Magyar Szó, 2003. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-15 / 38. szám

2003. február 15., szombat ■ A hét szentje ■ Damiani Szent Péter Ünnepe: február 21. A hatalmasra duzzadó vallási mozgalom, amely Clunyből és a szerzetességből indult ki, hamarosan áthatotta a keresztény Nyugat életvitelének egészét. Ismét általánossá vált a szigorúság, legfőképpen Damiani Péter remete munkásságának köszönhetően, aki a vallásos élet szigorú megújítója lett a szerzetesi közösségektől kezdve az egyetemes egyház legfelsőbb szintjéig. Számos levelet, prédikációt és költeményt ha­gyott az utókorra. Oly nagy tekintélynek örven­dett, hogy uralkodók, egyházfők, kolostorok versengtek érte, hogy lángszavával és tanácsaival támogassa a vallási élet megújításán való fáradozásukat. Péter egész élete ellentmondásos­nak tűnő módon megoszlott a magány keresése és az egyház nagy gondjainak megoldásában való tevé­keny részvétel között. Bár korának egyik leg­­tudósabb embere, a bíborosok testületének feje, pápák és császárok irányítója, egyetlen vágya a fonte-avellanai magány volt, hol öreg testben is fiatal lélekkel végezte ifjúkorának áhítatos és önmegtagadási gyakorlatait, és pihenésképpen a szerzetszabály előírása szerint fakanalakat faragott. Etchegaray bíboros békeküldetésben Az egész világ, még a liberális és ateista sajtóorgánumok is felfigyeltek a hírre, miszerint Roger Etchegaray bíboros a pápa követeként Irakba utazott, hogy végső erőfeszítéseket tegyen a háború elkerülése érdekében. „Olyan küldetés ez, amelynek rendkívül korlátozottak a lehetőségei, de semmi sem lehetetlen annak, aki Istenben bízik” - nyilatkozta Etchegaray bíboros, közvetlenül indulása előtt a római nemzetközi repülőtéren. „Egy háború min­den szempontból katasztrófát jelentene” - tette hozzá. Az iraki nép, és az egész világ egyensúlya érdekében II. János Pál pápa személyes meg­bízásából békeküldetést teljesítő 80 éves főpásztor „aggódónak, de nem reményvesztettnek” mondta magát. A bíboros, aki 1984 és 1998 között a Iustitia et Pax Pápai Tanácsának volt elnöke, s ilyen minőségben a világ számos pontján különböző vál­sággócok megoldásában játszott kulcsszerepet, ez alkalommal Párizsban szállt át egy, Ammán felé tartó repülőgépre, ahonnan a sivatagon át személygép­kocsival folytatja útját Bagdad felé. A főpásztor legutóbbi alkalommal az elmúlt év áprilisában járt a térségben, amikor a betlehemi Születés-bazilika elfoglalása és ostroma körül kialakult konfliktus megoldásában járt közben. Etchegaray bíboros békeközvetítő küldetésére nagy várakozással tekin­tenek világszerte a hívő és nem hívő békeszerető emberek. (VR/MK) ■ Egyperces elmélkedés a Sohasem felejtem el azt, amikor egy otthonba látogattam. Öreg szülők laktak ott, akiket fiaik és leányaik egyszerűen bedugtak egy intézetbe, és talán meg is feledkeztek róluk. Elmentem és láttam, hogy mindenük megvan, de folytonosan az ajtót lesik, és egyetlenegynek sem láttam mosolyt az arcán. Megkérdeztem ennek okát a nővértől, mert hozzászoktam, hogy a mi ápoltjaink mosolyog­nak, még a haldoklók is. A nővér így felelt: így van ez majdnem mindennap. Várják, remélik, hogy a fiuk, a lányuk eljön látogatóba. Fáj nekik, hogy elfelejtették őket. ■ KALKUTTAI Teréz anya ton fel Minden kornak megvan a maga leprája Évközi 6. vasárnap Ellentmondásos gyógyítási történettel állunk szembe Márk evangéliumának első fejezetében, és ráadásul nem tudjuk, hogy mikor és hol tör­tént. A leginkább ellentmondásos, hogy Jézus meggyógyítja a leprást, hallgatást parancsol neki, mégis elküldi a paphoz. Ez az ellentmondás szá­mos állásfoglalásra késztette a szövegmagyarázó­kat. Van, aki a gyógyulást nem tartja azonnal meg­valósult dolognak. Akad, aki próbatételnek tartja a paphoz küldést. A megoldás az lehet, hogy Jézus azt tiltotta, hogy az ő közreműködéséről beszéljen a meggyógyult. A lepra a Biblia szerint a legszörnyűbb beteg­ség volt, amely érhette az embert. Részletesen ol­vashatunk róla a Leviták könyvének 13. fejezeté­ben. A Szentírás gyakorlatilag minden bőrbeteg­séget leprának nevez. Ha valaki mégis