Magyar Szó, 2005. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2005-09-30 / 230. szám

2005. szeptember 30., péntek iltauifia szabadka@magyar-szo.co.yu SZABADKA 7 Négyszázmilliós támogatás útépítésre Szabadka községben több utca aszfaltozásra szorul Szabadka az elkövetkező évben az utak kiépítésére fekteti a hangsúlyt. Az önkormányzat már alá is írta az E5-ös út Sándor és Palics közötti szakaszának felú­jításáról szóló szerződést, de tervben van más utcák felújítása is - tudtuk meg Ku­­csera Géza polgármestertől, az önkor­mányzat és a helyi közösségek képviselői­nek tegnapi tanácskozásán. - Az elkövetkező évre nagy előrelé­pést tervezünk a község közutainak kiépí­tésében. Egy­ 400 millió dináros program­ról van szó, amiben részt vesz az önkor­mányzat a községi útépítési alapon ke­resztül és a köztársasági útépítési igazga­tóság. Ezért hívtuk össze a helyi közössé­gek képviselőit, hogy kérdőív segítségé­vel megismerkedjünk a helyi közösségek útépítési gondjaival - tudtuk meg Drá­gán Trállától, a községi útépítési alap igazgatójától. Elmondta továbbá azt is, hogy több helyi közösségben gondot je­lent az utak minősége, felújításra szorul­nak, vagy teljesen ki kell aszfaltozni az ut­cákat. Kiemelte a kisbajmoki, illetve az Újfalu helyi közösséget, ahol már évek óta gondot jelent a Franjo Supilo utca, valamint a Milašin fivérek, a Marvai utca, illetve az 51. Divízió és a Partizánbázisok utca kiaszfaltozása. Nebojša Janjic, a községi tanács köz­művekkel megbízott felelőse rávilágított, hogy a helyi közösségek eddig főként he­lyi járulékból oldotta meg az útépítési problémákat, a helyi közösségek 70-80 százalékában azonban az elkövetkező időszakra nem szavazták meg a helyi járu­lékok fizetését. Az utcák aszfaltozásához az útépítési alap támogatása mellett a he­lyi közösségeknek is hozzá kell járulniuk. Mint azt Nebojša Janjic kihangsúlyozta, annyi pénzt kapnak az útépítési alaptól, amennyit a helyi közösségek erre a célra kiválasztanak. Valamint a támogatásért az utcák aszfaltozásának a jövő évi tervben első helyen kell szerepelni. A helyi közösségek képviselőiben ez elkeseredést váltott ki, ugyanis, mint a felszólalók kiemelték, egyes helyi közös­ségek évente olyan kevés pénzt kapnak, ha az egész összeget aszfaltozásra fordíta­nák, akkor sem lenne elég pénz a mun­kálatokhoz, csupán 100-200 méter hosszú út kiépítéséhez. Valamint attól tartottak, ha nem jelölik meg az útépítést elsődleges tennivalóként, mert más be­fektetések szükségesek, nem fognak rá pénzt kapni. Neboj Karanjic­ azonban kiemelte, fon­tos hogy a útépítést elsődleges feladat­ként mejejelöljék, lehet szó felújításról is, csak így támogathatják a helyi közössége­ket. ■ mh SZABADKAN MA FILM ZVEZDA: Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory), amerikai ka­landfilm (17,19,21) KORZÓ: A sziget (The Island), amerikai dráma (18,20,22) TÁRLAT KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ: Bo­ros György retrospektív kiállítása; Simo­­nida Đorđević önálló kiállítása ORVOS A Mentőállomáson (Petőfi Sándor u. 24. alatt) állandó ügyeletet tart egy általános orvos, mentős szakorvos, ezenkívül éjsza­ka gyermekgyógyász is. Tel.: 94 