Magyar Szó, 2004. augusztus (61. évfolyam, 179-204. szám)
2004-08-30 / 203. szám
2004. augusztus 30., hétfő IV. HAGYOMÁNYŐRZŐ NAPOK-KISOROSZ Alkotás és játék a leendő tájházban Kisoroszon negyedik alkalommal tartották meg a Hagyományőrző Napokat és a népművészeti tábort. A korábbi években a katolikus parókia adott otthont a rendezvénynek, az idén viszont saját épületüket vehették birtokba a gyerekek. A nemrégiben hivatalosan is bejegyzett Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központnak sikerült megvásárolnia egy jó állapotban lévő parasztházat a hozzá tartozó két hold földdel, amelyet tájházzá kívánnak alakítani. A távlati tervekben szerepel a különböző kézműves műhelyek - elsősorban gölöncsér és fazekas - létesítése is. Egyelőre azonban arra kell gondolniuk, honnan teremtsék elő a vételár még hiányzó részét. Talpai Sándor elnök elmondta, eddig legtöbbet Nagykikinda önkormányzata segített, valamint néhány közvállalat, a Tartományi Művelődési és Oktatási Titkárság és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A több mint száz résztvevő - az óvodáskorúaktól az ifikig - agyagozhatott Gyurcsi Elvira irányításával, Újházi László segítségével a kosárfonás rejtelmeit láthatta, Puskás Ferenc körül pedig a fafaragók gyülekeztek. Csonti Melinda népi iparművész a gyöngyfűzést, a batikolást és az éneket, Tóth Lívia a nemezelést oktatta. Berta Piroska, Talpai Ildikó, Talpai Valéria és Csányi Judit tanítónők különböző játékokat találtak ki arra az időszakra, amikor elfáradtak a kezek az alkotásban. A felsorolásból nem maradhat ki a tábor mindenese, Talpai Zsuzsanna, valamint a finom ebédek készítője, Berta Anna sem. A táncházi muzsikát a nagykikindai Barlangó együttes szolgáltatta, a lépéseket Kátai Tibor és Zsigovics Elvira mutatta meg. A munka játékkal, a tábortűz mellett és szalonnasütéssel zárult, amelynek a hirtelen keletkezett zivatar vetett véget. A rendezvény utolsó napja szentmisével kezdődött a katolikus templomban. Hajdú Sándor esperes megszentelte az új kenyeret, a mise végén pedig háromszáz megszentelt zsömlét osztottak szét a jelenlévők között. Ezután valamennyien a tájházba mentek, ahol megnyílt a táborban készült munkák kiállítása. Délután Együtt a család címmel játékos vetélkedőt szerveztek, de ugyanebben az időben megkezdődött az első Parasztbogrács-főzőverseny. Nyolc bogrács alatt rotyogott a disznó-, marha- és őzhúsból készült finom étel, ugyanis a helybeli tűzoltóegyesület, a művelődési egyesület, a vadászok és a Torontál csapata, valamint négy egyén mérte össze szakácstudományát. A családi vetélkedő és a főzőverseny legjobbjai természetesen jutalmat is kaptak. Nézelődőből sem volt hiány, ugyanis a tájház udvarán legalább 250-300 személy gyűlt össze. ■ Kép és szöveg: (Tha) Énektanulás Ügyeskednek a kosárfonók Kikapcsolódásként tánc álta fel // _ // / muvelodes@magyar szo.co.yu MŰVELŐDÉS 9 OKTÓBER 31-ÉIG Jelölések Magyar Életfa-díjra A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége 2003 júliusában Szabadkán Délvidéki Magyar Életfa-díj néven életmű-díjat alapított, a délvidéki magyar kultúra művelésében végzett, legalább négy évtizedes tevékenység elismeréseként. A díj Nemes Fekete Edit szabadkai keramikusművész Magyar életfa című kerámia faliképéből, valamint Gyurkovics Hunor szabadkai grafikusművész