Magyar Szó, 2003. április (60. évfolyam, 77-102. szám)
2003-04-26 / 99. szám
20 SPORT sport@magyar-szo.co.yu A tapasztalat és a fiatalság ötvözete • Elsőligás lett a topolyai Zitko női tekecsapata A topolyai Zitko női tekecsapata bajnoki címet szerzett az I. B. szövetségi női ligában és ősztől a legjobbak társaságában, az első ligában játszik majd. Nagyon szép eredmény, nagy siker ez, állapítottuk meg közösen Turcsányi Andrással, a Zitko Tekeklub elnökével, aki egykor kiváló labdarúgó kapus volt. - Ezzel a csapatunk felzárkózott a legjobb topolyai egyesületek mellé - mondta az elnök. - Csak az asztalitenisz és a férfi teke elsőligás, valamint a karatézók térnek haza éremmel szövetségi versenyekről. Nálunk nagyon népszerű sport a tőke, ezért is vállalta a Zitko Rt. a védnökösködést a női csapat fölött. Segítjük őket anyagiakban, biztosítjuk az utazás és a versenyzés feltételeit. Azt várom, hogy ezek a lányok-asszonyok az első ligában is megállják majd a helyüket. Az első évben középhelyezésre számítok, később, amikor a sok fiatal tehetség is beérik, jöhet az országos bajnoki cím is. A klubelnök optimizmusát osztja Tóth János edző is. Ő mondta el a női tekecsapat rövid történetét. - 1976-ban alakítottuk meg a női csapatot Vatrogasac néven. Az alapító tagok közül már csak ketten maradtunk, én és Margit, a feleségem. 1982-ben az Umetnost Bútorgyár nevet vettük fel. Különösebb eredményeket nem értünk el. 1997- ben vett bennünket szárnyai alá a Zitko Rt. Három évvel ezelőtt tekeiskolát nyitottunk Margittal. Két hetedik osztály lejött a pályára megismerkedni a tekézéssel. Húszan edzeni kezdtek, három-négyen megmaradtak. Igen tehetséges fiatalokról van szó, akik előbb-utóbb az első csapat oszlopos tagjai lehetnek. A most kialakult sikercsapat a tapasztalat és a fiatalság ötvözete. A tapasztalt játékosokat visszahívtuk a klubba. A húzóerő Tóth Margit és Klobusicki Anikó. Három tehetséges fiatalunk is van. Rajcsán Emese és Váradi Orsolya még csak 16 éves, Pastyik Tamara 18. Nagyon jól játszott már Kiss Mária, Budai Annamária, Gere Esztella és Juhász Lili, de ők egy-két éve abbahagyták a tekézést. Szeretném, ha visszatérnének, vagy csak egy-kettő közülük, erősítést jelentenének. Mi csak a saját erőnkre fogunk támaszkodni. A beszélgetés folyamán nem kerülhettük meg a gondokat sem. - Pályagondjaink vannak - mondta az edző. - Két évvel később a Vénusz Központot magánosították. Az új tulajdonost csak a bevétel érdekli. Nem törődik a pályával. Egész télen gond volt a fűtéssel. Azelőtt zsongott a pálya, a munkássportjátékokon negyven csapat is játszott. Ezen a télen nem volt egy torna sem. Ezen a helyzeten változtatni kell, hogy mi is, de valamennyi topolyai tekéző megtalálja a sportolásához szükséges feltételeket. A csapatkapitányi tisztséget Tóth Margit vállalta. Országunk kimagasló versenyzőnője ő, több mint százszoros válogatott, hatszoros országos bajnok, négy világbajnoki érme van. - Igyekszem nagy tapasztalatomat átadni fiatal, de igen tehetséges klubtársaimnak - mondta. - Ez eddig sikerrel járt. A 24 bajnoki meccsből húszat megnyertünk. Az őszi idény rosszul kezdődött, itthon 12 fás vereséget szenvedtünk a községi vetélytárs moravicai Slobodától. De a következő fordulóban Nisben két fával győztünk és megkezdődött győzelmi sorozatunk, melyet az őszi bajnoki címmel koronáztunk. A tavaszi idényben is csak kétszer vesztettünk, amikor már nem volt annak különösebb jelentősége. ■ SZÁNTÓ Zoltán A Zitko