Magyar Szó, 2005. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2005-09-23 / 224. szám

2005. szeptember 23., péntek Stafic 2. Alekszandr Morozevics A szeptemberben induló világbajnoki döntő esélyeit latolgatva most a 28 éves, orosz Alek­szandr Morozevicsot ismerhetjük meg. Alexandr egészen különleges stílusban sakkozik. Mondhat­nánk, hogy elfogultan, klasszikusan amatőr vagy esetleg kávéházi a stílusa, de ennél jóval többről van szó! Egy-egy megoldása a hagyományok szemszögéből nézve már-már paccerságnak tű­nik. De vajon lehet-e paccer az, aki versenyek sokaságát nyeri meg, mégpedig kiugró pont­számmal? Nyilvánvaló, hogy Morozevics amatőr zseni, nem olyan profi, aki csapatot tud maga köré építeni. Alighanem ennek a hiányosság­nak a következményeképpen a teljesítménye hullámzó. 2002-ben, dortmundi balsikere után kijelentette, hogy nem tekinti magát profi sak­kozónak, és el akarja hagyni a sakkozók világát. Ez szerencsére nem történt meg, harcba száll a világbajnoki címért! Hogy milyen Morozevics esélye? Sikere meglepetés lenne. Mostanában nem megy neki jól, a világranglistán csak a ti­zennegyedik. Míg feketével páratlanul eredmé­nyes, világossal gyakran szürke, sebezhető felé­pítéseket választ. De ki tudja, mennyire sikerült felkészülnie. Az elmondottakra igazolásul kö­vetkezzen egy igazi „Mor-parti”, melyet 2000- ben a német csapatbajnokságban váltottak! Csigorin-védelem Beljavszkij-Morozevics d4 d5 2. c4 Hc6 3. Hc3 dxc4 Egy szép, roman­tikus változat 3.­­ Hf6-ra: 4. Hf3 Fg4 5. cxd5 Hxd5 6. e4 Hxc3 7. bxc3 e5 8. d5 Hb8 9. Va4+ Hd7 10. Hxe5 Vf6 11. Fe2­ Vxe5 12. Fxg4 Vxc3+ 13.Fd2 Vxa1+ 14. Ke2 Vxh 1 15. Vxd7 matt!­4. Hf3 Hf6 5. e3 Érdekes tisztáldozat követ­kezhet 5. d5!?-re: 5.­­ Ha5! 6. Va4+ c6 7. b4 b5! 8. Vxa5 Vxa5 9. bxa5 b4 10. Hd1 cxd5 11. a3 b3 12. Fb2 Ff5 után fekete gyaloglánca ijesztő. A MAGYAR SZÓ ARGENTÍNÁBAN Szeptember 28-án az argentínai San Luisban kezdődik az egyéni sakkvilágbajnoki nyolcas döntő. La­punk - a Magyar Szó - már a kezdetektől állandóan teret adott a 64 mezős játéknak, s így lesz ezút­tal is. Örömmel jelentjük olvasóinknak, hogy a Nagyvízen túlról, az egész magyar nyelvterületet be­leértve, csupán a Magyar Szónak lesz helyszíni tudósítója. Felmerül a kérdés, hogy a pénz­ügyi élethalálharcát vívó újságnak honnan van e pillanatban fölösleges több ezer eurója ilyen célra? Lesz. Mert egy nemes gondolkodású hazánkfia úgy döntött, hogy fedezi a kiutazási és egyéb költ­ségeket. Mivel a nyolc világbajnokjelölt között két magyar is van, Lékó Péter és Polgár Judit (azaz a mezőny egynegyede!), olvasóink érdeklődése kíséri majd a királynő királlyá válási törekvését, va­lamint egy Szabadkáról a trón felé haladó fiatalember mindennapi küzdelmét a világelsőségért. A következő napokban kivonatosan közöljük a részvevők rövid sakkéletrajzát, 28-ától kezdve pe­dig már a helyszínről értesítjük olvasóinkat a viadalról. A részvevőkről szóló bemutatást Kállai Gá­bor nemzetközi nagymester engedélyezte számunkra. 5.­­ e5! 