Magyar Szó, 2005. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2005-09-24 / 225. szám

Minden előadás megtalálja a maga közönségét Évadnyitás a budapesti Bárka Színházban - Nagypál Gábor értékeli az előző évad tapasztalatait, s előretekint arra is, mi várható az idén Tudósítónktól A vajdasági színházlátogató még bizonyára nem felejtette el az Újvidéki Színház egyik meghatározó alakját, Nagypál Gábort, aki éppen egy évvel ezelőtt hagyta el a társulatot új kihívásokat keresve. A budapesti Bárka Színház szerződtette, Mezei Kingá­val és Szorcsik Krisztával egyetemben; velük tartott Gyarmati Kata dramaturg is. Érdekes volt látni, hogyan illeszkednek be az új csapatba, hogyan alkalmazkodnak az új, módosult követel­ményekhez. Ezekről a tapasztalatokról kérdeztük Gábort: - Színház a Bárka is, az Újvidéki Színház is és színészek dol­goznak itt is meg ott is, tehát nagyobb, jelentősebb különbsé­geket nem tudok elképzelni. Persze, ha a kabukihoz visszavezet­ve kezdenénk az összehasonlítást, akkor lennének, de azt hi­szem, hogy két európai színház között borzasztó különbségek nem lehetnek. Főleg akkor nem, ha két ugyanolyan típusú szín­házról van szó, mint az Újvidéki Színház és a Bárka esetében is, hiszen mindkettő állandó társulattal dolgozik. Adott egy hellyel­­közzel bejárótlan társaság, amelyikbe belecsöppen egy új em­ber. Ilyen voltam én egy évvel ezelőtt. Mindenkivel meg kellett ismerkedni. Érdekes állat a színész, mindenkiről ki kell találni, hogy épp melyik lábával kelt fel aznap reggel, ezt össze kell egyeztetni azzal, hogy épp melyik lábammal keltem fel én... Ez érzékeny dolog, de végső soron én azt hiszem, hogy sikerült be­illeszkednem. Korán elkezdtem a Bárkában dolgozni, és az a há­rom beugrás, amit meg kellett csinálnom, azt jelentette, hogy egy hónap alatt megismerkedtem mindenkivel, hiszen ebben a három előadásban megfordult mindenki a Bárka színészei kö­zül. Hálás is vagyok érte, mert nem úgy ment a beilleszkedés, hogy akkor szépen kivárom a soromat, mire az új előadást el­kezdjük, hanem a második naptól kezdve a beugrópróbákon már megismerkedtem mindenkivel. Mire a saját előadásomat és a saját szerepemet kezdtem volna formálni, addigra már nagyjá­ból ismertem mindenkit. ■ Szerencsés körülménynek tartod, pedig a színészek között általá­ban nem egy népszerű feladat a beugrás... - Nem akarok panaszkodni, de tényleg elég „húzós” volt. A beugrás mindig megviseli az em­bert, mert valamilyen kész anyagba kell egyik pillanatról a másikra beilleszkednie. Túl sok mozgástere ilyenkor már nincs a színésznek, hi­szen egy (többnyire) kész szerepet kell újra­élesztenie. Nem mehet más irányba, nem csinál­hat mást, mint az elődje ugyanabban az előadás­ban, még ha másként gondolja, másként szeret­né, akkor se. Egy kész konstrukcióba nem lehet nagyobb vagy kisebb csavart beletenni, hanem pontosan akkorát kell, amekkora oda ki van ta­lálva. És ezt kell beugrások alkalmával megfele­lően kitölteni. Ez egészen más helyzet elé állítja a színészt, mint egy saját szerep egy saját elő­adásban, amelyet a próbafolyamat kezdete óta ő maga valósít meg. Meg vagyok győződve róla, hogy egészen más képességek kellenek hozzá. Én ezt leginkább a zenéhez hasonlítanám, s a zenén belül is a transzponáláshoz: kiváló zené­szek vannak, akik a leírt kottát nem tudják élő­ben transzponálni. Színészek között is van, aki tud, és van, aki nem tud beugrani. Valami más dolgokat mozgat meg az ember­ben, más mechanizmus alapján működik. Ettől függetlenül na­gyon izgalmas munka. De félreértés ne essék: nem szeretem én sem! De tényleg izgalmas, nagyon észnél kell lenni. ■ A saját szerepeit természetesen minden színész sokkal jobban szereti... - Egyértelműen. Mégiscsak együtt indul a szereppel és az egész előadással. S amikor odaér a végére, akkor el tudja dönte­ni, hogy mennyi