bajnokcsapata, állnak (balról jobbra): Tóth János edző, Váradi Orsolya, Klobusicki Anikó, Tóth Margit, Stana Milankovic, Turcsányi András elnök, guggolnak: Dragana Trajkovic, Csőke Csilla, Szalma Ágnes, Ljiljana Sretic, Rajcsán Emese és Pastyik Tamara JÉGKORONG VB Hétesélyes csúcstalálko Ma (szombaton) kezdődik és május 11-ig tart Finnországban a 16 csapatos A csoportos jégkorong-világbajnokság. Noha az utóbbi évek tapasztalatai arra utalnak, hogy egyre több tengerentúlon szereplő sztár veszi komolyan a tornát, és ha klubja kiesik a Stanley Kupa küzdelmiből, fáradtság miatt egyre kevesebb játékos mondja vissza a meghívót, azért így is lesznek távolmaradók, pl. a zsinórban három titulust (1999-2001) szerzett cseheknél a gólzsák Jagr és NHL-es csapattársa, Lang. Ez a világbajnokság hétesélyes: a hazaiak mellett a címvédő szlovákok, valamint a csehek, a svédek, oroszok, kanadaiak és az amerikaiak szólhatnak bele az éremosztásba. A tavalyi, magyarországi divízió I-es vb-ről továbbkerülő dánok a csoportküzdelmek során az oroszokkal és az amerikaiakkal, valamint a svájciakkal találkoznak. A négy négyes csoport első három helyezettje jut tovább a középdöntőbe, míg az utolsók a kiesés elkerüléséért folytatják a szereplésüket., A csoportok A csoport (Helsinki): Szlovákia, Németország, Ukrajna, Japán. B csoport (Tampere): Oroszország, Egyesült Államok, Svájc, Dánia. C csoport (Turku): Svédország, Kanada, Lettország, Fehéroroszország. D csoport (Helsinki): Finnország, Csehország, Ausztria, Szlovénia. A nyitónap műsora: Egyesült Államok—Dánia (15), Csehország-Szlovénia (16), Kanada-Fehéroroszország (16), Svájc-Oroszország (19), Ausztria-Finnország (20), Lettország-Svédország (20). Az utolsó pillanatban mégis vállalta a játékot: Peter Bondra, a címvédő szlovák együttes erőssége a tavalyi éremosztáson Mim Sló 2003 díj)klia Múlt nyáron beszélgettem Újházi Attila fiatal zentai vízilabdakapussal, aki már évek óta a magyar NB I-ben szereplő Szentes gárdáját erősíti. Terveiről, álmairól fogattam, s igencsak meglepődtem, amikor a neves kapuscsalád sarja végcéljaként a magyar válogatottságot jelölte meg. Mert hát a jugoszláv vízilabda sem kutya, ott is van kihívás elég, így sehogyan sem értettem, a Vajdasághoz és szülővárosához is igen kötődő fiú miért ott próbál meg a mennybe menni... A közelmúltban még egy zentai jelentette be, hogy ő bizony szintén magyar állampolgár lesz. Esetében azonban más a kép, hiszen két év alatt vastagon bizonyított a világ egyik legjobb kézilabda-ligájában, meccsenként vagy egy tucat gólt dob, s csapata, a Dunaferr fő erősségének számít. Kitalálhatták már, Miodrag Krivokapicról van szó, akinek itthon is töretlenül indult a pályája: ifiként már a hátán vitte a kátyi Jugovicot, s a korosztályos nemzeti szelekciókat is sorbajárta. Mi az a döntő tényező, amely a fiúkat - és sok más fiatalt - arra kényszerít, hogy másutt teljesítsék álmaikat ! Nap mint nap láthatjuk, hogy Magyarországon (is) egy tollvonással szüntetnek meg patinás és eredményes klubokat, szakosztályokat, tehát ott sem minden fenékig tejfel, ott is a főfoglalatosság a szponzorok utáni szaladgálás. Az óriási különbség abban van, hogy a legjobbjaikról az állam gondoskodik. Tudott, hogy egy-egy olimpiai éremért életjáradék jár, s addig, míg a magyar sportoló a nemzeti színeket védi, hát legalább addig nem kell azon gondolkodnia, miből fedezi a mindennapi megélhetését. Mi a helyzet itthon? Legfrappánsabban talán úgy lehetne mondani, hogy