Magyar Szó, 2004. március (61. évfolyam, 49-75. szám)

2004-03-12 / 59. szám

"__ ' 10 KÖZELKÉP kozelkep@magyar­szo .co.yuMKKUfi6 A PIK Becej Poljoprivreda Rt. vagy népszerűbben az Óbecsei Agráripari Kombinát még min­dig a község, hovatovább a dél-bácskai régió egyik legerősebb és talán a leg­szebb jövőt is ígérő vállalata. Ebben a nagy cégben jelenleg is 2500-an keresik a kenyerüket. A kombinátnak több ezer hektár saját tulajdonú földje van, és összesen 14,5 hektár olyan termőföl­dön gazdálkodik, amelyből több mint 5000-en még az öntözőrendszer is ki van építve. Üvegházakban, fóliasátrak­ban zöldségfélét termesztenek, nagy ki­­terjedésű gyümölcsössel rendelkeznek, jól kialakított és meghonosított vető­magtermesztéssel is foglalkoznak. Az elsődleges növénytermesztésre alapozó jószágtenyészete, elsősorban fejőste­héntelepe, sertéshizlaldája, továbbá halgazdasága és méntelepe is van. Saját takarmánykeverővel rendelkezik, vető­magállomása messzemenően kiveszi ré­szét a tartomány és a szélesebb régió ve­tőmagellátásában, de exportál is. Kon­zervgyárának ugyancsak jelentős meleg és hideg tartósítású termelési vonala van, emellett szörpelőállító részleggel is ren­delkezik. Innen nemcsak a hazai piacra, hanem majdnem olyan intenzitással kül­földre is irányulnak a termékek. A mai körülmények között még mindig jelen­tős gazdasági erőt képez, így aztán érthe­tő, hogy mindaz, amit az óbecsei kombi­nátban vagy körülötte történik, hatvá­nyozottan foglalkoztatja a közvéleményt, és különösen érdekli az, hogy mi lesz a kombinát további sorsa. Atomjaira bom­­lik-e a privatizációs folyamatban, mint ahogyan ilyesmi már tíz évvel ezelőtt elindult, amikor az akkori nehézségek miatt több ipari feldolgozóüzem kivált, így a Zivinopromet vágóhíd, a malomi­pari vállalat, a sörgyár és a Becejka takar­­m­ánykeverő. Ezek közül azóta a vágóhíd csődeljárás alatt van, a malomipar a váro­si pékséggel ugyancsak súlyos problé­mákkal küszködik, problémától nem mentes, de azért még állja a sarat a takar­mánykeverő, és privatizációs folyamat előtt áll a sörgyár. Ami egyben maradt, a PIK Becej Poljoprivreda Rt., azt az 1997-es tör­vény alapján kezdték átalakítani, s a tár­sadalmi tőke egy részét (60 százalékot) a kisrészvényesek kapták. Ily módon 4500 jelenlegi és volt dolgozó, valamint más polgár jutott részvényhez. A kom­binát gazdálkodása az elmúlt néhány évben igencsak váltakozó volt. Egyszer ugyan sikerült nyereséget osztani a részvényeseknek, de aztán a körülmé­nyek rossz alakulása miatt ilyesmire nem kerülhetett sor. Egyrészt azért, mert a közgyűlés inkább a beruházást választotta, de sajnos a termelési ered­mények sem tették ezt lehetővé. Tavaly például a nagy szárazság miatt az öntö­zés ellenére 380 milliós kár keletkezett, így a kombinát zárszámadásában nye­reség helyett kénytelenek voltak 265 milliós veszteséget kimutatni. A koráb­bi évek ésszerű gazdálkodásának és ésszerű ügyviteli politikájának köszön­hetően azonban ezt a nagyon rossz esz­tendőt a vállalat megsínyli ugyan, de nem roppan bele. Nem csökkent az alaptőke, és az idei gazdasági évben előirányzottakat sem veszélyezteti a veszteség, de komoly erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy az idén ilyesmi ne következzen be. Nem lesz könnyű. Ezért a kombinátban az elsődleges fela­dat a tavaszi vetés megfelelő körülmé­nyek közötti elvégzése. A tavalyi száraz­ság miatt bekövetkezett takarmányhi­ányt igencsak megérző állatállományt mindenképpen fenn kell tartani. Ez ha­talmas teher. Párosul mellé még az, hogy legalább az év derekáig tart az el­sődleges mezőgazdaságra jellemző bi­zonytalanság. Nevezetesen az, hogy nem tudni, milyen is lesz az idei ho­zam. Arra most, hogy esetleg ebben az évben is olyan mostoha lesz az időjárás, mint tavaly volt, a kombinátban még gondolni sem mernek. Bíznak abban, hogy a szűk esztendő után egy bősége­sebb következik. Emellett valamennyi­en jól tudják, hogy mindent meg kell tenni az elsőleges feltételek megterem­tésére. Be kell vetni, meg kell munkál­ni, termővé tenni a talajt, majd betaka­rítani a termést, fenntartani és lehető­leg gazdaságossá tenni az állattenyész­tést. Fenn kell tehát maradni, és az ezért vívott küzdelemben időnként, bi­zony, háttérbe kerülhetnek