Magyar Szó, 2002. október (59. évfolyam, 231-257. szám)
2002-10-30 / 257. szám
2002. október 31., csütörtök Káló Béla kapta a Pataki Gyűrűt Díjkiosztó gála a szabadkai Népszínház magyar társulata szervezésében a díj megálmodójának, hogy ezzel az elismeréssel méltó emléket állítanak Pataki Lászlónak, s azt kívánta az idei győztesnek és az elkövetkező évek díjazottjainak, hogy büszkén viseljék ezt a gyűrűt. Ez a vajdasági magyar színjátszás legrangosabb elismerése. (A díjazottat a szabadkai Népszínház magyar társulata és az Újvidéki Színház közösen jutalmazta meg). A tavalyi évad csonka volt Szabadkán, hisz az előcsarnok leszakadt mennyezete miatt március óta a nézők előtt zárva volt a színházépület. Először az intézmény vezetése úgy döntött, hogy ne hirdessenek sem közönségdíjast, sem évad színészét a szabadkai Népszínház szerb és magyar társulatában. A Délvidéki Magyar Színjátszás Napja azoknak az ünnegyétől. A művésznő köszönetet mondott Kovács Frigyesnek, de, akik estésről estére bennünket, nézőket szolgálnak, akiknek a színházi csoda élményét köszönhetjük. A szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetése nem véletlenül választotta ki tavaly e jeles nap dátumaként október 29-ét. Ugyanis, két és fél évtizedes tiltás után e tájon 1945. október 29-én gördülhetett fel a függöny magyar hivatásos színtársulat előadásán. Balázs Béla Boszorkánytáncát láthatta a szabadkai közönség Pataki László rendezésében. A szabadkai és újvidéki magyar színészek közösen ünnepeltek kedden este, hiszen a Gobby Fehér Gyula Az angyal álma című zenés darabját láthatta a Népszínház kamaratermében a közönség az Újvidéki Színház művészeinek előadásában. Ezt követte a gálaműsor, amelyen első ízben ítélték oda a vajdasági magyar színjátszás doyenjéről, a kiváló színészpedagógusról elnevezett díjat, a Pataki Gyűrűt annak a művésznek, akit arra a múlt évadban nyújtott alakítása alapján alkalmasnak talál erre a zsűri (amelynek tagjai dr. Franyó Zsuzsanna, dr. Gerold László és Jódai Rózsa voltak). Dr. Franyó Zsuzsanna a Pataki Gyűrű zsűrijének elnöke arról beszélt, hogy a színésznek nagyon kevés alkalma van önmaga ünneplésére, hisz a néző, akit kiszolgál, az 1-2 perces tapsot követően hazaviszi az alakítás kiváltotta élményt, hatást. A színésznek viszont fontos, hogy tudja, a néző ragaszkodik hozzá. Van hivatásos bíráló néző is, aki örül annak, ha sok kiváló alakítást lát, ha sokszor van alkalma a színészt ünnepelni. A múlt évadban a zsűri tagjai sok jó előadást és sok jó színészi teljesítményt láttak, s egyhangúan hozták meg döntésüket. Ennek alapján Káló Béla vehette át a vajdasági magyar színészek közül elsőként az emlékgyűrűt Kama Margit nyugalmazott színésznőtől, Pataki László özve-Mint Kovács Frigyes a keddi ünnepségen elmondta: a magyar társulat vezetése úgy érezte, mégis igazságtalanok lennének azokkal a nézőkkel szemben, akik a félbeszakadt évadban is hűségesen szavaztak, s azokkal a színészekkel szemben is, akik kiemelkedő alakítást nyújtottak, így került sor mégis a díjkiosztó gálára. Mint Mihájlovits Klárától, a zsűri elnökétől a közönség megtudta, a múlt évad öt előadásában látott alakításokat vették figyelembe döntésük meghozatalakor. Ezek az előadások: a Tóték, a Titanic vízirevü, a Nem fáj, a Dohnny fegyverben és a Gyilkosok éjszakája - ez utóbbi az újvidéki Művészeti Akadémia növendékeinek vizsgaelőadása, amelyet