Magyar Szó, 2004. január (61. évfolyam, 1-24. szám)

2004-01-23 / 17. szám

2004. január 23., péntek Fenyeget a náthaláz! Most sem késő felvenni a védőoltást - Szabadkán egyelőre nincs járvány Míg Európa nyugati országaiban eny­hülőben van a náthalázjárvány, a konti­­nes keleti felén egyre tömegesebb meg­betegedésekről érkeznek jelentések. Ma­gyarországi előrejelzések szerint február­ban várható, hogy járványszerű mérete­ket ölt a betegség. Járványról még nálunk sem beszélnek a szakemberek, bár arra fi­gyelmeztetnek, hogy még most sem késő felkészülni rá. Dr. Dragica Kovacevic Beric, a sza­badkai Egészségvédelmi Intézet járványü­gyi osztályának vezetője szerint még min­dig érdemes felvenni a védőoltást. Van is még belőle elegendő, de a veszélyeztetett kategóriák, mint a 65 évnél idősebb em­bereken, az idült megbetegedésben szen­vedőkön kívül a védőltásért másoknak fi­zetni kell. Az oltás ára 425 dinár. Az intézethez eljuttatott adatok arról tanúskodnak, hogy noha az iskolákban megkezdődött a második fé­lév, és ilyenkor megnő a fer­tőzés veszélye, egyelőre nem jegyeztek nagyobb számú megbetegedést. Az orvosnál jelentkezők döntő többsége különböző - a náthalázéhoz hasonló tünetekkel járó - felső légúti megbetegedés­ben szenved. Csak elvétve je­gyezték az orvosok a grippe vírusával fertőzött beteget. Mint mondta, tanácsos a betegséget megelőzően nö­velni a szervezet ellenálló-képességét, el­sősorban C-vitamin fogyasztásával. Sze­rinte hőemelkedés esetén nem kell azon­nal orvoshoz fordulni, hiszen ezzel azok is kiteszik magukat a komolyabb beteg­ségnek, akik kisebb bakteriális fertőzés okozta torokfájással fordulnak orvoshoz. Ilyen esetben jobb, ha néhány napig ágy­ban marad a gyermek, és csak ha 3-5 nap után sem csökken a makacs láz, akkor forduljanak orvoshoz. ■ s.k.á. A veszélyeztetett kategóriába tartozók ingyen kapnak védőoltást, mások 425 dinárért szerezhetik be Ma is - Szabadkai Rádió! 10.30 Életmód - Miről árulkodik a kezünk? 11.15 Alkotó - A Csokonai Mi­­hály-díjas Krekity Olgával beszélge­tünk 14.30 Figy­elő - A bukovinai szé­kelyek művészete 15.30 Szívdobbanás A legtöbben hallgatják - hallgas­sa Ön is! - 89.6 MHz SZABADKÁN MA FILM ZVEZDA:A texasi láncfűrészes mészárlás, amerikai (17; 19; 21) KORZÓ: Az Amazonas kincse, amerikai (18; 20; 22) NÉPSZÍNHÁZ KAMARATEREM: E. Ionesco: Kopasz énekesnő, színmű (19;30) TÁRLAT KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ: Basch István fényképkiállítása, megnyitó (18) / VÁROSI MÚZEUM: Jovan Devicre emlé­kezve - képkiállítás VÁROSI KÖNYVTÁR: Kerekes Sándor Szabadkai ősz című verskötetének bemutató­ja (19) SZABADKA GALÉRIA: A LUSA művész­telep szalmaképeinek kiállítása SAX KÁVÉZÓ: Jazzphoto - Molnár Ed­várd fotókiállítása NÉPKÖR: Nosztalgia buli (20) ORVOS A mentőállomáson (Petőfi Sándor u. 24. sz. alatt) állandó ügyeletet tart egy­ általános orvos, mentős szakorvos, ezen kívül éjszaka gyermekgyógyász is. Tel.: 94 vagy 551-373 * Gyermekgyógyászati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Nőgyógyászati rende­lő, tel.: 552-543 * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 552-499 * Városi