Magyar Szó, 2005. január (62. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-08 / 5. szám
10 KALAUZ kalauz@maagyar szo.co.yu Újvidék A pravoszláv karácsonyi ünneplést követően a hétvégén az Újvidéki Bank 7.30- tól 13 óráig, a szombati munkaidő szerint tart nyitva. Vasárnap a Néphősök utca 1- es szám alatti (a nagyposta mellett) kirendeltség tart ügyeletet 8-tól 12 óráig. ■ ■ a A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület az idén is megszervezi a Kincses Pódium elnevezésű téli iskolát az általános iskolás és az óvodás gyermekeknek. A Kincses Pódium január 10-én, hétfőn délután kezdődik, és péntekig, január 14-éig tart. A délelőtti foglalkozásokra az általános iskolák 3. és 4. osztályos tanulóit és felsőseit várják, a délutáni játszóházra pedig a legkisebbeket. A délelőtti foglalkozások 10 órakor, a délutániak 14 órakor kezdődnek. A szervezők minden vakációzó gyermeket szeretettel várnak. ■ ■ ■ A Zeleznicai Hegymászó- és Síegyesület vasárnap gyalogtúrát szervez a természet kedvelőinek. Branislav Vjerg túravezetővel az érdeklődők Bukovacról indulnak, Strazilovo és Avala érintésével térnek vissza Bukovacra. Gyülekező 8.30-kor a halpiacnál, a 64-es jelzésű autóbusz megállójánál. A gyalogtúrát a bukovaci Viline Vodice Hegymászó-egyesület segítségével szervezték meg. ■ ■ ■ Szombaton a Vojvodina Sport- és Üzletközpont fedett medencéiben 22 órától éjfélig éjjeli fürdőzés lesz. A műjégpálya 9 és 10.30,15.45 és 17.45,18 és 19.30, valamint az estéli órákban 20 és 21.30 között várja a látogatókat. ■ ■ ■ A Medija Plus kábeltelevíziós hálózat növelte szolgáltatásainak díját. Januártól kezdve az eddigi 295 dinár helyett a havi díj 395 dinárt tesz ki. A KDS-NS szolgáltatónál az új havi előfizetési díj 466 dinár. ■ ■ ■ Felújítás miatt a Szerb Nemzeti Színház Jovan Dordevic Színpadán január folyamán nem játszanak. A munkálatokat 20-a körül fejezik be, ezután a tűzvédelmi berendezéseket veszik sorra. ■ ■ ■ A kismamaiskola az áprilisban szülő kismamáknak a jelentkezését várja. Hétköznapokon 9 és 12 vagy 15 és 18 óra között jelentkezhetnek a Zmaj Ognjen Vuk utcai régi egészségház épületében vagy a 420-21 -es telefonszámon. A részvételingyenes. Itt Január 21-éig Újvidék általános és középiskolásai ingyenesen igénybe vehetik a Vojvodina Sport- és Üzletközpont fedett medencéit és a műjégpályát, hétköznapokon 10.15 és 11.45 óra között. Belépőjegy helyett a bizonyítványt kell fölmutatni. Pacsér A helyi általános iskola tantermeiben tartja meg a bácskossuthfalvi Ady Endre ME az első téli tábort. A foglalkozások vasárnap kezdődnek, és 15-én délelőtt érnek véget. A jelentkezők fafaragást és egyéb népi kézművességet, informatikai és számítógépes alapismereteket sajátíthatnak el, valamint az ügyesség- és készségfejlesztő Vigyori játéktáborban is részt vehetnek. Az utóbbiban gyermekanimátorok és játékmesterek foglalkoznak a gyerekekkel. Mindhárom táborba a 10 és 16 év. közötti gyerekeket várják, fűtött tantermekben szállásolják el őket, de ágyneműt, takarót, hálózsákot mindenkinek hoznia kell magával. Kötelező