6. d5 He7 7. Fxc4 Hg6 8. h4 Fd6 9. h5 Hf8! Morozevics elfogulatlanul rakosgatja a lova­it, amire a zárt gyalogcentrum biztosít időt. 10. h6 g6 11. e4 H8d7 12. Fg5 a6 13. Hd2 Be­ ljavszkij javítani igyekszik Halim­tan korábbi játé­kát, akit 13. a4 0-0 14. Ve2 Fe7 15. Bd1 He8 16. Fel Hd6 17. Fd3 Ff6 18. Hd2 Hc5 19. Hc4 Hb3 20. Fe3 Hd4-et követően Morozevics túljátszott (Jalta, 1995). 13.­­ 0-0 14. g3!? Ezzel és a következő lépéssel világos nagy területet vállal fel. Biztosabb 14. Fe2. 14. - Fe7 Fenyeget 15. - Hxd5! 15. f4 b5 16. Fb3?! Jobban áll a futó e2-n. 16. - Fb7 17. Vf3 c5! 18. 0-0-0 c4 19. d6 Ha világos nem siet, akkor például 19. Fc2 b4! 20. He2 Bc8-at követően veszélyes támadással kell szembenéznie. 19. - Fxd6 20. Hxc4 bxc4 21. Bxd6 Vc7! Na­ gyon erős közbeiktatás! 22.­­ Fxd6 Morozevics előrelátó számítását igazolja, hogy 22. fxe5 is veszít. 22.­­ Hxe4! 23. Bxd7 Vxd7 24. Hxe4 cxb3! 25. Hf6+ Kh8 26. Hxd7 Fxf3 és sötét nyer. 22.­­ cxb3 23. axb3 Bac8 Az f6 bástya nem me­nekülhet! 24. Be1 Hxf6 25. Fxf6 Vb6! 26. fxe5 Vxb3 27. Fe7 Bfe8 28. Fd6 Ismét sötét előrelátásának köszönhetően nem ad mattot 28. Vf6. 28. - Bxc3+ 29. bxc3 Vxc3 30. Kbl Vxe1+ 31. Ka2 Vd2+ 32. Ka3 Vxh6, és visszaér a védelembe a sötét vezér. 28. - Be6 29. Bdl (Lásd az ábrát!) 29.­­ g5! Ez Morozevics! Félelem nélkül szakít­ja fel a saját királyállását azért, hogy vízszintesen meg tudja semmisíteni világos h6-ra tört gyalog­ját, melynek eleste után végleg elszállnak a fehér remények. 30. Bd4 a5 31. Ve3 Bxh6 32. Vxg5+ Bg6 33. Ve3 h6! 34. Kbl Kh7 35. Bd2? Az aktivitás vágya visszafelé sül el, elvész az e4-gyalog, a világos állás elemeire esik szét. 35.­­ Fxe4+! 36. Vxe4 Bxc3 37. e6 Be3! Miu­tán 38. Vhl Bgxe6 39. Bdl Bd3! végez, világos feladta. ■Q Alekszandr Morozevics i.i h i 0£ i A m V 1R n 311 A legutóbbi letartóztatások után pánik tört ki bírói és ügyészi körökben Ljubomir Vučkovicnak, a Szerbiai Legfel­sőbb Bíróság bírájának, valamint Milan Radova­­novicnak, a különleges ügyész helyettesének múlt heti letartóztatása után alapjaiban ingott meg a szerbiai igazságszolgáltatási rendszer. Annak ellenére, hogy a szerb közvélemény ál­talában véve elfogadhatónak tartotta a letartózta­tásokat, lapunk beszélgető­­társai a belgrádi igazságügyi palotából azt állítják, hogy a szerb igazságszolgáltatásban általános felfordulás tapasz­talható. A bírók és ügyészek, mint mondják, tar­tanak az úgynevezett „megkülönböztetés nélkü­li” rendőrségi igazságtételtől, valamint a máris bejelentett újabb letartóztatásoktól. A különle­ges bíróság egyik magas rangú képviselője la­punknak a következő kijelentést tette: - A kollégáim elleni intézkedések minden idők legnagyobb botrányát jelentik a szerbiai igazságszolgáltatásban. Milan Obrenović óta, aki­nek idejében, mint ismeretes, megszüntették a teljes kasszációs bíróságot (az akkori Szerbiai Legfelsőbb Bíróságot), eddig a Legfelsőbb Bíró­ságnak egyetlen bíróját sem tartóztatták le. Igaz, volt egy eset a JSZSZK idejében, amikor Milan Sarajlic mostari ügyészt letartóztatták megveszte­getés miatt. Az igazságszolgáltatás képviselői mindenképpen támogatják a korrupcióellenes tisztogatást, de