volt az ő érdeme, s mennyi volt az ő hibája ab­ban, hogy a végeredmény olyan lett, amilyen. ■ Mennyire vagy elégedett az elmúlt szezonban játszott saját sze­repeiddel? - Két saját szerepem volt a Helge élete és a Fabula című elő­adásban. A harmadik előadás, amit még az előző évadra tervez­tek, a Gyilkosság a székesegyházban, áttolódott erre a szezonra. A Helge volt az első Czajlik József rendezésében. Panaszra semmi okom, rögtön egy főszerep, és minden, ami ezzel jár. Viszont nagyon nem az én világom volt ez a darab. Nagyon szeretem Czajlik Jóskát, nagyon jó társasággal dolgoztunk együtt, de vé­gig úgy éreztem, hogy egy kicsit pazaroltunk. Pazaroltuk az energiáinkat erre a darabra. Jóskával is nagyon sokat beszélget­tünk erről, ő egészen mást gondol róla, s azt is tudja, hogy én erről mit gondolok: az az előadás nem lett olyan jó, mint ami­lyen jót az adott csapat tudott volna csinálni ugyanúgy a Jóská­val, talán egy más anyagból. Ettől függetlenül a nézők legna­gyobb része nagyon szerette ezt az előadást. De ez Pesten egé­szen mást jelent, mint otthon, mert itt előbb-utóbb minden elő­adás megtalálja a maga közönségét. Olyan érzésem van, hogy akármit csinálsz, előbb-utóbb akad valaki, aki szereti. De ez sem biztos, hogy így van... ■ Ezt követően készült a Fabula... - Ezt az előadást nagyon szerettem. Mezei Kinga rendezte, őrült nehéz próbafolyamat során, rengeteg energiát vett ki az emberből, de utána nagyon jó a végén játszani. Ez az előadás is repertoáron marad, játsszuk tovább ebben az évadban is. Amel­lett, hogy én nagyon szeretem, úgy érzem, hogy egész tűrhető­en sikerült. ■ Milyen volt a fogadtatása ennek a két előadásnak? - A Fabulával rászaladtunk egy olyan furcsa vékony jégre, ami miatt borzasztóan sok vita volt az előadás körül. Szerintem ennyit azért nem kellett volna vitázni - s elsősorban a befogadó részéről értem ezt. A Szelídítésekke állítom párhuzamba, mint olyan előadást, amelyiknek hasonlóképpen tiszta líra volt az alapja. Amikor néhány évvel ezelőtt megcsináltuk a Szelídítése­ket, ami valamiféle kezdete volt ennek az együttműködésnek Kingával, azt sokkal kevesebb kritika érte, pedig szerkezetében hasonlóképpen laza, hasonlóképp nem követ hagyományos dramaturgiát. Az alapvető különbség abban mutatkozott, hogy amikor a Sziveri-darabot áthoztuk Magyarországra játszani, mindenki hallhatta azokat a fantasztikus verseket, viszont a szer­zőről itt a kutya sem hallott. Isten nyugosztalja, és nagyon sajná­latos tény, hogy ez így van, de nem ismerik ezt az embert. Volt egy nagyon szűk kör, aki esetleg hallott valaha valamit Szived­ről, és nagyon szerette az előadásunkat. A tavasszal pedig, ami­kor a Bárkában elkészítettük Pilinszky alapján a Fabulát, szem­besülnünk kellett azzal, hogy Pilinszky, ugye, az irodalmi és egyéb kánonnak a szerves része, és magára valamit is adó ma­gyar értelmiségi úgy gondolja, hogy neki márpedig kell hogy le­gyen egy Pilinszky-képe. A mi Pilinszkynk pedig nem igazán ta­lálkozott a magyar irodalmi kánonnal. Ebből adódtak a viták, mert egyesek szerint ez pont így a jó, mások szerint meg elkép­zelhetetlen. Nem értem, hogy miért nem lehet színházat nézni, miért akar mindenki irodalomtörténetet látni a színpadon? Az, hogy mi megkerestük benne Pilinszkyt, az a dolog egyik oldala, az pedig, hogy készült ebből egy előadás, valami egészen más, de nem a költő életművét kell a színpadon visszakeresni. Nem irodalomtudomány ez, hanem színház. ■ Az idei évadban mire számíthat a közönség, milyen szerepekben láthatunk majd? - Az idei évad egyik jó oldala, hogy hosszú-hosszú idő után úgy indult, hogy augusztusban még nem kezdtem el próbálni, sőt szeptemberben sem fogok. Októberben kezdek Tim Caroll angol rendezővel egy Hamlet-előadást, amelyiknek borzasztó ke­vert szereposztása lesz, mindenki játszik legalább négy