Magyar Szó, 2005. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2005-09-28 / 228. szám

8 ÚJVIDÉK/VAJDASÁGON ÁT kalauz@magyar­ szo.co.yo Mu Sió Öndicséret a szervezésről Az újvidéki sportközpont a maximumot adta a kosárlabda EB alatt A múlt héten megtartott kosárlabda Európa-bajnokságon két dologra figyel­hettek fel a résztvevők. Az egyik a hazai vá­logatott megosztottsága, a másik pedig a rendezvény szervezőinek szakszerű fel­­készültsége -jelentette ki a tegnapi sajtó­­tájékoztatón Dejan Mikavica, a Vojvo­dina Sport- és Üzletközpont igazgatóhe­lyettese. Szerinte a bajnokság a legnagyobb rendben zajlott le, a közvállalat minden egyes részlege, a műszakiak, a marke­tingosztály és a sportszervezők is a létező legtöbbet adták maguktól, hogy ez a ren­dezvény sikeres legyen.­­ Ezúttal megmutattuk, hogy Újvidék büszkélkedhet sportközpontjával, a Spens ismét öregbítette a város hírnevét. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy rengeteg pénzt költöttek felszerelésére, amire igenis szükség volt, mert az előző hatalom nem viselte kellőképpen gondját a sport­­központnak - mondta Mikavica. Miloje Jakovljević, a Vojvodina Sport- és Üzletközpont igazgatója a ház vezetésé­nek sikeres munkájáról szólva elmondta, hogy az eseményre egy évig készültek. A egyes mérkőzések ideje alatt mintegy 5000 ember haladt át az épületen, kb. 300 hazai és külföldi újságírót akreditáltak, és senki sem tett észrevételt a közvállalat munkájára. A bajnokság alatt jelentős po­litikusok és művészek tisztelték meg a sportközpontot, és valamennyien elége­detten szóltak a szervezésről - mondta az igazgató. ik. XII. VAJDASÁGI MAGYAR ÜNNEPI JÁTÉKOK / Kiállításmegnyitó Óbecsén A Vajdasági Magyar Művelődési Szö­vetség szervezésében az óbecsei Városi Színház vendéglátásában szeptember 29-én a Városi Színház Kör Galériájában megnyílik a hajdújárási Borkastély Mű­vésztelep résztvevőinek közös kiállítása. A Dionüszosz bárkáján nevet viselő kiállításon Csernik Attila, Gyurkovics Hunor, Iványos Sándor, Kanyó Ervin és Nemes Fekete Edit művészek alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A kiállítást a XII. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok keretében szervezik, megnyitó beszédet dr. Szöllősy Vágó László, a VMSZ főtit­kára mond. A megnyitón közreműködik a szabadkai Ballangó együttes. " ­ Régiségvásár Újvidéken Három hónap szünet után az újvidéki Szerb Athén Régiséggyűjtő Egyesület holnap is­mét megszervezi az újvidéki régiségvásárt. Ezeket a rendezvényeket hagyományosan a hó­nap utolsó csütörtökén rendezik meg, a sorrendben 46. vásár a Vojvodina szállodában vár­ja a látogatókat. A holnapi vásár olyan lesz mint az eddigiek, kiállítanak majd kőkorszaki, közép­kori, római és görög kori ásatási leleteket, régi ékszereket, porcelán- és üvegtárgya­kat, műalkotásokat, régi pénzérméket, bélyeggyűjteményeket, régi fegyvereket stb., lesznek régi bútorok, szőnyegek, lámpák... A városközpontban lévő Vojvodina Szál­loda nagytermében holnap 40-nél is több, főként újvidéki kiállító vesz részt, de ér­keznek