Magyar Szó, 2005. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2005-09-30 / 230. szám

2005. szeptember 30., péntek Jstaftó Házi kedvencem - Av, av, av! - hallom kutyusom éles hangját, miközben benyitok a kapun. - Szia Macskám! - köszöntöm kutyusomat, s rohanok hozzá. Megsimogatom vastag, fényes bundáját. Ő hálás pillantásokat vet rám, mogyoró­barna szemeivel bambán bámul. - Tudod vaár, a mai napom igen pocsék volt, meg a bal fülecském is sajog! - panaszkodom ke­servesen, miközben ő megnyalja kipirult pofimat. - Te nagy hízelgő! Ne nyálazz össze! - pörölök rá kedvesen, s a fürdőszoba felé veszem az irányt. Az eb rohanna utánam, de a lánc visszatartja. Ekkor hangos nyüszítésbe kezd. - Ne hagyj itt! Simogass még! - kérlel kutya­nyelven. Egy jókora csonttal térek vissza, amit furfango­san kikap a kezemből. Letelepszik házikója ajtajá­ba, és lakmározni kezd. Friss vizet hozok az ivó­edénybe. Közben néhány galamb leszáll a kúthoz. Szomjasak. Az eb ebben a pillanatban megfeszíti kötelékét, s rohanna madarászni. - Látszik, hogy ereidben vadászvér csörgede­zik! Nagyapád büszke lenne rád, ha most látna! - dicsérem meg koromfekete barátomat. - Vak, vak, vak! - csaholja. - Kutyulim, a jövő héten sétálni megyünk. Út­közben sok rokonodat üdvözölheted majd. A vá­sártérre vezetlek, ahol a doktor bácsitól egy injek­ciót kapsz veszettség ellen. Ne ijedj meg! A bolha­csípéstől kicsit jobban fog fájni - készítem fel négylábamat az elkövetkező kellemetlenségre. - Vaúúú... - nyüszít Mackó egy nagyot, s a há­tára fekszik. - A hasikómat is simogasd meg - köz­li kutyanyelven, s lábait égnek mereszti. - Útközben barátnőt is választhatsz magadnak - vigasztalom állatkámat. Maci lecsapja füleit, hosszú fekete farkát csó­válja. - Ne légy ilyen szégyenlős! - pirongatom. - Bi­zony amikor kinyírtad a baromfiudvar lakóit, nem szégyenlősködtél. Amikor végeztél a karácsonyra szánt kacsámmal, nem volt lelkiismeret-furdalá­­sod? Az újévi gyöngyös levesnek is búcsút inthe­tek! - Au, au, au. Én vadászkutya vagyok. Mindent elcsippantok, ami repül! Nem tudtad kicsi gaz­dám? - No jól van - mondom én -, majd eszek Mag­gi levest, azt úgyis jobban szeretem. Négylábú kedvencem lassan betölti a negyedik életévét. Egy fagyos februári napon ajándékozott meg vele Misi bácsi. Sanyi bácsi piros autón hoz­ta. Igen megszeppentem, amikor egy jókora szőr­gombócot nyomtak a kezembe. - Hisz ez remeg! - kiáltottam fel, s a szőrpa­macsból két ijedt szempár meg egy­ nedves, pisze orr bukkant elő. Magamhoz öleltem, megszeret­tem. Langyos tejjel, cukros kenyérrel meg sok fi­nomsággal etetgettem. - Kedvenc játéka egy kis sárga gumilabda volt, meg a papucsrágás. A kis jószág lassan felcseperedett és hűségével jutalmazott meg. Nagyon a szívemhez nőtt. El­vesztését nehezen viselném el. 8 JUHÁSZ Krisztina, 7. e. Csáki Lajos iskola, Topolya Dióverés (linómetszet) 8 SZAGMAJSZTER Alida, Szabadka, Studio Bravo Képzőművészeti Műhely A Magyar Szó gyermekrovata Elröppent a nyár, emlékeim rendezgetem Két hónappal ezelőtt testvéremmel elutaztunk Temerin­­be. Az unokatestvéreim nagyon örültek, hogy két hetet náluk töltünk. Apa este hazautazott. Éjszaka nagy legények vol­tunk, mert megnéztünk egy­ horrorfilmet, amitől úgy felpö­rögtünk, hogy egész éjjel nem aludtunk. Én fölvettem a csontváz ruhámat, s mikor a tükörben megláttam magam, felkiáltottam: - Segítség, halottak támadása! Erre mindenki fölugrott. Nenám­ ijedtében jókora pofont adott. No, ettől végre elaludtam. Délután négy óra körül már az utcán ültünk és vártuk a fagyist. Ilyen furcsaság nincs Sza­badkán. Az árus óriás biciklikeréken kavillázott, és maga előtt tolta az ősrégi fagyis ládát. Színes napernyő védte az olvadó árat. Valahonnan zene szólt járgányából. Jó volt hallani nyár közepén a szép karácsonyi dalokat. Vidám élményem a kis li­bák legeltetése. A ház előtt