Magyar Szó, 2003. április (60. évfolyam, 77-102. szám)
2003-04-05 / 81. szám
20 SPORT sport@magyar-szo.co.yu KOSÁRLABDA Botrány Ljubljanában A belgrádi C. zvezda kosarasai nem jutottak a zárómeccsre az Adriai liga ljubljanai négyesdöntőjén. A C. zvezda 46:37-es vezetésénél botrány tört ki, amelyet a belgrádi „szurkolók” idéztek elő. A mérkőzés több mint másfél óráig szünetelt, mire a rendezők kitessékelték a lelátóról a zvezda vadembereket. A folytatásban a Zadar felülkerekedett és 78:77-es győzelemmel harcolta ki a döntőt, amelyben ma az Olimpiját 81:76-ra verő Maccabival találkozik. ÚSZÁS-INDIANAPOLIS A Ági önbizalomnövelő sikere Kovács megnyerte a 200-ast Kolozár negyedik, Batházi és Kerékjártó hatodik lett Kovács Ágnes nyerte a 200 m-es mellúszást az Egyesült Államok Indianapolisban zajló tavaszi bajnokságán. Az előfutamban is ő érte el a legjobb időt 2:29,90- nel, s a döntőben sem talált legyőzőre a Phoenixben tanuló magyar hableány. Ági önbizalomnövelő elsőségének értékét növeli, hogy a vert mezőnyben végzett a sydneyi olimpián is mögötte második Kristy Kowal, a tavalyi Eb-ezüstérmes német Poleska, s a 100-as olimpiai bajnok Megan Quann. Egyedül az amerikaiak másik kitűnősége, a Sydneyben bronzérmes Amanda Beard hiányzott a mezőnyből. Gáspár Zsolt 100 gyorson épphogy lemaradt a döntőről, Batházi István pedig 400 vegyesen hatodik lett. Az Európa-bajnok magyar versenyző 4:23,70 perccel ért célba, ami betegségére való tekintettel nem is mondható rossznak. A számot a 200 vegyesen olimpiai harmadik, vb-ezüstérmes amerikai Tom Wilkens (4:16,75) nyerte. A magyarok közül egyébként kitűnően helytállt még a két tengerentúlon tanuló székesfehérvári úszó is: 200 pillangón Kolozár Dávid (2:00,50) a negyedik, Kerékjártó Tamás (2:01,67) a hatodik helyen ért célba. A 200 férfi mellen győztes Ed Moses sikertelen támadást intézett a japán Kitadzsima 2:09,97-es világcsúcsa ellen, pedig 150-nél még előnye volt a rekordrészidővel szemben. TENISZ Torkukon akadt az elefántcsont A nagy hazai derűlátással ellentétben a vendégek sikerével kezdődött meg Belgrádban a Szerbia-Montenegró-Elefántcsontpart Davis-kupa mérkőzés, amelyet az Euroafrikai zóna II. csoportja első fordulójának keretében játszanak, az elefántcsontparti Valentin Sanca ugyanis öt játszmában 4:6, 6:3, 6:3, 3:6, 6:2-re nyert a belgrádi reménység, Janko Tipsarevic ellen. A világcsoportban a spanyol válogatott, a várakozásoknak megfelelően vezetésre tett szert Horvátország ellen, miután Juan Carlos Ferrero három játszmában, 6:4, 6:2, 7:6-ra legyőzte Mario Ancicot. Ausztrália is vezet Malmőben Svédország ellen. Mark Philippoussis szerezte meg a pontot Jonas Björkman legyőzésével (6:4, 6:3, 6:3). A sarasotai női tornán Jelena Gyementyijeva idei első negyeddöntőjét jegyezte, Molik és Miskina a második idei titulusért maradt versenyben, és a nyolcban látjuk még a Roland Garros 1997. évi bajnokát a horvát Iva Majolit. SARASOTA. A női torna 