Magyar Szó, 2007. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-01 / 50. szám

10 KÖZELKÉP kozelkep@magyar­szo.co.yu Vissza a forráshoz Megkezdődött a Kodály Zoltán-emlékév -125 éve született a neves zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató „Ha egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más, mint: ének... Mechanizálódó ko­runk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg.” (Kodály Zoltán) T­avaly Bartók Béla, az idén pedig Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóját ünnepeljük. A szin­te kortárs zeneszerzők, zenetudósok, ze­neoktatók, népzenekutatók életútjában van valami közeli. Jóllehet a legkülönbö­zőbb eredetű nyomokra, forrásokra bukkantak gyűjtésük során, ám mégis van közös nevezőjük: a paraszt, a népi zenei jelleg. A maga legtisztább értelme­zésében. A pontosság, a hitelesség és a teljesség mindkét zenei nagyság művei­ben, tanításában meghatározó. Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapja, Ko­dály Frigyes (1853-1926), Szob, Galán­­ta, majd Nagyszombat állomásfőnöke­ként tevékenykedett. Édesanyja, Jalo­­vetzky Paulina (1857-1935) egy lengyel származású vendéglős lánya volt. A Galántán eltöltött hét esztendő mé­lyen bevésődött Kodály lelkébe. A Pozsony megyei Galánta ekkor vasú­ti csomópont és járási székhely. A jó­módú község, Vág és Dudvág között épült, az úgynevezett Mátyusföldön. Három nyelven, háromféle kultúrát őrzött: magyart, szlovákot és néme­tet. Kodály Zoltán itt élte gyermek­kora legszebb hét esztendejét. Itt járt általános iskolába, mezítlábas is­kolatársaival itt járt fészket szedni, és itt hallott először népdalt, látott fa­lusi lakodalmat, keresztelőt, teme­tést. Kodály száz és száz írásában hangsúlyozta, hogyha az európai kultúrába akarunk illeszkedni, elő­ször a magunk kultúrájával kell megismerkednünk. S minél korábbi ez az ismerkedés, nyomai annál ma­radandóbbak. Galántán jó muzsikus cigányok voltak. Az újat - szerencsé­re - nemigen tudták, a lassú közle­kedés lassan hozta hozzájuk a városi se­­lejtet. Szívesebben húzták a múlt dalait, a verbunkosokat, férfiasan rátarti tánco­kat, fergeteg csárdásokat. A kor előítéle­teivel ellentétben együtt játszott a ci­gány gyerekekkel. Némi tisztelettel né­zett fel ösztönös hangszertudásukra, vil­lámgyors felfogóképességükre. Később évekig őrizgette ezeket az emlékeket, míg végül 1933-ban megszületett a nagy­szerű zenekari mű: a Galántai táncok. A gimnáziumot Nagyszombaton végezte, ahová édesapját kitüntetésből helyezték állomásfőnöknek. Kodályék a város szé­lén laktak, onnét járt nyolc esztendőn keresztül a kollégiumba. Érdeklődése a görög és a latin nyelv felé irányult. A matematikát, a fizikát nem kedvelte. Otthon tovább folyt a kamaramuzsiká­lás. Édesanyja zongorázott. Emília nővé­re szintén zongorázni tanult a zárdában, édesapja pedig hegedült. A zeneirodal­mat korán megismerte. Tagja volt az is­kolai zenekarnak és rendszeresen részt vett a templomi szertartásokon. A temp­lom kottatárában kutatva megtalálta Beethoven C-dúr miséjét és Liszt Eszter­gomi miséjének partitúráját. Egyszerre minden érdekelni kezdte, ami a zenével kapcsolatos volt. Tanára, Toldy Béla fi­gyelt fel elsőnek Kodály zenei kísérletei­re. Kodály 1900. június 13-án jelesre érettségizett. Közben magánszorgalom­ból tanulmányozta a népdalgyűj­teményeket. Első kompozíciójá­nak sikere, meg az utána írott művek a zeneszerzői pályát tet­ték kívánatossá számára. De szü­lei biztosabb kenyeret akartak számára, ezért a tanári pályát ajánlották. Hosszú tusakodás után beiratkozott az egyetemre, magyar