Magyar Szó, 2004. március (61. évfolyam, 49-75. szám)
2004-03-13 / 60. szám
___ / G KÖZELKÉP kozelkep@magyarszo.co.yoM/KNftfi, 2004. március 13., 14., szombat-vasárnap A sok disznóság megüli az ember gyomrát. Egyaránt érvényes ez a szó szoros értelmében vett disznóságokra és az átvitt értelműekre, melyeket - mint tudjuk - sohasem a disznók, hanem az emberek követik el, miként a szamárságokat és a marhaságokat is. Mivel ezeken a hasábokon nem tudunk kóstolót adni e kecses négylábú húsából származó gasztronómiai specialitásokból, az átvitt értelmű disznóságokkal meg torkig vagyunk, úgy most egy könnyedebb téma kerül terítékre, s ez természetesen a disznó. A világ sok, nehezen megmagyarázható furcsasága között az egyik, hogy a disznót finomkodóan sertésnek mondják. Nyilván azért, mert a bőrét fedő rövid, kemény szőrzetet sörtének hívják, így viszont nem világos, hogy miért sertés, nem pedig sörtés. Mondom, furcsa dolgok ezek. A disznó háziállat formájában sus domesticus név alatt is megtalálható, de ilyenként szinte kizárólag tan- és szakkönyvben fordul elő, miközben Tarka, Röft vagy Józsi változatban a hátsó udvarban is. Ilyen állapotában kevésre használják, méghozzá úgy, hogy előbb őt hagyják enni, aztán meg őt eszik meg. Ebből kifolyólag az életkorát nehéz megállapítani, mert mielőtt elérhetné a nyugdíjkorhatárt, mindig kihívják hozzá a böllért, aki akkor sem az utolsó kenetet adja fel neki, amikor már részegen érkezik az előző disznótorból. Ebből is látszik, hogy böllérnek sokkal jobb lenni, mint disznónak. Pontosabban disznónak egyáltalán nem jó lenni, ami - ha jobban belegondolunk - igazi disznóság, az állatok szempontjából nézve meg egyenesen szamárság. Hovatovább, igazi ökörnek kell lennie annak az állatnak, amelyik ilyen felállásban disznónak születik. A disznó a közhiedelemmel ellentétben tiszta állat, de ha szűkös ólban tartják (sem klotyó, sem zuhanyozó), nem csoda, hogy mocskossá válik. Innen származnak a bajok és az előítéletek is. Dionüszosz idejében szent állat volt, a zsidó vallás tisztátalannak tartja, és ilyenként evését és tenyésztését is tiltja, mert - mint mondják - nem kóser. Ellenben felismerték, hogy kiváló az orra. A Gdad Haivri (Héber Zászlóalj) nevű szervezet - mely különben őrkutyákat használ a palesztin területen létesített zsidó települések biztosításához - úgy véli, hogy a disznók szaglása még a kutyáénál is jobb, így még az előtt felfedeznék a településre beszivárogni próbáló palesztin merénylőket, hogy azok akcióba lépnének. Mi több, ha kiszimatolnák a terroristákat, el is indulnának feléjük, így a katonaság dolgát is megkönnyítenék, mert az iszlám vallás még kizárólagosabb a disznóval, a zsidóknál is jobban ódzkodik tőle, sőt egyenesen veszélyesnek tekinti. A muzulmán hit értelmében (legalábbis zsidó tolmácsolásban) azt az életét is feláldozó valakit, akit megérint egy disznó, nem illeti meg az a 72 szűz, aki különben mártíromsága jutalmaként a mennyekben várna rá. Ebből egy másik formabontó ötlet is származott, tudniillik, az izraeli rendőrség azt is fontolgatja, hogy disznózsírral riasztja el a palesztin öngyilkos merénylőket attól, hogy autóbuszokon robbantsák fel magukat. A terv értelmében disznózsírral töltött zacskókat akasztanának fel a tömegközlekedésben részt vevő buszokon, mert ha egy ilyen „biztonsági felszereléssel” rendelkezőben hozná működésbe valamelyik muzulmán hitű merénylő a testére erősített robbanószerkezetet, akkor e tisztátalannak tartott állat zsírja óhatatlanul ráfröccsenne és bemocskolná, s ez ismét csak lehetetlenné