túl sok a bába, s elvesznek a gyerekek. A köztársasági szövetségek ugyanis még csak addig jutottak, hogy meg kell változtatni a nevüket (az ország neve is megváltozott), de ezen procedúra során a legtöbbet kipréselni a saját javára (meg a másik kárára). S, míg Belgrád és Podgorica államiságuk fitogtatása érdekében hadakozik egymással, addig Újvidék szép lassan lecsúszik a sporttérképről, pedig mindenki tudja, hogy a legtöbb sportbázis pont az északi tartományban található, itt nevelik a legjobbakat, s a válogatott keretek elképzelhetetlenek lennének vajdasági versenyzők nélkül. Sajnos, a szelekciók kihirdetésénél továbbra is valamilyen balga kulcsrendszert alkalmaznak, így történhet meg, hogy például asztaliteniszben a két-három egyforma szép jövő előtt álló zentai, vagy csókás lány közül a belgrádi fejesek csak szelektíven segítik egyiket, vagy a másikat, épp ki mennyire van divatban, vagy kinek az érdekében szólhatott oda valaki. Azt hiszem, felesleges sorolni a többi sportágat, nagyjából ugyanez történik birkózásban és kézilabdában is, hogy a pólóról ne is beszéljek. Aki közelebb van a tűzhöz, az melegedhet. Nem kell hát csodálkozni, hogy többéves gyomorideg után más vizekre eveznek a legjobbjaink. Most már nmcsak Németország, Olaszország vagy épp Spanyolország a cél, elég a még gyengécske Magyarország is, minden jöhet, csak el innen. Más válogatottak tele lesznek itteni játékosokkal, mi meg drukkolhatunk. Na, kérem!Kik is lesznek a miénk?! ■ LATÁR C. István Furcsa dolgok Az UEFA-kupa május 21-ei sevillai döntőjében két volt BEK-győztes, az 1967-ben bajnok skót Celtic és az 1987- ben csúcsra jutott Porto mérkőzhet meg a serlegért. A Celtic a visszavágón nyert a Boavista ellen, meghiúsítva a portugál álmokat a házidöntőről, a Porto pedig izgalmas meccsen a római olimpiai stadionban megvédte a hazai pályán szerzett előnyt. A Boavista a Glasgow-ban elért 1:1 után mindent megtett, hogy első európai döntőjét játszhassa, ám a portugálok a legjobb helyzeteket sem tudták gólra váltani. Amikor pedig úgy tűnt, hogy a hazaiaknak kedvező 0:0 lesz a végeredmény, a svéd Henrik Larsson a Boavista tizenhatosában megkaparintott egy már elveszített labdát és ballal a jobb sarokba vágta. A Celticnek ez lesz a harmadik európai döntője, hisz miután 1967-ben legyőzte az Intert, három évre rá ugyancsak a BL-ben döntőt veszített a Feyenoordtól, amikor hárította Claudio Lopez 11-esét. Ezt követően a Lazio visszaesett, és a Porto két százszázalékos helyzetet teremtett, de mindkét esetben Luca Marcheggiani, a Lazio kapusa helyén volt. A Porto lett így az első portugál gárda, amely mindhárom európai kupában döntőig jutott. Az 1987-es Bayern elleni BEK-győzelem előtt a portóiak 1984-ben a KEK-ben a Juventus ellen maradtak alul a zárómeccsen. Az elődöntő visszavágóin: Boavista-Celtic 0:1 (Larsson 78.), az első mérkőzésen 1:1), Lazio-Porto 0:0 (1:4). ■ cs. LABDARÚGÁS-UEFA-KUPA Larsson és Vitor Baia jóvoltából Két volt BEK-győztes, a Celtic és a Porto az UEFA-kupa döntőjében Deki (Dejan Stankovic) és Deco csatája a Lazio-Porto mérkőzésen I NAPI BAKIK Hát igen, gyönyörű ez a látvány, ahogy a hollatul lányok egymást biztatják. (Vitár egy gyeplabdás összehajlásról, amit a kamera hátulról mutat.) Rómában a Lazio megkísérelte a lehetetlent, vagyis az 1:4 ledolgozását. Majd felborult a pálya, de gól sehogyan sem esett. Ebben elsőként Vitor Baia, a Porto kapusa volt a ludas, aki néhány esetben tüneményesen mentett. Az 