kigyógyult a leprából, azt a halott feltámasztáshoz hasonlí­tották. A betegség gyötrelme mellett a társadal­mi izoláció is sújtotta a beteget, akinek önellátó­nak kellett lenni, nem léphetett Jeruzsálem óvá­rosába és a közösségeken kívül kellett élnie. Le­takart szakállal, kibontott hajjal járt, és már messziről kellett kiabálnia, hogy leprás. Qum­­ránba például be se léphetett egy ilyen beteg. Jézus gesztusa, hogy megérinti őt, a gyógyí­tást szolgálja, de nem veszélytelen. Az Ószövet­ségben két lepragyógyító elbeszélés van: a Szá­mok könyvében, a 12. fejezet 14-16. versében, amikor Mózes hét nap után meggyógyítja Mirjá­­mot. Az ismertebb történet viszont a szíriai Námán meggyógyítása, melyet Elizeus végzett. Erről a Királyok második könyvének 5. fejezeté­ben, a 8-14. versében olvashatunk. E gyógyítás célja, hogy bebizonyítsa, van még próféta Izra­elben. Elképzelhető, hogy ennek a gyógyítás­nak is ilyen igazoló jellege van. Jézus haragja a hallgatási parancs hatékonyságát szolgálja. A leprásnak egyébként magától is tudnia kellett, hogy ilyen módon igazolhatja, teheti hivatalos­sá a gyógyulását. Az, hogy Jézus valószínűleg er­re azért figyelmezteti, mert a gyógyítás idejében még állt a templom, de a zsidó vallási intézmé­nyek nem működtek hibátlanul. Minden kornak megvan a maga leprája. Előbb a rákbetegség volt az, újabban pedig a szerzett immunbetegség. Akik ilyenbe esnek, megtapasztalják a társadalom kiközösítését. Az emberek félnek a fertőző betegektől, féltik saját egészségüket. Kissé egészségmániában szenvedő korunkban a beteg embert nem csak száműzik a kórházba, hanem sok esetben teljes elzártságra ítélik. A betegség az emberi léleknek is nagy pró­batétele: a lázadástól a keserűségig, a vádasko­dástól a megnyugvásig rengeteg fázison megy keresztül a beteg. Csak a beteg ember tudja iga­zán értékelni az egészséget. Hérakleitosz mond­ta: „a betegség teszi az egészséget édessé és jó­vá.” Aki nem élt át betegséget, általában nem tud azonosulni a betegek lelki állapotával. De sok függ attól, hogy mi van az ember lelkében. A hívő ember a betegség fájdalmát fel tudja ajánlani másért, a hitetlen erős vádaskodásba kezd. A betegség legtöbb esetben megmutatja, hogy mi van az emberi lélek mélyén. Manapság világszerte a gyógyítóipar működik a kórházakban. Sajnos, sok esetben a betegnek nemcsak fizikai fájdalmakat kell elviselnie, hanem azt is, hogy képtelen önmaga ellátására, ezért má­sok könyörületére, segítségére szorul. A betegek­kel rendszeresen foglalkozó ápolók és orvosok egy része megkeményedik, hogy dolgozni tudjon, kevés együttérzést mutat a beteggel. Van olyan is, aki kihasználja a beteg elesettségét és befolyásol­hatóságát. Minden betegnek fel kellene írni a homlokára „Hodiae mihi eras tibi!” ami azt jelen­ti „ma nekem, holnap neked” kell elszenvedni ezt az állapotot. Ha most könyörületes vagy egy beteggel, talán te is találsz valakit, aki gyengeségedben és elesettségedben megkönyörül rajtad-­­BENYIK György Segítségért könyörögni? Nemrégiben kaptam egy levelet egy ismeret­len asszonytól. Szó szerint ez áll benne: „A férjem­­mel már évek óta nem értjük meg valami jól egy­mást. Ő sokat kocsmázik, vasárnap alig látom, mert olyankor meg a barátaival kirándul. Velem ritkán beszél, ha kérdezek tőle valamit, gyakran válaszra sem méltat. Súlyos betegségen estem át, és az orvos azt mondja, hogy nem szabad nehezet emelnem vagy vinnem. Most mit te­gyek? Kis kert van a házunk körül, abban min­dig akad munka, nehéz is. A férjem megszok­ta, hogy én csinálok mindent, a kertészethez pedig úgysem ért. De nem szeretnék könyö­rögni neki, hogy segítsen. Inkább megkockáz­tatom, hogy kiújuljon a betegségem. Talán örülne is neki, ha megszabadulna tőlem.” Mit tanácsoljon az ember egy ilyen asz­­szonynak? Képesek-e a szokásos szavak átha­tolni az ellenségességből, rezignáltságból és önfejűségből szőtt páncélon, amely a házas­társak között kialakult? Talán Jeremias Gotthelf tanácsa segíthet valamelyest a helyzeten: „Az emberek azért vannak, hogy segítsenek egymáson, és ha va­lakinek szüksége van a másik segítségére