Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-15 / 38. szám

2007. február 15., csütörtök Ki mit tesz a bunyevácokért? Bajic: Bűnvádi feljelentést kezdeményeztem Pintér Molnár Edit ellen­ ­ Amíg a Széchenyi István Általános Iskola igazgatója a Vajdasági Magyar Szö­vetség kedvének eleget tett, addig nem voltak gondok az iskola vezetésével. Most, hogy Kocsis nemet mondott arra, hogy a politika beleszólhasson az iskola vezetésébe, megkezdődött a hajtóvadá­szat ellenük - mondta Mirko Bajic, a Vajdasági Népi Demokrata Párt elnö­ke tegnapi sajtótájékoztatóján. Bajic kérte az ügyésztől, hogy indít­ványozzon bűnvádi feljelentést Pintér Molnár Edit, a község oktatási tanácso­sa ellen, mert eltitkolta a molesztálási esetet a község oktatási tanácsa és a kép­viselő-testület tanácsnokai előtt.­­ Valaki fedezte ezt az esetet, hiszen a gyanúsított a községben dolgozott éve­ken keresztül. Amikor Ispánovics István volt a polgármester, akkor ez az ember volt a tanácsadója. Kérdezem én, milyen emberek dolgozhatnak még a község­ben? Kérni fogom, hogy Ljubica Kiselicki, az oktatási tanács elnöke ellen is indítványozzanak bűnvádi feljelentést, amennyiben ő is tudott az esetről, és pe­dagógus létére azon a bizonyos ülésen, ahol erről szó esett, tartózkodott a véle­ménynyilvánítástól. Bajic elmondta, a december végi kéit azért szakadt meg ezen nagyon fontos, pedofíliagyanús eset tárgyalása előtt, mert a Demokrata Párt az iskolaszék le­váltása ellen szavazott volna, így szétesett volna a kívülről tökéletesnek tűnő VMSZ-DP koalíció. A választás előtt pe­dig ez nem tett volna jót senkinek sem. - A DP helyi vezetői nem tudják el­viselni, hogy a listájukon indultam. Az, hogy ők egymás között nem beszélik meg a dolgokat, az az ő problémájuk. Én a DP országos vezetőivel tárgyaltam, velük egyeztem meg. Az, hogy ez a he­lyi politikusocskáknak nem tetszik, az az ő bajuk. A szabadkai szavazatokból 15 ezret nekem köszönhet a DP, ez tény - mondta Bajic. Mint elmondta, február 23-án, ami­kor a Bunyevác Nemzeti Tanács meg­alakulását ünnepli a bunyevác nemzeti közösség, kiderül, hogy a DP mennyi­re támogatja a bunyevácokat, és meny­nyit tesz értük. - Majd Vucinic most megmutatja, hogy engedélyezi-e, hogy ezen a napon kitűzzük a bunyevácok zászlaját a Város­házára vagy sem. Kiderül, hogy ki meny­nyit tesz a bunyevácokért - tette hozzá Bajic. c­om Új hely, új stratégia Felújított épületbe költözik át a pszichiátria­ ­ Négy év fáradságos munka után elkészült az első épület, amit az idén működésbe szerettünk vol­na hozni. A kórház területén a leg­sürgősebb munkálatok lassan a vé­géhez érnek. A pszichiátriai osztá­lyon ez idáig tragikus körülmények között dolgoztak az egészségügyi dolgozók, és gyógyultak a betegek. Nagy szüksége volt a pszichiátriai osztálynak egy új épületre - hallot­tuk dr. Nebojsa Rákiótól, az Egész­ségügyi Központ igazgatójától az új épület megnyitása alkalmával szer­vezett sajtótájékoztatón. Nevena Karanovic, az Egészség­­ügyi Minisztérium államtitkára alkal­mi beszédében elmondta, hogy az egészségügyben történő változások egyik fontos lépése a kórházak épü­leteinek és körülményeinek felújítá­sa volt. Az államtitkár elmondta, hogy az Európai Beruházási Bankból fel­vett kölcsönből Szerbia területén 20 egészségügyi központot újítanak fel, ezek közül három Vajdaságban van: Zomborban, Mitrovicán és Szabadkán. Az egész projektum 50 millió euró értékű. -A szabadkai Egészségügyi Központ fel­újítására 3,5 millió eurót irányoztunk elő. A tervezett újítások között a kórház rákap­csolódott a gázhálózatra, a biztonsági ál­lomás áramvezetékeit kiépítették, a pszichi­átriai osztályt pedig ma nyitottuk meg. Ezek a munkálatok idáig 610 ezer euróba kerül­tek - hallottuk Nevena Karanictól. Megtud­tuk továbbá, hogy a Nemzeti Beruházási Terv szerint 1,8 millió eurót egy diagnosz­tikai központ létrehozására, valamint a gi­­nekológiai központ felújítására szántak, illetve 900 ezer euró értékben