Magyar Szó, 2004. július (61. évfolyam, 154-178. szám)
2004-07-03 / 154. szám
2004. július 3., 4., szombat-vasárnap Ha kiderül, hogy Riva-gyártmányok voltak Tito egykori fényűző mahagóni motorcsónakjai, az olasz cég teljes egészében restaurál egyet közülük, hajthatóvá teszi és a horvát államnak adományozza. Lia Riva örökösnő jelentette ki ezt a múlt héten a Brioni-szigeteken tartott terepszemléjén. Sokkal időszerűbb politikai témák között is válogathat a tudósító a 69. életévében hirtelen elhunyt Stipe Suvar pénteki temetésétől a hét eleji isztambuli NATO- csúcson kapott pofonon át, ami amerikai részről érte a horvátokat - állítólag azért, mert a hatalomra jutott Sanader-kormány sem volt hajlandó horvát katonákat vezényelni Irakba, egészen addig, hogy Jelena Lovrić, a Globus című zágrábi képes hetilap neves cikkírója szerint Ivo Sanader horvát miniszterelnök partnert és lehetséges vetélytársat kapott Belgrádban az új szerb elnök, Boris Tadić személyében, és a nemzetközi közösség előtt Horvátország és Szerbia kezében vannak a Nyugat-Balkánnak vagy Délkelet-Európának is nevezett egész volt jugoszláv térség stabilizálásának kulcsai. Hasonlóképpen a legidőszerűbb a horvát parlamentben pénteken délután a volt jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködésről folytatott éles hangú, viharos vita is, e nyári kánikulában azonban érdekesebbnek, olvasmányosabbnak tűnik, hogy Brigitte Bardot Riva gyártmányú siklócsónakján zebrabőr borítású ülések voltak (amikor a volt filmszínésznő sikere csúcsán még nem volt tántoríthatatlan állatbarát), és hogy kinek a keze alól kerültek ki a kor államfői között a legnagyobb élvhajhászok közé sorolt Tito fényűző motorcsónakjai, amelyeken a néhai jugoszláv elnök Sofia Loren és Ho Si Minh társaságában is száguldozott a Brioni-szigetek körüli vizeken. Egy, a Fehér Villa közvetlen közelében levő, ma is katonai létesítmény han-Horvátországi tudósítónktól gátjában kézi munkával készült, felbecsülhetetlen értékű három mahagóni motorcsónakot őriznek, két négyülésest és egy (a legmodernebb közülük) kétülésest. Valamennyi a harmincas években készült. Feltételezhető, hogy Tito a Brioni-szigetek volt tulajdonosaitól „örökölte” őket, amikor felfedezte a szigetek szépségét, és úgy döntött, hogy oda helyezteti nyári rezidenciáját. A valamikor a fatestű motorcsónakok gyártói közül a világon a legnagyobb olasz Riva gyár jelenlegi tulajdonosnője múlt heti látogatásának célja volt ellenőrizni. Riva-termékek-e a két hangárban őrzött siklócsónakok, amelyek értéke nem csak koruk és megőrzöttségük miatt felbecsülhetetlen, hanem mindenekelőtt a volt tulajdonosuk, Josip Broz Tito miatt. Az olasz küldöttség a Riva gyár legújabb termékén, a már műanyagból készült 12 méteres Riva Rivale 52-es sikló luxusjachton érkezett a Fehér Villához közeli hangárokhoz. Ennek a fényűző úszóműnek az ára nem kevesebb, mint 1 183 000 euró (hosszméterenként 100 000 euró), amennyi pénzért két hasonló hosszúságú hajó vásárolható, némely gyárnál három is, és egy minőségi gépkocsira is telik még belőle. De nagy élmény, ha felbúg a közel 23 tonna súlyú vízi jármű két, egyenként 1050 lóerős MAN-motorja és a hajó eléri a 40 csomós sebességet is. A 6 fős személyzet stratégiailag 3 luxuskajütben helyezkedhet el, és olyan hipermodern technikai csodák állnak a rendelkezésére, mint a parancsnoki pulton az LCD-képernyő