Magyar Szó, 2002. november (59. évfolyam, 259-284. szám)

2002-11-01 / 259. szám

2 KÜLPOLITIKA Helyreállt az Euros A vasárnapi ítéletidő okozta első sok millió eurós vesztes A Franciaországból Londonba és Brüsszelbe tartó Eurostar expressz­vonatok ötvenórás kényszerű szünet után csütörtökön hajnalban menet­rendszerűen útnak indultak a sziget­­ország, illetve Belgium felé. A párizsi Északi pályaudvarról 6 óra 57 perc­kor gördült ki az első Eurostar-sze­­relvény London felé. Az Eurostar csoport nyolcéves tör­ténetének első jelentős üzemzavara több mint 5,5 millió euró veszteséget okozott a hálózatot működtető fran­cia SNCF, a brit Eurostar UK és a bel­ga SNCB vasútvállalatnak. A több mint kétnapos jelentős forgalomkiesést a vasárnapi ítéletidő okozta: az óránként 120-140 kilomé­ter sebességű szélviharok tengeri sót hordtak fel a vasútvonal villamosve­zetékeire, ami a pálya 200 kilométe­res szakaszán rövidzárlatokat és tel­jes áramszünetet idézett elő. Az elosztók gépi megtisztítására 500 fős műszaki egységet mozgósított az SNCF, a rohamegységek éjszaka is dolgoztak. Az Eurostar 1994-es beindítása óta nem volt példa ilyen méretű köz­lekedési csődre: a hétfő este beütött krach több mint nyolcezer utast érintett, kártalanításuk jelentős többletkiadással tetézi az Eurostar csoport két és fél napos bevételkiesé­sét. A legnagyobb kár a francia SNCF- et érte, amely a napi 2,3 milliós vesz­teség több mint kétharmadát köny­velte el. A társaság fizette a hoppon marad utasok szállodai elhelyezésé­nek, élelmezésének, alternatív közle­kedési eszközökre való átirányításá­nak 780 ezer eurós számláját. A legoptimistább utasok egy része a szerda éjjelt is a fűtetlen, légkondi­cionálást nélkülöző szerelvényekben töltötte, mert a francia vasúttársaság előző reggel még azt ígérte, hogy délutánra életre tudja kelteni a köz­lekedést. A vasárnapi elemi erejű szélvihar a La Manche csatorna körzetében mintegy 37 ezer háztartást fosztott meg az áramszolgáltatástól. Csütör­tök reggel még több mint ötezer la­kásban nem volt villany. E­gy ország külső megítélése bel­ső tevékenységétől függ. A po­litikai feszültség a nemzetközi életben vállalt szerep hiányosságaival együtt hátráltatja az egész társadalom fejlődését. Lényegében igaz a közmondás, hogy mindenki saját szerencséjének a kovácsa. Vonatkozik ez az egyénre és a társadalomra egyaránt. Amikor te­hát a gazdasági, politikai viszonyok építésében avagy a nemzetközi intéz­ményrendszerbe való integrálódás­ban megtorpanás következik be, ak­kor számítani kell arra, hogy a nehe­zen járható út még rögösebbé válik. Sajnos a mi társadalmunkra is érvé­nyes ez a kitétel. Megtörtént ugyanis mindaz, amit a két évvel ezelőtti szerbiai forradalmi változások után sokáig nem akartunk elhinni, bár látszott, hogy a rendszer­­váltás és a tranzíció nem mehet zök­kenőmentesen. Kétségtelen, hogy a reformtörekvések látványos áttörést hoztak a társadalmi közegben és a po­litikai életvitelben. Bizonyos az is, hogy néhány évtized diktatórikus ál­lamvezetését nem lehet máról hol­napra a demokrácia útjára téríteni. Ez azonban nem indokolja az örökös megtorpanást a politikai tevékenység­ben és a vállalt nemzetközi kötelezett­ségek teljesítésében. Ezek a problé­mák azért is halmozódhattak, mert lé­nyegében nem volt meg a politikai akarat ahhoz, hogy a történelmi anak­ronizmusnak nevezhető miloševici rendszer hordalékával szembesüljön a társadalom. Ma is anekdotaként em­legeti a politikai fórumokon, misze­rint október 5-én egyesek az életüket féltették, október 6-án a pénzükért rettegtek, 8-án pedig már beolvadtak az új körülmények közé. Egyszóval ténykérdés, hogy a társa­dalom tartóoszlopai közül a legfonto­sabbak érintetlenül maradtak, ide tar­toznak a fegyveres erők, a