Magyar Szó, 2003. április (60. évfolyam, 77-102. szám)

2003-04-12 / 87. szám

2003. április 12., 13., szombat-vasárnap Micmbó ■ Közérdekű információk ■ ■ Művelődési programok ■ Szabadka Pacsér Vasárnap este fél nyolckor, a Város­háza dísztermében, Roman Simovic ismert hegedűművész lép fel, zongo­rán kísér Ratimir Martinovic. Műso­ron Paganini, Strauss, Franck és Chausson művei. Szervező: a Szabad­kai Zenei Központ. Jegyek a torony alatti galériában vásárolhatók. Zenta A Magyar Házban szombaton, 16 órakor a Zentai Civil Fórum kereté­ben Zsoldos Ferenc pályázatírási ta­nácsadást tart (1. rész). Minden ér­deklődőt szeretettel várnak. ■ Bl A zentai Tisza-part-Alvég helyi kö­zösség tanácsa értesíti a polgárokat, hogy ma, a Föld napja alkalmából 8- tól 12 óráig nagyszabású takarítási akciót szervez. Gyülekezés 8 órakor a Homok-telepi önkiszolgálónál és a Tisza-parton az Apisz boltnál. Kérik a polgárokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg és vigyenek magukkal gereblyét. IP.P. Kanizsa Szombaton a szokásosnál is jóval mozgalmasabb nap lesz Kanizsán. Az iskolások és a környezetvédők ezen a napon rendezik meg a városszépítési akciót, és ugyanezen a napon két rangos rendezvénynek is otthont ad a város. Délelőtt háromnegyed ki­lenckor lesz az ünnepélyes megnyitó­ja a XI. Nemzetközi Gyermek-, Mo­dern- és Néptáncfesztiválnak a kani­zsai gyógyfürdő sportcsarnokában, kilenckor pedig szövetségi szintű CAC kutyakiállítás lesz a műszaki kö­zépiskola udvarában. Egész napra szóló látványosságot ígér a táncfesztivál, melyre harminckét táncegyüttes nevezett be hazánkból és Magyarországról összesen több mint 1700 versenyzővel. A fesztivál keretében délelőtt az óvodások és kis­diákok mutatkoznak be, délután a fi­atalok, este pedig a felnőttek egyéni­ben, párosban, csoportban és formá­cióban, diszkótáncban, dance show­­ban, hipp-hoppban, valamint emelé­­ses modern táncokban. A fesztivál 10 órakor kezdődik a gyógyfürdő sport­csarnokában. A belépés díjtalan. B 1 ■ Vasárnap 9 órai kezdettel a kanizsai Testvériség sporthorgász-egyesület megtartja a felnőtt sporthorgászok községi csapatbajnokságának első fordulóját, a Tisza-Palics-csatorna adorjáni szakaszán elterülő verseny­­pályán. A munkaszervezeteket képvi­selő csapatok tagjainak a szervezők kellemes időtöltést, jó fogást és me­leg időt kívánnak. Gyülekező az adorjáni hídnál 7 órakor, eredmény­­hirdetés 12.30 órakor. Bll A Testvériség sporthorgász-egyesület április 12-én, szombaton reggel 8 órai kezdettel önkéntes munkaakci­ót szervez a horgásztanya környékén, egyben felszólítja a csónaktulajdono­sokat és kabinbérlőket az akción való részvételre és a 2003. évi szerződések megkötésére. A vagyonőrző bizottság megköszöni a segítőkész polgárok részvételét az önkéntes munkaakció­ban. Az Amerikai Fejlesztési Alap támoga­tásával felállított játszótér mellett a közeljövőben megnyitja kapuit a nyugdíjasotthon is, melynek épületét az idén újították fel. Az otthon alag­sorába cukrászdát terveznek. ■ BB Szombaton a református egyház is munkaakciót szervez a temetőkben. Kérik a hívőket, hogy a munkaakció­ra hozzanak magukkal kapát és ge­reblyét. Topolya A költészet napja alkalmából szom­baton, 18 órai kezdettel a mozite­remben költészeti estet tartanak Jó­zsef Attila: Szépség-fák állnak, illatok­kal telien címmel. A belépés díjta­lan. B B B Szombaton, 19.30 órai kezdettel a színházteremben a szabadkai Ifjúsági Női Énekkar ad koncertet Murényi