Magyar Szó, 2007. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-03 / 52. szám
2007. március 3., 4., szombat-vasárnap Mtemiló Aki lehajolt mindig az első hóvirágért Gyászülés a Magyar Szóban // Ő volt az a kolléga, aki lehajolt mindig az első hóvirágért, és behozta nekünk a szerkesztőségbe. Tegnap fájdalmas hirtelenséggel távozott közülünk Vukovics Géza, Cagi. Szabadkán született 1928-ban, publicisztikai, esszéírói, műfordítói és lapszerkesztői munkássága a legjelentősebb. Az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, majd ezt követően a Tanárképző Főiskola magyar-orosz szakát végezte el 1957-ben Újvidéken. Már 1948-tól a Magyar Szó munkatársa volt, később a művelődési rovat szerkesztője lett, 1961-ben ő indította útjára a Kilátót, a lap irodalmi és művészeti mellékletét. 1967 és 1973 között a Magyar Szó főszerkesztője volt. Tegyük hozzá, az első demokratikusan választott főszerkesztő, ezzel egyúttal országos példát állított a szerkesztőség, mert őt az újságírók választották meg, ellenszavazat nélkül. Tagja volt két ciklusban a Híd szerkesztőbizottságának is. Két legjelentősebb szakmai elismerése az 1981-es Bazsalikom Műfordító Díj és a Magyar Újságíró-szövetség Aranytoll-díja, melyet 2005-ben vett át Budapesten. Két további elismerését 1989-ben kapta: Újvidék város októberi díját és munkásságáért az újságírói Életműdíjat. Önálló kötete, válogatott tárcáinak gyűjteménye Varázsszem címmel jelent meg 1988-ban, majd pedig a Villanások című publicisztikagyűjteménye látott napvilágot 2003-ban. Kalapis Zoltánnal az Újságírók kézikönyvét írta meg 1989-ben. 1989-től nyugállományba vonult. Mégsem tekintettük nyugdíjasnak. Élete végéig napilapunk munkatársa maradt, tárcarovatát sohasem szakította meg, Vukovics Géza emlékére és a gyerekek kedvence volt a Napsugár című mellékletünkben. A legkisebbek írásaihoz írt értékelést és biztató szavakat. Törődött az utánpótlással, az újságíró iskolák több szemeszterén át tartott előadásokat az újságírói műfajokról. Rendszeresen bejárt a szerkesztőségbe, mert kéziratot hozott, vagy éppen csak beszélgetni. Olykor komponálni. Ne feledjük, hogy egyik legfelkészültebb, komolya zenei tudással rendelkező szakírónk volt, aki gyakran leült, hogy papírra vessen egyegy dallamsort, ami a fején éppen átfutott. Eldúdolta, ügyet sem vetve rá, hogy ezen elcsodálkozik-e valaki. Aztán ceruzájával gyorsan vonalakat húzott, melyekre apró mozdulatokkal kottafejeket potyogtatott. Ezeket gyakran meg sem őrizte, hanem otthagyta a papírdarabkákat az asztalon. Fiatalabb korában verseket zenésített meg, és a Magyar Szó zártkörű kis ünnepségein elő is adta őket a maga csupaszív modorában. Talán a szív jut az eszünkbe először róla, ami most olyan hirtelen megállt. Aki a szívében hordta és továbbadta Kosztolányit és Csáth Gézát. A szívében hordta rettenettel saját családi örökségét is, hogy az édesapját 1944-ben kivégezték. Nehéz róla a gyász perceiben komoly és nehéz szavakat mondani, amikor ő maga volt a derű, a szellemes irónia és irigylésre méltó intelligencia, aki páratlan, enciklopédikus tudással rendelkezett. Ő volt az, aki a legnehezebb helyzetekre is rögtönözni tudott egy viccet, vitákat tudott lezárni egy szellemes poénnal. Jó hallása volt, nemcsak a kottákhoz, a zenéhez, hanem az emberi szavakhoz is, biztos érzékkel különítette el az őszintét a hamistól. Hogyan lehet búcsúzni