az előzetes bejelentkezés a 024/741-998-as telefonszámon. Csantavér A helybeli galambászok egyesülete a hét végén tartja a Néphősök Általános Iskola tornatermében a jubileumi galamb-, díszbaromfi- és nyúlkiállítást. A látogatókat szombaton 8-tól 18 óráig várják, a rendezvény vasárnap díjkiosztással zárul. Belépőjegyet 50 dináros áron csakis a férfiak fizetnek, nőknek és gyermekeknek ingyenes. Tornyos A helybeli könyvtárban 14 órakor várják a gyerekeket a Játszóházba. Kalmár Piroska és Szabó Magda vezetésével csuhézást tanulnak a gyermekek. Január 11- én 15 órakor az Oroszlánkirály III. c. filmet vetítik, 12-én 11 órai kezdettel bulit szerveznek. Aki teheti, vigyen magával CD-t! ■ Közérdekű információk ■ Kiállítás Szabadkán A Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében és a szabadkai Városi Könyvtár támogatásával január 10-én 18 órakor, a Városi Könyvtár kiállítótermében Népi kerámia című tárlattal mutatkoznak be a budapesti Dr. Kresz Mária Fazekas Központ kézművesei. A kiállítást Kunkin Zsuzsanna, a Városi Könyvtár igazgatója méltatja. A tárlatot Borbély Jolán etnográfus, a budapesti Hagyományok Háza munkatársa nyitja meg. A tárgyakból vásárolni is lehet. A kiállítók, a szervező és a támogató minden kedves érdeklődőt szeretettel vár. Hallgassa a vajdasági közszolgálati rádiót! Újvidéki Rádió 0 órától 24 óráig ultrarövid hullámon a 90,5 és a 92,5 MHzen, középhullámon a 837 KHz-en A szombati műsorból: 7.00. 15.00.18.30 és 21.30 Híradó 10.10- 12.00 Kifigyelő - Ifjúsági műsor 12.05- 13.00 Objektív benne a hét bélés külpolitikai eseményei 15.35—16.30 Találkozások - A világválság gócaiban. Szenes Sándor a Baptista Szeretetszolgálat vezetője , beszél A vasárnapi műsorból: 7.00. 18.30 és 21.30 Híradó 8.05- 9.00 Református vallási műsor 11.30-12.00 és 13.00-14.00 Muzsikaszó -jókívánság 12.10— 13.00 Faluműsor - Kertészmérnöki oklevéllel a parasztgazdaságon. 14.00-18.30 Sport, zene, derű. Riportok, labdarúgó-, kézi- és kosárlabdaeredmények, autós- és horgászpercek, vidámműsor. _________________________Mudió 2005. január 8., 9., szombat-vasárnap Kézműves tábor Szenttamáson • A Hagyományápoló Klub téli kézműves tábort szervez január 10-től 15-ig. A táborban kihalófélben levő szakmákat sajátíthatnak el a gyermekek és a felnőttek egyaránt. Többek között bőrözés, fafaragás, csomózás, kosárfonás, rongyszövés, csuhézás, nemezelés, szalmázás, gyékényszövés, söprűkötés és a legkisebbeket játszóház várja. Az előadók a következők lesznek: Tóth Ágnes Kanizsáról bőrözést, Csomortán Melinda Pacsérról csomózást és szövést, Rózsa Imre szintén Pacsérról, valamint Szögi Rudolf és Szép László Szenttamásról fafaragást tanít a gyerekeknek. A söprűkötést Szécsényi István Szenttamásról, a kishegyesi Fürsztner Etus csuhézást és nemezelést, Romoda Nándor Szenttamásról kosárfonást, Haska Sándor és Romoda László szintén Szenttamásról gyékényszövést, Ergeluser Hargita és Fodor Krisztina Szenttamásról pedig a szalmázást mutatja be. A játszóházat Szekk Ilona és Radisity Mária óvónők fogják vezetni. A tábor ideje alatt