Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-02 / 27. szám

2007. február 2., péntek SZÜNIDEI ÉLMÉNYEM Vukov Johanna, 1. o., J. J. Zmaj iskola, Szabadka Amikor én kicsi voltam Egyszer egy nap anyukám a vendégeket fogadta. Amikor a vendégek leültek, anyukámék megkí­nálták őket keksszel, szörppel és kávéval. A férfiak­nak pálinkát is öntöttek. Anyukám kispohárba ön­tötte az italt. Áron és én épp akkor ettünk és szom­jasak lettünk. Apukám pohara még tele volt, mert még nem itta meg. Odaszaladtam és gyorsan fel­hajtottam, mert azt hittem, hogy víz. Nagyon el­kezdtem köhögni, mert nagyon erős volt. Anyukám megijedt, hogy más valamit nyeltem le, és elkezd­te ütögetni a hátam. Akkor anyukám megérezte a pálinka szagát, és már tudta, hogy mitől kezdtem el olyan nagyon köhögni. Itt azonban nincs vége, mert még fogok egy' pár szót mesélni. Azon a héten disznóvágás volt nálunk. a­mikor felkeltünk, hallottuk, hogy' sok ember be­szélget, és nagyon hangosan kopácsolnak. Kivitt anyukám a szobából és láttuk, hogy egy’ hosszú asz­talon vagdossák darabokra a húst. Apukám meglá­tott bennünket, hog­’ kint lábatlankodunk az asz­tal körül, és kikötött bennünket az oszlophoz a járókával együtt. Amikor elkezdtünk az oszlop kö­rül járókázni, a szomszédok azt hitték, hogy beton­keverő működik nálunk. Az egyik szomszéd kíván­csi volt és átjött megkérdezni, hogy mit betono­zunk. Anyukám hiába mondta neki, a szomszéd­­asszony nem hitte el és bejött. Álmélkodva nézett bennünket, hogy az oszlop körül járókázunk. ■ ZAVARKÓ Ákos, 5. c, Petőfi Sándor iskola, Óbecse Az én ingoványom ingoványomnak tekintem az én szobámat. Az ne­kem olyan hely, ahol mindig szívesen tartózkodom. Mint a bárókatonákban Burai J.-nek a zsombék­­ba vezető, láthatatlan út, az olyan, mint nekem a szo­bám ajtajában a zár. Mikor valami bánatom van, nem szeretem látni a testvéreimet vagy a szüleimet, akkor bemegyek a szobámba, ráfordítom a kulcsot: katt - és már szabad is vagyok. Ekkor nagyon jól érzem ma­gam, nem gondolok a világ gondjaira. Ilyenkor ér­dekes dolgok jutnak az eszembe. Pl. mi leszek, ha nagy leszek? És még sok egyéb. Zenét hallgatok, szá­mítógépezek ilyenkor. Néha szoktam tanulni is, le­ginkább a konyhában, az asztalon. A szobámban van egy­ íróasztal, számítógépasztal, számítógép, ágy, fo­tel, sok poszter a kedvenc együtteseimről, falfirkák, a ruhásszekrény, és persze a tanszerszekrény. A szo­bám fala fehér, de a kedvenc színem a fekete. Nem olyan különleges a többi gyerek szobájához képest, de én jól el vagyok benne. Azért tekintem a szobámat a saját ingoványom­­nak, mert távol lehetek benne a világ gondjaitól ■ VARGA Dávid, 7. o, Néphősök iskola, Csantavér A vasárnapi ebéd A vasárnapi ebéd nálunk így készül: a csirkele-, vesz anyukám megfőzi, rak bele répát, krumplit és húst. Aztán vagy szószt vágv’ főzeléket készít, ki­rántja a húst. Két tojással, prézlivel és liszttel. Ani­kor ez mind kész, csinál salátát vagy, ha nem, ak­kor kompótot eszünk. Szeretem a vasárnapi ebédet, mert együtt van a család. ■ BAJUSZ Valentina, 3. e, J.J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa tömuSii Szent Erzsébet lelkülete A világon vannak jók és rosszak. Én nem len­nék őszinte, ha azt mondanám: jó vagyok. Hogyha így fogalmaznék: néhány társamnál jobb vagyok, talán pontosabb lenne az állítás. De mivel én eg­y jótettet sem tudnék kapásból visszahozni az emlé­keimből, azt mondom: rossz vagyok. Könnyű azoknak az élete, akiket csupa rászoru­lók vesznek körül, tudnak segíteni azokon. Viszont én csupa tökéletessel vagyok körülvéve! Akik szépek, jó tanulók, mindig övék az utolsó szó... no meg per­sze népszerűek! Ez a mai világban a legfontosabb. Igaz, régen is ez volt. Csuda-e hát, hogy mindenki in­kább az elesetteket