vagy a szalonban a plazmatévé. És a jacht farában egy 3,5 méteres, sugárhajtású gumicsónak is rejlik. A Riva-jachtokat sokan „tengeri Rolls Royce-oknak” is tartják. A cég 162 évvel ezelőtt, 1842-ig javítómunkákkal foglalkozott. Elsőnek Ernesto Riva csapott fel hajógyártónak, amikor a Como-tavon viharban szerencsétlenül jár halászbárka tulajdonosa felkérte, hogy építsen neki új halászhajót. Előbb evezős, majd gőzhajók épültek a gyárban. A jelenlegi tulajdonosnő nagyapja, Serafino Riva kezdte gyártani a múlt század húszas és harmincas éveiben versenyekre a fa motorcsónakokat, amelyek rendre megdöntötték a gyorsasági világcsúcsokat. A nagy világválság idején áttértek a vitorláshajó-gyártásra. A II. világháború alatt szünetelt a termelésük, 1949-ben azonban újra beindult. A háború előtti kizárólag rendelésre gyártásról áttértek a sorozatgyártásra, de 1950-től 1996-ig mind a 4275 modelljük számozott volt, és a tulajdonos óhajától függően alakították. Günter Sachs például Aquaramát rendelt két egyenként 420 lóerős motorral. Legkisebb modelljük a 4,26 méteres Sciattolo volt, az Aquaramák pedig elérték a 8,25 és a 8,75 métert. A fáról a műanyagra azért tértek át a jelenlegi tulajdonosnő szerint, mert, ha a Rivát a Ferrarihoz hasonlítjuk, az autók közül is a múlt századi típusok helyett sokkal inkább a legújabb típusú Testa-rossák a kelendők. Tito ma is jól megőrzött motorcsónakjaiban, a brioni hangárban 190 lóerős, 5300 köbcentiméteres motorok vannak. Az abban az időben egész Európában a legjobb hajómotorokat gyártó milánói BMP termékei. A legkorszerűbb 2 üléses csónak üléseit fehér bőr burkolja, a másik kettőét barna, és mindháromban a kormánykerék melletti külön karral motortüzet oltó pumpát aktivizálhattak, olyant, amilyent jelenlegi siklójachtokba is csak elvétve építenek. A hajók a horvát katonaság tulajdonában vannak, horvát címer van rajtuk, és a leglogikusabb megoldásnak az mutatkozik, hogy a horvát katonai hatóságok a Brioni Nemzeti Parknak adományozzák őket, hogy idegenforgalmi célokra lehessen őket használni. ISZ. REMETE Péter Tito motorcsónakjainak titka MimSio kulfold@magyarszo.co.yu KÜLFÖLD 3 Az Európai Bizottság új elnöke: José Manuel Durao Barroso Az európai integrációt az Egyesült Államokkal való együttműködéssel kívánja ötvözni José Manuel Durao Barroso portugál kormányfő, akit kompromisszumos megoldásként széles körű egyetértés után az Európai Bizottság elnökének tisztjére választottak. A több nyelven beszélő, 48 éves konzervatív jogász két hete még nem szerepelt az olasz Romano Prodi lehetséges utódainak névsorában, amikor nála nagyobb formátumú jelölteket elutasítottak, illetve nem vállalták a felkérést. Barroso szívesen hangsúlyozza pragmatikus és mérsékelt irányvonalát, de politikai ellenzői gyakran jellemzik Amerika-barát szabadpiac párti politikusnak, aki 2002-ben, hivatalba lépésekor szigorú korlátozó intézkedéseket léptetett életbe országában az erősödő recesszió miatt. Az egykori maoista diáknak jó kapcsolata van George Bush amerikai elnökkel és támogatta Irak amerikai-brit megszállását, sőt a háború előtt csúcstalálkozót szervezett a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken Bush elnök és fő európai szövetségesei részére. Barroso ugyanakkor óvatos volt a portugál katonák Irakba küldésének kérdésében és akkori spanyol kollégájától, José María Aznartól