Magyar Szó, 2003. június (60. évfolyam, 128-152. szám)
2003-06-27 / 150. szám
8 KÖZELKÉP kozelkep@maagyar szo.co.yu A pápa bocsánatot kért Boszniában - ezzel a címmel számolt be a Le Monde II. János Pál pápa vasárnapi banjalukai látogatásáról. Mert a látogatás legfontosabb mozzanatának azt tartotta, hogy a pápa bocsánatot kért a katolikus közösség által a II. világháború alatt Horvátországban és Boszniában elkövetett bűnökért, és kezdeményezte a polgárháborúval megosztott három boszniai nemzet közösség megbékélését. A Le Figaro is elsősorban azt emeli ki, hogy a pápa bocsánatot kért „a katolikus egyház fiai” által „az Ember és méltósága, szabadsága ellen” elkövetett bűnökért, és kölcsönös megbocsátásra szólította fel a három közösség tagjait. Kommentárjában még csak annyit tett hozzá, hogy a látogatás elősegíti Bosznia közeledését az Európai Unióhoz. Ezt a bocsánatkérést és a kölcsönös megbocsátás sürgetését emeli ki a pápa látogatásáról szóló többi tudósítás is. Onnan, hogy a vatikáni Osservatore Romano többet foglalkozik az 1992. április 2-ától 1995. november 18-áig tartó boszniai polgárháború borzalmaival, addig, hogy a Népszabadság tudósítása azt emeli ki: a pápa a vallás nevében elkövetett bűnökért kért bocsánatot, és a kölcsönös megbocsátást tekinti a békére és toleranciára épülő társadalom megteremtése alapjának. A pápa szavainak legteljesebb idézetét a zágrábi Vecernji tistben találtuk meg: „Egyedül az igazi megbékélésben való emlékezéssel érhető el, hogy annyi ártatlan áldozat és azok szenvedése ne legyen hiábavaló, és arra serkentsen bennünket, hogy a testvériség és a megbékélés új viszonyait építsük”, és „Ne béküljetek meg a sorssal. Valóban nem könnyű újrakezdeni. Áldozatot és kitartást követel, de megköveteli az ügyes hozzáállást, a türelmes várakozást is”. (Ez a lap jegyzett fel legtöbb részletet magáról a látogatásról is. Onnan, hogy a pápa a zarándokokat magyar, német, olasz és szerb nyelven köszöntette, addig, hogy a látogatásról 750 újságíró tudósított.) A Corriere della Sera pedig összefoglalta, hogy a pápa ezt megelőzően háromszor kért bocsánatot (ahogy a lap fogalmaz: vetette be titkos fegyverét): 1995-ben Prágában a keresztesháború borzalmaiért, 1997-ben Párizsban a francia protestánsok legyilkolásáért és 2001-ben Athénban azért, mert a keresztesek 1204-ben feldúlták és kifosztották Konstantinápolyi A Reuters szerint „pope go home”, a Le Monde szerint „Ki a pápával” falragaszok és feliratok is voltak Banjalukán. De a tudósítások alapjában arról szólnak, hogy Banjaluka és a boszniai szerb hatóságok mindent megtettek a pápa méltó fogadására és a látogatás zavartalanságának szavatolására. A biztonsági intézkedések legteljesebb leírását a Slobodna Dalmacija A rendőrség lefoglalta a csetnikek fegyvereit című tudósításában találtuk meg, a pápa meg a látogatása kapcsán Banjalukára érkező 40 bíboros, érsek és püspök, 360 pap és 600 apáca biztonsága érdekében vasárnapra virradó éjszaka fegyverek lefoglalásával járó házkutatásokat tartottak a városban, vasárnap leállítottak minden autóforgalmat, 24 órára megoltották az alkoholfogyasztást. De 50 000 hívő tapsolt a szerb rendőröknek című cikkében a Vecernji list is megdicsérte a szerb biztonsági szolgálatot. A szerb hatóságok hozzáállásáról már több lap tudósított, így a Le Monde kiemelte, hogy Borislav Paravac, Bosznia elnökségének szerb elnöke a pápa látogatását a béke olyan üzenetének mondta, amely hozzájárul egész Délkelet-Európa népeinek megbékéléséhez. Persze a lapok nem hallgattak a problémákról