palicson az állatokkal barátkozhattak az állatkertben. Az előadások mellett a barátkozásra és az ismerkedésre is volt alkalom, az apatini és az adai medencében pedig az önfeledt szórakozásra, pancsikálásra is. Felvételünk a Zobnaticán barátkozó fiatalokat örökítette meg. din (-) Ez már Európa! A szabadkai nyugdíjasotthonban néhány napra is vállalják az idősek és betegek gondozását - A Gerontológiai Központ háziápolási szolgálatában bevezetik a délután műszakot - A megcsappant támogatások miatt takarékosságra kényszerülnek A szabadkai Gerontológiai Központban a közelmúlttól egy új ideiglenes jellegű szolgáltatási formát vezettek be azoknak a mozgásképtelen, idős, vagy akár fiatal, de állandó ápolásra szoruló betegek részére, akiket hozzátartozóik csak meghatározott időre szeretnének az otthonban elhelyezni. Nagy az érdeklődés a szolgáltatás iránt, s néhányan már igénybe is vették: értékes anyagi támogatásokhoz jutottak, amellyel - egyebek között - 25 évre megoldották az egyik legégetőbb gondjukat. Az Amerikai Fejlesztési Alapítványtól kapott, mintegy 380 ezer márka értékű támogatásból felújították a fűtési rendszert. A községi vezetőknek köszönhetjük azt is, hogy München város több ízben is segítségünkre sietett, értékes számítógépeket és egy kombit is kap - Szakszerű szolgáltatást biztosítunk akár néhány napra, egy-egy hétvégére, vagy egy-két hétre is, vagyis arra az időre, amíg a család mondjuk elmenne nyaralni, vagy más elfoglaltsága miatt nem tud gondoskodni a rászoruló családtagjáról - hallottuk dr. Kun Szabó Évától, az intézmény igazgatóhelyettesétől, akitől megtudtuk, hogy ennél az új szolgáltatásuknál minden különösebb eljárás nélkül helyezhetők el a hozzátartozók. A mozgásképesek részére az első emeleten alakítottak ki két, szálloda jellegű szobát, arra is ügyelve, hogy hűvös legyen. Mindkettő kétágyas, de egy személy is igénybe veheti, ez esetben azonban a kétszeres árat fizeti. Két személy esetén az ott-tartózkodás reggelivel naponta négyszáz dinárba kerül, plusz a 18 dináros idegenforgalmi illeték (amelyre a törvény kötelezi az intézményt). Az ebéd 135 dinárba kerül, a vacsora pedig hatvanba, de olcsóbb változatra is van lehetőség, az ún. nyugdíjas menü hatvan dinár, a vacsora pedig harminc. A teljes ellátásra szorulók a hatodik emeleten, vagyis a kórházi részlegben kapnak helyet, az erre kialakított két külön - háromágyas szobában. Az itt elhelyezett betegek 24 órás ápolásban részesülnek, ahol a teljes ellátás, étkezés, ápolás, orvosi vizittel 600 dinárba kerül naponta. Megtudtuk, hogy eleget tesznek a fogyatékosokról gondoskodó hozzátartozók kérésének is. A Gerontológiai Központ élére körülbelül egy évvel ezelőtt új vezetőség került, ami javára vált az intézménynek, nemcsak a gondozottak, hanem az alkalmazottak szempontjából is. Nenad Ivanisevic, a központ igazgatója elmondta, hogy sikerült jó együttműködést kialakítaniuk az önkormányzattal, amelyre korábban nem volt példa. Ennek köszönhetik, hogy a község biztosítja a háziápolási és gondozási szolgálatban dolgozók fizetését, de közreműködésükkel olvan tunk tőlük. A minisztérium közreműködésével pedig az olasz kormány által adományozott mintegy százezer márkából sikerült felújítanunk a konyhai és mosodai felszereléseket, berendezéseket, amelyre ugyancsak nagyon nagy szükség volt, s önerőből képtelenek lettünk volna előteremteni. A fennmaradt eszközökből egy teherszállító kiskombi vásárlását tervezzük - emelte ki az igazgató. Az intézményben - mint megtudtuk - kénytelenek voltak szigorú takarékossági intézkedéseket bevezetni, míg tavaly, a korábbi vezetés alatt, júniusban 88 ezer dinárt költöttek el telefonszámlákra, az idén ugyanebben a hónapban csaknem az egynegyedére szorították vissza ezeket a kiadásokat. Ennek köszönhetően, a fizetésekre vonatkozó kormányrendelet ellenére, nem kellett csökkenteniük a béreket, és továbbra is eleget tudnak tenni a kollektív szerződésekben foglaltaknak. Ugyanakkor szembesülnünk kell azzal, hogy egyre-másra elapadnak a külföldi támogatások, nem támaszkodhatunk már ezek segítségére. Hosszú évek után először került az intézmény olyan helyzetbe, hogy vásárolnia kell a kenyeret, a tejet, egyéb közszükségleti cikket, holott korábban ezeket a kiadásokat felvállalta például a Care International, vagy a Világélelmezési Program. Június elseje óta egyetlenegy jelentősebb nemzetközi emberbaráti szervezet nem lép fel szervezetten, csak a kisebb, főleg egyéni donátorokra számíthatunk. S mindez megnehezíti, hogy fenntartsuk a korábban megszokott színvonalat, mert bátran állíthatjuk, hogy az országban nemigen akad vetélytársunk. Tény az is, hogy a rászorulók egyre kisebb hányada engedheti meg magának ezt a fajta ellátást. Míg valamikor egy átlagos nyugdíj fedezte a bentlakás költségét, most jóval alacsonyabb ennél! A gazdasági ár valahol 19 ezer dinár körül alakul. Az intézmény vezetősége igyekszik a járandóságokkal összhangban kialakítani az árakat, jelenleg 7-10,5 ezer dinár körül alakulnak, de arra kényszerülnek, hogy nagyon is pontosan rögzítsék a szerződések alkalmával, hogy mi az intézmény és mi a hozzátartozók kötelezettsége, s ez gyakran okoz nézeteltérést. Már képtelenek díjmentesen biztosítani olyan gyógyászati segédeszközöket, orvosságot, amit korábban - különböző támogatásoknak köszönhetően - megtehettek. Az igazgató azt is elmondta, hogy azt tervezik, hogy a háziápolási és gondozási szolgálatukban bevezetik a délutáni műszakot is, mert az idősekről való gondoskodás ilyen olcsóbb és emberközelibb formája iránt, a jelek szerint, mind nagyobb igény mutatkozik. L. KISS Ágnes Pedagógusok nyári akadémiája Hétfőn ünnepélyes megnyitó és könyvbemutató Hétfőn 9 órakor a Városháza dísztermében lesz a pedagógusok nyári akadémiájának ünnepélyes megnyitója. Ezt követően, 11 órai kezdettel a gimnáziumban a budapesti Apáczai könyvkiadó mutatja be tankönyveit. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének hagyományos szemináriumán összesen 120 óvónő, tanító és tanár vesz részt. Közülük 64-en a középiskolai diákotthonban lesznek elszállásolva az akadémia idejére, mert Vajdaság más részeiből érkeznek, a többiek pedig szabadkaiak és környékbeliek. SZABADKA 7