a helybeli gyermekek részére az oktatás ingyenes, míg a vidékiek részére 1000 Dvi. Az ebédet mindenkinek fizetni kell. Jelentkezni Kolenák Ibolyánál lehet, a 021/731-242-es telefonszámon. ■ KOLENÁK Ibolya Vince-napi borverseny Temerinben A borkultúra ápolása céljából a hagyományokhoz híven az idén is megtartják Temerinben a Vince-napi Borversenyt és -kóstolót. A rendezvényre ezúttal is meghívják a borászokat, mintáikat január 13-án 9-17 óráig adhatják át a temerini Ifjúsági Otthonban. Minden mintából 3 litert kell átadni 1 literes fehér, koronazáras üvegben vagy négy 0,75 literes üvegben. Az átadott borminták elbírálása 15-én (szombaton) lesz, ismert hazai és magyarországi borbírák részvételével. Január 22-én a nagyközönség borkóstolóját és a díjkiosztással egybekötött eredményhirdetést tartják. Információ és jelentkezés a 021/844-740 vagy a 063/841 824 telefonszámon. Minden borászt, borkedvelőt és látogatót szeretettel vár a Kertbarát Kör elnöksége. Szabadka ZVEZDA MOZI: A hihetetlen család, amerikai rajzfilm (szombat, vasárnap, 17) * Arthur király, amerikai dráma (szombat, vasárnap, 19,21) KORZÓ MOZI: Amerikai taxi, amerikai-francia akciókomédia (szombat, vasárnap, 16,18) * Disi duboko, hazai dráma (szombat, vasárnap, 20, 22) Újvidék ARENA MOZI (nagyterem): Polar Expressz, amerikai animációs film (szombat, vasárnap, 11,13,15,17) * Amerikai taxi, amerikai-francia vígjáték (szombat, vasárnap, 19, 21, 23) (kisterem): A hihetetlen család (The Incredibles), amerikai animációs film (szombat, vasárnap, 11, 17.30) * Eggyel nő a tét (Ocean’s Twelve), amerikai film, fsz.: George Clooney, Catherine Zeta-Jones, Bradd Pitt (szombat, vasárnap, 20,22.30) JADRAN MOZI: Blizzard, angol gyermekfilm (szombat, vasárnap, 16) * Arthur király, amerikai film (szombat, vasárnap, 18,20.15, 22.30) A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT MOZIJA: Cápamese (SharkTale), amerikai animációs film (szombat, vasárnap, 17.30) * Álmodozók, olasz film, r.: Bernardo Bertolucci (szombat, vasárnap, 19, 20.30) * Fejjel a falnak, német-török film (szombat, vasárnap, 22) SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Nincs előadás. GYERMEKSZÍNHÁZ: Nincs előadás. RENDEZVÉNYEK A Zenekedvelő Ifjúság szervezésében a karácsonyi koncertsorozat keretében szombaton 19 órakor a Vajdasági Múzeumban (Duna u. 35.) a Szent Stefan Decanski kórus tart koncertet Tamara Petijevic vezényletével. Vasárnap 20.30 órai kezdettel a zsinagógában az újvidéki pravoszláv székesegyház Szent György kórusa lép fel, Bogdan Dakovic vezényletével. A belépés mindkét koncertre díjtalan. Nagybecskerek BALKAN MOZI: Piros színű szürke kamion, hazai film (szombat, vasárnap, 18, 20) ZÖLD HARANG SZÍNHÁZKLUB: Az újvidéki Drum Factory együttes koncertje (szombat, 23) Temerin MOZI: Mobil, amerikai film, fsz.: Kim Basinger, Chris Evans (szombat, vasárnap, 20) Zombor NÉPMOZI: Blizzard, angol gyermekfilm (szombat, vasárnap, 18) * Honey, amerikai film, fsz.: Jessica Alba, Missy Elliott, Lil’Romeo (szombat, vasárnap, 20) Ada MOZI: A halál a ragadozó ellen, amerikai