tenné a paradicsomban rájuk váró 72 szűz szolgáltatásait. Ennek tudata - remélik az izraeli hatóságok - elriasztaná őket az akció végrehajtásától. Mivel életek megmentéséről van szó, a rabbitanács mindkét esetben rá is bólintott a tervre, de egy kicsit alighanem elszámította magát, volt rá eset ugyanis, hogy az öngyilkos merénylő nő volt, akit a 72 szűz feltehetően sem égen, sem földön nem érdekel. Bár a disznóról szóló hírek a fehér holló ritkaságával vetekednek, úgy két hete egyet még a hírügynökségek is leadtak, Megdöglött a világ legnagyobb disznaja címmel. Érdekes volt megfigyelni, hogy amikor ezt imigyen közöltem a kollégákkal, valamennyinek felcsillant a szeme, és a „ki volt az” iránt kérdezősködtek. Amúgy a szóban forgó legnagyobb egy valódi és valóban tekintélyes, 900 kilósra hízott jószág volt, és valahol Kínában tengette kényelmes életét, mindaddig, míg e keleti kényelem a végzetévé nem lett, iszonyú súlya miatt ugyanis már felállni sem tudott. E kínai rekordra némileg rácáfolni látszik egy hollywoodi vélemény, nevezetesen az, hogy Mercedes McNab, az Angel című sorozat egyik főszereplője Steven Seagalt tartja a világ legnagyobb disznajának, mert akkor akart a csinoskával kikezdeni, amikor az az anyukájával sétált a Paramount stúdió udvarában. Egy könyv szerint viszont nem lehet ennyire elperszonifikálni a dolgot, és a nagyság sem perdöntő, mert mint eme „szakirodalom” címe üzeni: Minden férfi disznó. E férfiakhoz adott használati utasítás szüzséjéből egyebek között kiderül, hogy: „...a férfiak képesek igazi disznó módjára viselkedni... Könyvünk segít megérteni a lényeget, és elmagyarázza, miért viselkednek a férfiak úgy, ahogy; mit is gondolnak valójában a nőkről, a szexről, a kapcsolatokról, és miért tűnik úgy a számunkra, hogy csak elvétve találni közöttük normális példányt”. Medgyessy Péter az ilyesmit természetesen nem veszi komolyan, és április 1-én egy valódi disznót ment meg a böllér kése alól. A magyar miniszterelnök ezzel egy nemzetközi népszokást igyekszik meghonosítani, mert Amerikában az elnök (a hálaadás napján) egy pulykát, a spanyol király pedig egy koridára szánt bikát szokott megmenteni. Medgyessy szerint erre a célra a magyar hagyományoknak a disznó felel meg legjobban. ■ GIMPEL Tibor ■ R HETTEMAJAI Disznó A magyarság megmaradása, ahogyan megmaradni Belgrádban - de beszélgetőtársaink szerint nemcsak a fővárosban, hanem Vajdaságban is - a szerbiai hatalom mellett, sokban függ az anyaország viszonyulásától. Kapitány Ferenc diplomás mérnök, nyugalmazott tiszt szerint nagy jelentősége van az erkölcsi és az anyagi támogatásnak, amelyet az itteni magyarság kapott Magyarországtól. Főleg az, ami a fiatalok képzésére irányult. Enélkül, a fiatal értelmiségi réteg kinevelése, az utánpótlás biztosítása nélkül, nehéz lenne bármit is tenni. Kedvező az a folyamat, ahogyan támogatják a magyarországi alapítványok az itteni egyes oktatási intézményeket, a diákotthonok építését, bővítését. Ezt folytatni kell, és jó lenne, ha az igények alapján bírálnák el a pályázatokat. Jó lenne, ha ennyi év után más szemmel néznének ránk, határon túliakra. Sokszor jólesne az erkölcsi támogatás is. A kettős állampolgárság elsősorban erkölcsi elismerés lenne, s szabályozná hovatartozásunkat, mert a szülőföldünk itt van, csak a határok mozdultak el, tőlünk függetlenül. A kettős állampolgárság fontos intézmény lenne a határon túli magyaroknak. Biztonságot, kapaszkodót jelentene, hogy ne bánhassanak velünk megkülönböztetően itt, Szerbiában. Tudom, a tipikus magyarországi magyar erre