vagy 551- 373 * Gyermekgyógyászati rendelő, Dura Đaković utca 14., tel.: 553-559 * Gyógy­szertár: a Városháza épületében, tel.: 552499 * Városi kórház, tel.: 555-222 * Mentők: 551-373. FONTOSABB TELEFONSZÁMOK Szabadkai Magyar Főkonzulátus: 554- 811 * Szabadkai Horvát Főkonzulátus: 557-793 * S. O. S., lelkisegély-szolgálat: 553-000 * Suboticatrans: 555-566 * Vasú­tállomás: 555-606 * Hotel Patria: 554-500 * Elektrovojvodina (diszpécserek): 44- 336 * Távfűtő Művek (hibabejelentés): 548-383 * Vízművek (hibabejelentés): 557-711 * Halo taxi (a Városháza mel­lett): 9766 * SU-taxi (a vasútállomásnál): 9784 * Eko taxi: 970 * Expres taxi: 9787 * Comer taxi: 9785 * Tuti taxi: 9789 * Kéményseprők: 553-072 * Dragstore (7- től 22 óráig): 558-326 * Funero: 554433 és Corpus: 757-121 (temetkezési vállala­tok). A GYERMEKSZÍNHÁZBAN A szegény csizmadia és a szélkirály A hétvégén a Gyermekszínházban szombaton délelőtt 11 órakor A szegény csizmadia és a szélkirály című magyar nyelvű, vasárnap pedig ugyanebben az időben A sárkány és a hercegnők című szerb nyelvű előadást nézhetik meg leg­kisebbek. Buszjegytérítés A tartományi oktatási titkárság az egyetemistáknak, az idei, 2005/2006-os tanévben megtéríti a hónapos buszje­gyek árát a városközi járatokon. Csak azok az egyetemisták élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik a következő fel­tételeknek megfelelnek: Szabadka köz­ség lakosai, mindennap utaznak város­közi járaton, nem laknak házbérben, vagy kollégiumban, az állami költségve­tés terhén tanulnak, a tanévet első alka­lommal írták be, valamint nem kapnak az állam oktatásügyi minisztériumától sem tanulmányi kölcsönt, sem ösztöndí­jat, valamint nem tartoznak az Újvidéki Egyetem tehetséges tanulóinak ösztöndí­jasai közé, illetve nem kapnak semmilyen tanulmányi támogatást. Az utazási költségek visszaigénylésé­hez az egyetemistáknak a következőket kell átadniuk: személyi igazolványuk fénymásolatát, az index fénymásolatát, valamint a takarékbetétkönyv vagy a fo­lyószámla fénymásolatát (ha nincs, akkor az egyik szülő folyószámlájának fénymá­solatát) . Mindezek mellett az érdekeltek­nek ki kell tölteniük egy kérdőívet is a társadalmi tevékenységügyi szolgálatban. A kérvényeket az érdekeltek a Város­házán, a Lazar Nešic­ tér 1. alatt, a 9. eme­leti 108-as szobában adhatják át október 20-ig mindennap 7.30 és 13.30 óra kö­zött. * mh Hírverés a jogokról a középiskolásoknak A tizenévesek számára vonzó szóróanyagot mutattak be tegnap a Kosztolányi gimnáziumban Hogyan lehet felkelteni a középisko­lások érdeklődését, hogy tudják, mi min­denre van joguk diákként és az élet más területein? Csakis úgy, ha vonzó szóróa­nyaggal népszerűsítik a jogokat. Ezért ké­szült a citromsárga plakát Léphart Pál ka­rikatúrájával, a Vajdaságban beszélt nyel­veken feliratozott pólók, tollak, jegyzet­tömbök, matricák is ezt a célt szolgálják. A Zenith Műhely újabb projektjéről van szó, amely támogatói az Európa Tanács és a tartományi ifjúsági- és sporttitkárság. Ezt a projektet a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban mutatta be tegnap a diákoknak, tanároknak Koncsár Petro­­vics Erika iskolapedagógus, a Zenith szakmunkatársa. Mint