sci-fi (vasárnap, 19.30) ■ Orvosi ügyeletek ■ Szabadka ORVOS: A mentőállomásonPetőfi Sándor u. 24. alatt állandó ügyeletet tart egy általános orvos, mentős szakorvos, éjszaka gyermekgyógyász is. Tel.: 94 vagy 551- 373 GYERMEKGYÓGYÁSZATI RENDELŐ: Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559. NŐGYÓGYÁSZATI RENDELŐ, tel.: 552- 543 VÁROSI KÓRHÁZ, tel.: 555-222. GYÓGYSZERTÁR: Pénteken rövidített munkaidővel dolgoznak az állami gyógyszertárak, a Városháza alatti pedig az ünnepek alatt is a megszokott időben tart nyitva. Újvidék ORVOS: Felnőttek számára nappali ügyelet (7-től 19 óráig) a Zmaj Ognjen Vuk egészségház régi épületének I. emeleti rendelőjében, éjszakai ügyelet (19-től 7 óráig) a Njegos u. 4. alatti rendelőben. A mentőszolgálat Újvidék, Pétervárad és Karlóca területére egész nap hívható a 94-es telefonszámon. A peremvárosi települések rendelői saját beosztásuk szerint tartanak ügyeletet. Gyermekek számára egész napos ügyelet a Njegos utcai rendelőben. FOGORVOS: Egész napos ügyelet a Njegos u. 32. szám alatt SZÜLÉSZETI KLINIKA: Tel.: 420-811. KLINIKAI KÖZPONT: Tel.: 612-022. GYERMEKKÓRHÁZ: Tel.: 425-200. KAMENICAI SZÍVGYÓGYÁSZATI INTÉZET. Tel.: 615-711. GYÓGYSZERTÁR: Szombaton minden gyógyszertár 14 óráig tart nyitva, 14-től vasárnap estig a Felszabadulás sugárút 21. szám alatti Október 23-a tart ügyeletet. Nagybecskerek ORVOS ÉS FOGORVOS: A Népi ifjúság ú. (Narodna omladina) 4. alatti elsősegély-szolgálatban. Tel.: 94 vagy 562-066. Éjszakai ügyelet a városi kórházban, tel.: 343-330. GYERMEKORVOS: a November 29-e utcai rendelőben reggel 7-től 19 óráig, tel.: 565-858. GYÓGYSZERTÁR: Az I. A. Karadordevic utcai központi gyógyszertár tart egyész napos ügyeletet. Tel.: 562-263. Zombor ORVOS: Szombaton 7-től 13-ig és vasárnap 8-tól 12-ig óráig a Batinai utcában. FOGORVOS: Szombaton és vasárnap 8- tól 12-ig a Batinai utcában. GYERMEKORVOSI RENDELŐ: Szombaton és vasárnap 8-tól 12-ig a Csöndes utcában. GYÓGYSZERTÁR: Állandó ügyelet az I. Péter király utcában, a Vipera magánpatika szombaton 7. 30-tól 20 óráig, vasárnap 8-tól 12 óráig tart nyitva. Meghívó a 35. MIRK-re A 35. MIRK Nemzetközi Szervezőbizottsága nagy tisztelettel meghívja a vajdasági Kézimunka- és Gyűjtőklubok tagjait a 35. MIRK - Ada elnevezésű nemzetközi találkozóra. A rendezvényt 2005. május 2-a és 8-a között tartják meg az adai Cseh Károly Általános Iskolában. A szervezők kérik a klubvezetőket, hogy küldjék el a résztvevők névjegyzékét, és azt, hogy mit állítanak ki, valamint a születési évüket. Ugyancsak kérik az elnököket: próbálják leírni, hogy 1920 óta a községükben milyen művelődési, hagyományápolási és gyűjtési rendezvényeket szerveztek, és kik voltak a régi klubelnökök, -vezetők. Ezek az adatok kellenének a MIRK-ek KÖNYVÉBE. Az adai MIRK megnyitóján szeretnék ezt bemutatni. A jelentkezők névsorát és az adatokat február 15-éig kell elküldeni a következő címre: Redakcija Magyar Szó, 24000 Subotica, Trg slobode 2. („Bada István részére” megjelöléssel). A jelentkezőknek elküldik a 35. MIRK műsorfüzetét és szabályzatát.