Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-03 / 28. szám

// C XII SZABADIDŐ szabadido@magy­ar­szo.co.yuMtmSió 2007. február 3., 4., szombat-vasárnap NKOVICS GÉZA Példakép A minap emlékezetem időgépe visszavitt boldog gyer­mekkoromban, amikor is önfeledten majomkodtam, s vígan utánoztam az őserdei tárgyas kalandfilmek népszerű szőrös szereplőit. Főleg Tarzan hű csimpánz kísérőjét. A múlt feli­dézését az váltotta ki, hogy egy újvidéki állatkereskedés kira­katában majom vigyorgott rám ketrecéből. Mindjárt eszem­be ötlött az is, hogy annak idején olvasmányaim is fokozták érdeklődésem a majmok iránt. Aiszóposz meséi felhívták a fi­gyelmem arra, hogy a majmok ügyesen utánozzák az embe­reket, de emellett gondos szülők is. Rudyard Kipling A dzsungel könyve című remekművében, miután leírta gyer­mekhősének, Mauglinak kalandjait, tetszetős verset kanyarí­­tott A majomtörzs vándoréneke címmel, amelyet élvezettel olvastam, íme belőle egy kis ízelítő Weöres Sándor átköltésé­­ben: „Ágon sorban gubbaszkodunk, gondolkodunk, sokat tudunk, nagy hőstetteket álmodunk, perc, és mindennel ké­szek vagyunk.” Jaroslav Hasek, a Svejk világhírű megalkotója előszeretettel foglalkozott az állatokkal, így a majmokkal is. Beszámolt arról, hogy egy amerikai állatkertben kísérletet végeztek azzal a céllal, hogy megállapítsák, miként hat a ze­ne az ottani lakókra. Miután lemezjátszójukat ketrectől ket­recig cipelték, végül kiderítették, hogy a muzsika leginkább az orangutánokra hatott, melyek azt figyelmesen hallgatták, s a maguk módján még énekeltek is hozzá. Megnyerte tetszé­set Hanumán, az óindiai Rámajána szanszkrit nyelvű eposz majomvezére is, melyet rendszeresen vörös fejjel, hosszú far­kára kötött bojttal ábrázoltak, amint éppen egy hatalmas he­gyet tart a kezében. A szemet, szájat, fület befogó három ma­jom pedig arra emlékeztetett, hogy a japán művészetben nagy szerepet játszó fürge, virgonc, huncut állat humorosan ugyan, de azért félig komolyan azt sugallja: néha jó, ha az ember semmit sem hall, lát vagy­ mond. Ősi pereputtyunkat még inkább megkedveltem, amikor kezembe került,a Végyünk példát a majmokról című, érde­kes, tanulságos könyv, melynek szerzője ékesen bizonyítja, hogy a rokonszenves és rokon főemlősök igen tanulékonyak,­értelmesek. Főleg a csimpánzok, az orangutánok és a goril­lák. Amikor a velük foglalkozó tudósok a szoba mennyezeté­re banánfüzért függesztettek, a kísérleti alanyaik a szerteszét heverő ládákat egymásra rakták, és azokra felmászva leakasz­tották az áhított csemegét. Ezenkívül elsajátítják az evőeszkö­zök használatát, kerékpároznak, eveznek, korcsolyáznak, lab­dáznak, mozdulatlan betegeket szolgálnak ki, zenélnek, fes­tenek. Társalogni is tudnak, éspedig a süketnéma gesztusbe­széd segítségével. Egy’ Koko névre hallgató gorilla mintegy 700 ilyen jelet sajátított el. Enni kér, felismeri a színeket, be­vallja, ha rosszkedvű, sétára hívja nevelőjét, bejelenti, hogy aludni akar... Mindemellett az emberszabású majmok gondosan neve­lik porontyaikat, testvérien megosztoznak az ételen, barátsá­gosak, nem bántják egymást, nem hatolnak má­sok területére, nem követnek el terrorcselekmé­nyeket, nem háborúznak. Egyszóval figyelmesek, türelmesek, becsületesek, békeszeretők. Nekünk kellene őket utánoznunk. Legyenek tehát a pél­daképünk! Szabad egy táncra? „Engedje meg kérnem, hogy a tipegő lengyelkét - mint