emlékeztetett rá, az elmúlt években több kiadványt jelen­tettek meg az emberi jogok témájára, köztük a Jogod van! című füzetecskét, amely szintén fiataloknak szól. Pintér Molnár Edit közsé­gi oktatási tanácsos arra biz­tatta a fiatalokat, hogy olvas­sák el az ifjúsági jogokat összefoglaló, közérthető nyel­ven írt kiadványokat, hisz csak így tudják, hogy mi mindenre van joguk, s hol az a határ, amit nem szabad átlépni. A pedagógusok is nagy haszon­nal forgathatják ezeket a kiad­­ványokat a m. k. Plakát, pólók, tollak, jegyzetfüzetek - mindaz, ami a diákoknak vonzó Pénteken a Szabadkai Rádióban 10.45 Biothéka: A visszér gyógyítása természetes módszerekkel 11.30 Alkotó - Művelődési heti szemle: hogyan juthatunk magyar könyvekhez­­ a hétfőn kezdődő könyvvásár elé 14.15 Rádiólexikon: 50 éve halt meg James Dean és született meg a legenda 15.40 Szívdobbanás - Barádsus Zoltán zenés nosztalgiaműsora: Mit nem értenek a nők a férfiakban? 16.30 Most Ön jön! - A hallgatóké a szó: a Magyar Szó átszervezése Mindenkihez szól: 89,6 MHz! Ma még Palicson és Nagyradanovácon lomtalaníthatnak Folytatódik a lomtalanítási akció a szabadkai községben. Ma még a palicsiak három helyen találják meg a konténere­ket: a Marko Oreškovic utcában, a vasút­állomásnál, az A. Rankovic utcában és a Rogasi utcában. Nagyradanovácon is ezen a napon lomtalaníthatnak a polgárok. A Peščara, a Gyümölcsös utcában és a helyi közös­ségnél helyezik el a szeméttárolókat. Hét­főn és kedden az újvárosi helyi közösség­ben az I. Felkelés utcában, az Október 10. Általános Iskolánál, illetve a Bolman és a Papp Pál utca sarkán elhelyezett kon­ténerekhez vihetik szemetüket a lakosok. A kisradanováci helyi közösség polgá­rai is ebben a két napban találják meg a szemeteseket: a XVI. Hadtest utca elején, a Lifka Sándor utcában, valamint a Bar­tók Béla és a Középső utca kereszteződé­sénél. I­mh DÍSZPOLGÁRAINK A város sportéletének szolgálatában Josip Gabric szerint nagyobb figyelmet kellene szentelni a tehetséges sportolóknak Az idei Díszpolgári cím egyik tulajdo­nosa Josip Gabric okleveles jogász, él­sportoló. Az 1930-as születésű szakember jogászként és sportolóként is Szabadká­ért dolgozott. A sikeres asztaliteniszező - tizenháromszoros országos bajnok, tizen­kétszeres Szerbia-bajnok, belga, román és bolgár páros nyílt versenyek győztese -, pályafutása után edzőként halmozott sikert sikerre. A Spartacusban folytatott munkájának eredménye többek között Mészáros Béla válogatottságig jutása, va­lamint Sós Györgyöt is ő edzette, aki juni­orként Európa egyik legjobb versenyzője volt. Josip Gabric­ a város politikai vezetésé­ben is jelentős szerepet töltött be. Közsé­gi titkársága során a város jelentős sport­­létesítményeinek építésébe kezdett. Ké­sőbb a kitüntetett a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének egyik alapí­tó tagja volt. Gabric­ úr szerint n­agy tisztelet, hogy városa elismerte mindazt, amit tett Sza­badkáért. - A számos sportelismerés mellett fontosnak tartom, hogy a város észrevet­te, díjazta mindazt, amit eddig tettem. Ezt nem csupán a sportolói múltam miatt mondom, hiszen az edzősködés mellett községi titkár is voltam. Mindig