rendőrség, a gazdsági rendszer bizonyos szeg­mentuma és maga a jogrendszer is. Helyenként történtek ugyan minősé­gi változások, de az alkotmányos rend­ben követendő maradt a legalizmus, nyilván azért, hogy az elkerülhetetlen társadalmi változások késleltetve fus­sanak be. Ennek tulajdonítható a par­lamentáris rendszerben bekövetke­zett válság, s nem kevésbé az új ország alkotmányos alapokmánya elfogadá­sának az elodázása. Az egyéni és a cso­portérdekek akkor mutatkoznak meg teljes nyíltságukban, amikor anyagi és hatalmi érdekekkel párosulnak. És amikor ezek az érdekek nem a fejlő­dést, hanem a korábbi állapotok kon­zerválását szolgálják. Más szóval ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy társadalmunk ismét a keresztútnál vá­rakozik, az európai mércék szerinti nyitás és integrálódás a gazdasági re­formok irányában halad, vagy lelassul, megtorpan, nemzeti színezetű szóla­mokban keresi a magyarázatot tehe­tetlenségéért, persze kutatva az ellen­ségképet, azt, hogy nyilván a nagyvilág könyörtelensége és méltánytalansága minden baj kútforrása. A meddő viták belföldön és a külföld iránti felelősségválla­lás tagadása már eddig is évti­zedekre visszavetette társadalmunkat. A gondolkodó ember számára már az az adat is döbbenetes és ijesztő, hogy ha a mai ütemben építhetnénk gazda­sági életünket, persze hathatós külföl­di pénzügyi támogatással, tíz év kelle­ne ahhoz, hogy elérjük az ország 1989-es szintjét. Mit tettünk eddig? A rombolás volt a nemzeti feladat, nem pedig az építőmunka. A napjainkban zajló politikai huzavonát nem érheti ilyen kemény bírálat, de fel kell figyel­ni arra, hogy­ a belpolitikai feszültsé­gek, a hitelesség hiánya ismét messze­­menőleg káros ellenhatást kezd kivál­tani a világközösség részéről. Nem vé­letlen, hogy a világszervezet újból el­marasztaló véleményt formál a hágai nemzetközi törvényszék iránti kötele­zettségeink elmulasztása miatt, az sem véletlen, hogy egyre súlyosabb vádak érik az országot az Irak elleni fegyver­embargó megsértése miatt, és félő, hogy ezek a problémák újabb szankci­ók árnyékát is vetik Jugoszláviára. Le­het, hogy a belső viszonyok következe­tesebb rendezése, a megígért rend­szerváltás betartása enyhítette volna az indokolt bírálatokat, avagy nem tette volna őket időszerűvé. A nyakas magatartás meghozza káros következ­ményeit, mert tudni kell, hogy egy or­szág belső fejlődése határozza meg külső megítélését is. JAKOBSZ István RENDSZERVÁLTÁS ÉS INTEGRÁCIÓ Tegnap a mában NORODOM SZIHANUK NYOLCVANÉVES Szebb jövőt remél Norodom Szihanuk kambodzsai ki­rály csütörtökön, 80. születésnapja al­kalmából népéhez címzett üzeneté­ben reményét fejezte ki, hogy polgár­­háború súj­totta országukra fényesebb jövő vár. A népszerű uralkodó - akinek veze­tésével nyerte vissza országa a függet­lenséget a második világháborút köve­tően a francia gyarmati uralom alól - üzenetében úgy vélte, hogy a fiatalok megújult energiája és alkotóképessége virágoztathatja fel Kambodzsát. A Reuters jelentése szerint az idős király hagyományos magánünnepség keretében, 82 buddhista szerzetessel ünnepelte meg születésnapját. T­ízmillió sír van ma Magyarországon, közülük a becsült adatok szerint ötmilliót gondoznak a hozzátartozók. Mindenszentek és halottak nap­ján azonban azokra a temetői emlékhelyekre is jut egy­­egy szál virág vagy gyertya, amelyeket az év többi hetei­ben csak nagyritkán látogatnak. Ezekben a napokban a sírok rendezettebbek, a temetők fényesebbek lesznek. Történelmi visszapillantóban érdemes megemlíte­ni: két nagy temetője volt Budának a XIX. században, a vízivárosi és a tabáni. Mindkettő még XVIII. század­ban létesült, s magába fogadta többek között Vásárhe­lyi Pál mérnök meg Verseghy Ferenc költő és nyelvtu­dós hamvait, ide