Magyar Szó, 2006. április (63. évfolyam, 75-98. szám)

2006-04-08 / 81. szám

* SPORT - KOSÁRLABDA Rátgéber a kapitány(P) A honi kosárlabda szövetség női bizottsága, dr. Lazar Pantelić elnök vezetésével tegnap végre befejezett­nek tekintette munkáját a női válo­gatott kapitánya megválasztásának­­ kérdésében, és a szövetség végrehaj­tó bizottságának javasolta, hogy Rát­­géber László töltse be a posztot. A bizottság javaslatában az áll, hogy a több elfogadható jelölt közül a leg­jobbat választották, aki kivihetné a válogatottat a 2008-as pekingi olim­piára. - Csak azt várom, hogy szólja­nak, s már kezdhetek is dolgozni. A sors 1992-ben elvette tőlünk az olimpiai szereplés jogát, így a női válogatott legfontosabb feladata csakis a pekingi vízum lehet. Ismét­lem, amint hívnak, azonnal jövök, és munkához látok - nyilatkozta Rátgéber, akivel a Sportvilágban közlünk bővebb interjút. ■ cs. Léphail Pál MA ■ Mindannyiunk terhe? Labus riogat: a jövő generációk adójából fizetik majd ki a visszaszár­maztatott vagyont ■ Amikor már belelátnak az ember lelkébe Mellár Lajost igazgatói székéből vitték az újvidéki börtönbe, majd 1948 júliusában került a Goli Otokra ■ Drága műtrágyának hamisított a neve? Három hazai gyár ellen tettek feljelentést a felügyelők, az orosz utcában pedig radioaktív anyagot találtak ■ A civilizáció betegsége Többünk életében a tavasz ko­rántsem jelent örömet­­ Az allergia a test jajkiáltása ■ Téglát kell tenni az ágy lába alá Szabadka legmostohábban ke­zelt helyi közössége az Újfalu, ahol hiányoznak a legalapvetőbb élet- és lakókörülmények A szerb kormány nyitott a magyarság problémái előtt A Koštunica-Kasza találkozón a magyar pártelnök követelte a szabadkai rendőrfőnök leváltását­­ Értékelés előtt a VMSZ alkotmányplatformja Vojislav Koštunica szerbiai kormány­fő tegnap kabinetjében fogadta Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, és dr. Korhecz Tamás tartomá­nyi kisebbségügyi titkárt. A nem egész egyórás tárgyalás során a pártelnök és főtanácsosa ismertették a legégetőbb magyar vonatkozású gondokat a tarto­mányban, ugyanakkor arra is kitértek, hogyan járulhat hozzá a kormány a ma­gyarság helyzetének javításához a jövő­ben. Arról, hogy pontosan mi is képezte a megbeszélés témáját, Kasza József a kö­vetkezőket nyilatkozta lapunknak: - Mindazok a témák szóba kerültek, amelyeket már mintegy hat hónappal ezelőtt felvetettük. Akkor az érdeklődés homlokterében a magyarverések voltak, de más témakörökben is megkezdtük a beszélgetést. Részben ennek a megtett útnak az elemzése történt most meg, és a kormánynak pozitív hozzáállása van e problémák megoldásában. Megállapí­tottuk, hogy egyes intézmények nem áll­nak a helyzet magaslatán, így bizonyos mértékben késések vannak egyes dol­gokban, mint például a bejelentett ma­gyarverések teljes átvilágításában, vagy a nyelvhasználat esetében a Nemzeti Ta­nácsra vonatkozó törvény meghozatalá­ban. Ígéretet kaptunk, hogy az elkészí­tett, nyers anyagok procedúrába kerül­nek és hamarosan készen állnak az elfo­gadásra. Ezen kívül a közbiztonság hely­zete is terítékre került, és itt szintén ta­pasztalható a kormányfő pozitív hozzáál­lása. Fölmerült a kelebiai határátkelőről vezető terelőútnak a kérdése is, valamint a Szabadkai Népszínháznak a régóta tar­tó kérdése is, mikor kerül be a költségve­tésbe. Pozitívan értékelem, hogy a kor­mányfő ígéretet tett, hogy a Mobtel és a Vajdasági Bank privatizációjából előte­remtett költségvetési többleteszközök­ből ezt a projektumot is támogatja majd. Folytatása az 5. oldalon Kasza József A Kilátó tartalmából­ ­ ■ NÉMETH ISTVÁN: Két verssor ■ SAMU JÁNOS VILMOS: Gen­­dajú és a madarak ■ SZABÓ PALÓCZ ATTILA: Zi­hálva majd fékezetlen ■ FEKETE J. JÓZSEF: Köztesség LXIII. évf., 81. (20 420.) szám ■ Ára 40 Din M az Öné lehet! Együttműködő partnerünk Dnn­yic. Motort Bővebb információk a Hirdető mellékletünkben Rendkívüli árvízvédelem A Vode Vojvodine Vízgazdasági Közvállalat tegnap rendkívüli árvízvédelmet hir­detett a Duna Gombostól a Tisza torkolatáig terjedő szakaszán, valamint a Tisza tel­jes szakaszán. A Duna és a Tisza tovább árad, a Száva, a Temes és az Aranka apad. Tegnap 14 órakor a Duna vízállása Bezdánnál 718 centiméter volt, hat óra leforgá­sa alatt 4 centimétert nőtt, várhatólag ma tetőzik. Újvidéknél tegnap 646 centiméter volt a vízállás, 42 centiméterrel több, mint csü­törtökön. Rendkívüli árvízvédelmet hirdettek Kamenica, Pétervárad és Karlóca öve­zetében, továbbá a Duna-Tisza-Duna-rendszerbe tartozó újvidéki csatornákon. Az árvízvédelemmel bővebben az 5. és a 6-7. oldalon foglalkozunk A kanizsai üdülőövezetben néhol már ki sem látszik a kerítés a vízből Miskolci Magdolna s ] sezampro L * O N It.INE Instant [S] Internet Dail-up szám: 042 220 220 No username, no password 0,5973 DiiVperc áfával. •I n M ti SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL Az anyaországi oktatási-nevelési támogatásra május 5-éig lehet pályázni. Bővebb információ a 8. oldalon: 9770350­418015

Next