Magyar Szó, 2007. január (64. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-31 / 25. szám
2007. január 31., szerda Egy dohányos, több áldozat A tizenévesek körében még mindig nagy népszerűségnek örvend a dohányzás Egy zárt helyiségben a cigarettafüst belégzésekor a nemdohányosok akaratuk ellenére mintegy 4000 kémiai anyagot visznek a szervezetükbe, amelyek között mérgek is szerepelntek: aceton (lakklemosó), naftalin (molyirtó), metanol (rakéta-üzemanyag), kadmium (az akkumulátorokhoz használják), szén-monoxid, ammónia, arzén (a hangyák irtására használják), bután és még sorolhatnánk. - A múlt évben felmérést végeztünk - Tevékenységeink soha nem ado-Szerbia területén, amely során a polgárok hányosok ellen szólnak, hanem arra jóegészségi állapotát vizsgáltuk, és ezt összehasonlítottuk a 2000-ben végzett felmérések eredményeivel. Megdöbbentő eredményeket kaptunk. A dohányzók számát sikerült 5 százalékkal csökkenteni, ám ma is még minden második férfi és minden harmadik nő dohányzik. A legutóbbi adatok szerint a férfiak körében 10 százalékkal, a nőknél csupán 3 százalékkal csökkent az aktív dohányosok száma. Amikor elkezdtük a kampányunkat, arra törekedtünk, hogy minden évben csak egy százalékkal csökkentsük a dohányosok számát, ehhez képest jelentősen nagyobb sikert értünk el - tudtuk meg Nada Kosic Bibiétől, az Egészségvédelmi Intézet szociálegészségügyi szolgálatának vezetőjétől. Fekszünk, hogy a polgárok soha ne nyúljanak a cigarettához, vagy minél hamarabb és minél könnyebben szokjanak le erről a káros szenvedélyről. Ebben az évben az Egészségügyi Minisztérium azoknak az egészségét célozta meg, akik kénytelenek belélegezni a dohányfüstöt. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy vannak olyanok is, akik nem képesek megvédeni magukat a füst káros hatásától, gondolok itt a gyerekekre, a kismamákra, a rokkantsággal élőkre, az idős emberekre, a krónikus betegségben szenvedőkre. Ezek az emberek különböző okok miatt nem tudják kivédeni a dohányfüst káros hatásait - hallottuk Zorica V. Drágáitól, az Egészségvédelm A dohányzás elleni nemzeti nap alkalmából a szabadkai Vöröskereszt és az Egészségvédelmi Intézet különböző rendezvényekkel hívja fel a figyelmet a dohányzás káros hatásaira. Az idei kampány a dohányfüst káros hatásaira épül a passzív dohányosok körében. Ma 12 órakor a Vöröskereszt termeiben A dohányzás hatásai, amelyekről tudtunk, és amelyekről nem! címmel tartanak előadást a fiataloknak. A beszélgetésbe a Vöröskereszt fiatalságát is bevonják., A Centar Áruház előcsarnokában délelőtt 11 és délután 1 órakor az Egészségvédelmi Intézet standot állít fel, ahol az érdeklődők információkat kaphatnak a dohányzás megelőzéséről, és e káros szenvedélyről való leszokásról. Késő délután, 6 órától 8-ig a korcsolyapályán Fiatalok fiataloknak elnevezéssel a Forum Syd, a Vöröskereszt és az egészségügy középiskola fiataljai tájékoztatják a korcsolyázó fiatalokat. Este 9 órakor pedig a Moreno kávéházban dohányfüstmentes buliba várják az érdeklődőket. Február 3-án szemináriumra kerül sor. A tizenéves korosztály körében mindössze 7 százalékban sikerült csökkenteni az aktív dohányosok számát, ám a felmérések azt mutatják, hogy rossz a hozzáállásuk a káros szenvedélyhez. Népszerűségnek örvend ugyanis ez a káros szenvedély.mi Intézet szakorvosától. Számos kutatás rámutatott arra, hogy több súlyos betegség okozója lehet a dohányfüst. Közvetlen kiváltó okként mintegy 30 betegségnél mutatták ki. Ugyanakkor pedig számos tünet jelentkezik a dohányosoknál: fáradékonyság, álmosság, csökkent figyelem, légzési zavarok, köhögés, fokozott szívdobogás és mások. Mint az kiderült, a lakosság gondolkodásmódjának változására lenne szükség. Ugyanis az észak-bácskai körzet területén végzett felmérés szerint a megkérdezettek 50 százaléka tudja, hogy a dohányzás tüdőrákot okozhat, 44 százaléka tudatában van annak, hogy érrendszeri problémák