temették - jeltelen sírba - a vérmezőn kivégzett magyar jakobinusokat, s itt pihentek Vörös­marty Mihály leányai is. Mindkét temetőt később fel­számolták, a nevezetesebb halottak földi maradványait és a szebb sírköveket a Németvölgyi úti temető díszpar­cellájába vitték át. Egy ideig ez a temető volt a legna­gyobb budapesti sírkert, de 1894-től a farkasréti dűlő­ben létesült köztemető vette át az elsőbbséget. Magyarország legnagyobb második világháborús katonatemetőjét két hete szentelték fel Budaörsön. A Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség (Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge) állta a te­mető és a területet körbeölelő emlékpark kialakításá­nak teljes költségét, és e szervezet fedezte az évek óta folyó exhumálásokat és újratemetéseket is. A budaörsi katonatemető alapkövét 1996 nyarán tették le, a min­tegy hathektárnyi területet a magyar állam bocsátotta rendelkezésre. A békepark kialakításának hírére 650 növendékfát ajándékoztak magánszemélyek, szerveze­tek, az egykori áldozatok hozzátartozói, s még ma is egyre érkeznek az adományok. Elsősorban a fogság­ban vagy hadikórházban elhunyt német katonák földi maradványait szállították ide. Magyarországon min­tegy 54 000 német katona esett el, közülük 35 000 neve ismert. A tizennégy katonai temető közül immá­ron a budaörsi a legnagyobb, ott 13 200 német és 570 magyar katona alussza örök álmát. A temető bejáratá­nál kis múzeumot is létesítettek, ahol kiállított fotók és dokumentumok fogadják a látogatókat. A kegyeleti és munkaszüneti napokon természete­sen az ország más városaiban is „csúcsforgalomra” szá­mítanak, Szombathelyen például a hét végén százezer látogatót várnak a központi temetőbe. Egerben külön­járatokat indítanak, Békéscsaba és Gyula pedig külön is emlékezik, lévén az ottani temetők egyházi és önkor­mányzati fenntartói több millió forintot fordítottak a sírhelyek környezetének rendezésére. B­udapesten e napokban a temetők a szokásos délután öt óra helyett este nyolcig fogadják az oda látogatókat. A fővárosban a központi ke­gyeleti megemlékezést ezúttal az új köztemető 53-as parcellájában tartották meg ma délután, kisebb meg­emlékezések lesznek még a Fiumei úton, az Angeli úton, valamint a lőrinci és a rákospalotai temetőben is. SINKOVITS Péter VIRÁGOK ÉS GYERTYÁK A SÍROKON Temetők emlékezete Katonai békepark Budaörs határában (Tudósítónktól) Budapest, október 31. Magyar Szó 2002. november 1., péntek BUDAPEST ELVÁRÁSA: 2004-BEN CSATLAKOZÁS Magyarország a legfelkészültebb az EU-tagságra Medgyessy-interjú a Frankfurter Allgemeinében Teljes meggyőződéssel mondhatom, hogy az Európai Unió tagjelöltei között Magyarország a legjobban felkészült a tagságra-jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök a frankfurter Allgemei­ne Zeitung csütörtöki számában megje­lent interjújában, amelyet a konzervatív német lap, hagyományainak megfelelő­en, idézetekkel tűzdelt cikk formájában adott közre. A címben és az alcímben is az EU- tematikát kiugrató cikk Európa egyet­len párton kívüli miniszterelnökének Medgyessy Péter miniszterel­nök szerdán levelet küldött Orbán Viktornak, az Európai Néppárt alelnökének, arra kéri a volt kor­mányfőt: tisztségét felhasználva nyújtson támogatást ahhoz, hogy Magyarország a csatlakozási folya­mat során minden kérdésben a le­hető legkedvezőbb feltételeket ér­hesse el, nevezi Medgyessyt, akiről azonban mindenki tudja, hogy balra áll, önma­gát pedig baloldali-liberális módon gondolkodónak tekinti. Medgyessy a német lap munkatársának elmondta: azért nem lépett be megalakulásakor az Magyar Szocialista Pártba, mert nem értett egyet azzal a megközelítés­sel, hogy az MSZP a pártvagyon miatt jogutódja legyen az MSZMP-nek. A magyar miniszterelnök már a