a személyes dolgok, így például ismét két-három hónapot is késnek a keresetek. Márpe­dig üres zsebbel, üres hassal igencsak nehéz jókedvvel, optimista hangulat­ban dolgozni. A kombinát felett egyre vészterhesebb felhők gyülekeznek. Mind gyakrabban hallani bírálatokat. Ezek eredetét többnyire be lehet hatá­rolni. A régi, leváltott vagy lemondott vezetők irányából jönnek, de az embe­rek többségénél is táptalajra találhat. Ennek kívánja elejét venni Drágán Lataric vezérigazgatóval az élen a társa­ság vezetése. Nemrégiben nyílt levéllel fordult a dolgozókhoz, a tavaszi mun­kafeladatok maradéktalan teljesítésére hívta fel őket, és egyben tájékoztatott arról, hogy a vezetés a vállalati egység megőrzését tűzte ki célul. A további pri­vatizációs folyamatban pedig a lehető legjobb - a kombinát egésze és vala­mennyi kisrészvényes számára a legelő­nyösebb - megoldást választotta. Isme­­retlen helyett egy ismert partner bevo­nását irányozza elő a kisrészvényesek részvényeinek felvásárlása. A vezetés szerint szinte már napokon belül sor kerül erre a lépésre. A kombinát tőkee­rős tulajdonba kerül, és egyben marad. Szinte mesébe illő. Nyilvánvaló vi­szont, hogy csak akkor lenne igazán tragédia, ha az is maradna. Valósága­lapra hivatkoznak az illetékesek, azt vi­szont nem tagadják, hogy ez a lépés, az átalakulás, nem lesz fájdalommentes. Mintegy 700 dolgozó válhat munkaerő­felesleggé. Számukra keresnek most fe­lénk még egyedülálló megoldást, a tár­sastermelés elindítását. A munkaerő-fe­lesleget tehát ott kívánják a továbbiak­ban foglalkoztatni. Noha a fizetések elmaradása egyre nyomasztóbb, azért úgy tűnik, mégis re­ménykedhetnek, bízhatnak a tavasz­ban, hogy sikerül elvetni. ■ LAJBER György ■ A NAP TÉMÁJA ■ A tavaszban reménykedve Melyik úton tovább? Egy évvel dr. Zoran Dindic halála után nem teljesen világos, folytatódnak-e a beindult reformok „Nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy az én likvidálásommal le tudják állíta­ni a reformokat Szerviában. Ez a folyamat beindult és visszafordíthatatlan. ” Így nyilatkozott dr. Zoran Dindic, Szerbia első demokratikus kormányá­nak miniszterelnöke, akit pontosan egy évvel ezelőtt gyilkoltak meg a kormány épületének bejáratánál. Bár a néhai kor­mányelnök bölcs és művelt embernek számított, megtörténhet, hogy az ellene elkövetett első merényletkísérlet után tett kijelentését a valóság mégis megcá­folja. Mindössze nyolc hónappal a halála után megbukott a reform irányvételű kormány, a rendkívüli parlamenti válasz­tásokon ismét a nacionalista pártok kere­kedtek fölül, a múlt héten pedig a szoci­alisták támogatásával megalakult az új köztársasági kormány, amely nem biztos, hogy folytatja a megkezdett utat. Szerbiában mintha visszapörgették volna az időt a 2000. októbere előt­ti időszakra. A mostani vezető politikusok többségétől el­térően Zoran Dindic képes volt előrelendíte­ni és irányítani a dolgokat, miközben munka­bírása és kitartása töretlen energiára vallott. Kezdettől fogva tudatában volt annak, hogy Szerbiában a nagy állami és nemzeti kérdé­sek után a szociális demagógia uralkodik el, pontosan tudta, milyen „elhasznált” hely­zetben van az ország, és hogy a változások minden téren elkerülhetetlenek. Nyíltan ki­mondta, hogy ezek a változások lassúak és fájdalmasak lesznek, hogy sok munkára lesz szükség ahhoz, hogy megközelítsük a fej­lett, modern világot. A demagógiához és ámításokhoz szokott polgárok többsé­gének ez nem tetszett. És ő ezt is tudta, ezért nemegyszer hangsú­lyozta, hogy a sikeres reformok megkövetelik az emberek men­talitásának és szokásainak meg­változtatását is. A volt kormányelnök víziók­kal teli ember volt, aki világszer­te nagy tekintélyt és támogatást élvezett. Ugyanakkor Szerbi­ában hatalma idején, de halála után is, állandó támadások­nak volt kitéve. Az utóbbi hónapokban különösen erélyesen bírálják a Dindics-kormány programját és célkitűzéseit. Mint­ha vétkeik nagyobbak lettek volna, mint az országot a teljes nincstelenségbe, kilátástalanságba, sőt háborúkba taszító mi­­losevici rezsim kormányainak vétkei voltak. És nem csupán a radikálisok szajkóznak ilyesmit (ami nem meglepő), hanem sajnos az új kormánytagok többsége is: Dindic egykori har­costársai, akik közül