Magyar Szó, 2002. szeptember (59. évfolyam, 205-229. szám)

2002-09-22 / 223. szám

2002. szeptember 22., vasárnap Zenica után, Temerin előtt Beszélgetés Bencsik Tamarával, az ígéretes szabadkai énekesnővel TavalyLemlék: a temerini tini-ifjúsági táncdalfsztivál eseményei peregtek a tévében, e sorok „elkövetője” mindaddig csak elvétve vetett egy-egy pillantást a képernyőre, míg felcsendült Vangelis nagy slágere, A Paradicsom meghódí­tása. Na ezt megnézzük... Nem lesz ez túl nagy falat egy zsenge énekes-palán­ta számára?! Kovács Kati számára sem volt mindennapi teljesítmény hitelesen megszólaltatni e szerzeményt, ezúttal viszont, megrökönyödésemre, a fiatal előadó kifogástalanul énekelte a felvezető dallamokat. És láss csodát, a lányka a refrént is oly könnyedséggel „szállította”, hogy egy csapásra szertefoszlott bennem a tinifesztiválok iránti eredendő szkepticizmusom. Bencsik Tamarát, a mindössze tizenötéves diáklányt, aki - bár nem tanult énekelni - oly meggyőzően adta elő az ominózus Vangelis-szerzeményt, hogy a szakma is felfedezte: egyre több lehetőséget kap, sőt, Hol a szerelem címmel CD-je is megjelent. Mivel a nyáron alaposan felpörögtek körülötte az­ esemé­nyek, Tamara mindenképpen rászolgált egy kis faggatásra. • Tamara, elárulnád, hol a szerelem? - Ha engem kérdezel, azt mondom: a pódiumon... Azon a pódiumon, ahol énekelhetek az embereknek, elsősorban az ittenieknek, a vajdaságiaknak - magyarul. Szerintem Vajdaságról (néhány közeli régióhoz hasonlóan) aligha mondhatni, hogy az ígéret földje lenne az igényes szórakoztató zenét művelő előadók számára. • Nem tartasz attól, hogy a vidék, ahol és amelynek énekelni szeretnél, nem biztosít majd erre elegendő lehetőséget, vagy ha mégis, akkor nem olyanokat, amilyeneket szíved szerint óhajtanál? - Egyelőre ezen nem gondolkodom, inkább megragadom a kínálkozó fel­lépési alkalmakat. 12 éves korom óta az összes, a magyar fiatalok számára meg­hirdetett zenei fesztiválra benevezek (szerencsére bőven akad belőlük Vajda­ságban), itt a saját magam választotta dalokat adhatom elő, jórészt kedvenc számaimat. Ezenkívül állandósulni látszanak az egyéb fellépési lehetőségek is, egyre több kulturális rendezvényre, vendégszereplésre hívnak meg, szóval mindig történik valami. Örömmel teszek eleget ezeknek a meghívásoknak. A „haknizást” pedig kerülöm, ha erre céloztál. Többen is megkerestek már ez ügyben és tisztában vagyok vele, hogy szép pénzt hozhatna a konyhára, de tő­lem ez idegen. Ha idővel mégis rákényszerítené a sors, akkor nem fogom túl­zásba vinni. • Mindössze 15 éves vagy. Tudhatja-e az ember ebben a korban egészen biztosan, hogy mit akar? - Fontos dolgok történtek velem a nyáron, de a legfontosabb mégis az volt, hogy sikeresen felvételiztem a középfokú zeneiskola zeneelméleti szakán. Már korábban eldöntöttem, hogy végérvényesen elkötelezem magam nemcsak az éneklés, hanem a zene iránt, és hálás vagyok a szüleimnek, hogy döntésemben támogattak. • A felvételi könnyen ment? - Mivel „biztosra” akartam menni, apait-anyait beleadtam a felkészülésbe. Most lazítok... • Mivel, zenével? - Azzal is, de még inkább evéssel. Fel is szedtem néhány kilót... • Ezek szerint te egy olyan énekesnő vagy, aki kiénekelné a varjú szájából a sajtot?­­ Én egy olyan énekesnő vagyok, aki amellett, hogy szeret enni, mégis job­ban szeret versenyezni, talán ezért is szerepelek olyan szívesen fesztiválokon. Bár, őszintén bevallom, ha nem nyerek, általában eltörik a mécses. • Hányszor fordult ez elő veled?