sem. Az Oslobodenje c. banjalukai napilap például közölte - és ezt aztán több lap átvette - Franjo Komarica banjalukai katolikus püspöknek és Bosznia püspöki értekezlete elnökének nyilatkozatát, hogy a katolikusok még mindig nem térhettek vissza otthonaikba, ahonnan a polgárháború alatt elüldözték őket. „Banjalukán hamarosan csak a múzeumokban lesznek katolikusok. Szégyen és a jövőre nézve veszélyes ez” - hangsúlyozta, megemlítve, hogy Bosznia elnöksége még csak nem is válaszolt kérésére, hogy a pápa látogatása kapcsán adják vissza az egyház vagyonát. (Egy kis érdekességként olvasóinknak: a Le Monde és a Le Figaro szerint Banjalukán a háború előtt 70 ezer horvát élt, ma 2000 van, az Associated Press szerint 30 ezer élt és 2000 tért vissza, az Oslobodenje szerint viszont 14 500 élt és 3000 él.) Az Oslobodenje keddi számában közölt vezércikk pedig (Tudman bűnének mondva, hogy a slonátokat „évszázados otthonaikból elvitte oda, ahol sohasem éltek”) nagyon pesszimista képet fest a pápalátogatás eredményéről. A lap szerint a horvát Dragan Covic nem csinálja vissza a privatizálást, szerb névrokona, Dragan Covic pedig nem fogja megígérni a horvátok, főleg a bosnyákok visszatérését. „Mától vagy legalább holnaptól békésebben alszanak-e a srebrenicai anyák és azoknak a honátoknak az ezrei, akiket Radovan Karadzic döntött gyászba?” - teszi fel a kérdést a lap, majd megállapítja, hogy a megbékélés csak azoknak segít, akik hasznot húztak a háborúból. „Ők tényleg a béke mellett vannak. Hogy minden úgy maradjon, ahogyan van. Hogy a tolvajok és banditák csinálhassák a magukét, zsarolhassanak tovább, megtarthassák azt, amit elragadtak.” Végezetül a Svjedo reci c. szarajevói katolikus folyóirat Hetedik kezdet a pápa áldásával című cikke alapján bemutatnánk azt a petricevaci kolostort, amely a pápa banjalukai látogatásának legfontosabb színhelye volt. A folyóirat (megemlítve, hogy Petricevacon a háború előtt 5500 katolikus volt, ma 380 van) elmondja, hogy a török hódítás pusztításait követően a kolostort hétszer építették újjá. Az első kolostort a Ferenc-rendiek 1873-ban építették. Az osztrákok bevonulásakor ezt a mohamedánok felgyújtották. 1880-ban építettek újat, ezt hét év múlva maguk a szerzetesek lerombolták, hogy nagyobbat építsenek. Ennek helyére épült 1928-ban egy még nagyobb, ezt 1969-ben földrengés döntötte romba. 1973—1976-ban újjáépítették, hogy 1995. május 7-én ezt a szerbek felrobbantsák, halálra kínozva a legöregebb szerzetest is. A kolostor legfrissebb újjáépítése csak a pápa látogatására fejeződött be. ■ b-t A pápa Boszniában F elemás érzésekkel tértünk vissza Kisvárdáról, a Határon Túli Magyar Színházak XV. Fesztiváljának első feléről, melyet június 19-e és 28-a között rendeznek meg. De valahogy így szokott ez lenni, úgy a hazai, mint a külföldi fesztiválokon. A protokoll szerint az illetékes miniszter nyitja meg a rendezvényt, hiszen ott vannak a média képviselői, akik továbbítják majd buzdító szavait. A jó hír, hogy 80 millió forint helyett 97 milliót ítélt meg az anyaország a határon túli színházaknak. A miniszter azonban nem nézi meg az előadást, beszéde után kíséretével együtt sietve beül fekete autójába, dolga van. Az anyagi támogatás ígérete előbb földobja az embert, majd belegondol, utánaszámol, és már le is hervad a mosoly az ajkáról. - Ez is nagyon kevés - mondja László Sándor, az Újvidéki Színház igazgatója. - A határon túli színházak össztámogatásának el kellene érnie egy magyarországi vidéki színház évi költségvetését. Ehhez pedig a határon