eltérően elkerülte a háborút ellenző Franciaországtól és Németországtól való elidegenedést is. Irakban kis létszámú rendőri egység teljesít szolgálatot. „A transzatlanti kapcsolatokat újra kell éleszteni. Ez a politikai döntéshozók feladata az általunk megosztott óceán mindkét oldalán” - jelentette ki 2003 októberében elhangzott egyik beszédében. Az Európai Bizottság új elnöke egy erősebb NATO-t támogat és a biztonságért vállalt nagyobb felelősség érdekében nagyobb beruházásokat szorgalmaz az európai haderőkben is. „Európa nem lehet gazdasági elefánt és katonai pigmeus” - fogalmazott. A két éve megválasztott miniszterelnök, volt külügyminiszter szigorú költségvetési megszorító intézkedéseket hozott, amikor országának deficitje megközelítette a konvergencia-kritériumokban megszabott határt. Rendíthetetlen védelmezője az euró bevezetését szabályozó Stabilitási és Növekedési Paktumnak. A sors iróniája, hogy EU-bizottsági elnökként olyan szabályokat kell javasolnia, amelyek rugalmasabbá teszik a Franciaország és Németország által ismételten megsértett maastrichti előírásokat, figyelmen kívül hagyva az erre az esetre előirányzott szankciókat. A tízmillió lélekszámú ibériai ország választói a júniusi európai parlamenti választásokon megbüntették a Barroso-kormányt, egyértelmű győzelmet biztosítva az ellenzéki szocialisták számára. Az európai színtérrel kapcsolatban Barroso közölte: nem látnak. „Reformpárti vagyok, nem forradalmár, centrista, nem szabadkereskedelem párti szélsőséges” -jelentette ki az idén. Más kis európai országok vezetőihez hasonlóan Barroso is egyenlő jogokat akar a tagállamoknak, és egy jól finanszírozott bizottságot, hogy az hathatósan támogathassa a szegényeket és a gyengéket. Míg otthon megszorító politikát vezetett be, ellenzi az EU-kiadások csökkentését, amelyeknek Portugália egyik fő haszonélvezője. Kemény küzdelemnek néz elébe jövőre, ha meg akarja akadályozni, hogy a gazdag nettó befizető országok csökkentsék a 2007-2013-as EU-költségvetésbe befizetendő hozzájárulásukat. Bár támogatja az Egyesült Államokkal fenntartott viszony szorosabbra fűzését, ugyanakkor az a véleménye, hogy a huszonötöknek meg kell védelmezniük vegyes, Washington által ellenzett eszméiket, nevezetesen a halálbüntetés megszüntetését és a globális felmelegedés megakadályozását célzó kiotói egyezmény ratifikálását. José Manuel Durao Barroso lisszaboni középpolgár családtarja, az egyetemen jogot tanult, majd egy maoista párt tagja lett a jobboldali diktatúrát 1974-ben elsöprő forradalom után. Hat évvel később a két vezető portugál párt közül a konzervatívabbnak számító Szociáldemokrata Párthoz csatlakozott és a genfi egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. (MTI, Reuters) T A KIBŐVÜLT EU GONDJAI Hollandia az elnöklő tpikusan európai ország Hollandia, az Európai Unió mostani elnöklője, dicső múltjában világhatalom, sőt egy időben a világgazdaság közepe volt, és mai dolgos hétköznapjaiban egy kis, a világban jelentéktelen szerepet betöltő ország, amely igyekszik tartani kemény munkával megszerzett magas életszínvonalát és őrizni az értékeit. Ma már szinte hihetetlenül hangzik, hogy a hollandok a világ felosztásakor kiszorították a portugálokat Délkelet-Ázsiából, sokáig egyedül kereskedtek az akkor zárt Japánnal stb. Még hihetetlenebbül hangzik, hogy volt egy korszak, amikor Amszterdam volt a