tévesen úgy reagálna, hogy ez nekik nem jó, mert a magyar állam költségvetését, a magyar adózó polgárok zsebét terhelné a mi kettős állampolgárságunkkal járó többletkiadás. Szerintem ennek nem kell feltétlenül ezt jelentenie. A Duna Tévé adását rendszeresen nézem, ott is elhangzott már számos vélemény a kettős állampolgárságról. Közel áll hozzám a magyarázat, miszerint a magyar népnek nem kerülne egy forintjába sem a mi kettős állampolgárságunk. Ha mégis, akkor olyan intézkedést kellene foganatosítani, hogy az ne a magyar adózókat terhelje. Ezt meg kellene tennünk, hiszen oly kevesen vagyunk magyarok. Jó, ha együttvéve 15 millióan. Ez nem sok, hát akkor miért ne tartozhatnánk egy nemzethez? Miért ne volna egy útlevelünk, ha már ezt más, kisebb-nagyobb nemzetek megvalósították. Még az itteniek, a szerbek is megadták a kettős állampolgársági jogot a saját nemzetrészüknek Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában. Csak a magyarok gondolkodnak ezen, mintha kétkulacsos politikát folytatnának. Ezért mondtam a beszélgetésem elején, hogy a magyarországi jelenlegi politika nem érzi át teljes mélységében a gondunkat. A bajokat csak tetézi, hogy a kisebbségi kérdés, globálisan szemlélve, még mindig megoldatlan a világban. Szerény vigasz számunkra, hogy vannak példaértékű demokratikus modellek. Mindaddig, amíg nem lehet általánosítani, nem lehet biztonságos a helyzetünk, esélyünk a megmaradásra, a fejlődésre. Az Európai Unió megoldás lehet, csak kérdés, hogy számunkra mikor lesz elérhető. Egyelőre a szigorításokat érezzük, s ez a schengeni határ közeledtével érthető is. A fiatalokat a jövőjük, a lehetőségeik, az érvényesülésük aggasztja a leginkább. Sokszor elmondják ezt, igaz, névtelenül, a különféle beszélgetések alkalmával a református kollégiumban meg a közös séták során, amelyeket évente néhányszor megszerveznek Belgrádban a magyarok. Ilyenkor a történelmi helyeket keresik fel. Megemlékeznek a magyar vonatkozású eseményekről, és azokról is, amelyek az itt élő népeket összekötik. Esetenként velük tartanak a fiatalok szerb barátai is. Legutóbb néhányan a Kalemegdanon sétáltak. Az idei tél remélhetőleg utolsó hótakarója borította várban egyesek meglepődtek a Győztes szobor közelében álló fehér márványtömbön, amely a törökök feletti győzelmet hirdeti két nyelven, szerbül és magyarul: „1456. július 22-én Belgrád védői, élükön Hunyadi Jánossal, ezen a helyen arattak döntő győzelmet a törökök felett.” S azt sem tudták, hogy azóta harangoznak délben a világban. Az emlékkövet néhány évvel ezelőtt, Dóczi Sándor szerint 1996-ban helyezték le. A városról 2002-ben kiadott turisztikai képes történelmi kalauzban még nem találjuk. A középkori Belgrád - Nándorfehérvár ősi magvát hirdeti az 50 méternyi magas sziklaszirten, s őrzi az i. e. III. századba visszanyúló, a keltákat, rómaiakat, bolgárokat, bizánciakat, törököket, szerbeket, magyarokat, osztrákokat összekötő vagy éppen elválasztó vár történetét. Szemlélet kérdése, hogy milyen üzenetet szeretnénk kiolvasni, meghallani a múltból jelenünkért, még inkább jövőnkért. Nem az a gond, hogy Hunyadi Jánost szerbül Janko Sibinjaninnak hívják. Pozitív üzenete van annak, ha mindkét (vagy több) nép magáénak vallja a történelem nagyjait. Mint ahogy a 70-es évek elején volt is ilyen próbálkozás. Egy akkori leírásban olvasom: „a sétányról feltáruló kilátás már a természet szépsége iránti fogékony törököket is lenyűgözte, akik a Kalemegdan e pontját Fityilbak-nak, vagyis az elmélkedés helyének nevezték el. Az elénk táruló kép ma is valóban