illik, vígan - együtt tipeghessük el.” Bár ma már mosoly­­gunk ezen a szövegen, egykor a bálok elengedhetetlen kellékei voltak a táncrendek és az azokba írt, ehhez ha­sonló szövegek. A táncrendek nem csak kifinomult kézműves érzékről, fantáziáról, de jó humorérzékről is ta­núskodnak. Bálnak először IV. Károly és bajor Gizella 1385-ben, Amiensben tartott nászünnepélyét nevezték. Az első magyarországi bálról - ami in­kább farsangi mulatság lehetett - Temesvári Pel­­bárt tesz említést prédikációs gyűjteményében: „Történt... az Úr 1480-ik esztendejében, hogy eg)' nemes úrnak valamely birtokán fekvő falu­ban, a Kapos mellett, egy asszony több menyecskével együtt férfiru­hában és másfajta ruházatban maskarás játékot űzött...... és eg)’ falujukbéli házában a többiekkel együtt táncoltatnak.” Úgy tűnik, hogy a kissé kapa­tos éjszakai mulatozók nem csak a mai városvezetésnek okoznak fej­törést; megfékezésükre 1575-ben Debrecen város vezetősége a kö­vetkező rendeletet hozta: ,A farsangból este tíz órakor min­den teremtett lélek hazatakarodjék... aki este tíz után zajo­san múlat és becstelen beszédet konstruál, az tizenöt napi áristomba tétetik vagy­ pedig, ha vagyon tehetsége, úgy fizes­sen a város kasszájába tíz forintokat.” Az „igazi” bálok, és azok szigorú pro­tokollja XIV. Lajos udvarában alakult ki, és innen terjedt szét szerte Európában. Szintén Franciaországhoz kötődik az első polgárság számára is megrendezett bál. 1751-ben, Párizsban, az Operaházban rendezett táncmulatság volt az első elő­kelő rendezvény, ahova a nemesség mel­lett módos polgárság is bebocsátást nyert - olvashatjuk a Tánczrendek című könyv­ben, amely 2006-ban a Tandem Grafikai­­ Stúdió gondozásában jelent meg. A 18. század közepén, Magyarországon is egyre szaporodtak a bálok. Pest legnevesebb bálterme a mai Váci utcai Hétválasz­tó Fejedelem Vendégfogadó volt, Budán pedig a Vízivárosban lévő Fehér Kereszt Fogadó. A táncos rendezvények olyan nagy népszerűségnek örvendtek, hogy a 18. század végén, Pesten és Budán már több nyolcszáz bálterem volt, ebbe természetesen beletartoztak a fővárosi paloták szalonjainak báltermei is. A farsanghoz, karácsonyhoz, névnapokhoz kötődő bálok mellett a különböző céhek, egyesületek és klu­bok is számos táncos mulatságot rendeztek tagjaik szá­mára. A jogászok, medikusok újságírók bálja mellet külön báljuk volt többek között a henteseknek, szabók­nak, asztalosoknak, tűzoltóknak és szűcsöknek is. Nem csak fog­lalkozás szerint, hanem különböző korcsoportoknak is rendez­tek bálokat: így volt gyerekbál, serdülők bálja, agglegények, me­nyecskék vagy házasok bálja is. A számos iuházati kiegészítő mellett egyre inkább a bálok elengedhetetlen része lett a táncrend. Eze­ket a hölgyek többnyire érkezéskor kapták meg, vagy már a bál előtt kiküldték nekik. A kis könyvecskéket zsinórral erősítették a hölgyek ruhájához vagy legyezőjéhez. A táncrendhez tartozott egy kis ceruza, amellyel az egyes táncok mellé felírhatták annak a nevét, akivel az adott táncot tán­colni akarták (vagy akivel táncolniuk kel­lett). A táncrendek nem holmi papír fecnik voltak, hanem igen változatos és díszes ki­vitelben készültek. Díszítésük, stílusuk illesz­kedett az egyesület vagy az adott céh tevé­kenységéhez, vagy a bál alkalmához. A 19. század végén elszaporodott táncrendek díszí­tőiparosok, könyvkötők és ötvösök keze mun­káját, fantáziáját és nem