2. fordulójában: Gyementyijeva-Pierce 4:6,6:1,6:2, Suarez-Matevzic 3:3,6:2,6:0, Majoli—Tul- MOTORSPORT Verseny helyett gipszben Melandri lábát törte „Jól kezdődött” Marco Melandri, a 250-es géposztály tavalyi bajnoka, az idén a MotoGP mezőnyében debütáló olasz fiú számára az idény, a vasárnap szuzukai GP-nyitányra való edzés közben ugyanis bukott és lábát törte. A baleset az első hivatalos edzés 29. percében történt: a Yamaha 20 éves versenyzője az egyik kanyarban kicsúszott, s a jobb lábát fájlalva a földön maradt. Helikopterrel szállították kórházba, ahol az orvosok combcsont- és bokatörést állapítottak meg. Egyelőre nem tudni, hogy Melandrinak ez mennyi kényszerszünetet jelent. Meg sem kezdődött az idény, számára máris - gyakorlatilag - befejeződött. Marco Melandri a balesettel végződött edzés előtt JÉGKORONG Kenguruvadászattal kezdődik Szöulban ma kezdődik a jégkorongozók II. csoportos világbajnoksága, amelynek rajtján Szerbia-Montenegró válogatottja Ausztráliával találkozik. Ezt követően a kékek ellenfelei a lejátszási sorrendben Dél-Afrika, Spanyolország, Mexikó és Dél-Korea. A válogatott három hetet készült a vb-re és a szakvezetőség reméli, hogy az utolsó napon dől el a feljutás kérdése. Már a csapatverseny során láthattuk, hogy Erdélyi Szilvia kiváló formában játszik az olaszországi asztalitenisz Európabajnokságon, hiszen csak két meccset veszített, azokat is 3:2-re. Szilvia, aki néhány éve Zentán játszott, most pedig Spanyolország első számú csapatának a tagja, egyéniben bizonyította, hogy nincs számára legyőzhetetlen ellenfél az európai porondon. Boros Tamara, aki pályafutását kezdte Zentán, szomorúan vehette tudomásul, hogy a tavalyi zágrábi Eb után, az idén sem lesz egyéni aranyérme. A mérkőzés a harmadik és a negyedik játszmában dőlt el, amelyekben Szilvia egy árnyalattal jobb volt. És ha már az első kiemeltet a lelátóra küldte, nem állt meg ezen, hanem a román Nastase ellen is diadalmaskodott 4:1 arányban, bejutva ezzel a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben a német Nicole Struse lesz az ellenfele, aki tegnap magabiztosan győzte le az oroszok védőjét, Palinát. A magyar táborban teljes lehangoltság uralkodott a női nyolcaddöntők után, Krisztát. A második helyen kiemelt romániai Steff is befejezte az egyéni küzdelmeket, őt a 19 éves olasz Stefanova verte 4:2-re. Az Európa-bajnokságok 45 éves történelmében először fordult elő, hogy az első négy kiemelt közül egyik sem jut be a negyeddöntőbe! Úgy látszik női mezőnyben igen gyorsan beérett a következő generáció, ami nagyban nehezíti majd Bátorfi és a hasonkorú játékosnők helyzetét, hogy egyéni éremmel térhessenek haza valamelyik nagyszabású versenyről. A fiúknál Slobodan Grujic könnyen verte a portugál Monteirót, és nem sok hiányzott, hogy legyőzze a hatodik kiemelt Zoran Primoracot is, a végén azonban mégis a horvát játékos jutott a legjobb 16 közé. Pető Zoltán 2:0-ra vezetett a volt világbajnok