Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-03 / 28. szám
// C XII SZABADIDŐ szabadido@magyarszo.co.yuMtmSió 2007. február 3., 4., szombat-vasárnap NKOVICS GÉZA Példakép A minap emlékezetem időgépe visszavitt boldog gyermekkoromban, amikor is önfeledten majomkodtam, s vígan utánoztam az őserdei tárgyas kalandfilmek népszerű szőrös szereplőit. Főleg Tarzan hű csimpánz kísérőjét. A múlt felidézését az váltotta ki, hogy egy újvidéki állatkereskedés kirakatában majom vigyorgott rám ketrecéből. Mindjárt eszembe ötlött az is, hogy annak idején olvasmányaim is fokozták érdeklődésem a majmok iránt. Aiszóposz meséi felhívták a figyelmem arra, hogy a majmok ügyesen utánozzák az embereket, de emellett gondos szülők is. Rudyard Kipling A dzsungel könyve című remekművében, miután leírta gyermekhősének, Mauglinak kalandjait, tetszetős verset kanyarított A majomtörzs vándoréneke címmel, amelyet élvezettel olvastam, íme belőle egy kis ízelítő Weöres Sándor átköltésében: „Ágon sorban gubbaszkodunk, gondolkodunk, sokat tudunk, nagy hőstetteket álmodunk, perc, és mindennel készek vagyunk.” Jaroslav Hasek, a Svejk világhírű megalkotója előszeretettel foglalkozott az állatokkal, így a majmokkal is. Beszámolt arról, hogy egy amerikai állatkertben kísérletet végeztek azzal a céllal, hogy megállapítsák, miként hat a zene az ottani lakókra. Miután lemezjátszójukat ketrectől ketrecig cipelték, végül kiderítették, hogy a muzsika leginkább az orangutánokra hatott, melyek azt figyelmesen hallgatták, s a maguk módján még énekeltek is hozzá. Megnyerte tetszéset Hanumán, az óindiai Rámajána szanszkrit nyelvű eposz majomvezére is, melyet rendszeresen vörös fejjel, hosszú farkára kötött bojttal ábrázoltak, amint éppen egy hatalmas hegyet tart a kezében. A szemet, szájat, fület befogó három majom pedig arra emlékeztetett, hogy a japán művészetben nagy szerepet játszó fürge, virgonc, huncut állat humorosan ugyan, de azért félig komolyan azt sugallja: néha jó, ha az ember semmit sem hall, lát vagy mond. Ősi pereputtyunkat még inkább megkedveltem, amikor kezembe került,a Végyünk példát a majmokról című, érdekes, tanulságos könyv, melynek szerzője ékesen bizonyítja, hogy a rokonszenves és rokon főemlősök igen tanulékonyak,értelmesek. Főleg a csimpánzok, az orangutánok és a gorillák. Amikor a velük foglalkozó tudósok a szoba mennyezetére banánfüzért függesztettek, a kísérleti alanyaik a szerteszét heverő ládákat egymásra rakták, és azokra felmászva leakasztották az áhított csemegét. Ezenkívül elsajátítják az evőeszközök használatát, kerékpároznak, eveznek, korcsolyáznak, labdáznak, mozdulatlan betegeket szolgálnak ki, zenélnek, festenek. Társalogni is tudnak, éspedig a süketnéma gesztusbeszéd segítségével. Egy’ Koko névre hallgató gorilla mintegy 700 ilyen jelet sajátított el. Enni kér, felismeri a színeket, bevallja, ha rosszkedvű, sétára hívja nevelőjét, bejelenti, hogy aludni akar... Mindemellett az emberszabású majmok gondosan nevelik porontyaikat, testvérien megosztoznak az ételen, barátságosak, nem bántják egymást, nem hatolnak mások területére, nem követnek el terrorcselekményeket, nem háborúznak. Egyszóval figyelmesek, türelmesek, becsületesek, békeszeretők. Nekünk kellene őket utánoznunk. Legyenek tehát a példaképünk! Szabad egy táncra? „Engedje meg kérnem, hogy a tipegő lengyelkét - mint illik, vígan - együtt tipeghessük el.” Bár ma már mosolygunk ezen a szövegen, egykor a bálok elengedhetetlen kellékei voltak a táncrendek és az azokba írt, ehhez hasonló szövegek. A táncrendek nem csak kifinomult kézműves érzékről, fantáziáról, de jó humorérzékről is tanúskodnak. Bálnak először IV. Károly és bajor Gizella 1385-ben, Amiensben tartott nászünnepélyét nevezték. Az első magyarországi bálról - ami inkább farsangi mulatság lehetett - Temesvári Pelbárt tesz említést prédikációs gyűjteményében: „Történt... az Úr 1480-ik esztendejében, hogy eg)' nemes úrnak valamely birtokán fekvő faluban, a Kapos mellett, egy asszony több menyecskével együtt férfiruhában és másfajta ruházatban maskarás játékot űzött...... és eg)’ falujukbéli házában a többiekkel együtt táncoltatnak.” Úgy tűnik, hogy a kissé kapatos éjszakai mulatozók nem csak a mai városvezetésnek okoznak fejtörést; megfékezésükre 1575-ben Debrecen város vezetősége a következő rendeletet hozta: ,A farsangból este tíz órakor minden teremtett lélek hazatakarodjék... aki este tíz után zajosan múlat és becstelen beszédet konstruál, az tizenöt napi áristomba tétetik vagy pedig, ha vagyon tehetsége, úgy fizessen a város kasszájába tíz forintokat.” Az „igazi” bálok, és azok szigorú protokollja XIV. Lajos udvarában alakult ki, és innen terjedt szét szerte Európában. Szintén Franciaországhoz kötődik az első polgárság számára is megrendezett bál. 1751-ben, Párizsban, az Operaházban rendezett táncmulatság volt az első előkelő rendezvény, ahova a nemesség mellett módos polgárság is bebocsátást nyert - olvashatjuk a Tánczrendek című könyvben, amely 2006-ban a Tandem Grafikai Stúdió gondozásában jelent meg. A 18. század közepén, Magyarországon is egyre szaporodtak a bálok. Pest legnevesebb bálterme a mai Váci utcai Hétválasztó Fejedelem Vendégfogadó volt, Budán pedig a Vízivárosban lévő Fehér Kereszt Fogadó. A táncos rendezvények olyan nagy népszerűségnek örvendtek, hogy a 18. század végén, Pesten és Budán már több nyolcszáz bálterem volt, ebbe természetesen beletartoztak a fővárosi paloták szalonjainak báltermei is. A farsanghoz, karácsonyhoz, névnapokhoz kötődő bálok mellett a különböző céhek, egyesületek és klubok is számos táncos mulatságot rendeztek tagjaik számára. A jogászok, medikusok újságírók bálja mellet külön báljuk volt többek között a henteseknek, szabóknak, asztalosoknak, tűzoltóknak és szűcsöknek is. Nem csak foglalkozás szerint, hanem különböző korcsoportoknak is rendeztek bálokat: így volt gyerekbál, serdülők bálja, agglegények, menyecskék vagy házasok bálja is. A számos iuházati kiegészítő mellett egyre inkább a bálok elengedhetetlen része lett a táncrend. Ezeket a hölgyek többnyire érkezéskor kapták meg, vagy már a bál előtt kiküldték nekik. A kis könyvecskéket zsinórral erősítették a hölgyek ruhájához vagy legyezőjéhez. A táncrendhez tartozott egy kis ceruza, amellyel az egyes táncok mellé felírhatták annak a nevét, akivel az adott táncot táncolni akarták (vagy akivel táncolniuk kellett). A táncrendek nem holmi papír fecnik voltak, hanem igen változatos és díszes kivitelben készültek. Díszítésük, stílusuk illeszkedett az egyesület vagy az adott céh tevékenységéhez, vagy a bál alkalmához. A 19. század végén elszaporodott táncrendek díszítőiparosok, könyvkötők és ötvösök keze munkáját, fantáziáját