régiségkedvelők Jagodinából, Kraljevóból, Zomborból, Nagybecskerekről, Palánkáról és Belgrádb­ól is. A vásárnak emberbaráti mozzanata is lesz, az egyes tárgyak eladásából összegyűlt pénzt a gránán árvizek károsultjainak megsegítésére fordítják. A Szerb Athén 350 tagja között szép számban akadnak muzeológusok, festők, archeológusok, akik a holnapi vásáron in­gyenesen felbecsülik a polgárok által behozott, padláson, pincében talált régiségek ere­detét, korát, értékét. A nagyobb tárgyakról (bútorok, nagy festmények stb.) fénykép alapján mondanak véleményt, a régiségvásár 10-től 20 óráig tart nyitva. . RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Lebuktak a marihuana termelők A rendőrök szeptember 23-án átku­tatták a palonai (Plavna) Nebojša Bokán házát, és a padláson 46 kilogramm mari­huánát találtak. A nyomozás során me­gállapították, hogy a 41 éves férfi és az 1971-es születésű Petar Grmuša január vége felé, az újvidéki Vojvodina Sport- és Üzletközpont közelében 100 darab mari­huana magot vásároltak egy mostanáig azonosítatlan személytől. A magokért 700 dinárt fizettek, áprilisban elvetették Grmuša kukoricájában, ahol egy 80 x 3 méteres részt különítettek el erre a célra a parcella belsejében. A növényeket együtt gondozták, szeptember 17-én dé­lelőtt traktorra ültek, kimentek a kukori­cásba, és learatták a termést. A szárakat a földben hagyták, a leveleket és a virágo­kat Bokán padlására vitték. Kábítószer­kereskedelem gyanúja miatt mindkettő­jük ellen bűnvádi feljelentést tettek, és az újvidéki Kerületi Bíróság vizsgálóbírója elé vezették őket. A nyomozók elbeszélgettek Grmuša édesanyjával is, az asszony egy Star már­kájú, 7,65-ös kaliberű pisztolyt adott át nekik, amelyet engedély nélkül tartottak a házban. A fegyverekről szóló tör­vénnyel összhangban az 58 éves Elizabeta ellen is bűnvádi feljelentést tesznek. ■ ■ ■ Az újvidéki rendőrség letartóztatott, és minősített lopás miatt bűnvádi feljelentést tett két helybeli tolvaj ellen. Alapos a gya­nú, hogy a Bojler ragadványnéven ismert Dragan Ratkov (1968), és a 23 éves Zoran Cikota szeptember elsején egy Lazar cár su­gárúti parkolóhelyen betörték egy Yugo gépkocsi üvegét, és az autóból elvettek négy sporttáskát A táskákban 10 ezer euró volt, a két bűnözőt az ügyeletes vizsgálóbí­ró elé kísérték kihallgatásra. Az újvidéki rendőrség szeptember 23- án autólopás és több minősített lopás mi­att vett őrizetbe egy bulkeszi (Maglić), és egy petrőci fiatalembert. Alapos a gyanú, hogy a 24 éves, Kuče ragadványnéven is­mert Dragoljub Sovilj, és az 1984-ben szü­letett Aleksandar Grnja augusztus 17-re virradó éjjel Petrőcön elloptak egy régeb­bi típusú Opel Kadettet, és újvidékre haj­tották. Az autót a Đorđe Markovic utcá­ban hagyták, majd autóbusszal visszataz­tak Petrőcre. 