szép fű volt, nyugodtan csipegettek a kicsik, míg észre nem vettek egy legyet, amit ész nélkül zavar­gászni kezdtek. El is csúsztam a sáros füvön, a söprűt közéjük vágtam, mert úgy láttam, minden liba rajtam nevet. Gyorsan vége szakadt a falusi életnek, és este lefekvés előtt újra átgondolom a szép élményeket. ■ SZÁLI Bálint, 5. c, J.J. Zmaj iskola, Szabadka stD Paprikaszedés ■ BARATH Csongor, 4. b, J.J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa írószernél Szeptemberi emlék A szeptember hónap az iskolakezdés ideje. Még mindig tele van a nyár illatával, így éreztem akkor is, amikor először léptem át a tudás kapuját. Kisgyermekkorom óta ismerem ezt az épületet, édesanyám által. Mégis, mikor a tanító néni a nevemen szólított, elszorult a szívem. Nehezen engedtem el anyu kezét. Fogalmam sem volt, honnan jött ez az érzés, mert vártam, hogy én is nagyiskolás legyek, mint a nő­vérem. A tornateremben rengetegen voltunk. Megnyu­godva vettem észre, hogy az összes óvodástársam egy sorban áll velem. Gyorsan megfogtam a mellettem ácsorgó barátom kezét. Megkérdeztem tőle: - Kriszti, ha felmegyünk a tanterembe, ülnél velem? - Nagyon szívesen, mert a barátod vagyok! - vá­laszolta. - Szerinted milyen ez a tanító néni? Kedves, szi­gorú? Olvas-e mesét, mint az óvó néni? - elmél­kedtem hangosan. - Szemüvege van, azt látom! - mondta Kriszti. - Alig várom, hogy meglássam az osztályunkat belülről! - Remélem, lehetőségünk lesz bunyózni, ha van elég hely. Beszélgetésünket a csengő hangja szakította félbe. Megindultunk a nagy udvaron keresztül. Mellettünk zöldre festett padok maradtak el. Be­léptünk a régi épület ajtaján. A folyosón félhomály volt. Csendben lépkedtünk a régi, szürke lépcső­kön. Az emeleten már világosabb volt. Talán soha nem lépkedtünk ilyen csendben. A falról gyermek­rajzok köszöntöttek bennünket. Beléptünk a tan­termünkbe. Elcsodálkoztam, milyen sok asztal és szék terül el. A falon a hatalmas, zöld tábla, a sa­rokban a számológép. Kíváncsi voltam, mi lehet az osztály végén. „Talán ide csukják a rossz gyerekeket?” - tű­nődtem. - Fecó, légy szíves foglalj helyet! - hallottam egy ismeretlen, kedves hangot. Összerezzentem és körülnéztem. Már minden­ki helyet foglalt, csak egyedül én álltam. Kriszti jó­indulatúan a pólómat húzgálta. Hirtelen melegség öntött el, és éreztem, hogy piros vagyok, mint a paprika. Az ablakon keresztül besütött a fáradt szeptemberi nap. ■ ÖRMÉNYI Ferenc, 6. c, Cseh Károly iskola, Ada Különös történet A nyári szünidőben történt, amikor a szüle­imnek el kellett utazniuk, és én is társulni szeret­tem volna hozzájuk, de most az egyszer nem me­hettem velük. Dúltam-fúltam mérgemben, és úgy bevágtam az ajtót, hogy az kiesett a keretéből és fejbe kó­­lintott. A dühöngésem rögtön elmúlott, mert azt se tudtam, hogy mit csináljak, a fejemet borogas­­sam-e vagy az ajtót csináljam meg. Gyorsan el­kezdtem javítani az ajtót és közben azon gondol­kodtam, hogy elmondjam-e a szüleimnek. Nagy nehezen feltettem az ajtót, majdnem helyre állt, de az öröm nem tartott sokáig, mert az mégsem állt jól. Levettem, hogy újra fölrakjam, amikor megcsörrent a kapucsengő. Megérkeztek a szü­leim! Ijedtemben jobban felemeltem az ajtót, és az rögtön a helyére billent. Mire a szüleim a szo­bába értek, már játszottam. Szerencsére semmit sem vettek észre. Néhány nap múlva mégis el­mondtam nekik, mert amikor eszembe jutott, bántott a lelkiismeret. A szüleim megdicsérték, hogy őszinte vol­tam, és azt mondták, hogy máskor viselkedjek higgadtan, mert nagyobb baj is lehetett volna. ■ HORNYÁK Krisztián, 6. d, Nikola Tesla iskola, Topolya VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Kedves Feri! „Szeptember az emlékezés hónapja” - mondta Rilke jeles német költő. Te is mintha őt igazolnád an­nak felidézésével, amit minden iskolakezdő gyerek átél, írásod is alátámasztja, hogy