léphetnek fel, 30 százalékuk tisztában van vele, hogy vérnyomás-növekedést, szívrohamot okozhat, 17 százalékuk pedig a szélütéssel hozza kapcsolatba a dohányzást. A szakemberek ebből azt a következtetést vonták le, hogy a polgárok jelentős része csak akkor hajlandó változtatni szokásain, amikor már súlyos betegségben szenved. Csak kevesen tesznek valamit saját egészségükért. MIKLÓS Hajnalka Molnár Edvárd Két helyi képviselő A Demokrata Párt legesélyesebb jelöltjei Oliver Dulic és Petar Kuntic A Demokrata Párt az észak-bácskai körzetben több mint 50 százalékkal több szavazatot kapott, mint amire számítottak - tudtuk meg Sasa Vucinictől, a Demokrata Párt körzeti bizottságának elnökétől a tegnapi sajtótájékoztatón. A választás legmegdöbbentőbb jelensége a Szerb Radikális Párt megerősödése. Mint az az elmúlt években már hagyománnyá vált, Szabadkán általában mintegy 66 ezer ember vesz részt a szavazáson, akiknek a szavazatai három párt között oszlottak szét, megközelítőleg egyforma arányban: demokrata beállítottságú pártok, a Szerb Radikális Párt és a Szerb Szocialista Párt, valamint a kisebbségi pártok között. Az idei választáson 10 ezerrel több polgár adta le voksát. Az elvégzett elemzésekből kiderült, hogy Szabadtéri a kisebbséghez tartozó polgároknak is határozott politikai elképzeléseik vannak, s így erősítik a Demokrata Párt és más demokrata beállítottságú pártok táborát - emelte ki Sasa Vucinic a legutóbbi választás eredményei kapcsán. Újságírói kérdésre Sasa Vucinic elmondta, hogy bár a Demokrata Párt elnöksége nem döntött ,a parlamenti képviselők személyéről, jelenleg Szabadkáról Oliver Dulic és Petar Kunde a két legesélyesebb jelölt. Drágán Trklja, a Demokrata Párt helyi szervezetének elnöke rávilágított arra, hogy az elkövetkezőkben a polgároknak tett ígéretek mellett továbbra is folytatni szeretnék a már megkezdett törekvéseiket. Kampányunk során a polgárokkal folytatott beszélgetésekből kiderült, milyen gondokkal küszködnek. Februárban folytatjuk ezt a tevékenységünket, hogy továbbra is fenntartsuk a kapcsolatot a polgárokkal. Pártunk legfőbb célja Szabadka gazdasági fejlődésének fellendítése. Ezért a helyi koalíciós partnereinkkel együtt, a Vajdasági Magyar Szövetséggel, a Honot Demokrata Párttal, a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával és a G17 Plusszal arra törekszünk majd, hogy a helyhatósági választásig egyezségre jussunk a legfőbb lépésekről - hallottuk Drágán Tibitától. - Elkerülhetetlenek a nagybefektetések a városban, ugyanis ezek jelentős mértékben befolyásolják a polgárok életét. Gondolunk itt a kerülőút megépítésére vagy éppen a fedett medence felépítésére - mondta Drágán Trálya. Kitért arra is, hogy számos szociális programmal is készültek a gyerekeknek, a fiataloknak és a fogyatékkal élő személyeknek. _ , ■ mh álta fia Bajic képviselő lesz?! Először lehet bunyevác képviselő a parlamentben - A köztársasági parlamentben a bunyevác nemzeti közösséget fogom képviselni - mondta Mirko Bajic, a Vajdasági Népi Demokrata Párt elnöke, aki hozzátette, megállapodást írtak alá a Demokrata Párttal, mely szerint, amint letelik a tartományban a mandátuma, vagyis a tartományi választás után a köztársasági parlamentben képviselheti majd a bunyevác nemzeti közösséget. Bajic hangsúlyozta annakfontosságát, hogy Szerbiában először ül majd a bunyevácok képviselője a köztársasági parlamentben. A Demokrata Párt ezzel a megállapodással kötelezi magát, hogy egy mandátumot nekem biztosít. Addig, amíg nem telik le a tartományi megbízatásom, természetesen más tölti majd be a helyemet a köztársasági parlamentben. Mandátumom lejárta után pedig már én töltöm be azt az egy mandátumot - mondta Bajic. A sajtótájékoztatón részt vett Nikola Babic, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke is, aki elmondta, az, hogy a közösségnek lesz képviselője a köztársasági parlamentben, azt jelenti, hogy érvényhez