világgazdaság közepe: 1550-ben rajta keresztül bonyolódott le az Észak- és Dél-Európa közti kereskedelem öthatoda, a holland hajók hatszor több árut szállítottak, mint a többi európai hajó együttvéve, a holland kereskedelem tizenháromszor nagyobb volt, mint az angol, akkora, mint a többi európai országé együtt, a holland hajók szállították a világ búza-, só-, fakereskedelmének háromnegyedét, textil- és érckereskedelmének a felét. De Hollandia magára vonta a világ érdeklődését még a kilencvenes évek közepén is, amikor az OECD felmérése szerint a közgazdászok úgy zarándokoltak Amszterdamba, mint a hívők Lourdes-ba, hogy tanulmányozzák a „holland csodát”, elsősorban a munkanélküliség leszorítását, mert „Hollandia megtalálta a gazdasági siker modelljét Európa számára”. Később az európai gazdaság lassulása Hollandiát is elérte, de az ország (mint tavaly az EBESZ-ben betöltött egyéves elnöklésével is bebizonyította) rendkívül alkalmas az EU elnöklője szerepének betöltésére. Az EU ugyanis abba a korszakba érkezett, amikor elsősorban aprólékos, kitartó és kemény munkára van szükség, hogy a szervezet áthidalja a megtorpanás nehéz korszakát. A hollandok ugyanis példaképei lehetnek ennek a hihetetlen, a lehetetlenre is vállalkozó munkának. Amit bizonyít a jelszavuk: „a világot Isten teremtette, de Hollandiát a hollandok”. Ők ugyanis az ország területének egynegyedét a tengertől hódították el, úgyhogy az ország legmélyebb pontja, Rotterdam északkeleti része 6,7 méterrel van a tenger szintje alatt. A nagy viharok elültek az EU-ban, most a kitartó, türelmes munka korszaka következik, aminek elvégzésére, irányítására a hollandoknál alkalmasabbat keresve sem találhattak volna. Az EU túl van a nagy bővítésen. A tíz új - zömmel kelet-európai - taggal való bővülésen, a történelmi esemény kiváltotta ünneplésen és lelkesedésen éppúgy, mint azon az első megrázkódtatáson, hogy Európa először gondolkodott el komolyan azon, hogy a bővüléssel milyen hatalmas feladatra vállalkozott, először döbbent rá, hogy mennyire növekedtek gondjai, először tudatosodott, hogy mennyi probléma van az új tagoknál is, meg az EU-ban is. Sőt túl vannak azon az európai parlamenti választáson, amely ennek az rádöbbenésnek, tudatosodásnak a jegyében telt el. Ezek a választások ugyanis megmutatták, hogy az EU az új tagokkal mennyi gondot vett a nyakába, amikor a gazdaság lassulása, a versenytársak mögötti lemaradás tudatosodása és az ennek meg egyéb tényezőknek a hatására bekövetkező általános elbizonytalanodás nyilvánvalóvá tette, hogy neki magának is mennyi gondja van. A választási eredmények a régi tagoknál is arról tanúskodtak, hogy a versenyképesség tartásával szükségessé vált reformok, a jóléti állam leépítésének, a szociális vívmányok lefaragásának kényszere a régi tagoknál is megszülte a reformokra kényszerülő kormányok elleni hangulatot (az EU 13 régi tagjánál - balvagy jobboldaltól függetlenül rosszul szerepeltek a kormánypártok, kivétel csak - szintén a bal- vagy jobboldaltól függetlenül - Spanyolország és Görögország, ahol most voltak a választások, tehát korai lett volna egy más irányzat kialakulása éppúgy, mint ahogyan erősítette az EU-val szembefordulás irányzatát (onnan, hogy Nagy-Britanniában és Svédországban egyformán harmadik erő lett a „Brüsszel korrumpált, csaló és diktatórikus rendszere” ellen harcot hirdető párt, addig, hogy