a színház beiktatott a műsorrendjébe. Mihajlovits Klára, Zlatko Romic és Bakos Árpád egyhangú döntése alapján a múlt évadban a főbb szerepekben Vicéi Natália és Pálfi Ervin nyújtott kiemelkedő alakítást. A legjobb mellékszereplők Pesitz Mónika és Szilágyi Nándor. A közönség szavazatai alapján a múlt évad színészője Körmöci Petronella, az évad színésze pedig Mess Attila lett. A nézőtéren ülők nem csak kedvenc színészüknek szurkolhattak, hanem azért is, hogy megnyerték a közöttük kisorsolt nyereménytárgyak valamelyikét. m. k. Legjobb főszerepért Vicéi Natalia Pesitz Mónika és Közönségdíjas Körmöci Petronella Káló Béla átveszi a Pataki Gyűrűt Kama Margittól és Pálfi Ervin részesültek elismerésben Szilágyi Nándor epizódszerepükért érdemeltek ki elismerést és Mess Attila Népzenei továbbképzés Tóthfaluban November 15-től 17-ig a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya (Újvidék) népzenei továbbképzést szervez pedagógusoknak, csoportvezetőknek. A továbbképzésen ezúttal elsősorban népi gyermekjátékokat sajátíthatnak el az érdeklődők. A népi gyermekjátékok és népdalok tanítására 6-12 éves korú gyermekeket várnak. A gyermekjátékokat Sándor Ildikó tanítja, népdalokat és népzeneelméletet Bodor Anikó tart Szombaton, 16-án, délelőtt 10 órától konferenciát is szervezünk, melynek témája: A népdaloktatás lehetőségei itt, Vajdaságban. Este Borsi Ferenc vezetésével citeraműhely is lesz. A részvételi díj 1500 dinár, amit a helyszínen kell befizetni. Az érdeklődők november 10-ig jelentkezhetnek a következő telefonszámon, ahol bővebb információt is kaphatnak: 021/843-880 vagy mobilon a 063-8-378-552-es számon, Szabó Gabriellánál. M/umSzó MŰVELŐDÉS 11 Egy ismeretlen naplója Nagy József szólóelőadása kedden Kanizsán Velence és Budapest után térségünkben egyedül Kanizsán láthatja a közönség Nagy József legújabb, egész estés szólódarabját. Az előadás előtt, a kanizsai Művészetek Háza előcsarnokában Balog József (Szeged) megnyitja a zentai Révész Róbert fényképkiállítását, melynek anyaga a legutóbbi jazzfesztiválon, a Koncz és Dobó szobrok előtt megtartott Nagy József és Bicskei István rövid színjátékán készült Az előadás kedden, november 5-én 20 órakor kezdődik a Művészetek Házában. Szervező a Caesa OMI. A bérletek nem érvényesek az előadásra. Az előadás létrejöttét támogatták: a tartományi tudományügyi, művelődési és oktatási titkárság, a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a DDOR Novi Sad biztosító kanizsai fiókja. Helyfoglalás a 024-873- 043, 874-077-es telefonszámon. Belépő: 250 dinár. „Egy olyan korszak végén járok, amelyet szólóelőadással kell befejeznem. Nem véletlen, hogy 20 éve nem készítettem szólódarabot. Most érzem magam valóban érettnek erre a feladatra. Egyfajta freskója lesz ez Kanizsának Az Egy ismeretlen naplója emlékezés két kanizsai barátomra, mesteremre, akik öngyilkosok lettek. Az egyik Dobó Tihamér festő, a másik Kovács Antal szobrász. A harmadik motívum Tolnai verseket formáz, a negyedik magam vagyok. ” . JóZSef Vetélkedő Illyés Gyula jegyében Az újvidéki Petőfi Sándor MME pályázata December elején az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület irodalmi szakköre irodalmi vetélkedőt szervez az Illyés Gyula-centenárium jegyében. Részt vehetnek a Vajdaságban, illetve Magyarországon tanuló általános- és középiskolás diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók, valamint