tudják juttatni jogaikat. gm Magánosítják a Solidot Február 26-án verik dobra Újvidéken a szabadkai Solid cipőgyárat. A vállalat kikiáltási ára 55,7 millió dinár, míg, mint az a Privatizációs Ügynökség jelentéséből kiderül, összértékét mintegy 348,4 millió dinárra, vagyis 4,3 millió euróra becsülik. Az új tulajdonosnak legkevesebb 20,6 millió dinárt kell majd befektetnie. A vállalat összesen 367 embert foglalkoztat, bevétele 2005-ben 819 ezer euró volt, míg kiadásai ezt több mint 400 ezer euróval haladták meg. A Solid összesen 3800 négyzetméter nagyságú objektumokkal, mintegy 6400 négyzetméter állami tulajdonban lévő építkezési területtel és jelentős felszereléssel rendelkezik. (Beta) szabadka@magyar-szo.co.yu SZABADKA 7 Ma is: Szabadkai Rádió -Hétköznapok - Rádióklinika 10.10-12.00 Vendég: dr. Csemetics Ilona onkológus szakorvos, téma: a vastagbélrák Zöldhullám 14.45 Beszélgetés egy ludasi nádvágóval Alkotó 16.05 Vendég: Sebestyén Tibor nyugalmazott szabadkai színész, aki megkapta a Magyar Színházi Társaság Hűség-díját -Naprakész 18.15 Nemzetközi projektum a roma fiatalok integrálódásáról önnek szól!—Bv Szabadkai Rádió, 89,6 MHz RÖVIDEN ■ MAKKT Ma kilenc órától tartja rendkívüli ülését a községi képviselő-testület. Napirenden a közvállalatok 2007. évi működési zerei szerepelnek, t-sz.) ■ SZOMBATON Séta a természetben A Hegymászó Klub szombaton szervezi meg soron következő sétáját a természetben. Az érdeklődőket délelőtt tíz órára várják a palicsi nagy park bejáratánál, és a Palicsi-tó négyes szektorát járják majd körbe, amely mintegy 14 kilométer hosszú. További információkkal Marko Maijanusic szolgál a 064- 30-50-920-as telefonszámon. (mag) ■ NYUGDÍJASOKNAK Kirándulás Túrijára A nyugdíjasok községi szervezete egynapos kirándulást szervez a túrijai Kolbászfesztiválra február 27-én. Az autóbusz reggel nyolc órakor indul a szervezet székháza elől (Sava Sumanovic 2.). A kiránduláson való részvétel díja 350 dinár. További információkat az 525-092-es telefonszámon kaphatnak az érdekeltek munkanapokon 8 és 11 óra között. (mag) IBAJMOK Valentin-napi bál A bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központban február 10-én (szombaton) este 19 órai kezdettel Valentin-napi bált szerveznek. Az érdekeltek a jó muzsika mellett meg is vacsorázhatnak. A menü 100 dinárba kerül. A zenét a Dózsa műkedvelő zenekara szolgáltatja. A belépés díjtalan. További információkat a 762-482-es telefonszámon kaphatnak. (MA) ■ FILM ZVEZDA: Arthur és a villangók (Arthur and the Minimous), amerikai animációs film (17,19,21) KORZÓ: A tégla (The Departed), amerikai dráma (18, 20, 22) ■ NÉPSZÍNHÁZ SOLTIS STÚDIÓ: Pálfi-Szőke-Mezei-Brestyánszki: Záróra (19,30) KAMARATEREM: T. Williams: Staklena menazerija, a zombori Népszínház előadása (19.30) ■ GYERMEKSZÍNHÁZ SZOMBAT: Rákonca hercegkisasszony, magyar nyelvű előadás (11). VASÁRNAP: Snezana i sedani patuljaka, szerb nyelvű előadás (11) ■ ORVOS A Mentőállomáson (Petőfi Sándor u. 24.) állandó ügyeletet tart általános orvos, mentős szakorvos, ezenkívül éjszaka gyermekgyógyász is. Tel.: 94 vagy 551-373; * Gyermekgyógyászati rendelő, Dura Dakovic utca 14., tel.: 553-559; * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 552499; * Városi kórház, tel.: 555-222; * Mentők: 551-373. ■ FONTOSABB TELEFONSZÁMOK * Szabadkai Magyar Főkonzulátus: 554- 811; * Szabadkai Hornt Főkonzulátus: 557-793; * S.O.S. feldsegély-szolgálat 553- 000; * Subotica-trans: 555-566; * Vasútállomás: 555-606; * Hotel Patria: 554-500; * Elektrovojvodina (diszpécserek): 44-336; * Távfűtő Művek (hibabejelentés): 548- 383; * Vízművek (hibabejelentés): 557- 711; * Halo taxi (a Városháza mellett): 9766; * SU-taxi (a vasútállomásnál): 9784; * Eko taxi: 970; * Expres taxi: 9787; * Corner taxi: 9785; * Zuti taxi: 9789* Kéményseprők: 553-072; * Dragstore (7-től 22 óráig): 558-326; * Funero: 554433 és Corpus: 523-200 (temetkezési vállalatok).