és német szakra, és egyi­dejűleg megkezdte zeneszerzői tanulmányait a Zeneakadémián. Tanára Koessler János volt. Kodály jól ismerte a németet, mely a tanítás nyelve volt. Taná­ra szerint a zene német művé­szet. Legutolsó prófétája pedig Johannes Brahms. Koessler kitű­nő tanár volt. Az ő keze alól ke­rült ki Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Weiner Leo. Kodály sok mindenben nem értett egyet mesterével, de valamit tanult tő­le, amit a jövő munkája szempontjából fontosnak tartott. Koessler nagy súlyt helyezett az énekre és kötelező tantárgy­ként iktatta be az akadémia tantervébe. 1904-ben megszerzte zeneszerzői okle­velét. A vizsgadolgozaton kívül már több előadásra érett műve volt. Ebben az év­ben a Wagner család megbízottja né­hány tehetséges ifjú zeneszerzőt magá­val vitt Bayreuthba, Nürnbergbe, Salz­burgba tanulmányútra. Ezek a látogatá­sok még jobban megerősítették abban, hogy neki más úton kell haladnia. Az új útkeresésben hamarosan hűséges barát­ra talált Bartók Bélában. Róla mesél­­te 1950-ben „Egy iskolába jártunk, 1900- tól évekig együtt tanultunk a Zeneaka­démián. Csak éppen, hogy soha nem ta­lálkoztunk.” Bartók igen visszavonult egyéniség volt, még saját osztálytársaival sem barátkozott. A társadalmi élet eb­ben az időben egy-egy neves család sza­lonjában zajlott le. Ilyen volt Gruber Henrikné Sándor Emma otthona. Zene­szerzést és zongorát Bartóktól tanult. Ebben a szalonban ismerkedett meg Ko­dály Sándor Emmával, akivel később, 1910-ben házasságot kötött. 1905-ben visszament Nagyszombatra szüleihez, majd rövidesen visszatért Ga­­lántára. Budapesti diákkorában elhatá­rozta, hogy doktori értekezését a ma­gyar népdalról úja. Falusi kirándulásain rádöbbent arra, hogy" milyen nagy a kü­lönbség a nép ajkán élő dal és a lejegy­zett, kinyomtatott között. Ekkor érlelő­dött meg Kodályban a terv, hogy a nép­dalt magától a néptől tanulja meg. Még rendezetlenül gyűjtötte, ami akadt, de az nagy boldogsággal töltötte el. A száz dallam, az első nyilvános tudományos közlés annyira fellelkesítette, hogy alig ért Pestre, máris szervezte a legközeleb­bi gyűjtést, de már Bartókkal együtt. A gyűjtés módszeréről Kodály így nyilatko­zik: „Felkérem a falu tanítóját, hogy hív­ja össze azokat, akik szeretnek énekelni és a tőlük hallott dalokat leírom, vagy fonográfozom. A legtöbb segítséget a fa­lusi néptől kaptuk. A intelligencia távol tartotta magát a néptől és nem is enged­te közel magához. Kedveztek az olyan csoportos munkaalkalmak, mint a toll­­fosztás vagy a kukoricahántás.” A dalok zömét Kodály és Bartók zon­gorakísérettel látták el, így előadásra al­kalmassá tették. A közönség, de még a szakmai körök sem figyeltek fel rá. Egye­dül a Zenevilág írt néhány soros kritikát róla, amelyben „figyelemrem­éltó mun­­ká”-nak tartotta. S ez a „figyelemreméltó munka", amelyre senki sem figyelt, le­rakta a modern magyar zene alapjait. 1906-ban az Operaház zenekara bemu­tatta Kodály Nyári estéjét. Kodály ösz­töndíjat kapott, és Berlinbe utazott. Egy merész fordulattal azonban Párizs felé fordult. Négy hónapot töltött a főváros­ban. A francia zene, főleg Debussy zené­je, nagy hatással volt rá. Hazatérve azon­nal gyűjteni indult Bars, Hont, Nógrád és Gömör megyékben. 