Magyar Szó, 2006. szeptember (63. évfolyam, 198-228. szám)

2006-09-01 / 203. szám

I Rumsfeld: „Új­fajta fasizmus” Donald Rumsfeld minden koráb- |­­­binál hevesebb támadást intézett a­­ Bush-kormány iraki háborús és terro- t I rizmusellenes politikáját bírálók ellen­­­­ kedden egy veterántalálkozón. Gyúj­ f­a tó hangulatú beszédében azt mond­ t t ta, hogy a kritikusok egy „újfajta fasiz­­i­­­must” igyekeznek lecsillapítani. Az NBC |­I országos televízió híradása és vezető nap |­­ pilapok beszámolói szerint Rumsfeld a 1­­ Bush-kormányt támadókat azokhoz ha­­­ sonlította, akik az 1930-as években Hit­­l­­ert és a náci Németországot akarták megszelídíteni. Rumsfeld szokatlanul durva hangnemet használta azt mond­ta, hogy a kormány bírálói „erkölcsi és értelmi eltévelyedésben szenvednek" a nemzet biztonságát fenyegető kérdés­ben. Rumsfeld nem nevezte meg, kit bírál, de kritikája a novemberi kong­resszusi választás előtt nyilvánvalóan a Demokrata Párt ellen irányult. A Pentagon tegnapi állásfoglalá­sa szerint az AP „súlyosan félreértel­mezte” a miniszter szavait Az AP nem kommentálta az ügyet, csak annyit kö­zölt, hogy­ kitart a tudósítás mellett és elutasította a hibajavítási kérelmet A híriroda ugyanakkor egyértelművé tet­te: a Los Angeles Timestól kezdve a The New York Times, a The Washing­ton Post, a USA Today című lapokon keresztül a CNN hírtelevízióig min­­­­den nagy médium az AP-vel azonos módon értelmezte Rumsfeld szavait A védelmi miniszter nyers hang­vételű beszédére több demokrata párti politikus azonnal dühösen re­agált, és ismételten lemondásra szó­lították fel a „héjaként” ismert Rums­­feldet. (MTI) NÖVI SAD Újvidék, 2006. szeptember 1., péntek w­ww.magyar-szo.co.yu­­ . ■ ' a­­ , • Válassza ki az Ön VISA hitelkártyáját! LXIII. évf., 203. (20 542.) szám ■ Ara 30 Din Állítólag a világ legjobb kávéja a burmai nyelven kupi lovaknak neve­zett ital, amelyet a cibetmacska ürü­lékéből állítanak elő. Az indonéziai Tambora vulkán lá­bánál elterülő kávéültetvény művelői nemcsak a cserjéket és az érett kávé­szemeket szedik le, hanem figyelmes tekintettel pásztázzák a talajt a cibet­­macskák ürülékére vadászva. A cibet­macska az év egy bizonyos részén ugyanis kizárólag a kávécserjék termé­sével táplálkozik, a magokat azonban nem emészti meg a szervezete, így azo­kat a székletből kiválogatva, megszá­rítva és megpörkölve, egyedülálló aro­­májú ital nyerhető. A cibetmacska pontos neve álcás pálmasodró (Pagu­­ma larvata), 80 centiméter hoszszú­­ra is megnőhet - ebből a farka 45 cen­timéter -, a súlya pedig két és öt ki­logramm között mozog, de meghíz­hat akár tizenegy kilogrammosra is. Apró állatokkal és gyümölcsökkel táp­lálkozik, ovális, csíkos pofácskája pe­dig a menyétére emlékeztet. A helyi, burmai nyelven kupi lovaknak nevezett macskakakakávé a világ legdrágább feketéje. (MTI) Becsöngettek el ! A legtöbb iskolában már ma elkezdődött, néhány községben azonban csak hétfőn indul a tanítás Ha szeptember elseje, akkor kezdődik az új tanév. Vajdaságban mintegy 170 ezer általános iskolás és körülbelül 75 ezer középiskolás népesíti be az iskolaépületeket. Sajnos, évről évre kevesebb a diák. A minap közölt adatok lesújtóak: az általá­nos iskolában tavaly 508-cal (majd 3 száza­lékkal) kevesebben kezdték meg magyar nyelven tanulmányaikat, mint egy évvel előtte, ami a tagozatok csökkenését von­ta maga után: öttel kevesebb magyar osz­tály nyílt. Idén hasonló vagy még tragiku­­sabb a helyzet mind a tömb-, mind a szór­ványmagyarság körében. A zombori gim­náziumban nem nyílt meg a magyar első osztály, három olyan szabadkai általános iskolában pedig, ahol hagyománya volt a magyar oktatásnak, nem lesz első osztály. Ez azzal jár, hogy néhány éven belül peda­gógusok maradnak munka nélkül. Éveken át pedagógussztrájkkal vagy legalább a munkabeszüntetés bejelenté­sével kezdődött az új tanév. Most szeren­csére a mérvadó szakszervezetek kijelen­tették, hogy nem terveznek munkabe­szüntetést a tanévkezdésre. A diákok egy része ezt zokon is veszi, mert minden felmérésből, magánbeszél­getésből az derül ki, hogy a mai gyerekek nem szeretnek iskolába járni. S a világ vál­tozásához az is hozzátartozik, mára már nem kell készpénznek venni azt sem, hogy szeptember elsején kezdődik a tanítás. A legtöbb oktatási intézményben minden diák számára megszólal az iskolacsengő, néhány község egyes iskoláiban viszont csak az elsősöket és az ötödikeseket köszön­tik, a többiek majd csak hétfőn lépik át elő­ször ebben a tanévben az iskola küszöbét. Mindegy, hogy péntek vagy hétfő, eb­ben a