attól, aki tegnap még közöttünk járt? Hogyan lehetne az ő élethűve mellé állni. Méltó módon köszönni el? Mintha mostanában már semmire sem lenne idő. Még meghalni sem. Az életeket inkább hirtelen eltörni látjuk, mintsem elmúlni. Mindörökre felkészületlenek leszünk a sötét, kiszámíthatatlan titok előtt, elfogadhatatlan igazságtalanságnak tartjuk. Vukovics Géza temetése 2007. március 5-én, hétfőn lesz 14 óra 15 perckor az újvidéki Városi temetőben. Kollégánkat saját halottunknak tekintjük! (Elhangzott tegnap délután a Magyar Szó dísztermében tartott megemlékezésen.) ■ KONTRA Ferenc Pénteken Újvidéken, a Magyar Szó székházában gyászülést tartottak lapunk egykori főszerkesztője, szerkesztője Vukovics Géza emlékére. A gyászülésen Kontra Ferenc író, lapunk, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese tisztelgett egykori kollégánk emléke előtt. A Magyar Szó alkalmazottai mellett más médiumok képviselői és Vukovics Géza, Cagi barátai is részt vettek a megemlékezésen. Oros András Ötvenhétben még igen zord idők jártak, de már érződött, hogy több mint évtizednyire esik tőlünk a háború pusztító vihara, a kommunizmus rendszerváltásának romboló kíméletlensége. A Magyar Szóban a beavatottak már tudták, hogy a szerkesztőségtől néhány percnyi járásra van egy telek, amelyen hamarosan elkészül egy új, háromemeletes épület, amelyben saját szerkesztőségi termeink lesznek, oda fog tömörülni minden Újvidéken szerkesztett magyar lap, sőt könyvkiadó, nyomda, terjesztő- és hirdetőosztály is lesz ott. Egyelőre azonban igen szűkösen voltunk a szerkesztőségben, szinte nem tértünk el az egymásra tologatott asztaloktól. Ennek egyebek között az volt a következménye, hogy mindig láttuk, ki mit ír. Mégis a meglepetés erejével hatott, amikor Kollin József, mindannyiunk tanítómestere, a meglehetősen hiányos nyelvi, történelmi és egyéb tudással felszerelt kortársak kéziratainak - ő így mondta - gatyába rázója szinte felrikoltott: - Ezt halljátok! - Odasereglettünk köréje, hogy ugyan milyen szenzációt fog velünk közölni az éppen a kezében tartott kézirat alapján. Ő szokott néha így fellelkesülni, ha nagy ritkán olyan kézirat került a kezébe, mint ez a mostani. Egy alkalommal így olvasta fel Csépe Imre tárcáját, amelynek témája a falu szélén álló keresztről, a szél által letépett bádog Krisztusról szólt, hogy az ágrólszakadt szegény drótostól azt fazékfoltozásra használta fel. Tavaszidő volt. Ragyogott, szinte hét ágon sütött a nap. A szerkesztőségbe menet át kellett haladnom egy kicsi parkon, vagy talán mondhatnám azt is, hogy egy nagyobb gödrön, amely a mai újvidéki új városháza melletti üres telken terült el egy, még a világháborúban lebombázott épület helyén. Volt abban néhány fa is, az egyik mellett meg is álltam. Teljes virágzásban pompázott, olyan volt, mintha egyetlenegy nagy virág lenne. Nem gondoltam, hogy rajtam, a temerini szemléletű, falusi levegővel teli, paraszti észjárású gyereken kívül mást is megbabonázott már a szerkesztőségi társak közül. Azt meg nem is tudhattam, mert újdondász lévén alig valakit ismertem még közelebbről, hogy egy olyan embert bűvölt el a szépségével, aki Kosztolányi és Csáth Géza művein nevelkedett, s akit Vukovics Gézának hívnak. A gimnáziumban mit sem tanultunk Szabadka eme két, huszadik századi írójáról. A kicsi írás szerzőjéről is majdnem csupán annyit, hogy ő az, aki időnként előveszi