Magyar Szó, 2005. december (62. évfolyam, 283-308. szám)

2005-12-02 / 284. szám

20 ■ Lapzárta ■ Újabb fertőzésgóc Romániában Újabb romániai településeken mutat­ták ki csütörtökön a madárinfluenza H5-ös vírusát, a Duna-deltában található Peripra­­vában, valamint Braila megye két falujá­ban. A Tulcea megyében (a Duna-deltá­­ban) lévő Peripravában egy tyúk teteméből vett mintán mutatták ki a fertőzést Kis fa­luról van szó, amelyben mindössze hatva­nöt ház és valamivel több mint háromszáz csirke van. A hatóságok ezért ezt a tele­pülést is vesztegzár alá helyezik és - a korábbiakhoz hasonlóan - hozzálátnak az ilyenkor szokásos intézkedésekhez, elpusztítják a baromfiállományt a jár­vány tovább terjedésének megakadályo­zására. A lakosságot itt is kártalanítják majd. Ugyanezen a napon bebizonyoso­dott, hogy a Tulcea megyével határos Braila megyében is jelen van a H5-ös ví­rus, mégpedig Dudescu és Bumbacari falvakban. Mindkettő Scarlatesti tele­pülés szomszédságában található, ez utóbbi faluban korábban ugyancsak fel­fedezték a vírus jelenlétét. Gheorghe Flutur egészségügyi miniszter a múlt szombaton bejelentette, hogy az ország keleti részén található Scarlatestben a fertőzés miatt 15 ezer háziszárnyast pusztítanak el. A scarlatesti madárinflu­enzás eset volt az első olyan Romániá­ban, amely a Duna-deltán kívül történt. (MTI) ­ Tízezer dollár a becsületes taxisnak Tízezer dollárt és egy gyémánt karkö­tőt kapott ajándékba az a becsületes Los Angeles-i taxisofőr, aki két héttel ezelőtt visszajuttatott egyik utasának egy 350 ezer dollár értékű gyémántot tartalmazó tasa­­kot, amelyet a férfi a kocsiban felejtett. A taxis, Haider Sadiqi alig két héttel ezelőtt egyik utasának távozása után észrevette, hogy annak ülésén egy kis barna tasak maradt. Megnézte, mi van benne, s gyémántokat meg egy telefon­­számlát talált. Felhívta a telefonszámot, így eljutott a drágakövek gazdájához, Eric Austein ékszerészhez, aki azonnal jutalmat ígért neki, ha visszaadja a kin­cset. A „csere” megtörtént, s az Afga­nisztánból bevándorolt 40 éves, nős, kétgyermekes férfi megkapta a jutal­mat. Mint a The Daily Breeze helyi lap­nak elmondta, a pénz igen sokat jelent számára, mert gyermekeit így iskoláz­tatni tudja majd, s jól jött az összeg ab­ból a szempontból is, hogy harmadik gyerekük úton van. A karkötőt feleségé­nek, Nasimának adta. Mint a lapnak el­mondta, ugyanilyen értékes számára az ékszerész köszönőlevele, amelyben Aus­­tein egyebek közt azt írta, hogy ő - már­mint a sofőr - „megváltoztatta az éle­tét”. (MTI) Vízállás A Duna stagnál. Bezdánnál 14 (3), Apatinnál 83 (1), Gombosnál 83 (12), Palánkánál 91 (12), Újvidéknél 94 (10), Slankamennál 160 (8), Zimony­­nál 264 (18), Pancsovánál 286 (10), Smederevónál 456 (­6) cm. A Tisza stagnál. Törökkanizsánál 162 (0), Zentánál 226 (1), Törökbe­csénél 303 (0), Titelnél 172 (10) cm. A Bega Tamásfalvánál 0 (2) cm. A Temes stagnál. Módosnál 100 (40), Szécsánynál 276 (36) cm. A víz hőmérséklete Bezdánnál 5,4, Apatinnál 5,1, Újvidéknél 5,8, Slanka­mennál 5,4, Zimonynál 5,4, Smedere­vónál 6,0, Törökkanizsánál 4,7, Zentá­nál 4,8, Törökbecsénél 4,9, Titelnél 4,5, Tamásfalvánál 5,5, Módosnál 5,5, Szécsánynál 5,5 fok. WWW.MAGYARSZO.INFO WWW.MAGYAR-SZO.CO.YU