va­lami jóban, akkor meg is kell erre kérnie. Ez világszerte szokás, és távolról sem jelent kol­dulást.” Ebben a mondásban szépen megfo­galmazódik, hogy a mindennapi életben egy­más segítségére vagyunk utalva. Az is benne van, hogy az ember nem vét, hanem inkább kötelességet teljesít, ha kéri ezt a segítséget. Azt fogom tanácsolni az asszonynak, hogy ír­ja fel Jeremias Gotthelf tanácsát, és naponta gon­dolkozzon el rajta. Megtörténhet, hogy észreve­szi, milyen magas az akadály, amelyet felépített maga és a férje közé. Ha elfogadjuk is, hogy va­lóban megvannak a maga hibái, és nem éppen a legpéldásabb férj, nyitva marad a kérdés, hogy miért van szívesebben házon kívül, miért nem érzi magát már régóta jól vasárnap odahaza. Az asszony, aki képtelen megkérni a férjét, hogy segítsen ezt vagy azt, valószínűleg már a házasságuk elején elmulasztotta, hogy jó szót, elismerő szót mondjon neki, és nem engedte, hogy részt vegyen mindenben, ami a családban történik. Nem minden férfi erőlteti a házimunkát, de téves az a felfogás, hogy nem segítene szívesen, ha kedvesen megkérik, ha úgy érzi, hogy a közös munkának a házban van értelme, és növeli a bi­zalmat, a meghittséget. Amikor az ember meg­öregszik, természetesen eszébe sem jut már, hogy segítsen ott, ahol oly sokáig megvoltak nél­küle. Vagy sosem volt jó az, amit elvégzett. ■ Reinhard ABELN / vallas@magyar­ szo.co.yu VALLÁSI ROVAT 7 A csókai Pax Romana havi összejövetelét a helybeli Szentháromság-templom melletti hit­tanteremben tartja meg február utolsó pénte­kén 18 órai kezdettel. Megjelent a 2003-as Pápai Évkönyv. A pi­ros vászonkötésű, a szentatya aranyozott pápai címerével díszes vaskos kötet átfogó és évente kiegészített képet ad a Szentszékről, annak dikasztériumairól, a bíborosi testületről, a ka­tolikus egyházmegyékről, a diplomáciai képvi­seletekről, a szerzetesrendekről. Az évkönyv ezernyi adata közül megtudhatjuk, hogy a Szentszékkel jelenleg 175 ország tart fenn dip­lomáciai kapcsolatot, hogy 10 új püspöki szék­helyet létesítettek és 158 új püspököt szentel­tek 2002-ben. Világviszonylatban a katolikus hívek száma egymilliárd 61 ezerre tehető. A lelkipásztori munkában elkötelezett 4649 püs­pök, 405 ezer pap, 29 ezer 400 állandó diakó­nus, közel 55 ezer nem pap szerzetes, több mint 792 ezer szerzetesnő, 139 ezer laikus misszionárius és kétmillió 800 ezer katekéta. A papok száma a 2001-es évhez képest 111- gyel csökkent. ■ Az idei mekkai zarándoklatra a iraki vál­ság nyomta rá a bélyegét. A mohamedánok milliói számára egy amerikai bombázás min­den muzulmán, illetve az egész iszlám vallású arab világ elleni támadásnak minősülne, és nem feltétlenül egy tömegpusztító fegyvere­ket birtokló hatalom elleni háborúnak. Ez a krízis csak fokozódott Mekkában, ahol egy, a világ minden részéről összesereglett nemzet­közi muzulmán közösség él együtt. Az iszlám vallás bölcsője évente kétmillió zarándokot fo­gad. A hagyományos zarándoklat során na­gyon sok imádság szállt ezekben a napokban az ég felé a békéért, de az Amerika-ellenes jel­szavak sem hiányoztak. Zentagunaras várja a fiatalokat Ebben az évben is megszervezzük Zentagu­­narason (Novo Orahovo) a szokásos ifjúsági lelki­napot április 26-án. A rózsafüzér évében témánk a szentolvasóval kapcsolatos. A lelki napra dolgoza­­tokat-elmélkedéseket is várunk az alábbi témákra: 1. Találkozásom a rózsafüzérrel (lelki élmé­nyem) 2. A rózsafüzér titkainak elemzése (életemre vonatkoztatva) 3. Keresd ki a Szentírásból a rózsafüzér titkait 4. A rózsafüzér imádkozásával kapcsolatos sza­bad téma Beküldési határidő: április 6. Cím: Rimokatolicki zupni ured, 24352 Tom­­jos, JNA 9. vagy Rimokatolicki zupni ured, 24300 Backa Topola, Jadranska 1. Munkáitokat lelkipásztoraikon keresztül is el­küldheti­tek. A beérkezett pályamunkákat az Agapé kiadvá­nyaival jutalmazzuk. A lelkinapra szeretettel várunk minden 14 év­től idősebb, jóakaratú fiatalt, valamint a lelkipász­torokat, hitoktatókat és szerzetesnővéreket. ■ GYETVAI Imre esperes plébános A vallási rovatot az Agapé Kiadó megbízásából Szabó Judit szerkeszti

Next