bántja, ahelyett, hogy segítene rajtuk? Mert akkor mindenki azt hiszi arról a vala­kiről, hog­’ nagy erővel bír, és hogy mindig igaza van. Gondoljuk meg: milyen a mai világ? A televízió, a rádió, az internet, az újság tele van azzal, hogy egyes politikusok milyen útakat folytatnak. Bár arról is van benne szó, hogy valakik segítenek a szegény orszá­gok lakosságán. Hát nem furcsa? Csak a két véglet van! Szó sincs olyan normális emberekről. De volta­képpen: melyik a természetes típus? Az, aki nagyszá­jú, sikeres, jól néz ki, vagy­ az, aki csúnya, ügyetlen, viszont segítőkész? Valószínűleg ez utóbbi típus, vagyis, amelyik segít a bajbajutottakon. És mi van az­zal, aki szép, okos és segít másokon? Olyan ember nincs. Esetleg a mesében, de mi most a valóságról be­szélünk. Igaz, titokban mindenki annak vallja ma­gát, jobb esetben másokat. Mert ez is fontos, hogy másban meglássuk a hibákat, bevallani, és segíteni neki, hogy kiküszöbölje. Mondjuk, ha egy’ mázsa súlyú ember azt mondja, hogy kövér, akkor nem, kell neki azt mondani, hogy ez csak egy' kis'súly­fölösleg, hanem meg kell mondani, hogy igenis, túlsúlyos, de ezen lehet segíteni. Mert ha jól meg­gondoljuk, nem azért szépítjük-e a másikat a sze­mében, hogy ne kelljen tanácsokat adni, segíteni rajta azért, hogy ne legyen ilyen csúnya? Szerintem erről van szó. Sajnos manapság az emberek nem őszintén se­gítenek másokon, hanem azért, mert valami há­lát várnak érte. Ha lenne a világban egy csöpp jó szándék, akkor a segítségért semmit sem kérnének. De ez - valljuk be - nincs. Vajon az segítség-e, hogyha elutasítjuk valaki­nek a támogatását? Annak a másiknak igen, elvég­re akkor nem lopjuk az idejét. De nekünk? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Most akkor hogy is van ez? Törődjünk mások­kal, de magunkkal ne? Nem egészen. Először van­nak a többiek, aztán mi. Ha elmegyünk az orvos­hoz, akkor az orvosnak jó lesz, mert segít rajtunk, az embertársain. Ez egy másik fontos dolog­, ne szé­gyelljünk segítséget kérni, de azt háláljuk meg. Egy­szóval nekünk nem szabad hálát kérni, de segít­séget igen, és azt megfelelően köszönjük meg. A segítséget, csak ha nagyon szükséges, akkor fogad­hatunk el, de háláljuk meg. Ha valaki segítséget kér, segítsünk rajta. És ha valakin látjuk,­hogy tá­mogatásra szorul, annak is adjunk segítő kezet. Arnak a háláját, akin mi segítettünk, csak ak­kor szabad elfogadni, ha tényleg szükség van a vi­szonzásra, így másokkal teszünk jót, de csak látszó­lag. Hiszen azért születtünk a világra, hogy társain­kon segítsünk. És aki földi élete alatt sok jótettet cselekszik, az a mennyországba fog kerülni! ■ TÓTH Kata, 6. c, Cseh Károly iskola, Ada A CSILLAGOS EG Zambo Illés, 6 éves óvodás viaszcsepp-batik munkája Bácskertes K­ószem­mel / Én lettem az erdőpásztor Azon a nevezetes napon a templomba menet a barátok egyike megkért, menjek fel a Hargi­tára erdőpásztornak, mert egy magam korú gye­rek, bizonyos Ábel, felmondott nekik. A fizeté­sem ötszáz pénz lesz. Mivelhogy drága jó édesanyám már rég a te­metőben feküdt, édesapám pedig egyre több­ször élt a mértéktelen borivással, kapva kaptam az ajánlaton. A szomszéd, aki engem erőst ked­velt, és a zsebe sem volt teljesen üres, felruházott mindennel, ami egy­ ilyesfajta kiránduláshoz kell. Az út hosszú volt. Amikor végre (már estefelé járt az idő) megtaláltam a kunyhót, erőst me­görültem és elkezdtem futni felé. Nagy igyeke­zetemben felbuktam valamiben. Rémülten lát­tam, hogy egy­ nagy madár földi maradványai azok, sás, vagy valami efféle. Erőst megijedtem, de aztán bementem a kunyhóba, és ott már nyu­godtan tértem nyugovóra. A következő héten már annyira rájöttem a dolog ízére, hogy már a fák körül nem tudtak engem úgy lóvá tenni az emberek, mint amikor valami román (bizo­nyos