Mátyás karnagy vezényletével. A belé­pődíj felnőtteknek 100, diákoknak 50 dinár. Újvidék Az Isidor Bajic alsófokú zeneiskola fi­atal tehetségek után kutatva felvételit hirdet hangszeres oktatásra 8-9 és 9- 11 éves gyerekeknek, illetve szóló­éneklésre 16 éves fiataloknak. Jelent­kezni és érdeklődni az iskola portá­ján lehet április 22-én 8-tól 14 óráig. A felvételi vizsgát április 23-án tartják 10- től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. BAB Hétfőn tenisziskola kezdődik a Voj­vodina Sport- és Üzletközpont tenisz­pályáin. Az iskolába 5-15 évesek irat­kozhatnak be. A jelentkezőket 3-5 fős csoportokba osztják. 12 óra ára 800, 8 óráé pedig 550 dinár. Jelent­kezni mától lehet a teniszpályákon. További információk a sportközpont telefonján kaphatók. BP­A Cistoca is bekapcsolódik a nagyta­karítási akcióba. Ennek kapcsán az ideiglenes szemétlerakatokat takarít­ják el. A köztisztasági vállalat dolgo­zói szerdán a Popovic fivérek és a Stevan Mokranjac utcák sarkán levő konténerben több mint 300, külön­böző kaliberű lőszert találtak. Ugyan­akkor csütörtökön, a hulladékfeldol­gozó üzemben egy távcsöves katona­puskát találtak. Mindkét esetről érte­sítették a rendőrséget. IBB Az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület Kuratóriuma értesíti támogatottjait, hogy szerdán, április 16-án, 18 és 20 óra között átvehetik a pénzsegélyt a megszokott helyen. (József Attila u. 16., a Petőfi székházának, első eme­leti, olvasóköri termében.) Akadá­lyoztatás esetén az érintettek jelent­kezzenek Danis Éva pénztárosnőnél telefonon. A hívószám: 021/ 541- 964. B B B Az Újvidéki Magyar Olvasókör csü­törtökön, április 17-én, 19 órára hív­ja az érdeklődőket az Újvidéki Szín­ház kistermének előcsarnokában tar­tandó, immár hagyományossá vált Tavaszi hangversenyre. Fellépnek Vitkayné Kovács Vera ének szakos ta­nítványai. A belépés díjtalan. Temerin A BIO-KULTÚRA természetbarátok klubja hétfőn este 7 órakor az Ifjúsá­gi Otthon kistermében előadást tart, melynek témája a gyógynövények szedése és felhasználása. Előadó Dimcsity Szlobodán. Minden termé­szetbarátot szeretettel várnak. A be­lépés díjtalan.­ ­ Obecse Ma a KMV kísérőrendezvényeként a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagytermében nagyszabású rock­hangverseny, diszkóest lesz. A ren­dezvényen több kísérőzenekar lép fel, így a Fekete bárány, a 69, a Sil­­verston. Az est fénypontja az M-VI­­RUS fellépése lesz, amely 5 hosszú év után lép fel ismét a fiatalok előtt A belépőket elővételben 50, a helyszí­nen 70 dináros áron lehet megvásá­rolni. Érdeklődni a Floyd Clubban lehet A rendezvény szervezője a VMI óbe­csei szervezete. B B B Az 1996-ban alapított óbecsei Schola Cantorum énekkar szombaton, 18.30 órakor az esti szentmisét köve­tően a belvárosi Nagyboldogasszony­­plébániatemplomban Nagyböjti egy­ház­zenei áhitat keretében bemutatja első lemezét is. A 30 fős ifjúsági ve­gyes kórus, melynek vezetője Nagy Ottilia, fennállása óta egy-egy kórus­betéttel teszi ünnepélyesebbé a va­sárnapi szentmiséket, de egyéb fellé­pése, hangversenye is van Vajdaság­­szerte, továbbá Magyarországon és Szlovákiában. Több hazai kórusver­senyen szerepelt nagy sikerrel. ■így* Tegnap délután a sétálóutcá­ban, a Seherezádé cukrászda előtt a Biznis Model modellügy­nökség szervezésében gyermek­­ruha- bemutatót tartottak Ta­vasz 2003 elnevezéssel. A divat­­bemutató után a program kere­tében felléptek a Max dance stúdió táncosai is. Képünkön