Jean-Michel Gatien ellen, de a francia bebizonyította, hogy miért is tartják számon még mindig a legjobbak között. Pázsy Ferenc bejutott a nyolcaddöntőbe, de ott a világranglista első helyezettje, a német Timo Boll ellen már esélye sem volt. Eredmények, férfiak, egyéni, 32 közé jutás: Gatien-Pető 4:2 (-8, -9, 7,9,11, 7), Pázsy-Jiang 4:1 (10, 11, 3, -5, 11), Grujic-Monteiro 4:0 (10,9,8,6); 16 közé jutás: Primorac-Grujic 4:3 (-10,9, -6, 8, 6, - 8,9), Pázsy-Torres 4:0 (6,9, 7,5); 8 közé jutás: Boll-Pázsy 4:0 (6, 5, 6, 7). Páros, 16 közé jutás: Grujic/Karakasevic-Carneros/Torres 3:2 (8, 11, -5, -5, 9), Jindrak/Schlager-Marsi/Fazekas 3:2 (-10,-9,8,8, 8). Nők, egyéni, 16 közé jutás: Erdélyi-Boros 4:1 (7, -11,11, 9, 8), Tóth-Vachenovska 4:2 (-7, -5, 3, 10, 9, 9), Palina-Póta 4:2 (-13, 7, 8, -11, 7, 9), Bátorfi-Ding 4:0 (7, 10, 10, 6), Stefanova-Fazekas 4:3 (-9,6,10,11, -8, -5, 7); nyolcad döntő: Erdélyi Sz.-Nastase 4:1 (9,10,5, - 9, 7), Stumper-Bátorfi 4:2 (11,-7,10,11, -12,9), Struse-Palina 4:0, Badescu-Pavlovic 4:1, Monfradini-Tóth 4:2 (5, -9,8, 7, - 5, 12), Bakula-Wosik 4:0, Garkauskaite-Melnik 4:1, Stefanova-Steff 4:2; Páros, 16 közé jutás: Erdélyi Sz./Erdélyi A.-Kovtun/Sorocinska 3:1 (6, 4, -7, 7), Bátorfi/Tóth-Lower/Walker 3:0 (9, 9,6), Fazekas/Molnár-Legay/Grundisch 3:1 (9,-10,10, 7). Vegyes páros, negyeddöntő: Schlager/Tóth-Hielscher/Hain-Hofmann 4:0 (7, 7,2, 6). ■ T.J. ASZTALITENISZ EB, COURMAYEUR Erdélyi a nyolcban! Boros Tamarát majd Nastasét győzte le - Tóth Krisztina érmes vegyes párosban - Bátorfi és Tóth korai búcsúja egyéniben - Nemzedékváltás a nőknél - Grujic és Pető is kiesett - Pázsy megpróbálta a lehetetlent Erdélyi Szilvia egy győzelemre az éremtől I NAPI BAKIK Zamorano kicsit későn tette be, és nem is volt jó (Gundel Takács G.) Jaganova 5:7, 6:0, 7:5, Molik-Martinez 6:2, 6:1, Fernandez-Szmasnova 6:3, 4:6, 6:4, Miskina-Petrova 5:7, 6:4, 1:0 - feladás, CASABLANCA. A női torna negyeddöntőjében: Cervanova-Garcia 2:6, 6:0, 6:4, An. Serra-Zanetti-Rogyionova 7:5, 0:6,6:2, Marrero-Nagy H. 6:4,6:4, Grande-Kurhajcova 6:2, 6:0. ■ cs. A harmadik és negyedik kiemelt, Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina sem tudott bekerülni a legjobb nyolc közé. Bátorfi a németek 18 (!) éves játékosától, Stumpertől kapott ki, míg az olasz Monfradini a csapatverseny után, egyéniben is legyőzte KÉZILABDA Öt csapat, négy mérkőzés Öt magyar csapat lép pályára a hétvégén az európai kézilabdakupa-elődöntőkben. A férfiak mezőnyében már a visszavágókra kerül sor. A Bajnokok Ligájában a tavalyi finalista Veszprém nagyon nehéz helyzetben van, hiszen a 2001-ben győztes Portland San Antonió-i otthonában 28:20-ra kikapott, miután - jól érzékeltetve a rivális nyomasztó fölényét - 12 gólos is volt már a spanyol előny. Rossz hír a magyar gárda számára, hogy Diaz a héten bokaműtéten esett át, mert a részlegesen elszakadt szalagja már nem bírta volna tovább a terhelést. Az első összecsapást