színpompás: előttünk magasodik a Koronázó-templom zölden csillogó barokk sisakja, a Pátriárka-palota bizánci kupolája, alattunk zsibong a Száva-parti vasútállomás és a kikötő forgalma. A háttérben a Belgrádi Vásár csarnokai és a cukaricai ipari negyed kéményei magasodnak. A Száva túlsó partján Újbelgrád nagyszabású építkezéseit láthatjuk, s a háború után újjáépített hidakat, amelyek mint karcsú ívek szelik át a Szávát. A háttérben a Topcider és a Banovo Brdo dombjai, a távolban az Avala magasodik, s tiszta időben a Drina menti Cer hegység is sejteti körvonalait... Most tartsunk egy kis pihenőt a szép kilátást nyújtó falakon, s élvezzük a Száva-torkolat, a Kis- és a Nagy-Hadisziget által kialakított panorámát. A zimonyi dombról idelátszik a Hunyadi-emlékmű turulmadarának szélesre tárt szárnya...” Valóban idelátszik a torony, megpróbálunk fényképet is készíteni az erős szürkületben... Először nem is akartuk elhinni, hogy Zimonyban, a Gardoson, a Cigány-hegy csúcsán, a római erőd helyén épült középkori vártorony, közismertebb nevén a millenniumi Hunyadi János-torony esténként meg van világítva. A Kalemegdanról, az alsó városból, a Dorcolból nézve azt hittük, hogy a 16. században épült Miklós-templom fényeit látjuk. Csak órákkal később győződhettünk meg arról, hogy nem így van, amikor egyet gondolva gyalog sétáltunk végig a Száva jobb partján kezdődő, a Branko hídján átívelő, a Száva bal partján, majd a torkolatától a Duna mentén folytatódó sétányon, és kapaszkodtunk fel a Gardos aljánál a Sindelic, az egykori Fehér nyúl utcában a Zimony legmagasabb pontján épült várhoz. A kora esti fényben csodálatosnak tűnt a kivilágított torony. Nem is olyan fekete az ördög, mint gondolnánk. A belgrádi legújabb kori kalauzban még azt is megtaláljuk, hogy „a mai formájában a IX-XV. században épült vár a legrégibb létesítmény Zimonyban. A központi részében a tornyot 1896-ban a magyarok építették, ezt 1962-ben felújították, és megnyitották a nyilvánosság előtt A millenniumi emlékművet, közismertebb nevén a Hunyadi János-tornyot Magyarország 1000 éves államiságának jubileumára építették. Ma a toronyban kávézhatunk, vagy élvezhetjük a csodálatos kilátást Zimonyra és a Dunára. Az ősi Hunyadi János-tornyot gyakran használják színházi és más kulturális, művészeti bemutatókra. Nyaranta itt tartják a Zemun Festet, a zimonyi ünnepségeket”. Jó lenne, ha még mindig így lenne, ahogyan a 2002-ben kiadott kalauzban olvashatjuk. A torony nappal szomorú látványt nyújt. A turulmadarat és minden magyar vonatkozású jelképet már jó egy évtizeddel ezelőtt eltávolítottak, és igencsak megrongálták a torony külsejét. Hogy belül milyen állapotban van, nem tudhatjuk, mert szerencsére el van zárva a külvilágtól. Már az is sokat jelentene, ha a szerb—magyar barátság (jó lenne, ha egy ilyen nemzetközi társaság létezne) jegyében megkezdenénk a felújítását közösen. Ez is szóba került a közelmúltban a beszélgetéseken, meg az is, hogy tavaly nem emlékeztek meg a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójáról. Ami késik, nem múlik. Hétfőn, március 15-én, az 1848-as szabadságharcra emlékezve a Rákóczi-évfordulóról lesz előadás a református gyülekezetben. Folytatjuk ■ STANYÓ TÓTH Gizella BELGRÁDI MAGYAROK KÖZÖTT (16.) Szemlélet kérdése Milyen üzenetet szeretnénk meghallani a múltból jelenünkért, jövőnkért? Szomorú látványt nyújt nappal a Hunyadi János-torony Zimonyban A legújabb kalauzban sem lehet olvasni a Hunyadi János vezette győztes csatának a színhelyén, a Kalemegdanon levő kétnyelvű emlékkőről A szerző felvételei