ez az élmény nem volt számodra mindennapi dolog. Hiszen hat esztendő távlatából is frissen részletezted, hogy mit is éltél át, éreztél, amikor először lépted át a „tudás kapuját”, miként találóan elnevezted azt a nevezetes épüle­tet, melybe valószínűleg ma is rendszeresen jársz. Olyan hitelesen ismételted az akkori beszélgetésed Kriszti pajtásoddal, hogy senki sem vonhatja kétségbe: a párbeszéd szóról szóra így folyt le. Ami pedig emlékezőtehetségedet dicséri, talán arra is vall, hogy könnyen tanulsz. Mint ahogy egyszerűen, érdeke­sen, színesen fogalmazol is. Egyébként remélem, hogy még mindig tart a barátság Krisztivel, akit olyan valóságszerűen bemutattál. Ennyi méltatás után csak egy megjegyzésem van. Éspedig az „elterülő” aszta­lokra, székekre vonatkozóan. Hát a város, a füst, az ember szokott elterülni, az említett alkalmatosságok inkább álltak, sorakoztak... napsugar@magy­ar-szo.co.yu 13 Levélsöprés (linómetszet) 8 I.IPTÁK Rita, Szabadka, Studio Bravo Képzőművészeti Műhely Nem mindennapi történetek Mondhatom, már születésem előtt is fordítva lát­tam mindent, mint a többiek. Nem csoda, hiszen fordítva is jöttem világra. Talán azért is mondják, hogy milyen talpraesett kislány vagyok. A nevem is kalandosan került hozzám. Szüleim csak fiúnevet választottak, lánynéven nem is gondol­kodtak, hiszen azt hitték, tuti fiú lesz! Megcáfoltam őket, így hát volt kapkodás, hogy milyen nevet is adjanak a pici lánynak. Anyukám ba­rátnői Zsófit ajánlották, de anyu előtt szóba sem jö­hetett ez a név. A mamám tehenét hívták Zsófinak. Végül is Lívia lettem. Mindaddig nyugodt kisbaba voltam, amíg nem kezdett furdalni a kíváncsiság, vajon mi lehet a szek­rények belsejében. Kutatásaim félsikerrel jártak. Azon még csak jót derült a család amikor felpróbál­tam anyu egyes ruháit, de amikor megkíséreltem át­szabni őket, hogy ne legyenek olyan mérhetetlenül nagyok rám, megtudtam, milyen hatalmas szüleim tenyere... ■ TÓTH Lívia, 7. b, Petőfi Sándor iskola, Óbecse Vers, amit szeretek! A kedvenc versem az Ima a gyermekekért, Szabó Lőrinc írta. Annyira megkedveltem, olyan szép, gyengéd érzelmeket váltott ki belőlem, hogy máso­dik olvasás után már fejből tudtam. Az első vers, amely alsó osztályos diákként na­gyon tetszett, Petőfi Sándor Anyám tyúkja című vers volt. Majd az Itt van az ősz, itt van újra... - szintén Petőfi írta. Felső osztályban már jóval több verset is­mertem és tanultam meg, például: Nagy László: Himnusz minden időben; Radnót Miklós: Himnusz a békéről; Karafiáth Orsóba: Nagypapa, én és a ke­led blokk; Tandori Dezsőtől: a Párizsi mindenszen­tek! Ezenkívül még sok-sok verset ismerek és kedve­lek. Nagyon szeretek szavalni is. Szabó Lőrinc versé­ben az tetszett, ahogy a költő a természettől kér se­gítséget, oltalmat a „gyermekei” számára. A fákat, köveket, folyókat kéri meg erre. Ez egy varázslatos vers. Talán ezért is tetszik annyira. A költő megsze­­mélyesíti a természetet, barátjának tekinti, az embe­rekben pedig nem bízik, mert gonosznak tartja őket. S talán igaza is van. ■ MOLNÁR Tünde, 7.o, József Attila iskola, Kupuszina Ezen a héten is szorgalmasak voltatok! Az adai Cseh Károly iskolából Örményi Ferenc, Csehák Mi­rella, Fehér Anett, Lakatos Adrián, Csernák Erhárd, Örményi Sára és Dobrotka Katinka fogalmazást kül­dött. A kupuszinai József Attila iskolából Guzsvány Szandra, Domorád Zsolt munkája érkezett. A ma­gyarkanizsai J.J. Zmaj iskolából Tóth Kristóf, Varga Szilárdka, Szabados Zsóka, Remete Lolita, Bohata Ádám, Zsámboki Ákos, Tandari Brigitta, Igaz Lídia, Harmat Krisztián, Takács Tamara, Baráth Csongor, Szabados Ivett, Szűcs Orsolya és Katona Gábor rajzo­kat küldött. A szabadkai J.J. Zmaj iskolából Márk At­tila és Prole Laura összegezte az ötödik osztályba in­dulásuk tapasztalatait. Köszönöm szép munkáitokat! További eredményes tanulást kívánok! ■ Nóra

Next