megpró­báltam hű maradni a sporthoz, hiszen politikai szerepvállalásom során is fontos helyen volt a sport, a sportlétesítmények fejlesztése. Titkárságom ideje alatt kezdő­dött meg a városi Sportcsarnok, valamint a műjégpálya építése is. Nagyon jelentős események ezek, hiszen a fiatalok egés­zséges fejlődésének alapfeltétele a meg­felelő objektumok biztosítása. A kiváló sportember, elismert szak­ember elmondta, még ma is a város fejlő­dését tartja a legfontosabbnak. - Szabadka jóléte a legfontosabb szá­momra. Ezért sajnálom, hogy még most sem kapta vissza városi státusát, hiszen va­lamikor Budapesttel és Béccsel említet­ték egy lapon. Sokan nincsenek tisztába ennek jelentőségével, úgy mint azzal sem, hogy azelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ne beszélje mindenki a kör­nyezeti nyelvet is. Mára megváltozott a vá­ros, és nem biztos, hogy jó irányba. A sportélet is más. Nem figyelünk oda elég­gé az egyéni teljesítményekre, a helyi em­berek sikereire. Sok tehetséges fiatal van akinek pályáját ápolni kellene, segíteni kellene őket. Mindig is ez volt a vezérel­vem, eszerint próbáltam élni - mesélte Szabadka díszpolgára. ■ víz reAlS\'(CBA»ANl.\ Off lLM SUBOl­K A Josip je Cinbnć roden u Subotici 7. sxpnja í930. godme. Osno­­vnu Skolu i gimnaziju zavrtio je u rodnome mjestti. a study je zavr’io na Rravnom faknltcfti u Beograd u Radio ie kao pravni referent u poduzeču „Piomr” kao opünski su­­dac u Subotict, obavljao ie duixios? ujmka Opéinc Sxibotica. a ,k> iniro­­vmcjc radio kjoodvjemik. 7a ime Josipa Gabrića vc/ani su mnogi uspjesi sponskog /.ivota Su~ bntice I driavnc rrprezeniacijc Jupe-­­slaviie 7» koju je igrao od 1951. .Io 1956. goduur. Sportski je tigled gradio sudjelujuéi na brojniui natjccaupma u »tolnom tenisu n zemlji i mozenistvu, osobilo istivUii (diri »vjelska prven-JOSIF GiBH/t diplumirani prarnik i vrhunski sportol Nagrade nisu izosuik Bk» je inibjedmk mcctunarodnog prvensiva u igri pariivá u Belgiji. Kumunjskoj i Bugarskoj Na donućoj »pomkoj scesu orn'jio je trinacst tiiula ckiavnog prvaka Jugoslavijc. a u SrViji dvanacst n.islova kao i brojne dn:ge nagrade.Dőlnünk je hrojnih pnznnr.ja. odkojihsu •«obin» vaini: Zjslufni sportaS Juguslavye za osvojeno titčc mjesto u svtjctu; za iznimnu »Ijganjc, postignuto uspjche t dopnnos u raptezentiranju jugoslavenskoe sporta primio ie Zlainu značfcu Save» za ijelesnu kuitum Jugoslavije. Poscbno pnznanie za zislucc i dopnnos u razvoju i iinapreJcniu sloinotemskog ?porta dođjcljeno mu je od strar.o Stolnotcmskog saveza Jugoslavije. a povodotn 50 codtánjice posto­­jaajj Save». Među važtuje ungrade spmla i pnznanje „100 spottisU veka" (100 spunaka Ntolicca) Suboticc Po zavrSctku je sportsko kanjere naünvio radni kao treuer Spartaka. obućsvajući nőve lalenic. Rezultati su potvnlih znanje Josipa Ki mit tehet diákjaink biztonságáért? Az iskolaigazgatók, a belügy és a helyőrség vezetőinek megbeszélése az önkormányzatban Ma 11 órai kezdettel az önkormányzat oktatási titkárságának kezdeményezésére az iskolaigazgatóknak, a belügyi titkárság vezetőjének és a helyőrség parancsnokának együttes ülésére kerül sor a Városháza dísztermében. A téma több mint aktuális: a di­ákok biztonsága.