kórház­, tel.: 555-222;* Mentők: 551-373. FONTOSABB TELEFONSZÁMOK Szabadkai magyar főkonzulátus: 554-811; * Szabadkai horvát főkonzulátus: 557-793; S. O. S.: lelkisegély-nyújtó szolgálat: 553-000; Suboticatrans: 555-566; * Vasútállomás: 555- 606; * Hotel Patria: 554-500; Elektrovojvodi­­na (diszpécserek): 44-336; Távfűtő Művek (hibabejelentés): 548-383; Vízművek (hiba­­bejelentés): 557-711; Taxi: Halo Taxi (Város­háza alatt) 9766; SU-taxi (vasútállomásnál): 9784; Eko taxi: 970; Expres taxi: 9787; Korner taxi: 9785; Kéményseprők: 553-072; Dragsto­­re (7-től 23 óráig): 558-326; Funero: 554433 és Corpus: 757-121 (temetkezési vállalatok). ­ Hozz rá víg esztendőt! A szabadkai Csáth Géza Művészetbaráti Kör ünnepi műsora a Magyar Kultúra Napja alkalmából Az esten szokatlanul nagy számban je­lentek meg tanárok, kultúrakedvelő fia­talok és idősek egyaránt, akik, mint Ben­­csik István ünnepi köszöntőjében el­mondta, nemcsak a műsor szervezőit tisz­telték meg figyelmükkel, hanem magát a magyar kultúrát is. Az ünnepi műsort természetesen Köl­csey Ferenc Himnusza nyitotta meg, amelyet Vörösmarty Szózat című költe­ménye követett. Mindez a Csátii Géza Kör tagjainak előadásában és Horváth Emma rendezésében. Füst Milán A ma­gyarokhoz című verse után, Görög Enikő Liszt Ferenc: Ajánlás című szerzeményét adta elő. Az emelkedett hangulatú mű­sorban, Bencsik István ünnepi köszöntő­je után, a műsor tiszteletbeli vendégei vallottak a magyar kultúráról. Gyurkovics Hunor festőművész és pe­dagógus egy Petőfi-idézettel kezdte be­szédét: „magyar vagyok, magyarnak szü­lettem”, s elmondta, annak ellenére, hogy már a középiskolát is szerb nyelven végezte, sohasem szakadt meg a kapcso­lata a magyar kultúrával. Petrik Emese magyartanárnő az iro­dalom és a nyelv szempontjából mondta el élményét. Székely Mária zenepedagó­gus megköszönte Horváth Emmának, hogy gondolkodásra késztette, s elmond­ta, hogy bármily furcsa is, neki a televízi­óhoz kötődik a magyar kul­túrával való első kapcsolata, hiszen annak idején szín­házi előadásokat, olyan színészeket néz­hettek, mint Latinovits Zoltán, Gobby Hilda és mások. A zene, művészet, irodalom elválaszt­hatatlanok egymástól, s így együtt képe­zik a kultúra, a magyar kultúra fogalmát. Az élménybeszámolók után Illyés Gyula verseit, Bartók és Liszt műveit él­vezhette a nagyérdemű. ■ tm Naponta száz lekapcsolás akik még nem törlesztették novemberi adósságaikat. Silvija Dulic, a vállalat eladási részle­gének főnöke lapunknak elmondta, hogy naponta száz háztartást kapcsolnak le a város minden részében, és csütörtö­kig csak a város területén 300 fogyasztó maradt áram nélkül. Ez az adat nem vo­natkozik a környező településekre, a to­polyai és a magyarkanizsai adósokra, vala­mint a vállalatokra sem, amelyek szintén jelentős összeggel tartoznak. A lekapcso­­lás oka a novemberi tartozás, ám a vissza­kapcsoláshoz már a decemberi számlán szereplő összeget is be kell fizetni. A bün­tetőkamatokat a Statisztikai Hivatal ada­tai alapján számolják el. Silvija Dulic nem tudott számadatok­kal szolgálni a lekapcsolandó háztartások számáról, sem pedig arról, hogy milyen átlagos