kihagyó Perez viszont valószínűleg pályára léphet. Az EHF-kupában a Dunaferr ugyan 25:23-ra nyert az asztraháni Dinamo vendégeként, de az eredmény csalóka: ha az oroszok jól kezdenének Dunaújvárosban, akkor bármi megtörténhet. Egyébként Buday Ferenc vezetőedző is óvatos, éppen erre hívta fel tanítványai figyelmét. A nőkre az elődöntő első felvonása vár. A KEK-ben a Győr a francia Besanconhoz látogat. A házigazdák életveszélyesek, két éve a Dunaferrt úgy búcsúztatták, hogy otthon csak döntetlenre voltak képesek, s aztán idegenbeli sikerrel léptek tovább. Az EHF-kupában magyar párharc lesz: a dunaújvárosiak a „szomszédvár” Cornexit fogadják. A riválisok jól ismerik egymást. A székesfehérváriak ebben az idényben két bajnokit is elveszítettek riválisukkal szemben, de csupán egy, illetve két góllal. A hétvégi műsor, női BL, elődöntő, első mérkőzések: Valencia-Viborg, Krim-Ikast, KEK, elődöntő, első mécsesek: Szpartak-Kolding, Besancon-Győr (vasárnap 18), EHF-kupa, elődöntő, első mérkőzések: Dunaferr-Cornexi (vasárnap 17.30), Slagelse-Zaporozsje, Challenge-kupa, elődöntő, első meccsek: Gdansk-Baia Mare, Borussia (D)-Trier. Férfiak, BL, elődöntő, visszavágók: Fotex-San Antonio (vasárnap 18, az első meccsen 20:28), Montpellier-Prule (27:29). KEK, elődöntő, visszavágók: Lemgo-Redbergslids (32:36), Pivovarna-Ciudad Real (27:34), EHF-kupa, elődöntő, visszavágók: Dunaferr-Asztrahan (ma 18,25:23), Altea-Barcelona (20:29), Challenge-kupa, elődöntő, visszavágók: Skjern-Sävehof (24:24), Veriasz-Creteil (22:28), ■ cs. 2003. április 5., 6., szombat-vasárnap A kínaiak újra a 21 pontos rendszert akarják Nagy felhördülést okozott Courmayeurban az a hír, hogy a sportág nagyhatalmának számító Kína kezdeményezi a nemzetközi szövetségnél: tartsanak ismét 21 pontig a játszmák. Az ázsiaiak állítólag már hivatalosan benyújtották a javaslatot az ITTF-hez, amely a május 19-én kezdődő párizsi vb-n dönt az ötletről. - A beadvány elfogadásának semmi esélye sincs - véli a szervezet svéd igazgatója, Anders Thunström. - A pontrendszer reformja a legjobb módosítás volt, amit valaha véghez vittünk, hiszen azóta látványosabbak és izgalmasabbak a mérkőzések. Emlékeztessünk: az ITTF a két évvel ezelőtti oszakai kongresszusán határozott úgy, hogy a hagyományos 21 helyett a továbbiakban csak 11 pontig tartsanak a szettek. Az új szabály 2001 szeptemberében lépett életbe. ASZTALITENISZ Nagy szabadkai siker Az országos ifjúsági csapattitulust „hosszú böjt” után ismét a szabadkai Spartacus nyerte meg, miután - nem akármilyen meccsen - legyőzte a Vojvodina megfelelő csapatát. A meccs hőse Námesztovszki Attila volt, aki előbb Ivic, majd Pető Zsolt ellen is diadalmaskodott. Eredmények: Námesztovszki-Ivic 3:1, Kószó-Pető 2:3, Petroj-Paunic 3:1, Námesztovszki-Pető 3:2. ■ A.G. A Spartacus ifi bajnokcsapata: Mészáros Béla edző, Námesztovszki Attila, Kószó Attila, Toldi László, Námesztovszki Zsolt, Sorin Petroj és Kukli Csaba