­­ Fontos lenne, hogy a mai összejövetelen az iskolaigazgatók őszintén, nyíltan be­széljenek a diákok biztonságával kapcsolatos gondokról. A belügyi titkárság vezetőitől, az oktatási minisztérium képviselőitől azt várom, hogy ezeket végighallgassák, s ha tet­tek valamit a megoldás érdekében, mondják el, s fejtsék ki, hogy a jövőben szerintük mit lehetne csinálni, hogy minden egyes diákot biztonságban tudjunk - hallottuk Pin­tér Molnár Edit községi oktatási tanácsostól, a megbeszélés kezdeményezőjétől.­­ Az elképzelések szerint közös kérelmet kellene megfogalmazni az illetékes minisztériu­mokhoz, hogy iskolarendőrök ügyeljenek a rendre mindenütt, ahol szükség van rá­juk, illetve a belügyi titkárság dolgozói tartsanak nagy gyakorisággal, rendszeresen ru­tinellenőrzéseket az iskolaudvarokban, iskolák környékén. Ha valamilyen agresszív magatartást észlelnek, legyen joguk intézkedni az iskolán belül is, ne csak akkor lép­hessenek közbe, amikor már valami történt és riasztják őket. Kérvényt kellene megfo­galmazni azért is, hogy a civil szolgálatos kiskatonák is ügyelhessenek az iskolákban és az oktatási intézmények környékén is - hallottuk tőle. Szüreti napok Hajdújáráson A hétvégén tartják Hajdújáráson a szüreti napok hagyományos háromnapos ünnepségét. A szervezők az idén is színes műsorral várják a látogatókat. A szüreti napok ma a kézimunka-kiál­lítás (Róka terem) megnyitójával, a 16.15 órai gyümölcsszentelővel és a terményki­állítással (a helyi közösség nagytermé­ben) kezdődik. A szervezők este 6 órakor sátoros mulatozásra invitálják a zene, a jó ételek és italok kedvelőit. A gazdag műsor kicsiknek és nagyok­nak, a sport kedvelőinek egy órát hagy szórakozási lehetőséget. Holnap reggel kilenc órától röplabdamérkőzést, délu­tán 1.30 órától két futballmeccset, vala­mint 15 órakor karatebemutatót tekint­hetnek meg az érdeklődők. A fiatal lab­darúgók vasárnap 9.30-tól mérik össze ügyességüket, az idősebb korosztálynak pedig 17 órától szurkolhatunk. Holnap motoros találkozót is tarta­nak Hajdújáráson, este 7 órától pedig a Petőfi brigád Általános Iskolában szüreti bálba várják a mulatozni vágyókat. Vasár­nap pedig lesz pálinkafőzés, borkóstoló és kultúrműsorral is szórakoztatják az ün­nepségre látogatókat. ■ mh VASÁRNAP A SZENT TERÉZ-TEMPLOMBAN Koncertcsemege Valóban különleges zenei csemegének ígérkezik az a koncert, amely vasárnap es­te fél nyolctól lesz a Szent Teréz székesegyházban: többek között Kodály Psalmus Hungricus­a, Mendelsson 42. és 43. zsoltára csendül fel. A fellépők: a Szegedi Szimfo­nikus Zenekar­­ művészeti vezetője Gyűdi Sándor -, a Pécsi Kamarakórus - karigazga­tó Tillai Aurél -, a Pro Musica kamarakórus - Csikós Krisztina segédkarnagy vezetésé­vel -, a Vinea Regis gyermekkórus - Tolnai Ilona irányításával. Közreműködik két bu­dapesti énekes is: Molnár András (tenor), Kossuth-díjas érdemes művész és Szabóki Tünde (szoprán). E rendkívüli koncerten vezényel Paskó Csaba. S ez alkalommal ke­rül sor a Szent Teréz székesegyház karnagyi tisztségének átadására: eddig msgr. Miocs József töltötte be ezt a tisztséget, most átadja Paskó Csaba magiszternek.

Next