Gyurgyélán) ingyen szerzett tőlem tíz öt fát. Egy székely embertől a pénz helyett olvasnivalót szereztem. A tél hosszú volt és hideg. Tavasszal beállított hozzám eg­’ román csendőr, és rajtam csüngött vagy' egy hónapig. Azért „csak" annyit, mert amikor odáig fajult volna a dolog, hogy a kunyhó az övé, nekem pedig nincs oda bejárá­som, akkor a távollétében összeszedtem a dolga­imat és erőst megrongáltam a kunyhót. Javítsa meg, ha egyszer az övé. Hogy szavamat ne­ felejtsem, időközben meg­hozták édesapám halálhírét, nem volt hová men­nem. A barátok befogadtak maguk közé, és eszem­nek köszönhetően igencsak megkedveltek. Csoda? ■ PÁSZTOR KICSI Gergely. 7/5. Petőfi Sándor iskola, Újvidék VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Nem kellett „erőst” tömöm a fejem, hogy rájöjjek: Tamási Áron ihletett meg, hogy huncut székelyként ta­lányt adjál fel olvasóidnak: honnan szedted elő Ábelt, a Hargitát, no meg a téged lóvá tevő„bizonyos Gyur­­gyólánt”?! Ugyanakkor a téged megihlető regények szomorú fejleménye, éspedig „édesanyád majd édesapád ha­lálhíre” is bekerült rövid, de szerintem tartalmas, hangulatos történetedbe. Mindenesetre fogalmazásod azt bi­zonyítja, hogy nem csupán buzgón olvasol, hanem ezáltal képzeleted is mozgósítod, hogy mind nehezibb kifeje­zésre jusson nyilvánvaló íráskészséged. muvelodes@inagyar-5zo.co.yu 13 / EN-vers Én ezen a világon vagyok. Csodálkozom, hogy létezek, ének, félek. Hallom a hangom, ami napról napra változik. Látom magam előtt a kamaszkor rémeit. Akarom, hogy változzanak énelmeim. Érn ezen a világon vagyok. Úgy teszek, mint az eszement. Úgy érzem magam, mint aki összement. Megérintem a magasságot. Aggódom, ha akarom. Sírok, ha fáj, de hallok. Én ezen a világon vagyok. Megértem, ha félek. Mondom, ha kérek. Álmodozom, csak nézem. Próbálom, ha érzem. Remélem, ha tudom. Én ezen a világon vagyok. ■ NÉMETH Boglárka, 7. b. Néphősök iskola, Csantavér A holló és a róka Egyszer a rókának elfogyott az összes elemó­zsiája és nagyon éhes volt. Ezért elindult ennivaló után, és csak ment, men­­degélt, amikor az erdőszéli fán meglátta a hollót egy jókora sajttal a csőrében, és így szólt: - Hallottam, hogy milyen szépen énekelsz, légy szíves énekelj nekem egy­ szép dalt. A holló büsz­kén bele is kezdett. Elkezdett rikácsolni és csak rikácsolt, és közben kiesett a csőréből a sajt. A róka megfogta és elvitte, mire ezt a holló ész­revette, akkorra már csak a rókát nézhette, hogy milyen messze van. ■ NAGY Regina, 3. e,J. J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Farsang A farsang nagyon régi szokás. Ekkor van a jelmezes-álarcos karnevál, táncos mu­latság. A farsangot nagyon szeretjük. Ilyenkor játé­kokat és versenyeket szoktak rendezni. Ezen a napon elégetjük a szalmabábut és beledobjuk a Tiszába. Az emberek örülnek a tél végének. Szeretem a farsangot, mert ilyenkor finom farsangi fánkot szok­tam enni. ■ REMETE Lolita, 3. e,J. J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Szünidei élményeikről számoltak be a héten a szabadkai J.J. Zmaj iskola elsősei: Bencun Mia, Telő Dávid és Vukmi Johanna, természetesen Iwrukloz illően, rajzban. A magyar­­kanizsai J.J. Zmaj iskola 3. e osztályának tanulói: Remete­ Lolita és Nagy Regina a farsang témájára írt fogalmazással, Farkas Fanni, Barát Beáta, Borsos Bettina, Nagy Regina és Zsámboki Ákos pedig különféle jelmezeket megörökítő rajzzal jelentkezett. Az újvidéki Petőfi Sándor iskola hatodikosai: Goltstein Diana, Mojsze Renáta, Pavlov Mónika és Pásztor Kicsi Gergely sikeres fogalmazását juttatta el hozzánk. Munkáitokra továbbra is számítunk. Feltételezzük, hogy ti sem feledkeztetek meg a farsangról és a közelgő Báli­nt-napról, amelyek bőven kínálnak iskolán belüli és kívüli aktivitást. Magdi

Next