által készített egyedi oklevélből áll, ezt a művelődési szövetség elnöksége ítéli oda, és a következő év január 22-én, a Magyar Kultúra Napja délvidéki központi ünnepségén adják át a díjazottaknak. A Délvidéki Magyar Életfa-díjra kulturális civil szervezetek és egyének adhatnak felterjesztést. Felterjeszthető minden olyan személy, akinek életműve - legalább negyvenéves tevékenysége -, a délvidéki magyar művészet, kultúra, illetve közművelődés valamely ágához kapcsolódik, és ezen a területen maradandót alkotott. A részletesen megindokolt felterjesztéseket a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség címére kell eljuttatni legkésőbb a folyó év október 31-éig. Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Szabadka, 24000 Subotica, Kossuth Lajos tér 4. Telefon/fax: 024/551- 822. (E-mail: várnákul@atippnet.co.yu) Joe Cocker új lemezt ad ki Milliók kedvence, öreg rockharcos, Joe Cocker, Heart and Soul címmel ja nuár 29-én egy lemezfeldolgozással örvendezteti meg rajongótáborát, amelyben olyan gitáros világsztárok segítették, mint Eric Clapton, Jeff Beck, Jeff Skunk Baxter és Steve Lukather. Az esetlen mozgású, antisztár külsejű Cocker a 35 évvel ezelőtti woodstocki fesztiválon előadott With a Little Help From My Friends című Beatles-feldol gozásával örökre beírta nevét a rock legjobb énekesei közé. Még Paul McCartney is elismerte, hogy Joe-változata lepipálja az eredetit. A megjelenés előtt álló Heart and Soul albumon szereplő feldolgozások igazi ínyenceknek valók, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy Joe ezúttal is szívvel-lélekkel énekel. A dalok között van olyan, mint Screamin, Jay Hawkins szer zeménye, az I Put a Spell on You, amelyet nagyon sokan kiválóan feldolgoztak már, így nagy bátorság hozzányúlni. Gondoljunk csak a Them és az Animals változataira a 60-as évekből, amelyek a rockműfaj legszebb dalai közé tartoznak. Marvin Gay: What,s Goin, On-ja is sokak kedvence volt, csakúgy mint Lennon: Jelous Guya. Szinte kakukktojásnak tűnik Paul McCartney: Maybe I’m Amazed című dala, de Coc kert ismerve csodát tehet ezzel is. Remek választás volt a Chain of Fools is, az szenzáció lenne, ha Aretha Franklinnel együtt adná elő. (MTI) Már megint „tandíj” Egyes vajdasági községekben pénteken iratkoztak a második, a harmadik, és a negyedik osztályba a középiskolások. A szülők igencsak háborognak, mert az 1500 dinárt most is megfizettették velük. Csakis önkéntes adományként kérhető ez az összeg, az iskolák nem tehetik meg, hogy nem írják be azt a diákot, aki nem fizeti be ezt a szülői hozzájárulásnak álcázott tandíjat, ám mégis, ha egy-két szülő akadt, aki vissza merte utasítani ezt. Félnek, hogy a gyerek látja kárát, ezért inkább sorban állnak a postán, s befizetik az összeget. A minisztérium minden évben felhívja a figyelmet, hogy nem fizettethető beiratkozási díj, de azért hagyja, hogy ilyen „önkéntes” adományért a szülő zsebébe nyúljanak. A szülő pedig - aki esetleg munkanélküli, vagy kevesebb fizetésért dolgozik, mint a tanár nem érti, hogy miért kell ilyen költségekbe verni épp akkor, amikor egyébként is rengeteg kiadása van: füzetet, könyvet, táskát, tornacipőt kell vásárolni gyerekeinek, miért nem tudnak legalább 2-3 hónapot várni e megfizettetéssel, ha már mindenképp szükség van erre a tetemes összegre. ■ m.k. Az