felújították a szükséges eszközöket is. Dr. Ljubisa Pericictől, a projektum ve­zetőjétől megtudtuk, hogy a munkálatok befejezését a kórház területén ez év júli­us elsejére tervezték. Dr. Nada Vaskovic Maravictól, a pszi­chiátria osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy ez idáig 70 személyt tudtak a pszi­chiátrián ápolni. Ám az új egészségügyi stratégia szerint a közösségi gyógyításra törekednek, vagyis arra, hogy a betegek a saját környezetükben gyógyuljanak, így az új épületben kevesebb ágy­ található a szo­bákban, és csupán 40 személy tartózkod­hat az osztályon. ^ ^ Novák Mihály Törvényellenes tornaórák • Szombaton csak emeltszintű oktatás, szabad aktivitás tartható A Széchenyi István Általános Iskolá­ban a magyar nyelven tanuló diákok azért járnak be szombatonként a harmadik tor­naórára, mert hét közben nincs idő, és hely az egyébként kötelező tantárgynak számító óra megtartására. Kocsis Mihály: Az iskolai hét öt napból áll, tehát ezeken a napokon kell megtartani az összes órát az iskola igazgatója minapi sajtótájékoz­tatóján arra a kérdésre, hogy ez törvényes­­e, azt mondta: igen, törvényes. Azt pedig, hogy a gyerekek szombaton járnak be, az­zal magyarázta, hogy a kötelező szerb nyelv miatt a magyarul tanulóknak több órájuk van, és a tornaórát­ nem tarthatják meg a gyerekeknek hetedik órán, mert akkor az utazók nem tudnának a diák­busszal hazamenni. A Széchenyi iskolában, mint azt az igazgató elmondta, mintegy 220 utazódi­ák van. Ezek a gyerekek azzal az egy diák­busszal járnak, amelyik ingyenes, biztosít­ják számukra a buszjegyet, de azt használ­hatják a Kelebia-Szabadka között közle­kedő peremvárosi, és az 1/A vonalon közlekedő autóbuszon is. Tehát, mint azt az utazó gyerekek elmondták, az iskolá­ba menet még nincs gond, hiszen van, aki a kelebiai busszal, van, aki az 1/A-val megy­, hazafelé azonban tömeg szokott lenni a diákbuszon. De aki arra nem fér fel, hazamehet az 1/A-val is, amelyik a délelőtti váltás befejezésekor 13 órakor, 13 óra 25 perckor, 13.45-kor, és 14 óra­kor is indul. Este pedig 18,19,15,20 és 21 órakor lehet az 1/A-val Kelebia felé haza­jutni. Mivel az 1/A azonban nem szállít­ja az utasokat egészen a kelebiai határig, a Kelebia felé közlekedő busszal, amely 12.30­, 13.30,14.10,14.40, illetve 18.35 és 20.10 perckor indul Szabadka központ­jából, is haza tudnak jutni a diákok. Ez alapján tehát nem lehet kifogás az, hogy azért nem tartható meg a tor­naóra, mert a diákoknak nincs mivel ha­zautazniuk.­­ Az iskolai hét öt napból áll, tehát ezeken a napokon kell megtartani az ösz­­szes órát, legyen az választott vagy sem, szombaton kizárólag a szabad aktivitás tartható meg - tudtuk meg Pintér Mol­nár Edittől a község oktatási tanácsosától. Az általános iskolák felső osztályos ta­nulóinak átlagban napi hat órájuk van, de azt a törvény nem szabályozza, hogy legfeljebb mennyi lehet nekik. Azt viszont már szabályozza, hogy­ a tanterv szerint kötelezőnek minősülő órákat az iskolai hét öt napján, vagyis hétfő és péntek kö­zött kötelesek az órarendbe iktatni.­­ Még szabad aktivitást is nagyon rit­kán tesznek szombatra, igyekeznek a munkahét kereteiben megtartani azokat. A törvény szerint az iskolák kötelesek be­iktatni a 2+1 tornaórát hétfő és péntek között. Csak emeltszintű oktatás tartható szombaton, tehát a harmadik tornaórát törvényellenes hétvégén tartani - magya­rázta Pintér Molnár Edit. ■ tm Pintér Molnár Edit Archív Megérkezett a németországi támogatás A müncheni Bajor Vöröskereszt 1340 kü­lönböző tárgyat ado­mányozott Szabadka község oktatási intéz­ményeinek és a Vörös­­kereszt helyi szerveze­­t­­ének. A Nasa Radost Iskoláskor Előtti Intéz­­­­ményjátékokat, a Maj­­ji­sai úti, a Miroslav An­­­*­tic, a ludasi és a hajdú­járási iskola tanfelszerelést, iskolapadokat, konyhabútort, konyhai eszközöket, számí­tógépeket kapott, a Politechnikai Középiskola pedig egy fényképelőhívó labort. Ahogy azt Peter Klaper, a Bajor Vöröskereszt elnöke és az akció szervezője elmondta, a cél az, hogy mindenki egyaránt használhassa ezeket az eszközöket nemzeti, vallási ho­vatartozástól függetlenül. Kucsera Géza polgármester megköszönte a támogatást, és köszönetet mondott azon munkatársainak is, akik ápolják a német várossal való kapcsolatot. Pintér Molnár Edit községi oktatási és nevelési tanácsos hangsúlyozta: akik jót akarnak a gyerekeknek, azok jót akarnak a városnak. A Bajor Vöröskereszt­tel való kapcsolat egy müncheni kirándulást is eredményezett. Július végén néhány diák két hetet tölthet a németországi városban.