1907-ben kine­vezték a Zeneakadémia tanárává. A taní­tás mellett a gyűjtése sem lankadt. Nyá­ron újrajárta a falvakat. PSALMUS HUNGARICUS Ebben az időszakban komponálta Kodály az I. vonósnégyest. Az általa szer­vezett együttes az egész világon terjesz­tette és népszerűsítette az új magyar ka­marazenét A Bartók-Kodály-zene na­gyon sok ellenállást és heves vitát váltott ki Magyarországon. Csak az elfogulatlan fiatalság lelkesedett érte. A Pesti Napló, a Pesti Hírlap a leggúnyosabb szavakkal bírálta a két fiatal szerzőt. Sokan voltak a gyalázkodók, de voltak, akik az eljö­vendő magyar zene zászlaját látták ki­bontakozni. Az első világháborút a művészvilág is megérezte. Egymás után rendezték a jó­tékony célú hangverse­nyeiket. 1919 számos nyugtalanságot hozott. 1917-es orosz október szelleme Magyarorszá­got is elérte. Civódások ütötték fel fejüket a ta­nárok között. A régi ta­nárok az új, fiatal gárda ellen intrikáltak. Főleg Kodály ellen indult a hajsza, és még 1920-ban sem ért véget. A külön­böző összejöveteleken gyakran elhangzott, hogy „hazafiatlan”. Ko­dály ezt tartotta a legi­gazságtalanabb vád­pontnak. „Az merjen elém állni, aki a ma­gyarság érdekében töb­bet dolgozott nálam." A színfalak mögött Hubay állt, aki mindenáron az Akadémia igazgatója akart lenni, ahol Kodály igazgatóhelyettes volt. Ezek a meghurcoltatások aláásták Kodály egészségét. Szabadságra ment, de munká­ját folytatta. 1923-ban Buda és Pest egy­esí­tésének 50. évfordulójára megszületett a Psalmus Hungaricus. A műnek hatalmas sikere volt. Hasonló sikere volt a Wesselé­nyi utcai polgári fiúiskola kórusának sze­replése. A két bemutatott mű, a Túrót eszik a cigány és Villő. A gyermekkarok gondolata mindig foglalkoztatni Kodályt. 1926-ban került bemutatásra az Opera­­ház színpadán Paulini Béla és Harsány­ Zsolt szövegére írt Háry János c. daljáté­ka. A Háryt abban az évben tizenkétszer játszotta az Operaház. Ezekben az évek­ben alakult ki közeli barátsága Arturo Toscaninivel, neki ajánlotta az 1929-ben átdolgozott Nyári este című zenekari kompozícióját; a nagy olasz karmester Amerikában számos művét vitte diadalra, és jelentős alkotások megírására ösztö­nözte Kodályt. „ZENE NÉLKÜL NINCS TELJES EMBER” Kodály figyelme 1925 táján irányult a gyermekénekkarokra, s egyúttal az isko­lai ének- és zenetanításra. Megvilágoso­dott előtte, hogy a zenei közoktatás nem kielégítő és idegen szellemben történik. Az iskolai énekkarok működését általá­nossá és magas színvonalúvá kell tenni, hogy zeneileg művelt fiatalság nevelked­hessen. Ennek a célkitűzésnek a megva­lósítására ezentúl tevékenységének igen jelentős hányadát szentelte, mindeneke­lőtt azáltal, hogy" remekbe szabott gyer­mekkarai révén megfelelő magas színvo­nalú, nemzeti gyökerekből táplálkozó zenei anyaghoz juttatta az iskolai ének­karokat. Kodály így írt az iskolai zeneok­tatás szükségességéről: „Az általános is­kola célja: a teljes embert megalapozni. Zene nélkül nincs teljes ember... Jó mér­nök, vegyész stb. lehet valaki, ha tizenöt éves koráig rá sem gondol. De zeneértő nem lehet, ha hatéves korában (s játéko­san még előbb) nem kezdik rendszere­sen nyitogatni-gyakorolni a fülét... A ze­ne ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés - közösségnevelés.” Azt is hangsúlyozta: „Mit kellene tenni? Az iskolában úgy ta­nítani az éneket és a zenét, hogy ne gyöt­relem, hanem gyönyörűség legyen a ta­nulónak, s egész életére beleoltsa a ne­mesebb zene szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem le­het a véletlenre bízni, ezt megszerezni az iskola kötelessége.” A harmincas-negyve­nes évek fordulóján Kodály terve, az álta­lános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részé­ről is támogatást kapott. EGYETEMI ÉVEK Kodály Zoltán (1957) Kodály Zoltán és felesége, Péczely Sarolta Kodály Zoltán otthon, foteljában w­­it m_____ rm Kodály Zoltán 80 éves (Kecskemét, 1964) 2007. március 1., csütörtök

Next