Franciaországban eredményes volt mind a két párt, amely sürgeti a népi mozgalmat az EU „totalitárius állam felé fejlődése”, sőt „Európa keresztény rasszistái” ellen). Ez az irányzat még fokozottabban érezhető az új tagoknál. Náluk ugyanis az Európához való felsorakozás lelkesedését gyorsan felváltotta annak felismerése, hogy mennyire le vannak még mindig maradva, hogy az EU nem a koldusok mennyországa, hanem csak esély arra, hogy kemény munkával, nagy áldozatokkal, a múltba visszahúzó és elmaradottságukból eredő minden akadály felszámolásával csökkentsék ezt a lemaradást (éppúgy, mint ahogyan a rendszerváltás kiváltotta lelkesedést is gyorsan követte a csalódás, hogy az nem az életszínvonal várt megugrását, hanem munkanélküliséget, inflációt, az állami gondoskodás helyébe a kemény helytállás és a verseny megpróbáltatásait hozta. Ami azzal párosult, hogy a még mindig egzisztenciális kérdésként jelentkező hatalom meg egyéb tényezők hatására állandósult választási harcok miatt igen aktívak azok az erők, amelyek az Európa-ellenes nacionalizmust elegyítik a bolsevik állam utáni meg jóléti állam iránti nosztalgiának az összeolvasztásával, hogy lelkiismeretlenül azokra építsék választási sikerüket, akik nem fogadják el a szükségszerű változásokat, vesztesnek érzik magukat a versenyben. Ennek következménye nemcsak az, hogy a kormánypártok még rosszabbul jártak, mint a régi tagoknál (a magyar koalíció pártjai - a parlamenti mandátum felénél normális pozíciók megőrzésével - kivételt képeznek, hisz Spidla cseh miniszterelnök pártja az ötödik, Belka lengyel miniszterelnök pártja negyedik lett), hanem az is, hogy a szavazástól tartózkodók száma nagyobb volt, mint a régi tagoknál (Lengyelországban a szavazóknak közel 80 százaléka távol maradt az urnáktól) és előretörtek nemcsak az olyan pártok, mint az EU-hoz csatlakozást fatális tévedésnek nyilvánító cseh Klaus pártja, az EU-ból kilépést követelő lengyel párt, a Liberation által „nagyon populistának és Európa-ellenesnek” minősített magyar Fidesz, hanem a nyíltan sztálini nosztalgiát hirdető Cseh EP is. Európának szembe kell néznie azokkal a problémákkal, amelyek az európai parlamenti választásoknál is megmutatkoztak, vissza kell nyernie önbizalmát és magabiztosságát, amely lehetővé teszi a gondok enyhítését, a hangulat megváltozását, a lendület újbóli beindítását. Ehhez az új fordulathoz lassan kialakulnak a feltételek, elsősorban a közös akarat. Erről tanúskodott, hogy mindjárt az európai változások után megszületett a megállapodás az EU alkotmányáról, ami nemcsak az összecsapó nagy - az Európai Egyesült Államok felé haladás szorgalmazói és a „nemzeti szuverenitás” maradványainak makacs védői, a „kicsik” és „nagyok”, a „vallásosak” és „világiak” stb. közötti - ellentéteket kiegyenlítő ésszerű kompromiszum eredménye, hanem annak a felismerésnek is, hogy Európa nem engedheti meg magának a problémákkal való sodródást. És bár a Le Monde Az alkotmány és a széthúzás (a francia „désunion” szó kifejezőbb, de mi nem találtunk megfelelőbb magyar szót) c. vezércikke megállapítja, hogy „Európa kettészakadása ma a gyengeség legfőbb oka”, a Biztonsági Tanács határozatával tompultak az Irak körüli ellentétek is. Kezdődhet a problémák megoldásának türelmes, aprólékos munkája. Aminek végzéséhez a hollandoknak megfelelőbbet keresve se találhattak volna. ■ BÁLINT István