19-e és 20-a között egy Cit­roen Diana 6-ost kötöttek el a faluban, sé­­takocsikáztak egyet, majd Újvidékre vitték az autót, ahol a Párizsi Kommün utcában parkoltak le. Ezután beültek a három nap­pal korábban Újvidéken hagyott Opelbe, és visszaautóztak Petrőcre. A nyomozók megállapították azt is, hogy szeptember 13-a és 23-a között a két fiú betört egy petrőci házba, ahon­nan 120 ezer dinár értékű technikai fel­szerelést vittek magukkal. Ezen kívül be­törtek a kölpényi (Kulpin) Azuro ma­gánboltba is, innen cigarettát és mobil­­telefon-töltőkártyákat loptak 24 ezer di­nár értékben. A bulkeszi Milennium boltból 22 ezer dinár értékű férfiruhát vittek magukkal, bűnvádi feljelentés kí­séretében a vizsgálóbíró elé vezették őket. B szb Igor Bjelac, a jó szomszéd Az újvidéki iparosok és magánvállalkozók egyesülete havonta jutalmazza a humánus egyéneket Az újvidéki iparosok és magánvállako­­zók Szomszédok elnevezésű egyesülete feb­ruárban, közvetlenül megalakulása után egy akciót indított. Humánus cselekedetért minden hónapban jutalomban részesít és legjobb szomszédnak nyilvánít egy egyént. Szeptember során ezt a tisztséget Igor Bje­lac érdemelte ki. A fiatalember civil szolgá­latát tölti a kamenicai S. O. S. Gyermekfalu­ban. Az év folyamán sikeres aktivitásokat szervezett a védencek számára. Többek kö­zött a begeci sátortáborba vezette azokat a gyermekeket, akik nem tölthették szünide­jüket szüleiknél, rokonaiknál. Ezenkívül úszótanfolyamra, korcsolyázni, jótékonysá­gi koncertekre látogatott el a gyerekekkel, és ahonnan csak tehette, édességet szerzett be a gyermekek számára. Siniša Jovičić, a Szomszédok szóvivő­je elmondta, hogy az akció megvalósítá­sához hozzájárultak a Sinteks, a Home color, az Euro Beja NS, a Rotor, a Duo mix, a Cosmos Color, a Color 21, a Hit Promet, az Architekt S és Vitraž iparosmű­helyek, illetve vállalatok. Az idei díjat, egy kollázst Iva Obrado­vic köztársasági evezős bajnok adta át. Zdravko Krunic, a gyermekfalu illeté­kese elmondta, hogy a szomszédok vo­­lontőr csapata jelenleg a lakóházak abla­kait és ajtajait festik. A munkálatok befejezése után a gyer­mekkórházba költöznek, hogy önkéntes tevékenységükkel szebbé varázsolják a beteg gyermekek környezetét. I k. h. 1. Iva Obradovic és Igor Bjelac (jobbról) a Szomszédok képviselőivel Diákáradat buszainkon Újvidék magyarjainak zöme a Tele­pen, a Limánon s ezek környékén laknak. Az utóbbi időben sorra panaszkodnak. Er­re oda kell figyelni! Különösképpen, ha méltatlankodásukat sajtóvisszhang is kö­veti. Ez alkalommal a VKV 9-es, 11-es és 12-es járatait sérelmezik. Ezeken naponta négyszer elviselhetetlen állapotok ural­kodnak. Reggel iskolába, délben hazafelé menet diákáradat özönli el a buszokat. Ez a rettenet a délutáni iskolaműszak kezde­tén és végén megismétlődik! A 9-est az egyetemisták, a 11-est az Ápri­lis 7. Egészségügyi Szakközépiskola, a 12-est a Laza Rostic telepi szerb gimnázium tanu­lóhada rohamozza meg s tömíti szardínia módra a buszt. A tülekedésnek, gorombás­kodásnak se vége, se hossza. A lakosok pe­dig ilyenkor rendre lemaradnak. Ezek egy csoportja követeli Vučeta Tiskovic­tól, az új­vidéki képviselő-testület városi tanácsában a közlekedéssel megbízottól, illetve Radomir Dabetic­tól, az oktatásügyi igazgatóság főosz­tályvezetőjétől, hogy saját hatáskörükben intézkedjenek a