­­ ( Mm&ó szabadka@magyar-szo.co.yu SZABADKA 7 Ma is: Szabadkai Rádió___ Kívánságvonal 8.08 - 10.00 A 062-62-65-99-es telefonszámon 4 Hétköznapok - Ezüstkor 10.10 - 12.00 Vendég Máté György nótaénekes Most Ön jön! 14.10 Ünnepli-e az új állami ünnepeket? Önnek szól! Szabadkai Rádió. 89.6 MHz I NYUGDÍJASOKNAK Élelmiszer részletre A Nyugdíjasok Községi Szervezete ér­tesíti a nyugdíjasokat, hogy részletlefi­zetésre élelmiszert vásárolhatnak. A rem­delést 2007. február 28-áig adhatják le a nyugdíjas szervezet közfrontjában vagy a helyi közösségek épületeiben. A követ­kező élelmiszerek íratását végzik: cukor, olaj, finomliszt, hústermékek a húsvéti ünnepekre, sajt, mélyhűtött tészták és ka­lácsok. Minden élelmiszert három hó­nap alatt kell kifizetni, kivéve a sajtot, me­lyet három nyugdíjkifizetésből törleszt­hetnek. .Az első részletet a szerződés alá­írásakor kell kifizetni. A nyugdíjas szö­vetség központja a Sava Sumanovic utca 2-es szám alatt található. Bővebb infor­mációt 8 órától 11-ig kaphatnak a 024/ 525-092-es telefonszámon. (CsVK) ■ FILM ZVEZDA: Lonely Hearts (Lonely Hearts), amerikai krimi (17,19,21) KORZÓ: Véres gyémánt (Blood Di­amond), amerikai akciófilm (17, 19,30,22) ■ SZÍNHÁZ NÉPSZÍNHÁZ KAMARATEREM: Agatha Christie: Misolovka, a szerb társulat előadása (19,30) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÍNHÁZ William Shakespeare: Makrancos Ka­ta - a bestia megszelídítése (19.30) ■ GYERMEKSZÍNHÁZ SZOMBAT: A szegény csizmadia és a szélkirály, magyar nyelvű előadás (11) VASÁRNAP: Princere i­zmaj, szerb nyelvű előadás (11) ■ ORVOS A Mentőállomáson (Petőfi Sándor u. 24.) állandó ügyeletet tart általános orvos, mentős szakorvos, ezenkívül éjszaka gyer­mekgyógyász is. Tel.: 94 vagy 551-373; * Gyermekgyógyászati rendelő, Dura Da­­kovic utca 14., tel.: 553-559; * Gyógyszer­­tár: a Városháza épületében, tel.: 552- 499; * Városi kórház, tel.: 555-222; * Men­tők: 551-373; ■ FONTOSABB TELEFONSZÁMOK * Szabadkai Magyar Főkonzulátus: 554- 811; * Szabadkai Horvát Főkonzulátus: 557-793; * S.O.S. lelkisegély-szolgálat: 553-000; * Subotica-trans: 555-566; * Vas­útállomás: 555-606; * Hotel Patria: 554- 500; * Elektrovojvodina (diszpécserek): 44-336; * Távfűtő Művek (hibabejelen­tés): 548-383; * Vízművek (hibabejelen­tés): 557-711; * Halo taxi (a Városháza mellett): 9766; * SU-taxi (a vasútállomás­nál): 9784; * Eko taxi: 970; * Expres taxi: 9787; * Corner taxi: 9785; * Zuti taxi: 9789* Kéményseprők: 553-072; * Drags­­tore (7-től 22 óráig): 558-326; * Fune­­ro: 554433 és Corpus: 523-200 (temet­kezési vállalatok). RÖVIDEN ! HOLNAP Szabad Líceum A Szabad Líceumnak a Zürichi Ma­­­gyar Történelmi Egyesület két tudó­sa lesz a vendége holnap este 7 órakor a Városi Könyvtárban. Dr. Költő Lász­ló a Kárpát-medence régészeti kutatá­sairól tart előadást, dr. Záhonyi And­rás úszom Mezopotámia kapcsán nyújt csillagászati és mitológiai áttekintést. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! Ifjúsági bál A szabadkai Vöröskereszt három év szünet után ismét megszervezi a Vörös­­kereszt ifjúságának bálját. A jótékony­­sági eseményre pénteken kerül sor a Népkörben. A belépőjegy 700 dinárba kerül, amihez svédasztalos vacsora és ital is jár. Az összegyűlt pénzből a szer­vezők ajándékcsomagokat készítenek a február 16-án született gyermekek számára. A bálban a talpat,tudót Sasa Babic és zenekara szolgáltatja. (j-n)

Next