a kis manökenek divatos tavaszi ruhában ■ AA. Horgos Hétfőn A traktorok és a mezőgazda­­sági gépek biztonságos részvétele a közúti közlekedésben címmel tart ta­nácskozást a Horgosi Termelők Klubja. A vendégek: Antun Pejak ka­nizsai rendőrparancsnok és az moto­ros egyesület kanizsai szakemberei. A szervezők minden érdeklődőt szíve­sen látnak, és a bejelentés szerint a rendőrparancsnok egyéb felmerülő kérdésekre is válaszolni fog. A ta­nácskozás hétfőn este 8 órakor kez­dődik a horgosi Művelődési Házban. Madarászközgyűlés Újvidéken A Vajdasági Madártani és Madárvédelmi Egyesület felhívja a madár- és termé­szetbarátok figyelmét, hogy vasárnap, április 13-án Újvidéken, a Természetvé­delmi Hivatal épületében (Munkás u. 20/a.) tartja meg a szervezet szokásos évi közgyűlését. Ez alkalommal beszámolók hangzanak el az egy év alatt lefo­lyatott kutatóakciókról és a madár- és természetvédelem ügyét szolgáló nép­szerűsítő és felvilágosító munkáról. A közgyűlésen megbeszélik az újabb programokat: az erdei fülesbagoly és a bütykös hattyú állomány felmérésére készített terveket, a nyári madárgyűrűző táborokat stb. Az érdeklődők ez al­kalommal vehetik kezükbe a Ciconiát, az egyesület évkönyvének megújult 11. számát. A szervezők szívesen látnak minden érdeklődőt a Vajdasági Madártani és Ma­dárvédelmi Egyesület évi közgyűlésén. ■ GERGELY József, az egyesület elnöke Szabadka KORZÓ MOZI: 28 nappal később, amerikai (18, 20,22) ZVEZDA MOZI: Magdalena nővérek, brit dráma (17,19,21) NÉPSZÍNHÁZ: Danilo Kis: Siratófal, abszurd bal­lada, a Kosztolányi Dezső Színház előadása (szom­bat, 20) GYERMEKSZÍNHÁZ: Mi van a tojásban? (szombaton 11 órakor szerb nyelven, vasárnap 11 órakor magyar nyelven) Zenta TISZA MOZI: Két hét múlva örökké, amerikai ro­mantikus vígjáték (20) ALTERO KLUB: Tour de Délvidék, a tavalyi ke­rékpártúra résztvevőinek találkozója (szombat, 18) Felsőhegy SZÖVETKEZETI OTTHON: A gyermekáldás, ki­állítással egybekötött vetélkedő a Felsőhegyi Ha­gyományápoló Kör szervezésében (szombat, 17.30) Tornyos KÖNYVTÁR: a veprődi Dicsőítő Tanítványok ze­nei és énekcsoport hangversenye (vasárnap, 18) Kanizsa VÁROSHÁZA: a kragujevaci zeneiskola harmoni­ka szakos diákjainak hangversenye (szombat, 19.30) Kikinda SZÍNHÁZ: Ágota Kristóf: Nem fáj, a szabadkai Népszínház vendégjátéka (hétfő 20) Újvidék PUM ARENA (nagyterem): Nemzetbiztonság Bt. ame­rikai vígjáték fsz.: Martin Laurence, Steve Zahn, Bill Duke (11,13,15,17,19,21,23) ARENA (kisterem): A dzsungel könyve, amerikai (11, 12.30) * Téged szeretlek a legjobban, hazai (16.30,18.30, 20.30) * Tíz perccel idősebb, ame­rikai (22.30) JADRAN: A dzsungel könyve, amerikai (17) * Ál­momban már láttalak, amerikai romantikus vígjá­ték, fsz.: Jennifer Lopez, Ralph Fiennes (18.30, 20.30,22.30) VOJVODINA Jancsi és Juliska, amerikai animáci­ós (17) * 28 nappal később, amerikai, fsz.: Cillian Murphy, Naomie Harris, Megan Burns (19. 21.30) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Bécassine - a vikin­gek kincse, francia animációs (16.30,18) * Sola­ris, amerikai, fsz.: George Clooney, Natascha McElhone (19.30,21,15,23) ART KLUB: Nemzetközi régészeti filmek szemlé­je (szombat, 17) SZÍNHÁZ ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Nincs előadás. SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: J. Gotovac: Erő, a tréfacsináló, vígopera, Jovan Dordevic-színpad (szombat, 19) * I. M. Lalic: Cuba Libre, komédia elmarad, a jegyek visszaválthatók