fentiek kapcsán. ■ K.K. Rendezvények fogyatékosoknak Az Újvidéki Mozgássérült Egyetemis­ták Egyesülete, a Felegyenesedés Köz­pont, valamint az újvidéki Művelődési Központ szervezésében szeptember végé­ig tart a sorrendben harmadik Kapd el velem ezt a napot! elnevezésű filmren­dezvény. A manifesztáció keretében já­­ték-és dokumentumfilmeket, színelőadá­sokat mutatnak be, képkiállítások is lesz­nek, tribünöket szerveznek a testi fogya­tékos művészek érvényesülésének témá­jára. A műsort a Művelődési Központ épületében szervezik meg szeptember 26-ától 30-áig 17 és 21 óra között. I szb Áramszünet Újvidéken ma 8-tól 13 óráig hálózati munkálatok miatt áram nélkül lesznek a Bogdan Garabantin u. 2-16., az I. Péter király sugárút 65-97., 40-42., 52-58., a Majevicai u. 17-43., 10/A-34., a Maródic u. 15-23., 6/A-12., a Miauin u. 70-72., a Paja Markovic utca lakói. 8-tól 12 óráig a Jovan Ducic sugárút 2-6., a S. Jovanovic' sugárút 21-27., a Kac'a Dejanovic' u. 1-11., 2-32. számú lakóházak, 9-től 13 óráig a Lázár cár sugárút 3. számú lakótömb ma­rad áram nélkül. Rendkívüli munkálatok miatt 10-től 12 óráig a Janko Cmelik u. 113-115., az Ob­iamo Rada u. 26-36., a Veselin Masleša u. 122-124., 128-130. számú lakótömbök­ben nem lesz áram. Értesítések Az adai Cukorbetegség Ellen Küzdő Társa­ság értesít minden érintettet és érdeklő­dőt, hogy ma, szerdán 18 órai kezdettel az adai egészségház II. emeleti tanácstermé­ben szakorvosi előadást szervez. Sok hasz­nos tanáccsal szolgálnak a betegségről és a gyógymódokról. Minden érintettet és ér­deklődőt szívesen látnak. ■ ■ ■ Október elsején, az idősekkel vállalt szo­lidaritás nemzetközi napján tartja érte­kezletét a Vajdasági Felnőttgondozó In­tézetek Munkaadóinak Egyesülete. A közgyűlést a moholi M­H utca 105-ös számában lévő aggok házában tartják szombaton 11 órakor, és az egyesület tag­jain kívül jelen lesznek a köztársasági és tartományi népjóléti minisztériumok kép­viselői is. ■ ■ ■ Az újvidéki Vojvodina Sport- és Üzletköz­pont közvállalat értesíti a polgárokat, hogy a csukott medence október 2-áig zár­va tart a fürdőzők előtt, mivel ma kezdő­dik és vasárnapig tart a nemzetközi LEN- kupa selejtező vízilabdatorna. A polgárság előtt vasárnap 16 órakor nyílik meg ismét a medence. ■ ■■ Az újvidéki városi köztisztasági közvállalat értesíti a Vojvodina Sport- és Üzletköz­pont közelében lakó és dolgozó polgáro­kat, üzlettulajdonosokat, hogy ma áthelye­zik a Milica címne téren, a taxiállomás mellett álló konténereket A szemetesku­kákat a Spens szolgálati bejárata előtt kié­pített betonboxba tolják át, a Cistoca fel­kéri a polgárokat, hogy a hulladékot ne azokon a helyeken ürítsék ki, ahol a kon­ténerek korábban álltak. 