az egyik szekrény tetején tartott hegedűjét, s számomra ismeretlen, klasszikus darabokat játszik szinte csupáncsak önmagának, de hát mindannyian hallhattuk. Néhányan azt tartották, hogy „a Cagi megint diliskedik”. Később jöttem rá, hogy az előadott zenei részletek és áriák között igen sok Erkel-szerzemény volt, de akadt köztük Kacsóh-, Kálmán-, Kodály-, Dohnányi-darab is. Nem volt e tekintetben finnyás, azt szerette, ami neki szép volt. Időnként énekelt is. Úgy tudtam, sokáig a mezőgazdasági rovaton dolgozott, a szövetkezetek és állami mezőgazdasági birtokok munkáját, zárszámadásait elemezgette, mivelhogy jó matematikus volt. A szerkesztőségben nem volt divat egymás múltja iránt érdeklődni, csak jó fél évszázaddal később értesültem tőle, hogy édesapja is a Szabadkán kivégzett ártatlan magyar áldozatok között volt. Részletekről azonban még akkor sem, vagyis hát sohasem nyilatkozott, de e közlés ismeretében már megértettem, miért foglalta érzelmeit a szavak nélkül is sokat közlő zenébe, s hogy miért tud annyira elérzékenyülni, ha szép élményben van része. Kollin József tehát szemére csúsztatta homlokáról a szemüvegét, és felolvasta a kezében tartott kéziratot. A papír remegett a kezében, s a hangja ellágyult, pedig amúgy kemény embernek ismertük. Magam is elérzékenyültem. A rövid írás ugyanis az általam nem sokkal előbb megcsodált virágos fáról szólt. Egy csupa líra, csupa szín, csupa melegség, a tavasz hangulatát és illatát, bódulatát idéző jegyzet. Szerzője volt rovatvezető, rovatalapító, főszerkesztő, igazi énje azonban eléggé messze állt mindezektől. A líra, a zene, a szeretet, a gyöngédség, az ártatlan pajkoskodás - ez volt az ő világa. Ahogyan szülővárosa nagy szülötteitől tanulta. Ezt hozta magával, magában Szabadkáról a rideg újvidéki redakcióba. ■ MATUSKA Márton Muzsika a szerkesztőségben SZABADKA Versünnep A Versünnep rendezvény keretében ma, szombaton délután Bogdán József papköltővel találkozhatnak az érdeklődők 17 órakor a szabadkai Antigarium kávézóban. Este tartják a hivatásos nemzetközi versmondó verseny délvidéki elődöntőjét a RÉS civil szervezet szervezésében 1930-tól a Népszínház Madran színpadán. Hivatásos színészek és színiakadémisták vetélkednek. A megmérettetés előtt az Újvidéki Színművészeti Akadémia másodéves hallgatói irodalmi összeállítással, a zentai Zvntarew együttes pedig énekelt versekkel lép közönség elé. _ , r HORGOS Charlie nénje Március 9-én, Horgoson vendégszerepel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata. A Chalie nénje című előadást mutatja be Mezei Zoltán rendezésében. Az előadás 19 órakor kezdődik a művelődési házban, a szervező a horgosi Bartók Béla KME. A belépődíj 150 dinár jegyek elővételben a művelődési házban kaphatók. // _ // / muvelodes@magyar szo.co.yu MŰVELŐDÉS 11 Több írás kimaradt Vukovics Géza halála miatt a művelődési oldalra tervezett írások közül több kimaradt, egyebek között az Újvidéki Színház reagálása is. E szövegeket az elkövetkező napokban természetesen leközöljük. Dupla csavar a Műszaki Főiskolán Avagy mi értelme volt megbízott igazgatóval felcserélni az eddigi megbízottat? Kinek és miért jó az, ha a szabadkai Műszaki Főiskolán az augusztus végéig megbízott igazgatónak kinevezett dr. Nyers Józsefet nagy z sebbel-lábbal felmenti a Tartományi Végrehajtó Tanács, és szintén egy megbízott igazgatót nevez ki a helyére a felsőoktatási