szerepet, s ha minden igaz, akkor vagyok Horatio is, Laertes is, Rosenc­­rentz és Guildenstern is. Csányi János készíti T. S. Eliot: Gyilkos­ság a székesegyházban című darabját, ebben is játszom. A harma­dik szerepem ebben az évadban a Mikádó című darabban lesz, melyet Balázs Zoltán rendezésében állítunk színpadra. Egy ze­nés történet a Mikádó, de Balázs Zolit ismerve nem klasszikus, hosszúlépcsős operettet kell elképzelni. Ez a három előadás van repertoáron, s hogy ezen kívül bekerülök-e még valamibe, azt egyelőre nem tudom. ■ MIHAJLOVITS Klára Nagypál Gábor Elhomálylott ünnepeink A Vajdasági Pax Romana tanulmányi hétvégéje Nagybecskereken és Muzslyán Október 1-jén és 2-án, azaz a jövő hét szombatján és va­sárnapján a muzslyai Emmausz Fiúkollégiumban tartja ta­nulmányi hétvégéjét a Vajdasági Pax Romana.­­ Ragaszkodva egyházi és nemzeti ünnepeinkhez, azok igazi értelmének a megértésével a Pax Romana arra törek­szik, hogy hozzájáruljon a nemzeti öntudat erősítéséhez és a keresztény értékeken alapuló világnézet és életvitel kiala­kításához - áll a meghívóban. Elhomálylott ünnepeink címmel Jókai Anna Prima Pri­­missima-díjas írónő jövő szombaton délelőtt fél tíz órai kez­dettel tart előadást. Ezt követően dr. Korzenszky Richárd OSB, Frankói Vilmos-díjjal kitüntetett tihanyi perjel Ün­nep? címmel tartja meg értekezését a muzslyai kollégium­ban. Délután kerül sor a VPR tisztújító közgyűlésére, majd a részvevők ellátogatnak Elemérre Kiss Ernő aradi vértanú sír­jához. A nagybecskereki püspöki templomban 18 órától a Pécsi Kamarakórus koncertezik. Október 2-án, vasárnap 10 órakor közös szentmise lesz a nagybecskereki püspöki templomban, majd a muzslyai helyszínen sor kerül az össze­jövetel zárónyilatkozatának elfogadására. Kx 2005. szeptember 24., 25., szombat-vasárnap Mint&­ // _ // / muvelodes@magyar­ szo.co.yu MŰVELŐDÉS XI X. Vajdasági Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár A Vajdasági Magyar Folklórközpont és a Csűrdöngölő táncegyüttes jövő szombaton, ok­tóber 1-jén szervezi meg a X. Vajdasági Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt Újvidéken a telepi József Attila Általános Iskolában (Šarplaninska u. sz. n.). A rendezvény vezérfonala a magyar néptánchagyaték rendkívüli gazdagsága és sokszínűsége. A nap folyamán lehetőség nyílik arra, hogy a vendégek különféle programok keretében több tájegység táncaival megismerkedjenek és átfogó képet nyerjenek tánckultúránkról. &s truza. Vajdaság tJigi* f Sabaefd­ Cs*t«r­ót5 te, Ú:V4e* Újvidék, 2005. októberi. [11 József Attila Általános Iskola t»piimski» Program: 11.00- 13.00 Aprók mulatsága - Gyermektáncház A béketánc néptáncvetélkedő legsikeresebb gyermektáncegyüttesei mutatkoznak be, ezt követően a gyerekek népi gyermekjátékokat és táncokat tanulhatnak a fellépő együtte­sek közreműködésével. Lőcsei Antal Székelykevéről a szünetben mesét mond a gyerekek­­ nek. 13.00- 18.10 Ifjúsági és felnőtt táncház Szilágysági, tolnai, sárközi, gyimesi, gömöri, székelyföldi, nyírségi és marossárpataki tán­cokat tanulhatnak az érdeklődők. 11.00- 22.00 Rokka - Szőtteskiállítás A Vajdasági Magyar Folklórközpont által szervezett szövőtanfolyamok hallgatóinak munkáiból készült válogatás. 11.00- 22.00 Kirakodóvásár Több mint 20 vajdasági kézműves termékei között lehet válogatni. Részt vesznek: szö­vők, hímzők, fazekasok, gyöngyfűzők, nemezelők, fafaragók, fajátékkészítők, kosárfonók, szűcsmester, tűzzománcos, csuhézók, szalmások és gyékénykötők. 13.00- 17.00 Mesterségek bemutatója Az érdekeltek csuhézással, gyékénykötéssel, agyagozás, nemezeléssel, kosárfonással, já­tékkészítéssel, gyöngyfűzéssel és szövéssel próbálkozhatnak ügyes kézművesek felügyelete alatt. 