E-mail: SZERK@MAGYAR-SZO.CO.YU Alapító: Magyar Nemzeti Tanács ■ Kiadja a Magyar Szó lapkiadó Kft. ■ Igazgató: Mihók Rudolf Szerkeszti a szerkesztőbizottság ■ Főszerkesztő: Kókai Péter ■ Főszerkesztőhelyettes: Kontra Ferenc ■ Lapszerkesztő: Kolláts István ■ Rovatvezetők: Pálics Márta (külföld), Gyarmati József (belföld), Szeli Miklós (közelkép), S. Kiss Ágnes (Szabadka), Gábor Béla (Újvidék, kalauz), Fodor István (Tiszavidék, Kitekintő), Nagy Magdolna (művelődés), Szerencsés Anna (sza­badidő), Lalák István (sport), Kabók Erika (Hétvége) ■ A szerkesztőség és a kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Misica 1. Telefonok: Központ (021) 457-244, titkárság (021) 456066, (021) 557-232, szerkesztőség: külpolitika (021) 456693, kitekintő (021) 557-193, belpolitika (021) 557631 (telefax), ügyeletes szerkesztő (021) 456624, kalauz (021) 457697, művelődés (021) 456731, sport (021) 456096, hirdetőosztály (021) 457633, (021) 457­505, Telefax: (021) 557-243. ■ Szabadkai szerkesztőség: (024) 555530, telefax: (024) 553-851, hirdetőosztály (024) 552458 (telefon és telefax) ■ Zentai szerkesztőség: (024) 814550, telefax: (024) 812-347 Topolyai szerkesztőség: (024) 711-336 ■ Folyó­számla: Újvidéki Bank, 34615329-18 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza ■ Belföldi előfizetés egy hónapra­ 740 dinár, negyedévre 2088, fél évre 3900, egy évre 7800 dinár. Külföldre (Európa országaiba) egy hónapra 3782 dinár, negyedévre 11 214 dinár, fél évre 22 152 dinár, egész évre 44 304 dinár. * Külföldre (tengerentúli országokba) egy hónapra 8900 dinár, negyedévre 26 600 dinár, fél évre 52 900 dinár, egész évre 105 700 dinár ■ Terjeszti a Magyar Szó Kft. Újvidék. Telefon/fax: (021) 557-304. Folyószámla: Pannonbank Újvidék, 345-2324 ■ Készül a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Nyomdájában, Újvidéken. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ 1084 Budapest, Auróra u 11., tel.: 303-4738; fax: 303-4744 e-mail: marketing@observer.hu http://www.observer.hu Mkhr SM KÖZÉLETI NAPILAP E­mily, a cica, amely amerikai gazdáitól kóborolt el és Franciaországban kötött ki, végre hazatérhetett. A macska a Wis­consin államban lévő Appletonban elkóborolt és betévedt egy konténerbe, amelyet hajón Franciaországba szállítot­tak. A cicával teli volt a nemzetközi sajtó, s a Continental amerikai légitársaság gyorsan megértette az ingyen reklám­­lehetőséget: felajánlotta, hogy a formaságok elintézése után hazaszállítja az állatot, s ezt tegnap meg is tette. A társaság szó­vivője közölte: a cica az előkelő business-osztályon tehette meg a hosszú utat New Yorkig, ahol át kellett szállnia, hogy eljus­son Appletonba. A macskát az elzász-lotharingiai Pompey egyik cégének megdöbbent dolgozói találták meg egy konténer­ben, teljesen kiéhezve, de különben makkegészségesen. Potyautasként három hetet töltött a konténerben, amíg megtette az utat az Atlanti-óceánon át. Nyakörvének köszönhetően sikerült gazdáinak lakcímét kideríteni. Kegyelmet a volt bandatagnak! Sok százan, köztük hollywoodi hírességek tiltakoztak, helyi idő szerint szerdán az egyesült államokbeli Kaliforniában egy gyilkosságért halálra ítélt volt bandatag december 13-ra kitűzött kivégzése ellen. Összesen