túli színházak jelenlegi évi össztámogatását néggyel kellene megszorozni. Ebből kiviláglik, hogy mennyire kicsi ez az összeg. Persze jó, hogy ezt a 17- et is hozzátette a minisztérium, a kicsit is meg kell becsülni. Talán azt is bizonyítja, hogy nem fordulnak el tőlünk, s ez reménykeltő. A fesztiválok kiváló alkalmak arra, hogy a volt ismeretségeket felújítsák vagy hogy újak szülessenek. - A komáromi színház művészeti vezetőjével régi barátság fűz bennünket össze. Valamikor tudtunk találkozni, és nemcsak Kisvárdán. Ennek anyagi vonzata van - tértünk vissza a már emlegetett pénzre. - Mert a mi erőnket meghaladja, hogy vendégszerepléseket szervezzünk. El is döntöttük, hogy előadáscserére fogunk pénzt kérni. A vajdasági társulatok többször kipróbálták erejüket a kisvárdai fesztiválon, és általában a legjobbak közé kerültek. Az újvidéki társulat igazgatója szerint nagy megtiszteltetés volt a megnyitó estén játszani, mert ez az az előadás, amit mindenki megnéz, a közönség, a szakma, a politikusok. De sokat veszített a Lovakat lelövik, ugye? c. darab, mert a Várszínházban, tehát szabadtéri színpadon játszották, este fél kilenctől. Még nem volt teljesen sötét, nem lehetett megteremteni azt a hangulatot, ahogyan ez az előadás eredetileg kezdődik, mert nem lehetett a fényekkel játszani. Persze a színészek megtették a magukét. Végtére is nem győzte le őket a tér, de nagyon kellett dolgozniuk azért, hogy elvarázsolják a közönséget. Vannak helyzetek, amikor kompromisszumot kell kötni. És az is a fesztiválhoz tartozik, hogy új helyszínen kell játszani. Ezáltal minden előadás más jelleget kap. - A fesztivál változik. Nem azt mondom, hogy fejlődik, hanem hogy változik - mondja László Sándor további benyomásait az idei fesztiválról. - Sokkal kevesebb előadás van, mint az előző években. Amikor reggel kilenckor kezdődtek és hajnali háromig sorjáztak egymás után az előadások. Persze nagyon sok gyenge előadás is volt. De nem tartom rossznak, hogy a színházak maguk is beleszóljanak abba, milyen program lesz Kisvárdán. Újabban válogatás történik, nem benevezés. Ha versenyen kívül is, de korábban más munkáinkat is sikerült bemutatni. Ha erre lehetőség lett volna, akkor biztosan elhoztuk volna A rózsaszínű halált. Egész biztos, hogy sikere lett volna. Viszont nagyon jónak tartom, hogy a főiskolás produkciók is versenyben vannak. Többen csodálkozva kérdezték tőlem, hogy erről mi a véleményem. A „kicsik” is ugyanolyan értékűek, mint a nagyok? Igen, lehet, hogy nem tudnak még annyit, nincs annyi tapasztalatuk, de tisztában kell lennünk azzal, hogy oroszlánrészt vállalnak, legalábbis nálunk, Vajdaságban, a színházcsinálásban. Ha a színházak foglalkoztatják ezeket a fiatalokat annak ellenére, hogy nem profik, akkor miért ne állhatnának be abba a ringbe, ahol mi is vagyunk. Ez egy ösztönzés számukra. De az is lehet, hogy nagyképűvé válnak ettől. Ezt előre nem lehet tudni. Az egész színházi világ olyan zsákbamacska, hogy előre nem lehet recepteket, megoldásokat adni. A fiatalokkal kapcsolatban még annyit: nagyon fontosnak tartom, hogy a Tanyaszínház hivatalosan jelen volt az idén a kisvárdai fesztiválon. Nem gondoltam, hogy versenyprogramba kerül, de mindent megtettünk azért Magyar Attilával, hogy eljusson ide. Ne csak tudjanak róla, Kisvárdai impressziók ...és beszélgetés Hernyák György osztályának előadása előtt ad még néhány instrukciót Jelenet a Siratófalból Ralkovszki Csaba a Toll című előadásban A kisvárdai Művészetek Háza volt az események központja Mtmüe 2003. június 27., péntek