utolsósorban humo­rérzékét dicsérik. Ezekből nyújt ízelítőt az a budapesti kiállí­tás, am­ely szerdán nyílt az Iparművészeti Mú­zeumban. A kiállításon látható darabok an­nak a mintegy száz darabból álló, jórészt 19. századból származó magángyűjteménynek a részei, amelyet Marton Árpád és felesége ajándékozott a múzeumnak. A kiállítás egyik legfeltűnőbb és legszelle­mesebb darabja az 1927-ből származó „Tech­nikus Égiforgalmi Rt. Menetrendje”, amelyhez stílszerűen egy kis fából készült repülő kapcsolódik. Nem kevesebb humorér­zékről tanúskodik az 1905-ben készült „Amateur Club tréfás ja­pán jelmezbál” táncrendje, bár készítői szemmel láthatólag tel­jesen mellőzték a praktikusságot. A táncrend díszítő eleme ugyanis nem más, mint egy fél tenyér nagyságú kamera, ame­lyet nem lehetett túl kellemes egy­ egész estén át a ruhára kö­tözve viselni. Nem marad el e mögött a Tungsram 1935-ben rendezett báljára készült táncrend sem, amelyet egy­ kis villanykörtével dí­szítettek, vágy' a borospince domborművel ellátott „Vendéglő­sök és pinczérek báljának” táncrendje. A súlyzóval és futó ala­kok domborművével ellátott táncrend szintén önmagért beszél, ugyanis az atlétikai klubok báljára készült, a menyecskebált pe­dig a táncrendre hímzett női papucs jelzi. (National Geo­graphic) „Uram, el­ tudja képzelni a vodkát szőlőből? Miért nem mindjárt sört főznek belőle?” Így fakadt ki Lettország elsőszámú vodkakereskedője. A kis balti állam vodkaügyben szinte az egész világgal szembekerült. A Lett Balzsam (Latvijas Balzams) elneve­zésű vodkagyártó nemcsak a Baltikumban híres. Annak idején, még II. Miklós cár asztalára is szállítottak innen vodkát. Melyet csakis gabonafélékből, esetleg krumpliból, vagy cukorrépából le­het előállítani, szőlőből semmiképpen sem. Állítják ők. A háborúban persze fontos, hogy szövetségesek is legyenek. Lettország maga mellett tudhatja Lengyelország, Finnország és Svédország támogatását. És kik az ellenfelek? Nagy-Britannia, Franciaország és Hollandia. A világ legnagyobb vodkaforgalma­­zója Londonban kijelentette: „James Bond a filmekben csak annyit mond: vod­kát kérek, Martinivel. Felrázva, de nem keverve. De azt sohasem teszi hozzá, hogy miből is legyen az a bizonyos legendás vodka.” Az európai vodkaszövetség, amely a nagy gyártókat egyesíti, élesen kikelt a lett elképzelések ellen, amelyeket a skandinávok és a lengyelek is támogatnak. Nevetséges dolog arról beszélni, hogy vodka csakis gabonafélékből, vagy krump­liból készülhet. Hiszen az emberek többsége nem is tisztán issza a nedűt, hanem valamivel kombinálva. Hogyha például narancslébe öntik bele a vodkát, akkor nem mindegy, hogy az miből van? Tette fel a költői kérdést a szóvivő. Akinél vé­letlenül éppen van kéznél egy felmérés, és ennek eredménye szerint, a brit fo­gyasztók többségének halvány fogalma sincsen arról, hogy miből is készül a vod­ka, és az ízére sem nagyon emlékeznek. Mindössze 5% jelölt meg valamilyen jel­legzetes ízt. A brit vodkaivók 1%-a szerint a hígító oldat ízét idézi a vodka. A nem éppen hízelgő összehasonlítástól frászt kapnak a tradíciók őrzői. Per­sze tulajdonképpen pénzről van szó, méghozzá nagy­ pénzről. A világon a múlt évben 12 milliárd dollárt költöttek vodkára. És a fogyasztás gyorsan növekszik, különösen az Egyesült Államokban, ahol éppen azért kedvelik a vodkát, mert nincsen j­ellegzetes szaga. Viszont mindenből állítanak