egy tucat helyszínen rendeztek megmozdulásokat, köztük Arnold Schwarzenegger kormányzó sacramentói hivata­la előtt is. Az 51 éves Stanley Tookie Williamst még 1981-ben ítélték halálra 1979-ben el­követett négyszeres gyilkosság vádjával. Williams az egyik alapítója volt 1971-ben a Crips nevű utcai bandának, amely véres harcokat vívott a rivális Bloods bandával. A börtönben az elítélt megtagadta korábbi önmagát és gyerekkönyvek írására adta a fejét. Könyveiben, saját életének tanúsága alapján, óva iná olvasóit attól, hogy rossz útra tévedjenek. Az erőszakmentesség melletti elkötelezettségéért többször javasol­ták irodalmi Nobel-díjra és Nobel-békedíjra is. Williamsra 28 évvel a halálos ítélet kihirdetése után méreginjekció vár a San Qu­entin börtönben. Arnold Schwarzenegger kormányzó még nem döntött arról, hogy kegyelmet gyakorolva életfogytiglani börtönre változtassa-e a halálos ítéletet. De­cember 8-án személyesen találkozik Williams ügyvédeivel és az ügyészekkel. A Williamsnek adandó kegyelemért olyan hollywoodi személyiségek álltak ki, mint Susan Sarandon, Tim Robbins, Laurence Fishburn, Danny Glover, Angelica Huston, Mairead Corrigan, Jamie Foxx, illetve Snoop Dogg rapénekes. Foxx, aki egy tévéfilmben Williamst alakította, Los Angelesben szerdán a halálraítélt könyve­iből olvasott fel gyerekeknek. Snoop Dogg rapszámot írt a „halálsoron” lévő afrikai­amerikai íróról, aki számos sodródó fiatalnak a reménysugarát jelentheti. A meg­mozdulásokat úgy tervezték, hogy egybeessen a világ városainak a halálbüntetés el­leni szerdai akciónapjával. A kaliforniai legfelsőbb bíróság aznap utasította el a ki­végzés elhalasztására benyújtott kérelmet. Egyetlen kaliforniai kormányzó sem adott kegyelmet halálra ítéltnek azóta, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság, tízéves moratórium után, 1976-ban visszaállí­totta a halálbüntetést. A 29 évvel ezelőtti döntés óta ma várható az ezredik kivégzés­e az Egyesült Államokban. (MTI) V­ajdas- Vajdaságban: az éjszakai eső után délelőtt megszűnik a csapadék és kisüt a nap. Gyenge és mérsékelt délnyugati szél fúj. A hajnali hőmérséklet­­1 és 3, a csúcshőmérséklet 4 és 6 fok között alakul. Az ország területén, napközben megszűnik a csapadék és fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A délnyugati szél délután mérsékelt délkeletire fordul. A hajnali hőmérséklet­­2 és 4, a csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. Waather­g Umbrella wnMW.wcatthir2umbrella.com Európa: A brit szigeteken, Franciaországban a Pireneusi-félszigeten, valamint Kelet- és Dél-Balkánon esős idő várható. Észak-Európa, a Pireneusok, az Alpok és a Kárpátok területén borús, hideg idő várható, havazással. Észak- és Közép-Európá­­ban hideg lesz, a csúcshőmérséklet 0 fok körül alakul, Görögország déli részén vi­szont 22 fok körül lesz. A Balkán-félszigeten vározóan felhős, száraz idő várható, csak a déli és keleti te­rületeken lehetséges eső a délelőtti órákban. ■ Időjárás Szabadka "V- " • 1 PT Zombor max min Belg­rád 6 2 Podgorica 11 6 Budva 11 7 Budapest 2 -2 Athén 20 14 Róma 13 4 Párizs 8 4 Berlin 0 -5 London 9 6 Moszkva­­2 -4 Újvidék 5 0 Szabadka 5 *1 Zombor 5 *1 Nagybecsk 6 2 Kikinda 5 2 Versec 6 3 Készpénzben fizetik