tanévben nem lesz hiány újdonsá­gokból, hiszen például az oktatási minisz­térium bejelentette, hogy az általános is­kola felső tagozatain 30 százalékkal csök­kentik a tananyag mennyiségét, így sze­retnék tehermentesíteni a diákokat. S ha már újdonságokat említettünk: a jelenlegi tartományi oktatási titkár új poszt­ra távozik, s már javában folynak a talál­gatások, hogy ki lesz az utóda. Már hat név forog közszájon. Reméljük, hamarosan ki­derül az utód személye. B­e­k Ótos András Kljajevic lemond? Állítólag visszavonását kérte a Dindic-pert vezető bíró Sajtóértesülések szerint Marko Kljajevic, a Zoran Dindic gyilkosainak ügyét tárgya­ló Bírósági Tanács elnöke le szeretne mondani erről a tisztségéről. Nem hivatalos for­rások szerint a személyzeti ügyekkel foglalkozó illetékes tanácshoz megérkezett az alá­írásával ellátott lemondása, amelynek eredetiségvizsgálata most van folyamatban. A lemondást csak ezt követően továbbítják majd a Szerbiai Képviselőháznak, amely a bírák kinevezésében illetékes. A Danas napilap internetes oldalán azt jelent meg, hogy már tárgyalnak Kljaje­­victyel, hogy vonja vissza lemondását. A lap szerint nem tudni, miért döntött így Kljajevic, de a feltételezések szerint a rá nehezedő rendkívüli közéleti és politikai nyo­más állhat a döntés hátterében. Vesna Dabic, a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság szóvivője elmagyarázta, hogy Kljaje­vic lemondását továbbítják a Szerbiai Képviselőházhoz, amely kinevezi és leváltja a bí­rákat. Sinisa Vazic, a Belgrádi Kerületi Bíróság elnöke tegnap közzétette, hogy sem­miféle, a Dindic­-perből való visszavonásra vonatkozó kérést nem kapott Kljajevic­től, de nem utasította el annak lehetőségét, hogy a bíró mégis átadott ilyet. Maja Kovacevic, a Kerületi Bíróság szóvivője elmondta, hogy bárki is lép Kljaje­vic helyére, joga lesz a per folytatására, tehát azt nem kell elölről kezdeni. (B92) TÉMÁINK: ■ Bajmok-Bácsalmás Ma reggel nyolc órakor két hónapos szünet után újra megnyílik a Bajmok-Bácsal­más úgynevezett kishatárfor­­galmi határátkelő. A nyári nyitva tartás szerint reggel nyolc és délután hat óra kö­zött lehet ezen az átkelőn Ma­gyarországra menni, kizáró­lag szerbiai és magyarországi állampolgároknak. (7. oldal) ■ Huszonnégy lakást a kaszárnyáért? A zentai képviselők nem fo­gadták el a hadsereg ajánla­tát, miszerint lakásokkal kel­lene a községnek megvennie a saját tulajdonát (9. oldal) ■ Szélmalomharc a horvát hatóságokkal A bebizonyított csalás ellené­re sem jutott elkobzott hor­vátországi lakásához mintegy hatszáz vajdasági polgár (5. oldal) ■ Elmarasztalják Szerbiát? Szeptemberben várható az országgal kapcsolatos első döntés a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon (4. oldal) MA KEZDŐDIK A VÍZILABDA-EB Kapitány a vízben Amikor a közelmúltban az úszó-Európa-bajnokság helyszínén, a Hajós Alfréd Uszoda lelátóján ültem, s előbb a magyar-horvát, majd a magyar-német pólós re­­vümérkőzést néztem, gondolatban már Belgrádban jártam. Kis idő múlva kiderült, nem csak én kalandoztam el a szintén B betűs, ám délebbre fekvő fővárosba, ha­nem a magyar kollégák is, akik rendületlenül jósnak véltek, mert folyton arról fag­gattak, hogy szerintem ki nyeri a vízilabda-Eb-t. Természetesen kapóra jött, hogy azt mondhattam, a mieink. Sajnos, nem mindenki vette a lapot, s nagy szomorúan konstatálták, hogy a szerbekre adom a voksom. Pedig fogalmam sincs, hogy ezúttal ki nyer! Nincs, mert a magyarok csak kiokosodtak az elmúlt és elvesztett nagyverse­nyek tapasztalata révén, s ebben az esetben a víznéző asszony sem tudja megmon­dani, ki dobja majd örömében a szövetségi kapitányát a vízbe. Ha rövidek akarunk lenni, nagyjából erről szól ezen Eb versenyrésze: szerbek vagy magyarok. A kontinensviadalnak azonban több aspektusa van. Az egyik az, hogy az újból függetlenné vált ország vajon miként mutatkozik be a nagyvilágnak. Mert semmi kétségem afelől, hogy Belgrádba érkezik egy csomó sportturista, akiket úgy kell vendégül látni, ahogy azt jó balkáni szokás szerint illik. S most nem pejoratív jelzőt akartam használni. Nyitottaknak kell lennünk, most, amikor az egész Nyugat félelmében bezárkózik, amikor már Buda és Pest között, a Margit-szigeten sem sé­tálgathat nyugodtan az ember. Az úszó-Eb-n lépten-nyomon paranoiás „őrző-vé­dőkbe” botlottunk. Remélhetőleg Belgrádban más lesz a helyzet, s a világ megbizo­nyosodik arról, hogy igenis az ókontinens nagy családjában a helyünk.­­ A „kékek” győzelmi kiáltása a tavalyi, szintén Belgrádban megrendezett Világligán Patricia Lutz

Next