­­ Nem is egyszer, legutóbb pedig augusztusban, Zenicán (!), az ifjú tehet­ségek számára megrendezett nemzetközi táncdalfesztiválon, ahol hazánkat ketten képviseltük. A selejtezőn túljutottam, a döntőben a közönség vastapssal jutalmazott, de a zsűrit ez nem hatotta meg - nem értem el helyezést. • Ott is magyarul énekeltél? - Igen, méghozzá a Honfoglalás című film csodálatos betétdalát, a Szállj, szállj sólyomszárnyán-t adtam elő. Függetlenül attól, hogy díj nélkül tértem haza, kitűnően éreztem magam Zenicán, és köszönettel tartozom Jovan Ada­­movnak és Pongó Lajosnak, akik nélkül a boszniai kiruccanásom nem jöhetett volna létre. • Tudomásom szerint augusztus folyamán más, komolyabb jellegű élmény­ben is részed volt... - Igen, a Hajdújárási Keresztelő Szentjános-templomban közreműködtem Megyeri Lajos Nagyboldogasszony-napi orgonakoncertjén, s bizony megha­tódtam, amikor az Ave Maria elhangzása után nagy meglepetésemre az embe­rek megtapsoltak. Úgy éreztem, hogy egy olyan méltóságteljes helyen a tetszés­­nyilvánításnak külön súlya van. • Dér Henriettával felléptetek több ízben közösen. Hozzád hasonlóan jó képességű tiniénekesnő, akinek a népszerűsége szintén felfelé ível. Nincs köz­­tetek semmi rivalizálás, irigység?­­ Hát, ha azt rivalizálásnak lehet nevezni, hogy szinte naponta telefonálunk egymásnak, összejárunk, együtt vásárolunk, kölcsönösen buzdítjuk egymást... Elárulom, hogy Heni a legjobb barátnőim közé tartozik. • Hogyan tovább?­­ A szakértők azt mondják, hogy nekem a lassú, érzelmes dalok fekszenek inkább. Bizonyítani szeretném, hogy a dinamikus, lüktető számokban is meg­állom a helyem, hiszen ezeket szintén kedvelem Úgy gondolom, hogy a spon­tán kialakult előadói stílusomat nem kellene más mederbe terelni, csak to­vábbfejleszteni, ellenben az énektechnikámon még jócskán kell csiszolni. El­mondanám még azt is, hogy körülöttem segítőkész emberekből nincs hiány, de ők mindannyian a többé-kevésbé pénztelen zenei berkekhez tartoznak. Saj­nos, gyorsan be kellett látnom, hogy olyan segítőkész vállalkozók támogatásá­ra is szükségem van, akik egy-egy fellépés, utazás, zenei kiadvány vagy, akár koncertkosztüm költségeit fedezni tudják. Őszintén szólva, rosszul állok ezen a téren, és azt hiszem, mivel maguktól nem jelentkeznek, nem marad más hát­ra: nekem kell bekopogtatnom hozzájuk. • Utolsó kérdés: látunk, hallunk az idei temerini tini-ifjúsági fesztiválon is? - Belebetegednék, ha nem lehetnék ott... és természetesen nem a könnyek­ben reménykedem, hanem a győzelemben. Nagyon szeretnék első lenni! MEZEI József ZOM­BOR Évadnyitás a Berta Ferenc Zsebszínpadon Vége a vakációnak, a Zomborban székelő Bona Ferenc Zsebszínpad a jövő héttől újra működik. Holnapután, kedden kezdődik az évad, mégpe­dig Koncz István (Weiss Zoltán) kanizsai rendező, költő, publicista vendge­­szereplésével. Este 6 órakor nyílik meg a zsidó kegytárgyak kiállítása, majd sor kerül a Találkozások elnevezésű irodalmi estre. A rendezvény házigazdája Fekete J. József és Győri­ Sándor, vendég Győri­ Klára és a Story együttes. A koráb­biakhoz hasonlóan a belépő ezúttal is ingyenes. ■ Magyar Szó - Amikor megterveztük a fesztivál emblémáját, még nem is gondoltuk, hogy a pagoda melletti égi fuvolás személyesen is ellátogat hozzánk - je­lentette be Sam Riverset a fesztivál művészeti vezetője, Bicskei Zoltán. Aki nem ismeri vagy felvételről sem hallotta Sam Riverset, annak ta­lán