összegekről van szó, mint mond­ta, ezek az elemzések folyamatban van­nak, és napról napra változnak, de any­­nyit megtudtunk, hogy a tartozások összege a korábbi évekhez viszonyítva nem csökkent. S bajk Az Elektrovojvodina szabadkai árame­losztója hétfőn megkezdte azoknak a fo­gyasztóknak a lekapcsolását a hálózatról. Halálos baleset Topolyánál Szerdán, január 21-én halálos kime­netelű baleset történt az E-75-ös út 50. ki­lométerénél, a topolyai huroknál. A Mer­cedes gyártmányú, C0486 bolgár rend­számú kombi vezetője,Vasil Mitkov (35) Újvidék felé haladt, amikor hátulról ne­kiment Kesidis Kristoforos (48), MAN márkájú, IAE 8174 görög rendszámú sze­mélygépkocsijának, amely a pihenősá­von szabályosan parkolt. A balesetben a helyszínen szenvedett súlyos sérülések következtében elhunyt a kombi utasa, a szófiai születésű Todor Tabakov (41) és könnyebb sérüléseket szenvedett a kom­bi vezetője, Vasil Mitkov. A rendőrség el­járást indít a balesetet okozó kombi so­főrje, Vasil Mitkov ellen.­ ­­tm Szabadkai ősz Ma este 7 órakor mutatják be Kere­kes Sándor Szabadkai ősz című verseskö­tetét a Városi Könyvtár olvasótermében. A könyvet Deák Ferenc és Dudás Károly írók méltatják. Az est házigazdája Fridrik Gertrud színésznő. A szerző vendégei: Basity Gréta (Sinkovits díjas), Desanka Belancic, Némedi Imre és Papp Csilla versmondók. szabadka@magyar-szo.co.yu SZABADKA 7 Földmérők szabják az utcákat Az újfalusiak szeretnének felújított óvodát, postát és gyógyszertárat is Február 2-áig kell a helyi közösségek­nek a község felé továbbítaniuk az idei fejlesztési terveiket. Az újfalusi helyi kö­zösség tervei között az utcák szabályozása, és a víz- és szennyvízvezeték-hálózat kiépí­tése szerepel - tudtuk meg Fábián Ottí­­liától, a helyi közösség titkárától. Az utcák szabályozására azért van szükség, mert néhány utca engedély nél­kül épült, ezért itt a lakosoknak le kell mondaniuk a telkük egy részéről, hogy az utcák szélességét a Földmérő Hivatal munkatársai kialakítsák. A jelenlegi hely­zet szerint ugyanis a polgárok a házuk előtti földterület tulajdonosai is. A folya­matot azért szükséges elvégezni, mert ez a vízvezeték kiépítésének egyik előfeltéte­le. A következő utcákról van szó: Beocsi­­ni, Josip Vukovic Dida, Matija Poljak, Mágiás és Radoje Vujosevic. A szennyvízhálózat kiépítését számos utcában szeretnék elvégezni, ezek közül néhány esetben szintén szükséges a fenti folyamat lebonyolítása. Ez egyébként egy 15 évig tartó program része, amelynek keretében már folyamatban van egy gyűj­tőcsatorna kiépítése, amelyre ezek az ut­cák rákapcsolódhatnak. Négy utcát szeretnének aszfaltozni, éspedig a Vrazova, a Sibeniki, a Rekovic és a Zarko Vasiljevic utcákat. Ezekre a munkálatokra a tervrajzok már elkészül­tek, és az építési engedélyek is rendben vannak. Az újfalusi helyi közösség az amerikai ADF alapítvány fejlesztési programjainak is résztvevője. Az alapítvány a héten tar­tott lakossági fórumot az idei fejlesztési tervekre vonatkozóan. A legtöbb szavaza­tot a Nasa Radost Gaj utcai létesítményé­nek a felújítása kapta. Itt a tetőt kellene megjavítani, a gázt bevezetni, a vizesgó­cot