a nyugdíjadósságot A nyugdíjasok iránti közadósságot kész­pénzben fizetik, részletekben és nem köt­vényekben, ahogy korábban tervezték. A szerbiai kormány tegnap elfogadta két tör­vény módosítási javaslatát, amelyek előirá­nyozták, hogy a visszamaradt nyugdíjak és járandóságok alapján létrejött adósságot olyan módon fizessék vissza, hogy kötvé­nyeket bocsátanak ki. Az adósság visszafize­tésének új módjáról a parlament még eb­ben a hónapban dönt. Slobodan Lalovic köztársasági mun­kaügyi és szociálpolitikai miniszter a kor­mányülés után tartott sajtóértekezleten kijelentette, a Nyugdíjbiztosítási Alaptól átvett adósság egy részletét ebben a hó­napban fizetik, a teljes adósságot pedig 2008 végéig törlesztik. A nyugdíjasok iránti adósságot hat részletben fizetik, mindegyik részlet egynegyed nyugdíjnak felel meg. A mezőgazdasági termelők alapjától át­vett adósság törlesztése 2007-ben kezdő­dik, és a következő négy évben rendezik az adósságot. Mindkét esetben minden rész­letre 8,5 százalékos kamatot számolnak el évi szinten - mondta Lalovic. (Beta) 2005. december 2., péntek ■Jó reggelt ■ Egészen jól viselem, a harminc fokot, de a fagypont körüli hőmérséklet, és főként az az alatti kifagyasztja belőlem az életkedvet is. Kétségbeejt a korai sötétedés, november végén, december elején olyan vagyok, mint egy ázott, fagyott veréb. Közben csodálom a téli embereket, a síelő­ket, korcsolyázókat, de én csak a fűtött szoba melegéből szeretem látni a tél szépségeit. Szür­ke hétköznapjainkban a meleg vacsorák, és a köré szervezett kis szertartások adják meg a felüdülést. Drága nyalánkságokra és luxuska­jákra nem futja, inkább az egészen egyszerű, nagyanyáinktól örökölt receptek szerinti ízekre gondolok. Finom hordós savanyított káposztá­ra és hajába sült krumplira például, kacsa­zsírral, pirospaprikával, vagy anélkül. A fi­noman átsült burgonya ízesítésének csak a fantáziánk szab határt. Másik kedvencünk a pirított, héj nélküli tökmag. Elalvás előtt mézes teát szürcsölgetünk lá­nyommal, a közeledő ünnepekre való tekintet­tel fahéjat is szórunk bele, közben ajándékok­ról, ajándékozókról, meglepetésekről folyik a beszélgetés. Egy rövidke mese a világjáró kise­gérről vagy Nagy Zoárdról, a lépkedőfenyőfá­ról, és már hallom is a lelket megnyugtató, halk szuszogását. No, az ilyen hosszúra nyúlt, nyugodt esték reményében érdemes reggel újra felébredni. 1 -hg Melinda napja van Melinda, francia eredetű név. Jelen­tése ismeretlen. Napkelte: 07.08, napnyugta: 15.50 Holdkelte: 09.35, holdnyugta: 17.04 Ezen a napon: ■ született 1906-ban Peter Carl Gold­­mark magyar származású amerikai mér­nök, az első széles körben használt szí­nes televízió megépítője. ■ 1923-ban New Yorkban Maria Callas opera­énekesnő. ■ 1946-ben Gianni Versace divatdiktá­tor. ■ 1968-ben Lucy Liu színésznő (Charlie angyalai, Kill Bill). ■ 1973-ban Szeles Mónika teniszezőnő. ■ 1978-ban Kanadában Nelly Furtado énekesnő. ■ 1981-ben Britney Spears amerikai énekesnő. ■ meghalt 1594-ben Gerhardus Merca­tor (eredeti nevén: Gerhard Kroner) németalföldi térképész és földrajztudós, aki megalkotta az első modern térképet. ■ 1848-ban I. (V.) Ferdinánd császár és király lemondott a trónról unokaöccse, Ferenc József javára.

Next