és nem utolsósorban humorérzékét dicsérik. Ezekből nyújt ízelítőt az a budapesti kiállítás, amely szerdán nyílt az Iparművészeti Múzeumban. A kiállításon látható darabok annak a mintegy száz darabból álló, jórészt 19. századból származó magángyűjteménynek a részei, amelyet Marton Árpád és felesége ajándékozott a múzeumnak. A kiállítás egyik legfeltűnőbb és legszellemesebb darabja az 1927-ből származó „Technikus Égiforgalmi Rt. Menetrendje”, amelyhez stílszerűen egy kis fából készült repülő kapcsolódik. Nem kevesebb humorérzékről tanúskodik az 1905-ben készült „Amateur Club tréfás japán jelmezbál” táncrendje, bár készítői szemmel láthatólag teljesen mellőzték a praktikusságot. A táncrend díszítő eleme ugyanis nem más, mint egy fél tenyér nagyságú kamera, amelyet nem lehetett túl kellemes egy egész estén át a ruhára kötözve viselni. Nem marad el e mögött a Tungsram 1935-ben rendezett báljára készült táncrend sem, amelyet egy kis villanykörtével díszítettek, vágy' a borospince domborművel ellátott „Vendéglősök és pinczérek báljának” táncrendje. A súlyzóval és futó alakok domborművével ellátott táncrend szintén önmagért beszél, ugyanis az atlétikai klubok báljára készült, a menyecskebált pedig a táncrendre hímzett női papucs jelzi. (National Geographic) „Uram, el tudja képzelni a vodkát szőlőből? Miért nem mindjárt sört főznek belőle?” Így fakadt ki Lettország elsőszámú vodkakereskedője. A kis balti állam vodkaügyben szinte az egész világgal szembekerült. A Lett Balzsam (Latvijas Balzams) elnevezésű vodkagyártó nemcsak a Baltikumban híres. Annak idején, még II. Miklós cár asztalára is szállítottak innen vodkát. Melyet csakis gabonafélékből, esetleg krumpliból, vagy cukorrépából lehet előállítani, szőlőből semmiképpen sem. Állítják ők. A háborúban persze fontos, hogy szövetségesek is legyenek. Lettország maga mellett tudhatja Lengyelország, Finnország és Svédország támogatását. És kik az ellenfelek? Nagy-Britannia, Franciaország és Hollandia. A világ legnagyobb vodkaforgalmazója Londonban kijelentette: „James Bond a filmekben csak annyit mond: vodkát kérek, Martinivel. Felrázva, de nem keverve. De azt sohasem teszi hozzá, hogy miből is legyen az a bizonyos legendás vodka.” Az európai vodkaszövetség, amely a nagy gyártókat egyesíti, élesen kikelt a lett elképzelések ellen, amelyeket a skandinávok és a lengyelek is támogatnak. Nevetséges dolog arról beszélni, hogy vodka csakis gabonafélékből, vagy krumpliból készülhet. Hiszen az emberek többsége nem is tisztán issza a nedűt, hanem valamivel kombinálva. Hogyha például narancslébe öntik bele a vodkát, akkor nem mindegy, hogy az miből van? Tette fel a költői kérdést a szóvivő. Akinél véletlenül éppen van kéznél egy felmérés, és ennek eredménye szerint, a brit fogyasztók többségének halvány fogalma sincsen arról, hogy miből is készül a vodka, és az ízére sem nagyon emlékeznek. Mindössze 5% jelölt meg valamilyen jellegzetes ízt. A brit vodkaivók 1%-a szerint a hígító oldat ízét idézi a vodka. A nem éppen hízelgő összehasonlítástól frászt kapnak a tradíciók őrzői. Persze tulajdonképpen pénzről van szó, méghozzá nagy pénzről. A világon a múlt évben 12 milliárd dollárt költöttek vodkára. És a fogyasztás gyorsan növekszik, különösen az Egyesült Államokban, ahol éppen azért kedvelik a vodkát, mert nincsen jellegzetes szaga. Viszont