megjavítani és játékokat vásárolni a gyermekeknek. A második helyen a Bajai úti óvoda végzett. Itt egy helyiséget sze­retnének a már meglévőhöz hozzáépíte­ni, bölcsöde létesítése céljából, és a gáz­fűtést szeretnék bevezetni. Sokan szavaz­tak az itt található Vámház felújítására is, amelyben posta és gyógyszertár üzemel­hetne. A Micsurin utcában található egy társas­ház, amelynek szomszédságában egy kosárlabdapálya épülhetne. Az újfa­lusiak szeretnének egy ideiglenes piacot is létesíteni, amely a Bajai út és a Gaj utca sarkán kapna helyet. Az ADF alapítványnak van egy klasz­­terprogramja is, amelynek lényege, hogy­ olyan helyi közösségekben is végrehajta­nak bizonyos programokat, amelyek nem részesei az ADF kampányának. Ezen be­lül az újfalusi polgárok a Duro Salaj­­Álta­lános Iskola tornatermének a felépítésé­re, a Sava Sumanovic utcai nyugdíjas székház felújítására és a Műszaki Iskola automechanikusi szakának digitális fel­szereléssel való ellátására szavaztak. Rajk Régi gond a csatorna hiánya ebben a helyi közösségben Általános iskola felnőtteknek Január végéig várják a jelentkezőket A Szabadegyetemen január 20-ától várják azoknak a felnőtteknek a jelentke­zését, akik be szeretnék fejezni az általá­nos iskolát. Mint Guzsvány Máriától meg­tudtuk, magyar és szerb nyelven is folyik az oktatás. A jelentkezés feltétele, hogy­ az érdeklődő betöltötte 15. életévét. A je­lentkezéskor vinni kell az utolsó, pozitív jegyeket tartalmazó általános iskolai bizo­nyítványt, anyakönyvi kivonatot, valamint 300 dinárt, a beiratkozási díj kifizetésére. A jelentkezéseket január 30-áig fogadják munkanapokon 8 és 13 óra között a Sza­badegyetem II. félemeletén, a 310-es szo­bában. Bővebb információ az 556-400-as telefon 115-ös mellékén kapható Guzs­vány Máriától. A GYERMEKSZÍNHÁZBAN Milyenek az állatok? A Gyermekszínházban szombaton délelőtt 11 órakor A konyha álma című szerb nyelvű, vasárnap pedig ugyanab­ban az időben az Ilyenek az állatok? című magyar nyelvű előadást nézhetik meg a legkisebbek. Nosztalgiabuli Ma este 8 órától a Népkör Kosztolá­nyi Dezső-termében Nosztalgiabulit tar­tanak a 70-es és 80-as évek zenéje kedve­lőinek. A műsorvezető Kiss János­ Manó, az est vendége Ciegei Róbert. A belépő­díj 100 dinár. A szervezők minden érdek­lődőt szívesen látnak. ■ s.k.a. A napokban Kucsera Géza polgármester és Papp Árpád, a községi végrehajtó bi­zottság elnöke meglátogatta az új esztendő napján elsőként világra jött szabadkai kis­babát és családját, Temanovic Jasminát és Tomislavot, akiknek Mateja kisfiúk volt a legfürgébb szilveszter éjszakáján. Városunkban immár hagyomány, hogy az önkor­mányzat az év három első újszülöttjét ajándékkal lepi meg. A minapi látogatáskor a vá­rosvezetők Temanovicékat - a szülők választása szerint - egy babakocsival ajándékoz­ták meg. Lazar Barakovic alpolgármester tisztje volt, hogy látogatást tegyen a sorrend­ben másodikként született csecsemő családjánál, Zorica és Igor Kuktinnál, valamint el­juttassa a község ajándékát, a 30 ezer dinárt a csantavéri Dimovic Erikának és Lakatos Róbertnek. Felvételünk az elsőszülött baba látogatásán készült.

Next