57. percben végül feltette a pontot az i-re, labdakupák serlegeiről. A mezőnyben, sajnos, nem lesz egyetlen magyar és szerbia-montenegrói gárda sem, ami nagyobbára megfelel a pillanatnyi erőviszonyoknak. Az első meccseket ma és holnap, a visszavágókat május 3-án és 4-én játsszák. A hétvégi műsor, BL: San Antonio TENISZ Magyarország csoportelső Szerbia-Montenegró is a Fed Kupa euro-afrikai zónája rájátszásában Magyarország és Szerbia-Montenegró női teniszválogatottjai bejutottak Fed Kupa euro-afrikai zónája rájátszásába. A magyar csapat csoportelsőként lépett tovább, a kékek pedig másodikként folytathatják. A rájátszás legjobb négy válogatottja, a többi zónából érkező még négy csapattal, jogot szerez, hogy júliusban minősítőt játsszon a Világcsoport első fordulója nyolc vesztesével a feljutásért. A magyarok 2:1-re nyertek Lengyelország ellen. Pontszerző volt Mandula Petra és a Mandula, Gubacsi páros, míg Czink Melinda veszített Domachowskától. A szerb-montenegrói válogatott 3:0- ra legyőzte Grúziát. Egyesben Dragana Zaric és Jelena Jankovic, párosban Daskovic és Jankovic volt biztos pontszerző. Ma és vasárnap tartják meg a Világcsoport első fordulójának mérkőzéseit. A párosítás: Argentína-Szlovénia, USA-Csehország, Svédoszág-Olaszország, Belgium-Ausztria, Németország-Szlovákia, Oroszország-Horvátország, Spanyolország-Ausztrália, Franciaország-Kolumbia, BARCELONA. A nemzetközi torna nyolcaddöntőjében: Ferrero-Volandri 6:4, 6:4, Robredo-Corretja 7:6, 6:7, 6:2, Kuerten-El Aynaoui küzdelem nélkül, Davigyenko-Acasuso 6:4, 6:3, Moya-Hrbaty 6:1, 6:7, 6:3, Szafin-Nieminen 6:3, 6:3, Calleri-Costa 6:4, 6:2, Gaudio-Sanchez 7:5, 4:6, 6:1, HOUSTON. A nemzetközi torna 2. fordulójában: Agassi-Labadze 6:0, 6:2, Melzer-Carlsen 5:7, 6:3, 6:4, Mello-T. Martin 7:6, 6:1, Fish-Horna 6:2, 6:4, ■ cs. KÉZILABDA Ötenháromra Spanyolország három csapata és még öt nemzet egy-egy képviselője az elkövetkező két hétvégén dönt az európai kézi(spanyol)-Montpellier (francia), KEK: Ciudad Real (spanyol)-Redbergslids (svéd), EHF-kupa: Asztrahan (orosz)-Barcelona (spanyol), Challenge kupa: Veriasz (görög)—Skjern (dán), ■ cs. SZUPERLIGA Közelít a Lovcen A Szuperliga 28. fordulójának csütörtök esti rangadóján a Lovcen otthonában 25:23 (14:12) arányú győzelmet jegyzett a továbbra is éllovas Partizan ellen, és 5 pontra közelítette meg. A cetinjeiek valójában máris egy árnyalattal jobban állnak a belgrádi fekete-fehéreknél, hisz a Partizan 27 meccsen dolgozta össze a 45 pontot, a Lovcen pedig 25 mérkőzésen gyűjtött 40-et. A jelek szerint a bajnoki címért folyó küzdelem végig kétesélyes marad. A zsinórban hét vereséget szenvedett Kikinda számára nyolcadszorra sem derült ki, bár közel járt az áttöréshez, otthonában maradt alul (23:24) a Pljevljával szemben, így változatlanul az alagsorban (a 15. helyen) horgonyoz. Maradona új élete Új barátnője van Diego Maradonának, az argentin labdarúgó-válogatott korábbi kiválóságának, aki 14 évnyi házasság után éppen most válik. Az 1986-ban világbajnok csapat kapitánya elsősorban kubai tartózkodásai során tölti együtt az időt egy nála 22 évvel fiatalabb, 20 esztendős, szőke hajú, kékszemű lánnyal. Az egykori klasszis komolyan veszi új kapcsolatát, amit bizonyít, hogy kedvesét, Judithot már be is mutatta szüleinek, illetve nagy barátjának, Fidel Castro kubai elnöknek. Maradona ideje jelentős részét a havannai La Pradera magánklinikán tölti, ahol kábítószerelvonó-kúrán, illetve rehabilitáción vesz részt.