elő vodkát, például juhar­faszirupból is. Elkerülhető-e a világháború a vodkafronton? A hagyományos vodkagyártók arra hivatkoznak: évezredes tradíciókról van szó. Len­gyelországban állítólag már a VIII. században állítottak elő vodkát. Olasz szerzetesek hozták a receptet Itáliából. Ők persze elsősorban a keresztény hitet terjesztették, de menet közben észrevették: a hittérítés vodka mellett si­keresebb, mint anélkül. Olaszországba állítólag arab kereskedők hozták be a vodka receptjét. Náluk az isz­lám hit tiltotta a vodkafőzést, ám a hitetlenek között­­ szép pénzt lehetett kovácsolni a vodkából. Amikor a muzulmán hittérítők megjelentek a kije­vi fejedelem udvarában, az érdeklődött tőlük, mit tud­nak a vodkáról. Ismerj­ük nagyúr, de nem fogyasztjuk, mert tiltja a vallásunk. A mi népünk olyan vallást nem fogad el, amely nem engedi meg a vodkafogyasztást - fogalmazta meg a bölcs fejedelem, majd útjára en­gedte a hittérítőket. (Lengyel Miklós - MR) RECEPTEK PIEMONTI SPAGETTI Hozzávalók: 40 dkg spagetti, 1 kis üveg kész paradicsommártás, 1 fej hagyma, 1 dl tejszín, 5 dl vodka, 5 dkg pamezán sajt, só, bors, olaj A tésztát a szokásos módon, bő, forrásban lévő, sós vízben megfőzzük. Hideg vízzel leöblítik és lecsöpögtetjük. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a koc­kára vágott hagymát. Hozzáadjuk a kész paradicsommártást, sóval, borssal ízesít­jük. 5 percig főzzük, majd felöntjük a tejszínnel. Belekeverjük a reszelt sajt felét és összefőzzük. Végül belekeverjük a vodkát. A spagettit kitálaljuk, leöntjük a mártás­sal és meghintjük a maradék reszelt sajttal. Hozzávalók: 4 filézett csirkemell, 2 piros húsú paprika, 1 citrom, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl olívaolaj, 2 evőkanál vodka, 1 csepp Tabasco szósz, fél csipetnyi cayenne-bors Előkészítés: A csirkemellet kiütögetjük. A pap­rikát megmossuk. A citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A fokhagymát felaprítjuk. Elkészítés: Tálban összekeverjük a citrom héját és levét, a fokhagymát, az olívaolajat, a vodkát, a Tabasco-szószt, fél csipetnyi cayenne-borsot és 1 csipetnyi sót. A csirkemellet megforgatjuk benne, és hideg helyen kb. 1 óráig állni hagyjuk (közben megfor­gatjuk benne). A sütőt 300 fokra előmelegítjük, vagy­ grillprogramra kapcsoljuk. A paprikát serpenyőben állandóan forgatva megsütjük (vigyázzunk, hogy­ ne ég­jen meg) , hűlni hagyjuk, majd lehúzzuk a bőrét. Ezután felvágjuk, kimagozzuk, és hosszában csíkokra szeljük. A hússzeleteket sütőtálban rácsra tesszük, és a sü­tő közepén addig sütjük, amíg meg nem puh­ul, és színt nem kap (kb. 8 perc ol­dalanként). A tetejére rakjuk a paprikacsíkokat, és még 1-2 percig grillezzük. A húst főtt rizzsel, a paprikacsíkokkal és salátával tálaljuk. Hozzávalók: 20-25 dkg szalonna (kolozsvári vagy bacon), 50 dkg paradicsom, 1 dl vodka, 3 dl tejszín, 50 dkg tészta (penne vagy nagy kagyló alakú, a lé­nyeg, hogy üreges legyen, só, bors Elkészítés: A húsos szalonnát apró kocká­ra vágva kisütjük, beletesszük a hámozott, friss paradicsomot vagy­ darabolt konzervpa­­radicsomot (de paradicsompürével vagy ivólével is lehet csinálni), sózzuk, bor­­sozzuk, beleöntjük a vodkát, és 20 percet főzzük. Közben kifőzzük a tésztát, majd összekeverjü­k a paradicsomos szósszal. Ráöntjük a tejszínt, és a tűzön még pár percet kevergetjük fakanállal. SÜLT CSIBEFALAT VODKÁS-TEJSZÍNES TÉSZTA

Next