mindenből állítanak elő vodkát, például juharfaszirupból is. Elkerülhető-e a világháború a vodkafronton? A hagyományos vodkagyártók arra hivatkoznak: évezredes tradíciókról van szó. Lengyelországban állítólag már a VIII. században állítottak elő vodkát. Olasz szerzetesek hozták a receptet Itáliából. Ők persze elsősorban a keresztény hitet terjesztették, de menet közben észrevették: a hittérítés vodka mellett sikeresebb, mint anélkül. Olaszországba állítólag arab kereskedők hozták be a vodka receptjét. Náluk az iszlám hit tiltotta a vodkafőzést, ám a hitetlenek között szép pénzt lehetett kovácsolni a vodkából. Amikor a muzulmán hittérítők megjelentek a kijevi fejedelem udvarában, az érdeklődött tőlük, mit tudnak a vodkáról. Ismerjük nagyúr, de nem fogyasztjuk, mert tiltja a vallásunk. A mi népünk olyan vallást nem fogad el, amely nem engedi meg a vodkafogyasztást - fogalmazta meg a bölcs fejedelem, majd útjára engedte a hittérítőket. (Lengyel Miklós - MR) RECEPTEK PIEMONTI SPAGETTI Hozzávalók: 40 dkg spagetti, 1 kis üveg kész paradicsommártás, 1 fej hagyma, 1 dl tejszín, 5 dl vodka, 5 dkg pamezán sajt, só, bors, olaj A tésztát a szokásos módon, bő, forrásban lévő, sós vízben megfőzzük. Hideg vízzel leöblítik és lecsöpögtetjük. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a kész paradicsommártást, sóval, borssal ízesítjük. 5 percig főzzük, majd felöntjük a tejszínnel. Belekeverjük a reszelt sajt felét és összefőzzük. Végül belekeverjük a vodkát. A spagettit kitálaljuk, leöntjük a mártással és meghintjük a maradék reszelt sajttal. Hozzávalók: 4 filézett csirkemell, 2 piros húsú paprika, 1 citrom, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl olívaolaj, 2 evőkanál vodka, 1 csepp Tabasco szósz, fél csipetnyi cayenne-bors Előkészítés: A csirkemellet kiütögetjük. A paprikát megmossuk. A citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A fokhagymát felaprítjuk. Elkészítés: Tálban összekeverjük a citrom héját és levét, a fokhagymát, az olívaolajat, a vodkát, a Tabasco-szószt, fél csipetnyi cayenne-borsot és 1 csipetnyi sót. A csirkemellet megforgatjuk benne, és hideg helyen kb. 1 óráig állni hagyjuk (közben megforgatjuk benne). A sütőt 300 fokra előmelegítjük, vagy grillprogramra kapcsoljuk. A paprikát serpenyőben állandóan forgatva megsütjük (vigyázzunk, hogy ne égjen meg) , hűlni hagyjuk, majd lehúzzuk a bőrét. Ezután felvágjuk, kimagozzuk, és hosszában csíkokra szeljük. A hússzeleteket sütőtálban rácsra tesszük, és a sütő közepén addig sütjük, amíg meg nem puhul, és színt nem kap (kb. 8 perc oldalanként). A tetejére rakjuk a paprikacsíkokat, és még 1-2 percig grillezzük. A húst főtt rizzsel, a paprikacsíkokkal és salátával tálaljuk. Hozzávalók: 20-25 dkg szalonna (kolozsvári vagy bacon), 50 dkg paradicsom, 1 dl vodka, 3 dl tejszín, 50 dkg tészta (penne vagy nagy kagyló alakú, a lényeg, hogy üreges legyen, só, bors Elkészítés: A húsos szalonnát apró kockára vágva kisütjük, beletesszük a hámozott, friss paradicsomot vagy darabolt konzervparadicsomot (de paradicsompürével vagy ivólével is lehet csinálni), sózzuk, borsozzuk, beleöntjük a vodkát, és 20 percet főzzük. Közben kifőzzük a tésztát, majd összekeverjük a paradicsomos szósszal. Ráöntjük a tejszínt, és a tűzön még pár percet kevergetjük fakanállal. SÜLT CSIBEFALAT VODKÁS-TEJSZÍNES TÉSZTA