18.30-19.30 X. Vajdasági Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár CD bemutatója Bemutatkoznak: Kocsis Zsuzsanna, Polgár Lilla, Ivánovics Tünde, Fábri Géza és Lipták Dániel, Micsik Béla, Lele József, Samu Antalné Babos Rozália, Hézső Zsolt és Flamann Ist­ván, Róna citerazenekar, Csalóka zenekar, Szökős zenekar, Juhászok zenekar és a Guzsalyas énekegyüttes. 20.00- 22.00 „Tiszán innen, Dunán túl...” a X. Vajdasági Táncháztalálkozó Gála­műsora A magyar nyelvterület gazdag tánchagyatékának keresztmetszetét tekintheti meg a kö­zönség az óbecsei Szelence, a topolyai Cirkálom és az újvidéki Csűrdöngölő néptáncegyüt­tesek közreműködésével. A X. Vajdasági Táncháztalálkozó egyben megemlékezés is a vajdasági táncházmozga­lom kezdeteire. A szervezők nyilvánosan szeretnék köszönteni azokat az egyéneket és nép­zenei együtteseket, akik/amelyek szűkebb pátriánkban e nemes mozgalom elindítói voltak. Az ő úttörő munkájuknak köszönhetően ma a gyerekek és fiatalok százai tanulhatják és él­vezhetik a magyar hagyományos kultúra értékeit. „De itt nem csak táncról és zenéről van szó, hanem saját kultúránkról, ami alapján magunk és mások számára is megítélhetőek va­gyunk.” 22.00- 04.00 Éjszakai mulatság­­ a Petőfi Sándor MME nagytermében Reggelig tartó táncház a vajdasági zenekarok közreműködésével. s „Vészmentő kultúra” Új fakultatív tantárgy a középiskolákban A­llapokban értesülhettünk a Szerbiai Oktatásügyi és Sportminisztérium honlap­ján, hogy Slobodan Vuksanović oktatási miniszter és Vladimir Cvetković, a Belgrádi Egyetem Polgárvédelmi Karának dékánja aláírásukkal hitelesítették azt a közös projektumot, mellyel október 1-jétől kísérleti jelleggel új választható tan­tárgy kerül a középiskolákba. Az új tárgy a Bezbedonosna kultúra nevet viseli állam­nyelven, amit ékes anyanyelvünkre átültetve biztonságos, biztonsági, biztonsághozó, némi cinizmussal akár vészmentő kultúrának is fordíthatnánk. Eme utóbbinak több okból is. Elsősorban a középiskolások populációjában egyre elharapózó agresszív vi­selkedési formák elfojtása céljából valóban hasznos lenne a fiatalokat e név alatt elkép­zelhető tartalommal a valódi toleranciára oktatni. Annál is inkább szükségét látjuk, mert a már több éve bevezetett kötelezően választható hitoktatás vagy a polgári neve­lés tantárgyak e téren eddig nem hozták meg a várt eredményeket. Vészhelyzet van. Mondjuk ki bátran, hisz alig múlik el nap, hogy ne értesüljünk arról, Szerbia valame­lyik középiskolájában személyes leszámolások, csoportos összetűzések, s egyre több al­kalommal nemzeti alapú verekedések történnek. A lopásokat már nem is említjük, hisz egy-egy maroktelefon, tankönyv, sál, kabát vagy­ más eltulajdonítása már szinte mindennapos esemény egy olyan oktatási intézményben, ahol napjában ezernél több fiatal is megfordul. A fába kelt magántárgyak értéke meg egyébként sem lehet már mértékadó ott, ahol a diákok testi épsége forog kockán. Az iskolákban foglalkoztatott biztonságszolgálati és rendfenntartó személyek sem tudják megfékezni az egyre na­gyobb méreteket öltő agresszivitást. Az edzett füleket is sértő mai diáknyelv is megér­demelne egy-két társadalomelemző tanulmányt. Az új tantárgy hozhat-e megoldást? Esetleg részeredményeket, ha a projektum va­lóban jó programot fed, olyat ami nem csak megfékezi a korlátokat nem ismerő gyű­lölködést, de egyben művel, oktat, s végre a valódi értékek felismerését célozza. Tan­anyagát még nem ismerjük, de már eleve kivetni valót hagy maga után, hogy a tantár­gyakat nem pedagógusok, hanem a Polgárvédelmi Kar végzett növendékei fogják ok­tatni. Rosszmájúan megjegyezhetném, hogy ebből a „vészmentőt” még látom, de hol marad a kultúra? Kísérleti projektumról lévén szó, megvalósítását csak Szerbia négy városában (Belgrád, Újvidék, Niš, Kragujevac), összesen 20 középiskolában tervezik. Arról nem értesülhetünk még, hogy melyekben. Eredményességéről pedig majd csak a tanév vé­gén készítenek zárójelentést. Kivárjuk!

Next