nem egy, kizárólag a meggyilkolt kor­mányfőnek köszönheti népszerűségét. Az új kormányfő és koalíciós társai olyannyira tele vannak gyűlölettel Dindic de­mokratáival szemben, hogy inkább Milosevic szocialistáit vá­lasztották társként. Azokkal akarnak eljutni Európába, akik ellen nem is olyan régen jómaguk is harcoltak! Történelmi irányvételt kérdőjeleznek meg, amikor az első demokratikus kormányt bírálják: az utóbbi három évről be­szélnek, az azt megelőző tizenöt évről pedig megfeledkeznek. Az új hatalom bizonyos kérdésekben hasonlít is az egykori re­zsimhez. Mintha udvarolna a polgároknak: nem eléggé őszin­te, nem mondja ki, milyen nehézségekkel kell szembesülni­ük, de az is lehet, hogy nem is hajlandó vállalni a nehézsége­ket. Mert kétségen kívül könnyebb azt mondani, hogy vala­mely kérdésben nem illetékes a kormány, mint vállalni a fele­lősséget. Ez szembeötlően megmutatkozhat majd például a hágai törvényszékkel való együttműködés kérdésében. Ha Európa része akarunk lenni (amit székfoglaló beszédében Kos­tunica sem vitatott el), akkor tiszteletben kell tartani annak határozatait és értékrendjét. A jogok mellett kötelességei is vannak ennek az or­szágnak, és azok elkerülhetetlenek. A hágai bíróság iránti viszonyulás régóta bizonyíték, hogy Szerbiában két egy­mással szöges ellentétben álló politika létezik. Bár lényegtelen dolognak tű­nik, már ebből a kérdésből kiviláglik, hogy valaki a múlt, vagy a jövő Szerbiáját választja. Az együttműködés - amiről Zo­ran Dindic kormánya tanúbizonyságot tett - ugyanakkor azt jelentette, hogy valóban Európába igyekszünk, ezért hajlandóak va­gyunk alkalmazkodni. Majd kiderül, ilyen irányban haladunk-e a jövőben, vagy ismét fa­lat emelnek az ország körül, folyton ellensé­geket keresve. Ezt a több mint tíz éven keresz­tül gondosan épített láthatatlan falat igyeke­zett lerombolni Dindic, és ezért távolítot­ták el. A modern Szerbia gerince volt, te­­­­hát nem csupán az embert, hanem az ál­­tala képviselt eszmét is el akarták távolí­tani. A belgrádi Különleges Bíróság előtt folyamatban levő eljárás várhatóan alátámasztja az ál­lítást, mely szerint az úgynevezett Hága-ellenes lobbi ter­vezte ki és hajtotta végre a Dindic elleni merényletet. Szo­morú azonban a tény, ahogyan ez az eljárás folyik. Mintha az áldozat fölött ítélkeznének, és mintha azok, akik elkövet­ték ezt a gaztettet, hazafiak volnának. Az ügyvédek elfogad­hatatlanul viselkednek, de maguk a médiumok sem járul­nak hozzá ahhoz, hogy a polgárok valós képet kapjanak a tör­téntekről. Remélhetően a történelem igazolni fogja, hogy Zoran Dindic volt az, aki energiájával, tudásával és kitartásával meg­tette az első, legnehezebb lépéseket annak irányában, hogy a gazdaságilag és szellemileg is elmaradott Szerbiát kihúzza a sárból. ■ OROSZ Klára ÓBECSE Megemlékezések dr. Zoran Dindic kormányelnökről Az ellene elkövetett merénylet évfordulóján Óbecsén is több formában megemlékeznek dr. Zoran Dindic kormányelnökről. Március 12-én reggel 7 óra 50 perckor az óbecsei Sárkányölő Szent György nevét viselő pravoszláv templomban gyászmisét szolgáltatnak. A Demokrata Párt óbecsei szervezete március 13-án este 6 órakor a Kör Ga­lériában képkiállítást nyit meg, a néhai párt- és kormányelnök óbecsei látoga­tásai során készült felvételeket állítják ki. Ugyanitt egy órával később levetítik a róla készült filmet, majd óbecsei párttársai, barátai élőszóban emékeznek, beszélgetnek el az európai jelentőségű politikusról. ■így­ A modern Szerbia veresége Dragoljub Micunovic, a Demokratikus Centrum el­nöke tegnap úgy értékelte, Zoran Dindic tragikus halála után Szerbiában feléledtek azok, akik a változások ellen vannak, de hozzáfűzte, ezek az erők nem fogják tudni megakadályozni a demokratizációs folyamatot az ország­ban. „Sokaknak szálka volt a szemében, főként azoknak, akik nem akarták, hogy bármi is változzon Szerbiában, akik nem akarták, hogy Szerbia modern állam legyen. Ezek Dindic eltűntével szinte újjászülettek” - nyilatkozta Micunovic a Beta hírügynökségnek. A DC elnöke - aki a Demokrata Párt első elnöke volt - rámutatott, „mindazok, akik a halott Zoran Dindic­et köpködik, rákényszerülnek majd, hogy a nyomdokaiba lépjenek”. (Beta) 2004. március 12., péntek

Next