a művészeti-irodalmi körök tagjai a következő versenykategóriákban: - egy választott vers vagy prózai részlet Illyés Gyula műveiből, a dolgozat vagy tanulmány írása: Illyés Gyula alkotóműhelye címmel. Alcímek: Az író egyik művének bemutatása vagy: Az író szerepének méltatása a magyar irodalomban és kultúrában. A decemberi vetélkedőn a részt vevők teljesítményét szakzsűri minősíti majd és ítéli oda a díjakat, az értékes könyvjutalmakat a korosztályok szerinti csoportok győzteseinek. Ugyanakkor lapjainkba publikálásra ajánlja a kiváló pályaműveket, amelyeket a szerzők felolvasnak a verseny színhelyén. Benevezési határidő a vers- és prózamondó vetélkedőre: 2002. november 25. (a választott irodalmi alkotás három fénymásolatával). Ezen a napon kell átadni vagy postán eljuttatni a dolgozatokat, tanulmányokat is három gépelt példányban (a felhasznált szakirodalom jegyzékével). Minden pályázó tüntesse fel a személyi adatait, életkorát, lakcímét, telefonszámát, az iskola nevét, osztályt, illetve azt a felsőfokú tanintézményt, ahol tanulmányait folytatja. A szervezők számítanak a pedagógusok és a művelődési egyesületek szakvezetőinek a közreműködésére is. A benevezési határidő lejárta után lapjaink közzéteszik a selejtező versenyt és az ünnepi vetélkedő időpontját. Az érdeklődők bővebb információt kaphatnak Berényi Ilonától,az irodalmi szakkör vezetőjétől a 021/ 394-251-es telefonon, illetve az újvidéki kultúregyesületen (021/367-081). A decemberi emlékesten meghívott irodalomtörténész és az újvidéki művelődési ház irodalmi csoportjának tagjai nyújtanak majd betekintést a száz éve, 1902. november 2-án született írónk, Illyés Gyula világába. E rendezvény és a hozzá kapcsolódó vetélkedő védnökei: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az újvidéki Petőfi Sándor MME. Az Újvidéki Színház novemberi műsora Hétfő, november 4.: F. G. Lorca: Yerma, rendező: Mezei Kinga Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának előadása (19.30) Kedd, november 5.: Yerma (19.30) Csütörtök, november 7.: Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból, Német Attila vizsgaelőadása (19.30) Péntek, november 8.: Feljegyzések az egérlyukból (19.30) Szombat, november 9.: Petőfi Sándor: János vitéz - Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának előadása. Rendező: Figura Terézia (19.00) Kedd, november 12.: Az én Karádym - Karády Katalin élete és dalai Krizsán Szilvia előadásában (19.30), kisterem Csütörtök, november 14.: Az én Karádym (19.30), kisterem Vasárnap, november 17.: Gobby Fehér Gyula: Az angyal álma. Rendező: László Sándor, vendégjáték Becsén (19.30) Kedd, november 19.: Hamvas Béla: Karnevál c. művének motívumai alapján a színpadi adaptációt készítette: Mezei Kinga és Gyarmati Kata. Rendező: Mezei Kinga (19.30) Csütörtök, november 21.: Szép volt, de szép operettest. A nagybecskereki Madách Amatőrszínház vendégjátéka (19.30) Péntek, november 22.: Karnevál (20.00) Vasárnap, november 24.: Gobby Fehér Gyula: Az angyal álma. Rendező: László Sándor. Vendégjáték Nagybecskereken (19.30) Kedd, november 26.: Az angyal álma (19.30) Szerda, november 27.: Végel László: Judit. Rendező: Tömöry Péter, m.v. Veszprém (19.30) Csütörtök, november 28.: Végel László, Judit (19.30). Jegyek az Újvidéki Színház pénztáránál válthatók 14-19.30 óráig, illetve előjegyezhetők a 25-552 vagy a 622-592-es telefonszámon.