félő, hogy ez az akció ugyanolyan állami üldözést fog majd jelenteni, mint az úgy­nevezett Szablya akció... A korrupcióellenes harccal egyetértenek a Ke­­rü­leti Bíróságon is, mint mondják, végre megkez­dődött az igazságszolgáltatás konkrét felelősségé­nek megállapítása s egyének is eljárás alá kerülnek. - Eddig az volt az általános nézet, hogy az iga­zságszolgáltatás általában korrumpálódott. Egy ki­csit furcsa ugyan, hogy az esetet a különleges ügyés­zség vezeti, de tény, hogy a lehallgatásokat a Kerü­­leti Bíróság egyik vizsgálóbírója rendelte el - véli az egyik ügyész. Beszélgetőtársunk szerint az igazságszolgáltatá­son belüli felfordulás valójában szeptember 14-én kezdődött, amikor, mint ismeretes, letartóztatták Radovanovic­ot és Vučkovićot. A különleges ügyész­ségre aznap az a vád érkezett, hogy az egyik ügyész­helyettes megsértette a szolgálati titoktartást.­­ Veszekedés kezdődött, a helyettesek egymást vádolták. Mindez addig tartott, amíg Milan Rado­­vanovic el nem ismerte tettét és beszámolt a részle­tekről.. . Ennek ellenére a városban az a hír terjedt el, hogy nem Radovanovic­ot tartóztatták le, hanem közel­múltbeli főnökét, jelenlegi he­lyettes kollégáját, Jovan Prijk­et. Valóban jó lenne, ha mindez nem válna politikai leszámolássá, annál is inkább, mert a Legfelsőbb Bíróságon nagyon fontos ítéle­tek előtt állunk - figyelmeztet beszélgetőtársunk. Az említett eseményeket követően az esetet na­gyon gyorsan felgöngyölítették. A Vučković vezette bírósági tanácsnak ugyanis ítéletet kellett volna hoznia Jotka (szervezett bűnözéssel kapcsolatos eset) ügyében, s mivel a bírósági tanácsnak öt tagja van, nyilvánvaló volt, hogy Vučkovic­on kívül még két bíró kellett ahhoz, hogy megmásítsák a külön­leges bíróság döntését. A vádirat szerint Vučković bíró még két bírótársával osztotta a kenőpénzt. A két név még titok tárgyát képezi, de nyilvánvaló, hogy a titoktartás és hivatali visszaélés vétsége ese­tükben is fennáll. Radovanović ügyészhelyettes egyik helyettestár­sa igen kedvezően nyilatkozott a szervezett bűnözés felderítésére alakított vizsgálócsoport, az UBPOK működéséről.­­ Az UBPOK csapata valóban kitűnően végzi munkáját Kitűnő lehallgatókészülékeik vannak, és minden esetet a legmagasabb profi szinten oldot­tak meg. Egyetlen esetben sem fordult elő, hogy a hírek kiszivárogtak volna. A kémelhárításból (RIA) kiszivárogtak a hírek, az UBPOK-ból nem. A hivatalos szervek újabb letartóztatásokat helyeztek kilátásba, mert megalapozott a gyanú, hogy Vučkovic nemcsak ebben az esetben kapott kenőpénzt, vagyis nemcsak most élt vissza hivata­lával. Tulajdonképpen ez a kijelentés okozta a pánikot a szerb igazságügyi szervekben, tekintet nélkül arra, hogy valakinek tiszta, avagy kevésbé az a lelkiismerete. X VIEDELM­II Isisgraf 17 A lakosságnak alig egyharmada dolgozik Helyzetkép a szerbiai nagyvárosokból­­ Kétmillió foglalkoztatottra másfél millió nyugdíjas Szerbiának (Kosovo nélkül) jelenleg mintegy 7 mil­lió lakosa van (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint), de csak mintegy kétmillióan vannak