túlzott udvariasságnak tűnhetett a kijelentés. De tudni kell, az említett úriember nem csak egy a sok remek amerikai néger jazzmuzsikus közül, hanem sokkal több. Há­rom generációra visszame­nőleg az ősei mind muzsi­kusok, még a szülei is hiva­tásosak voltak: az apja éne­kelt, anyja zongorázott, így mivel Oklahomának azon a részén több temp­lom volt mint klub, a kis Sam úgy nőtt fel, hogy ál­landóan turnén voltak. Te­hát már a kezdetektől fog­va egész életében zene vet­te körül. Nem csoda, hogy a 60-as évek végén, a 70-es évek­ elején,­­az Új szemlélet­­módot kicsíráztató számos New York-i padláskoncert között is a rendkívüliek közé tartoztak a fellépései. A hosszú, nemritkán több­menetes kompozícióinak belső logikája, hangszere­­lési és ritmikai gazdagsága klasszikus értékeket adott ezeknek a koncertek­nek. Emellett ő fedezte fel és ő volt a motorja, támogatója a második chica­gói nemzedék fiatal muzsikusainak. Nélküle nem lettek volna a XX. száza­di kortárs zene meghatározó tényező­ivé. A kanizsai koncert is rendkívül jól sikerült: a közönség egy­ emberként, talponállva kérte kétszer is a ráadást. Sam Rivers egyébként nem csak fuvo­lás, hanem nyugodtan multihangsze­resnek mondató. Szoprán- és tenor­­szaxofonon éppoly izgalmasan ját­szik, mint zongorán. Számomra külö­nösen az a kompozíció maradt emlé­kezetes, amikor mindhárman fúvós hangszereken játszottak és a madár­hangok imitációjából alig észrevehe­tően bontakoztak ki a szerzemény körvonalai. • Rivers úr, tudomásom szerint leggyakrabban trióban lép fel. Mi en­nek a magyarázata? - Igaz, hogy szeretek hármasban játszani, de emellett a saját nagyzene­karommal is muzsikálok, amelyben van, hogy 20-an is vagyunk. De van ze­ném 12 vagy 15 emberre is. Trióban azért szeretek játszani, mert jobban ki tudom fejezni magam. Azonkívül a dobosom és a bőgősöm ugyancsak rendkívül tehetséges és sokoldalú ze­nészek: Anthony Cole a bőgő mellett remekül zon­gorázik és tenorszaxofono­zik, Doug Mathews pedig a nagybőgő, valamint a hat­­húros (!) basszusgitár mel­lett basszusklarinéton is prí­mán játszik. • Belgrádi kollégám önt úgy jelentette be, hogy mi­vel nagyon kedveli a hang­szerek eredeti hangzását, teljes mértékben hangosí­tás nélkül fog muzsikálni. Nekem viszont úgy tűnt, ön nagyon is tudatosan hasz­nálta a hangosítást. - Hát igen, bizonyos ze­néhez a nagybőgő jobban illik, mint a basszusgitár, és ez fordít­va is igaz. A blueshoz és a rockhoz a basszus jobb, a standardokhoz viszont a bőgő. Nekem szerencsém van, hogy Dough Mathews mindkettőn kima­gasló. Sőt, még fúvós számokban is kamatoztathatjuk a tehetségét. De Anthony Cole-lal is így vagyunk, van úgy, hogy két zongorán játszunk egyi­dejűleg. • Hagyományos és avantgárd jazzt is játszanak. Miért tartja mindkettőt fontosnak? - Talán én vagyok a jazz történeté­ben az egyetlen, aki mindkettőben otthonosan mozog és mindkét stílus nagy neveivel, pl. Cecil Taylorral vagy Dizzy Gillespie-vel egyaránt muzsi­kált. Ugyanaz a közönség egyaránt tudja értékelni mindkettőt. Én vi­szont ha standardokat kell játszanom, mindig valami kis trükköt hozzáadok, hogy nekem is érdekes legyen. Mert fontos a közönség véleménye, de ne­kem is örömet kell hogy nyújtson a zenélésünk. Ezt próbáltam mindig va­lahogy összeegyeztetni,­­ ezért kever­tem őket össze. • Úgy hallottam, csak azért repült ide Kaliforniából, hogy Kanizsán fel­lépjen és utána egyenesen vissza­­megy. Igaz-e ez? És ha igen, mi kész­tette egy ilyen nagy út vállalására? - Először is: igaz, hogy­ innen haza­megyünk. Nem egy turné keretében léptünk fel, ahogyan leginkább szok­tunk. Számunkra nagy megtisztelte­tés volt, hogy meghívtak bennünket Kanizsára és ezúton is köszönetet sze­retnénk mondani a szervezőinek. Ha újra meghívnak, ismét nagyon szíve­sen jönnénk. • És odahaza mivel foglalkoznak? Klubokban játszanak-e még vagy csak nagy koncerteket vállalnak?