európai filmért Szabó István összeurópai forgalmazást javasol Egy vagy több összeurópai forgalmazó cég létrehozását szorgalmazta Koppenhágában Szabó István filmrendező, a Koppenhágai Filmfesztivál zsűrielnöke az amerikai film hegemóniájának letörése érdekében. - Az európai film sokat tud adni, és sajnálatos, hogy az európai országoknak, a gazdag kultúrával rendelkező Európának nincsenek közös forgalmazó cégei - jelentette ki a 66 esztendős Oscar-díjas magyar filmrendező. A Mephisto, a Szerelmesfilm, A napfény íze, a Bizalom és más nagy sikerű filmek rendezője úgy vélekedett: a kultúrában illetékes szerveknek el kell gondolkozniuk páneurópai forgalmazó cégek megteremtésén, hogy minden európai nagyvárosban legyen olyan mozi, amely európai filmeket mutat be. Szabó szerint nem csupán az alkotási folyamatban kell támogatni a filmet, a terjesztésben is. „Nem haragudhatunk mindig az amerikaiakra, és nem várhatjuk kis mozitermekben, hogy jön egy angyal, aki megmenti az európai filmet”, mondta Szabó István. Májusban a Cannes-i Filmfesztivál idején az Európai Unió kulturális miniszterei megállapították, hogy az európai mozik 70 százalékában amerikai, 20 százalékában nemzeti filmeket vetítenek, és csupán 10 százalékban jutnak el a közönséghez az európai filmek. A Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon, amely tegnap zárult, 112 filmet mutattak be, köztük 12 európai művet, amelyek a versenyprogramban az Arany Hattyúért vetélkedtek. A magyar filmet Antal Nimród Kontroll című, többszörösen díjnyertes groteszkje képviselte. (MTI) Szabó István Torontóban bemutatják a rejtegetett filmet A torontói filmfesztiválon, szeptemberben bemutatják a filmvilág (egyik) fenegyerekének, Lukas Moodyssonnak a legújabb filmjét, Ezt Halmut hjárta (Lyuk a szívemben) címmel. A svéd rendező szokásához híven keveset árult el a moziról, de azt megtudhattuk, hogy a film témája egy apa-fiú kapcsolat, és stílusában olyan lesz, mintha a Big Brothert elegyítenénk Hieronymus Bosch-sal. Az alkotás egy pornófilmes apa és fia kapcsolatát állítja a középpontba. Amíg az apa a legújabb filmjén dolgozik, a félénk fiú, Eric szobájába rejtőzve próbál meg elzárkózni a lakásban folyó munkától. A forgatás a nyilvánosság teljes kizárása mellett zajlott, a stáb és a szereplők pedig megállapodtak, hogy csak a bemutató előtt egy héttel nyilatkoznak a filmről. A torontói fesztivál programfüzete szerint a film Sade márki írásait juttathatja eszünkbe. Főszereplői gyermekes, beszűkült világú emberek, akiknek érdeklődése olyan témákra korlátozódik, mint a bulvárhírek, vagy a plasztikai sebészet. A rendező egy szűkszavú nyilatkozatából megtudhattuk, hogy „a film olyan, mintha a Big Brothert kevernénk Hieronymus Bosch művészetével, csak egy kis gyengédséggel és gondolatisággal megspékelve”. Moodysson a mai svéd filmgyártás egyik meghatározó alakja, aki négyszer is elnyerte a svéd Oscar-díjnak tartott Guldbagge-díjat. Korábbi filmjeiben (Kurva Amal, Együttlét, Lilja 4- ever) is nagy jelentőséget tulajdonított nehéz sorsú tizenéves fiatalok bemutatásának, az új film pedig követi ezek hagyományát. A film produ cere, Lars Joensson szerint: minden a forgatókönyvben van, amit Moodyssontól elvárhatunk. Eredeti alkotás, ami egyszerre vicces és borzasztó, provokatív és megindító. [origo] A film plakátja