intézmény élére dr. Takács Márta személyében? Annál is inkább, mert az előrejelzések szerint áprilisban befejeződik a Műszaki Főiskola akkreditációja, s akkor a szintén sebtében leváltott igazgatóbizottság helyett kinevezett testület amúgy is köteles lesz kiírni a pályázatot új igazgató megválasztására. Miért nem tudták megvárni ezt a maximum két hónapot azok, akik döntöttek dr. Nyers József menesztéséről? Dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár lapunk január 31-ei számában azt nyilatkozta: mivel sok vajdasági iskolában megbízott igazgató van, a TVT határozata alapján meg kellett az igazgatóválasztás folyamatát indítani mindenütt, ahol megbízott vezető áll az oktatási intézmény élén. A megbízott igazgatóknak és az iskolaszékeknek mielőbb meg kell oldaniuk a négyéves megbízatású igazgató kinevezését az ilyen oktatási intézményekben. Ám e konkrét esetben mit old meg az, ami most történt? Mivel magyarázható az, hogy egy hónappal később épp azt a személyt nevezi ki szintén megbízott igazgatónak a TVT, aki két éve már pályázott a Műszaki Főiskola igazgatói posztjára, de jóval kevesebb szavazatot kapott, mint dr. Nyers. Érthetetlen, hogy akkor, két éve miért nem nevezték ki négyéves megbízatási időszakra dr. Nyers Józsefet, aki a tanári kar többségének a bizalmát élvezte. A nemzetközi szinten is elismert kutatót két éve megbízott igazgatói státusban tartották. Szélnek eresztették a Műszaki Főiskola eddigi igazgatóbizottságát is. Ennek elnöke, dr. Odry Péter, a nemzetközi téren is elismert tudós hiába magyarázza, hogy ők az igazgatóválasztási procedúrában a törvénnyel összhangban jártak el - törvénytisztelő emberként jogászok szaktudására támaszkodtak -, s minden szükséges jegyzőkönyvet eljuttattak az illetékesekhez. Ezt Döry tanár úr igen világosan meg is írta lapunkban, csak úgy látszik, az illetékesek közül ezt senki sem vette figyelembe, talán csak egy független jogászi testület tudná kideríteni, hogy hogyan is áll jogi szempontból ez az egész, immár két éve zajló ügy. Egy jól működő, sikeres intézmény élén végrehajtott, idő előtti személycserékkel miért kell megtépázni köztiszteletben álló szakemberek tekintélyét? Naivitás azt hinni, hogy ilyesmi nem ront a belső viszonyokon, nem kerékkötője az ott folyó munka zavartalanságának. Szabadkán sajnos nem dr. Nyers az első igazgató, akit ilyen módszerekkel távolítottak el a sikerei csúcsán levő intézmény éléről. A szabadkai Gyermekszínház 6 év alatt azelőtt soha nem látott sikersorozatot futott be, s amikor igazgatójának lejárt a mandátuma, ahelyett, hogy ismét kinevezték volna, egy másik intézmény élére állították, az ő helyére pedig olyan személy került, akinek semmiféle gyermekszínházi tapasztalata sem volt. Kovács Frigyes, a Népszínház magyar társulatának igazgatója esetében szintén egy többéves társulatépítés, hihetetlen hazai és nemzetközi díjözön ellenére azt sem voltak hajlandók a káderkonyhák főnökei megvárni, hogy befejeződjön az évad. Dr. Korhecz Tamás, a Tartományi Végrehajtó Tanács alelnöke azt nyilatkozta, hogy dr. Nyers József túldramatizálja az ügyet. Szerintünk szó sincs erről, mert csakis politikai önkénnyel magyarázható az, hogy volt egy érvényes pályázat, amelynek nyertese dr. Nyers József volt, s most az illetékesek mindent megtesznek, hogy ne ő álljon a Műszaki Főiskola élén. Dr. Nyers csak az igazát keresi. MIHÁLYI Katalin