2005. szeptember 28., szerda ARÉNA MOZI (nagyterem): A bűnös város (Sin City), amerikai akcióthriller, rendező Frank Miller és Robert Rodriguez (22) * A 14. Arany Aréna filmfesztivál kereté­ben: Piros színű szürke kamion, hazai, fsz.: Aleksandra Balmazovic, Srdan Todorovic, r.: Srdan Koljević (18)* Imam nešto važno da ti kažem, hazai, fsz.: Boján Maro­vić, Drágán Nikolic r.: Zeljko Sošić (20) * (kisterem): A 14. Arany .Aréna filmfesztivál keretében: Satelit TV folyó­irat-bemutató, Neki čudni ljudi, film, Uslovna sloboda, hazai, Sinovic, hazai (11) * Charlie és a csokigyár (Char­lie and the Chocolate Factory), amerikai, fk: David Kelly, Freddie Highmore, Johnny Depp, r.: Tim Burton (16.30.18.30) * Fekete víz (Dark Water), amerikai hor­ror, k: Jennifer Connelly, Tim Roth­, r.: Walter Salles (20.30.22.30) JADRAN MOZI: Madagaszkár, amerikai animációs, rendező Eric Damell (17,18.30) * A sziget (The Is­land), amerikai tudományos-fantasztikus akció, ren­dező: Michael Bay, fsz.: Ewan McGregor, Scarlett Jo­hansson (20,22.30) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Repülő tőrök klánja (Shi mian mai fu), kínai-hongkongi kalandfilm r.: Yimou Zhang (19, 23) * Tudat alatt (Inconscientes), spa­nyol, r.: Joaquin Oristrell (21) SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Kosta Ivica: Emlékezés, jótékonysági előadás. Kamaraterem (20.30) VAJDASÁGI MÚZEUM, Duna u. 35-37.: Vajdaság a paleolitikumtól a 20. század közepéig című állandó tárlat VÁROSI MÚZEUM a Péterváradi várban: A Pétervá­­radi vár múltja című kiállítás. Nyitvatartás: hétköznap 9-14 és 18-21, hétvégenként 9-14 PÉTERVÁRADI VÁR Föld alatti katonai folyosók, megtekinthetők útvezetővel. Telefonszám: 443-145 RENDEZVÉNY Az Újvidéki Vásár 2-es csarnokában Újvidék idegen­­forgalmi lehetőségeiről tartanak kerekasztal-beszélge­­tést (11) A Tartományi Végrehajtó Tanács épületének díszter­mében megnyitják a Duna menti országok művészei­nek alkotásaiból válogatott grafikák tárlatát (17) 1 ■ I Verne Gyula születésének 100. évfordulója jegyében 8.50-9.50 óráig a Svetozar Markovič-Toza, 15.30-16.30 pedig a Jovan Popovic Általános Iskolá­ban tartanak bemutatót, majd az Újtelepen felállított videofalon Verne-bemutatót tartanak (17) Zombor FILM: Totál szívás, francia-német-angol (21) MILAN KONJOVIĆ GALÉRIA: Pasztellek, festmé­nyek kiállítása LAZA KOSTIĆ MŰVELŐDÉSI KÖZPONT GALÉRI­ÁJA Ljiljana Horvat Vidić szabadkai festőművész kép­­kiállítása T­ 1­ Bezdan SZÍNHÁZTEREM: A Berta Ferenc Zsebszínpad Talál­kozások nevű rendezvényének szervezésében Heck Paula színművész mutatkozik be (18) Topolya ART GALLERY: Bicskei Péter kiállítása TÁJÉKOZTATÁSI KÖZVÁLLALAT KISGALÉRIÁJA: Könyv/olvasás­­ a Nagy László szobrász emlékművész­­telep tárlata MŰVELŐDÉSI HÁZ KIÁLLÍTÓTERME: Penovác Endre topolyai festő tárlata Nagybecskerek CINEMA MOZI: Csontdaráló, amerikai (19,21) Újvidéki Rádió 0 órától 24 óráig ultrarövidhullá­mon a 90,5, a 92,5 és a 104,2-es MHz-en A mai műsorból: 7.00,15.00,18.30 és 21.30 Híradó 9.05-12.00 Hangadó szerda - Közéle­ti magazin: A téma a Magyar Szó átszer­vezése, emelett beszámolunk a vajdasá­gi parlament üléséről és riportot hall­hatnak Doroszlóról 15.35-16.30 Beszédtéma - magyarelle­nes kilengések: Hallgatni vagy döröm­bölni - Tiltakozó megmozdulásra ké­szülnek Szabadkán 16.30-17.30 Oktatás-dr. Pap József­re és Csépe Imrére emlékezünk Hallgassa ma is a vajdasági közszol­gálati rádiót!

Next