RENDEZVÉNY Szombaton, 15 órakor a Petőfi Sándor MME-ben Hosszú a jegenyesor, Debelyacsa monográfiájá­nak bemutatója. B B B Szombaton, 20 órakor a Nomus rendezvénysoro­zat keretében a Városháza dísztermében fellép a szlovéniai Tartini kvartett és Dorian Leljak (zon­gora). Műsorukon: Schubert, Sosztakovics és Dvo­rak művei. B­B­B Vasárnap, 20 órakor a Park Szálló Fehér termé­ben az újvidéki manökenek klubjának humanitá­rius műsora a Gyermekkórház javára. BBB Vasárnap, 20 órakor a Nomus keretében, a zsina­gógában Eugen Indre zongorahangversenye. Temerin FILM: Bazi nagy görög lagzi, amerikai (20) SZŐREGI MOZI: Kémkölykök, 2., amerikai (va­sárnap, 19) IFJÚSÁGI OTTHON: A Boldog Gizella kézimun­kakör húsvéti kézimunka-kiállítása (megnyitó va­sárnap, 10) Topolya FILM: A szállító, amerikai (szombat, 20) SZÍNHÁZ: A Kodály Zoltán MMK Auróra irodal­mi csoportjának műsora a költészet napja alkal­mából (szombat, 17) SZÍNHÁZ: A szabadkai, Murényi Mátyás vezette leánykórus és Aleksandar Tonkovic (szóló) közös fellépése (szombat, 19.30) BBB A Föld napja alkalmából ünnepi műsor a Belgrád Áruház előtti téren (szombat, 18) Nagybecskerek MOZI: Chicago, amerikai (18, 20, 22) Zombor NÉPMOZI: A szállitó, amerikai (19) * A por, ame­rikai (21) NÉPSZÍNHÁZ: Doktor Freud betege, szerb nyel­vű előadás (szombat, 20) Kula DUGA MOZI: Jancsi és Juliska, animációs (18) * Álmomban már láttalak, amerikai (20) KULTÚRKÖZPONT: Csipkerózsika, szerb nyelvű gyermekelőadás (szombat, 19) * S. Mrozek: Tan­gó (vasárnap, 20) * Obecse VÁROSI SZÍNHÁZ: a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntője. Szombaton (9) délután eredményhirdetés, 22 órától KMV diszkó a Petőfi Sándor MKK-ban. Va­sárnap 9 órától ünnepi műsor és díjátadás, gála­műsor. Péterréve SZÍNHÁZ: Nóti Károly: Randevú Bécsben, kétfel­­vonásos előadás (20) kalauz@magyar­szo.co.yo 7 KALAUZ ­ Hétvégi orvosi-fogorvosi ügyeletek ■ Szabadka ORVOS: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson, este 7-től reg­gel 7 óráig (terepi szolgálat), tel.: 94 vagy 551-373 * Járóbeteg­szolgálat: a Zmaj utcai rendelő­ben * Gyermekgyógyászati ren­delő: Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Nőgyógyászati rende­lő, tel.: 552-543 * Városi Kórház, tel.: 555-222 * Mentők: 551-373. Újvidék ORVOS: Felnőttek számára éj­szakai ügyelet a Njegos u. 4. szám alatti rendelőben (19-től 7 óráig). Gyermekek számára egész napos ügyelet a Njegos utca 32. szám alatti rendelőben. KLINIKAI KÖZPONT: tel.: 612-022 KAMENICAI SZÍVGYÓGYÁ­SZATI INTÉZET: tel.: 615-711 GYERMEKKÓRHÁZ: tel.: 615- 200 GYÓGYSZERTÁR: Nappali és éjjeli ügyelet a Bulvár Gyógy­szertárban, Mihailo Pupin sugá­rút 7., tel.: 420-374. Nagybecskerek ORVOS ÉS FOGORVOS: A Népi Ifjúság u. (Narodna om­­ladina) 4. alatti elsősegély­szolgálatban, tel.: 94 vagy 562- 066. Éjszakai ügyelet a Városi Kórházban, tel.: 343-330. Gyermekorvos a November 29. utcai rendelőben, reggel 7- től este 7 óráig, tel.: 565- 858. GYÓGYSZERTÁR: Az I. A. Kara­­dordevic utcai központi gyógy­szertár tart egész napos ügyele­tet, tel.: 562-263. Zombor ORVOS: Szombaton 7-től 13 órá­ig a Batina utcában és a Hajdúk Veljko utcában, vasárnap 8-tól 12-ig a Hajdúk Veljko utcában. Fogorvos szombaton és vasárnap 8- tól 12-ig a Batina utcában. Gyermekorvos hétvégén 8-tól 12- ig a Csöndes utcában. Gyógyszer­tári ügyelet szombaton és vasár­nap az I. Péter király utcában, var­sárnap 8-tól 12-ig a Vipera gyógy­szertár a Csöndes utcában.

Next