hivatalosan munka­­viszonyban (a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai nem foglalják magukban a katonaságot és a rendőrsé­get). A szerbiai nyugdíjasok száma az adatok szerint mintegy kétmillió, s közülük legtöbben a Nyugdíjbizto­sítási Alaphoz „tartoznak”, mintegy 1,2 millióan. A munkanélküliek száma augusztusban 893 000 volt. A szerencsések, akik munkaviszonyban vannak, át­lagban (szerbiai szinten) 17 634 dinárt vihettek haza ha­vonta. A statisztika azonban minden hónapban jegyzi azoknak a számát is, akik az adott hónapban egyetlen dinárt sem kaptak, és ezeknek a száma hónapról hónap­­ra növekszik, mára elérte a 14,81 százalékot. A nyugdíjasok, szerencsére, nem kerülhetnek ilyen helyzetbe, de tény, hogy az ő járandóságuk átlagban ki­sebb a munkások bérénél. Júliusban például az átlag­­nyugdíj 11 854 dinár volt, ami kis híján 6000 dinárral kevesebb, mint a foglalkoztatottak átlagbére. A nyugdí­jasok járandóságának átlaga jóval kisebb abban az eset­ben, ha figyelembe vesszük a földműves nyugdíjasokat is. Ez esetben az átlagnyugdíj még a tízezer dinárt sem éri el, egészen pontosan 9992 dinár. A statisztikai adatok szerint továbbra is sokkal több nő keres munkát, számuk meghaladja az 54 százalékot. A foglalkoztatottakat figyelembe véve is kedvezőtlen a nők aránya, mert a kétmilliónyi alkalmazott­­közül mindössze 902 000 nő. A munkanélküliség az alábbiak szerint alakul Szer­bia nagyvárosaiban: Belgrádban mintegy­ 1,6 millió lakos él, vagyis a köz­társaság lakosságának 16 százaléka. Összesen mintegy 600 000 ember van munkaviszonyban, vagyis az összfog­­lalkoztatottak 30 százaléka, és ők teremtik meg a nem­zeti jövedelem 30 százalékát. Nišnek jelenleg mintegy 250 000 lakosa van. A város mintegy 5000 gyárában és hatezernyi üzletében 80 000- ren dolgoznak. A munkanélküliek száma 35 000-re te­hető. Újvidéknek 300 000 lakosa van, a foglalkoztatottak száma 140 000. Szerbiai viszonylatban a gazdaság Újvi­déken jó helyzetben van, és ezt mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy az átlagkereset 22 000 dinár. A leg­fontosabb ipari létesítmény a Szerbiai Kőolajipari Válla­lat, amely természetesen a tartomány más iparágait is el­látja munkával, nemcsak a tartományban, hanem Szer­bia más részeiben is. Kragujevacnak várossá alakulása kezdetén, 1476-ban 32 háza volt. A mai nagyvárosnak 175 000 lakosa van, az alkalmazottak száma 57 000, a munkanélkülieké 23 000. A munkások bére azonban átlagon aluli, miután a Zastava tönkrement. Uzicéban és környékén 83 000 ember él. A város legfontosabb kapa­citásai a villanygazdasági létesítmé­nyek, a fémfeldolgozás és a textilipar. Ezek a gyárak 17 000 munkást foglal­koztatnak. A környék életszínvonala szempontjából nem mellékes, hogy a város környéki települések a legfonto­sabb málnaexportőrök az országban. Bornak, a réz és nemesfémek bá­nyavárosának 55 000 lakosa van és meglepően jó a foglalkoztatottak ará­nya: az adatok szerint 30 000-ren dol­goznak. Talán éppen emiatt van az át­lagbér jóval a köztársasági átlag alatt, és alig haladja meg a 13 000 dinárt.

Next