kormányalakítás előtt is meggyőződés­sel vallotta, hogy a közalkalmazotti bé­rek megduplázásával az ország hosszú távra szóló versenyképességét biztosít­ják, mert a pályán tartják a legjobba­kat. Elismerte ugyanakkor, hogy­ a jö­vőben a fizetéseket csak ésszerű keret­­feltételek mellett lehet emelni. Medgyessy Péter „figyelmeztetés­nek” nevezte azt, hogy az IBM elköltö­zik Székesfehérvárról. - Hosszú távon nem lehet abból élni, hogy az ország bérszínvonala alacsonyabb, mint má­sutt, miközben a teljesítmények nem rosszabbak - válaszolta arra a kérdésre, hogy nem hibás-e az a koncepció, ame­lyet a rendszerváltás utáni magyar kor­mányok vallottak: működést biztosíta­ni a nemzetközi befektetőknek hosszú távra szóló adómentesség mellett. A miniszterelnök önmagában véve nem tartja bajnak, hogy Magyarorszá­gon a jövedelmi különbségek ma az 1:10 arányt is elérik, az alapvető kérdés az, hogy van-e mobilitás. — Magyaror­szágon a mobilitás nagyobb, mint az Európai Unióban, de kisebb, mint Amerikában. Közép-Eu­­rópának meg kell tanulnia a mobilitás erősítését, de ezen a téren Nyugat-Európának is van tanulnivalója. Intézmé­nyeket akarok, amelyek a si­kertelenül járt vállalkozók­nak megadják az újrakezdés lehetőségét, a képességnek pedig az elismerést - mondta a magyar kormányfő, aki - mint a német lap megjegyez­te - politikailag megerősö­dött az önkormányzati válasz­tások után. A magyar termőföld ela­dásának kérdésére, illetve a moratóriumra kitérve Med­gyessy azt mondta, hogy jogi­lag kötelező érvényűnek te­kinti az előző kormány és az EU megállapodását. - A ko­rábbi kormány most támadja saját me­gállapodását, de én azt mondom: job­bat én sem köthettem volna - közölte Medgyessy Péter, aki arra számít, hogy a földárak az elkövetkező években fo­lyamatosan emelkedni fognak, ami az élelmiszerárakra is kihat majd. A kormányfő azt várja, hogy Magya­rország 2004 elején, legkésőbb 2004 első felében, de mindenképp az euró­pai parlamenti választások előtt tagja lesz az Európai Uniónak. Líbia kárpótol Összesen 2,7 milliárd dollárt fizet a lockerbie-i áldozatokért A líbiai kormány képviselői aláírták azt a megállapodást, amelynek értel­mében Tripoli összesen 2,7 milliárd dollár kárpótlást fizet azon áldozatok hozzátartozóinak, akik a skóciai Loc­kerbie felett 1988-ban felrobbantott Pan Am amerikai utasszállító gépen lelték halálukat. A kárpótlás összege az ITAR­­TASZSZ csütörtöki jelentése szerint családonként 10 millió dollár. Líbia a megállapodásban vállalta, hogy a 2,7 milliárd dollárt egy külön számlán he­lyezi el. Tripoli három részletben kívánja kifizetni a kárpótlást. Az elsőt, a kár­pótlás 40 százalékát azután utalná át a családtagoknak, hogy Líbia hivatalo­san is nyilatkozik a robbantásért viselt felelősségéről. A második, szintén 40 százalékos részletet a Líbia elleni ame­rikai szankciók eltörlése után fizetné ki, a fennmaradó 20 százalékot pedig azt követően, hogy az amerikai külügy­minisztérium törli Líbia nevét a terro­rizmust támogató országok „feketelis­tájáról". Amennyiben e feltételek nem telje­sülnek, Tripoli semmisnek tekinti a megállapodást. A kárpótlás elvi rendezésére azután nyílt lehetőség, hogy a Lockerbie-ügy­­ben illetékes skót fellebviteli bíróság az idén márciusban jóváhagyta a repülő­gép felrobbantásával vádolt líbiai tit­kosszolgálati ügynök bűnösségét, és helybenhagyta életfogytig tartó bör­tönbüntetését. A bíróság bizonyított­nak találta, hogy Abdel Baszet Ali al- Megrahi egy máltai repülőtéren adta fel nem kísért légi poggyászként azt a pokolgépet tartalmazó bőröndöt, amely később Lockerbie felett felrob­bantotta az utasszállítót. A nemzetközi terrorizmus történe­tének egyik legnagyobb visszhangot ki­váltó merényletében 270 ember vesz­tette életét.

Next