­­ Mivel a klubokban túl sok a füst, én pedig öreg vagyok már és nem na­gyon bírom az ilyesmit, csak koncer­teket vállalunk. Az Államokban tur­­nézgatunk az együttesemmel, New Yorkban, Chicagóban, Georgiában és ahová meghívnak bennünket. Kép és szöveg: PÁSZTOR Sándor Égi fuvolás Beszélgetés Sam Riversszel, a Kanizsai Jazzfesztivál idei legnagyobb sztárjával Sam Rivers a kanizsai jazzfesztivál színpadán... Koncert után zenésztársaival a kanizsai Aranyhalban ! Állandó sorozatunkban vasárnaponként közéleti személyiségek tehetnek fel egymásnak kérdéseket. A kérdésláncban múlt vasárnap Tan János kérdésére Balla Lajos­ Laci, Kanizsa polgármestere válaszolt, ő pedig a Franciaországba elszármazott Nagy József művésznek tesz fel kérdést. Kanizsa egyik legna­gyobb szülöttjétől kérdezem, hogyan magyarázza lokálpatriotizmusát, a hely, a folyó, az ifjúkori élmé­nyek vissza-visszatértét minden egyes művészi projektumában, illetve a szeptember 11-én és 12-én megkezdett bemutatóval való (történt) megjelenés Kanizsán hagyományteremtő kezdet lesz (volt)-e? NAGY József: Minden kanizsai lokálpatriotizmussal született, ez egy erős helyi vírus, adottság. Két szél, két fontos hely közt, a járás szikese és a Tisza folyó közt fek-­­­szik a város. A pusztaság mindig vonzott, mint Hely. Ez­­ a mi sivatagunk, ahol az elengedhetetlenül szükséges­­ meditatív állapotot éltethetjük. A járás kihegyez ben­nünket, a Tisza langyos vize pedig felold. Az alkotó em­ber számára ez éppolyan fontos mint másoknak, hiszen­­ mindenkinek a maga módján meg kell küzdeni az itt ránehezedő létfeladattal. A Kanizsán egykor és ma élt figurákból, társaságok­ból, emberekből egy monumentális színi társulatot tud­nék kiállítani. Egynéhányat kiemelve: Szent Miska, Bebe, Battyus Vittus, Cigonya, Tatus, Szódás Jóska, Dusi... Egyenkénti sorsuk már egy tökéletes életmű, ezért is na­gyon nehéz színpadra állítani, összességükben pedig olyan sugárzó erőt képviselnek, amely termékenyítő. Az is egy kanizsai különlegesség, hogy a fentiek elle­nére, mint a napkitörések, egyes kanizsai emberek a vi­lág szinte összes csücskébe kilökődnek és emiatt még egy kereszttel többet hordoznak. Ezzel a bemutatóval — hasonlóan a színház alapkőle­tételéhez -, remélem itt is egy új szellemi keretet hoz­tunk létre, amelyben a további munka természetesen folytatódhat. Jövő vasárnapi számunkban a kanizsai Bálint Zoltán, a jazzfesztivál és az Ifjúsági Szövetkezet igazgatója vála­szol Nagy József kérdésére. MŰVELŐDÉS 15 Juhász Erzsébet emlékére Juhász Erzsébet emléknapot tartanak jövő szombaton Topo­lyán. Az írónő tisztelete jegyében 16.30 órakor találkozó lesz a Nyugati temetőben a családi sír­boltnál, majd 17 órai kezdettel a Kodály művelődési központ klub­termében Hózsa Éva és Láncz Irén értekezik Juhász Erzsébet munkásságáról. Ugyanezen az es­tén megnyitják Csernik Attila tár­latát, mely a Juhász Erzsébet em­lékére címet viseli. A szervező a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Köz­pont.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék