Magyar Szó, 2007. június (64. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-29 / 149. szám

20 LAPZÁRTA ■ BODROGI GYULA A nemzet színésze Bodrogi Gyula Kossuth-díjas kivá­ló és érdemes művészt választották meg a hónap elején elhunyt Darvas Iván helyére a nemzet színésze cím­vi­­selői csütörtökön - közölte a Nemze­ti Színház az MTI-vel. Az esemény szűk körben, a sajtó nyilvánossága nélkül zajlott le a Nemzeti Színházban - ol­vasható a közleményben. A címet a kulturális miniszter egyetértésével a Nemzeti Színház ado­mányozza annak, aki főszerepekben vagy epizódszerepekben kimagasló tel­jesítményt nyújtott, 62. életévét betöl­tötte, illetve négy évtizedet a színészi pályán, vagy 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött. A 2000-ben életre hívott címet egyszerre 12 mű­vész viselheti. Legutóbb tavaly szep­temberben tartottak szavazást, amikor Zenthe Ferenc helyére Király Leven­tét választották meg. - Ez mindent jelent - mondta a nemzet színésze címről az MTI-nek Bodrogi Gyula. - Ez egy olyan elisme­rés, amelyet, ha a szakma odaítél, an­nál többet nem lehet elérni— tette hozzá. (MTI) ■ DEL PONTE Megvan az utódja? A belga Serge Brammertz, a néhai Rafik Haríri libanoni ex­kormányfő meggyilkolása ügyében folytatott ENSZ- vizsgálat vezetője váltja fel a svájci Carla del Pontét a hágai Nemzetközi Törvény­szék főügyészének posztján - írta csü­törtökön a The New York Times. Az amerikai lap hágai és New York- i „bizalmas közlésekre” hivatkozott je­lentésében. Hivatalos ENSZ-körökből egyelőre nem erősítették meg az érte­sülést. Arról nincs szó a jelentésben, mikor történik meg ez a váltás. Brammertz libanoni megbízatása, ame­lyet a BT-től kapott, decemberben ér véget. A belga jogász korábban a szin­tén hágai nemzetközi büntetőbíróság főügyészhelyettese volt. (MTI/dpa) ■ TENISZ, WIMBLEDON Négyen a harmadikban Novak Dokovicnak roppant nehéz dolga volt a wimbledoni 2. fordulóban a bosnyák születésű, pompásan adoga­tó amerikai Amer Delictyel. Dokovic­nak voltak hullámhegyei és hullámvöl­gyei, végül négy játszmában győzött, és a 3. fordulóban a német Nicolas Kieferrel mérkőzhet. Dokovic győzel­me azt jelenti, hogy mind a négy szer­biai teniszező a legjobb 32 között van. Megtörtént az első nagy meglepetés is, hisz az alig ismert japán Aldkro Morigami nyerni tudott a női mezőny 13. kiemeltje, az orosz Dinara Szafina ellen. Eredmények, 2. forduló, férfiak: Dokovic-Delic 6:3,3:6,6:3,7:6, Blake- Pavel 6:4,6:3,6:3, Hewitt-Bolelli 6:2, 6:2, 6:1,Juzsnyij-Simon 6:4, 4:6, 3:6, 7:5, 6:4, F. Lopez-Henman 7:6, 7:6, 3:6, 2:6, 6:1, Turszunov-Berrer 4:6, 6:4,6:4,6:4, nők: Kuznyecova-Mattek 7:6, 6:4, Petrova-Mirza 6:2, 6:2, Pa­­szek-Golovin 6:2, 3:6, 6:1, Rezai- Schiavone 6:4, 2:6, 6:4, Srebotnik- Ozegoyic 6:1, 6:1, Krajicek-O’Brien 6:0, 6:1, Azarenka-Garbin 6:1, 6:3, Morimami-Szafina 6:4, 7:5, Szugi­­jama-Cornet 4:6, 6:0, 6:3. (cs.) M4CKU&6 WWW.MAGYARSZO.INFO WWW.MAGYAR-SZO.CO.YU E-mail: SZERK@MAGYAR-SZO.CO.YU Alapító: Magyar Nemzeti Tanács ■ Kiadja a Magyar Szó Lapkiadó Kft. ■ Igazgató: Mihók Rudolf! Megbízott főszerkesztő: Kókai Péter ■ Főszerkesztő-helyettes: Kontra Ferenc ■ Bajtai Kornél (deszk) ■ Rovatvezetők: Vadócz Károly (Külföld), Vígi Zoltán (Belföld), Szeli Miklós (Közelkép), Tóma Margaréta (Szabadka), Kovács János (Újvidék), Fodor István (Tiszavidék), Nagy Klára (Topolya), Sinkovits Pé­ter (Kitekintő), Kocsi Zoltán (Gazdaság), Mihályi Katalin (Művelődés), Szerencsés Anna (Szabadidő), Laták István (Sport), Kabók Erika (Hétvége) ■ A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Misica 1. Telefonok: központ (021) 457-244, titkárság (021) 456-066, (021) 557-232, szerkesztőségek: külpolitika (021) 456-693, kitekintő (024) 814-550, belpolitika (024) 555-530, művelődés (024) 555-530, sport (024) 814-550, hirdetőosztály (021) 457-633, (021) 457-505, telefax: (021) 557-243, ■ Újvidéki szerkeztőség: (021) 457-097, (021) 456-624 ■ Szabadkai szerkesztőség: (024) 555-530, tele­fax: (024) 553-851, hirdetőosztály (024) 552458 (telefon és telefax) ■ Zentai szerkesztőség: (024) 814-550, telefax: (024) 812-347 ■ Topolyai szerkesztőség: (024) 711-336 ■ Folyószámla: Újvidéki Bank, 340-15329-18 ■ Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza ■ Belföldi előfizetés egy hónapra: 740 dinár, negyedévre 2088, fél évre 3900, egy évre 7800 dinár. ■ Külföldre (Európa orszá­gaiba) egy hónapra 3782 dinár, negyedévre 11214 dinár, fél évre 22152 dinár, egész évre 44304 dinár. Külföldre (tengerentúli országokba) egy hónapra 8900 dinár, negyedévre 26600 dinár, fél évre 52900 di­nár, egész évre 105700 dinár ■ Terjeszti a Magyar Szó Kft., Újvidék. Telefon/fax: (021) 557-304. Folyószámla: Pannon Bank Újvidék, 345-2324 ■ Készül a Magyar Szó Lapkiadó Kft. nyomdájában, Újvidéken. ------------------------------------------------------------------------------------------------—^ Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ 1084 Budapest, Auróra u II., tel.: 3034738, fax: 3034744 e-mail: marketing®observer.h­u http://wwtv.observer.hu U­tat is)­ T­öbb mint száztíz helyen ütött ki tűz tegnap Görögországban, az ország középső részén, a Pamitha hegység kör­nyékén. A tűz végigsöpört a hegység erdein, két ember életet követelve: a Larissa város melletti erdei utakon egy teherautóból már nem tudtak kimenekülni az utasok. A görög hatóságok a tűz megfékezésére Olaszországtól és Franciaországtól kértek segítséget, akik tűzoltó repülőgépeket küldtek a helyszínre. A tűz a már napok óta tartó kániku­la eredménye, amely a tegnapi események előtt legalább kilenc halálos áldozatot követelt. (Beta/AP) Barátok lehetünk, ha... Srdan Duric miniszterelnöki tanácsos üzenete Michael Polt nagykövetnek: A barátok nem lopnak területeket egymástól Vojislav Kostunica miniszterelnök sajtókapcsolataiért fele­lős tanácsadója, Srdan Duric tegnap élesen reagált Michael Polt, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövetének azon kijelentésére, amely szerint az USA barátként tekint Szerbiá­ra. A sajtófelelős szerint csak akkor lehet a két ország közötti baráti kapcsolatról beszélni, ha Amerika nem támogatja tovább Kosovo függetlenségét.­­ Ha Michael Polt kijelentése, amely szerint az USA Szer­bia barátja, azt jelenti, hogy a hivatalos Amerika eláll azon szándékától, hogy támogassa Kosovo függetlenségét, akkor és csakis akkor beszélhetünk a két ország barátságáról. Valamint abban az esetben, ha Amerika az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé nem terjeszti be saját Kosovo-határozatát, amely szerint Kosovo elnyerné függetlenségét - reagált Duric Michael Polt kijelentésére. A szerbiai miniszterelnök tanácsadója „feltételezi”, hogy Polt tisztában van azzal, hogy „a barátoktól nem rabolunk el terü­leteket, és hogy egy új albán állam kialakítása Szerbia területén nem jó záloga a két ország barátságának”.­­ Polt nagykövet számára az igazi kérdés a következő: bará­ti államnak tekintené-e az ő országa Szerbiát akkor, ha Szer­bia támogatná egy független állam létrehozását az Amerikai Egyesült Államok területén - tette fel tegnap az amerikai nagy­követnek a kérdést Srdan Duric. (Beta) Vajdaságban ma túlnyomórészt napos, melegebb idő lesz, gyenge északkeleti szél fog fújni. A legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 15, a legmagasabb pedig 26 és 28 Celsius-fok között alakul. Az ország területén ma melegebb időre számíthatunk, gyenge észak­keleti széllel. Reggel 15 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, a leg­magasabb napi hőmérséklet pedig 27 Celsius-fok körül alakul. IE Weather 2 Az előrejelzések szerint szombaton az ország egész területén bebo­rul, nyugaton és délen délutáni esőzésekre is számíthatunk. Vasár- www.weather2umbrella.com nap és a jövő hét elején napos, meleg idő várható, 30 és 35 Celsius­­fok közötti maximális hőmérséklettel, max­­m­ Belgrád 27* 15* Podgorica 30* 20* Budva 31* 20* Budapest 26" 16" Athén 36" 20" Róma 26" 15" Párizs 21" 13" Berlin 19" 10" London 21* 12" Moszkva 24" 12" Újvidék 27" 13" Szabadka 26* 13" Zombor 27" 12" Nagybecsk 28* 13* Kikunda 26* 12* Versec 28* 12* Európa nyugati és keleti részén borult, esős idő lesz az előrejelzések szerint. Kö­zép- és Kelet-Európában viharképződésekre is számíthatunk, a kontinens déli ré­szén viszont marad a meleg, napos idő. Nyugat-Európában a maximális hőmér­séklet 15 Celsius-fok körül alakul, míg a legmelegebb a Balkán-félsziget déli része lesz, ahol akár 40 fokot is mérhetnek. A Balkán-félszigeten túlnyomórészt napos időjárás várható. A Balkán-félsziget nyu­gati részén 26, míg délen 40 Celsius-fokos lesz a legmagasabb hőmérséklet. ■ Vízállás A Duna Bezdánnál 115 (8), Apatinnál 174 (8), Gombosnál 154 (6), Palánkánál 158 (4) Újvidéknél 148 (1), Slankamennél 188 (0), Zimonynál 243 (2), Smederevónál 450 (4) cm. A Tisza Törökkanizsánál 169 (­1), Zentánál 235 (0), Törökbecsénél 313 (0). A Bega Tamásfalvánál­­52 (0) , Temes Módosnál 106 (10), Torontálszécsánynál 284 (12). 2007. június 29., péntek Az utóbbi néhány napban Szabadban a legtöbb fiatal a Red Hot Chili Peppers együttes indijai konwijól beszélt. Az ese­mény után is van miről írni, véleményt mondani, hiszen a sok „szakértő” szerbi­ai újságíró kritizálja az együttest, amiért csak 75 percig szórakoztatták a közönsé­get. Sajnos, több újságíró is keresi a bűn­bakot, hogy ki ezért a hibás. A szervezők, I vagy az együttes? Nyugodtan kijelenthe- t tem: senki. Az együttes profi módon elvé- I gezte a munkáját, még akkor is, ha va- I lakik azt hiszik, hogy ez nem igaz. Az­­ RHCP a kapott pénzért megdolgozott, min- i­dent a szerződés pontjai szerint teljesítet­tek, volt ráadásszám is. Aki pedig még mindig azt hiszi, hogy csak a szerbiai hall­gatósággal toltak így ki a zenészek, azok nézzék meg az 1996. június 25-ei buda­pesti koncertet, ami szintén 75 percig tar­tott, vagy a néhány évvel ezelőtti berlini fellépésüket, amely szintén egy óra és tizen­­k­öt perces volt. S, ha még hozzáteszem, hogy­­ Spanyolországban sem volt sokkal hosszabb­­ a koncertjük (100 perc), akkor már ért­­­­hető, hogy az együttest a szervezők 75 perc­­r­re szerződtették (más is csinált már ilyet),­­ s a mesének vége. Az már inkább érdekes, hogy mi lett a 100 000 ember által ott­­■ hagyott 10 tonna szemét sorsa, valamint­­ az, hogy miért nem irányította senki sem­­ a forgalmat a koncert után? Másodla­­­­gos problémákkal foglalkozunk, a fontos­­ dolgok pedig háttérbe szorulnak. Nem elő­­­­ször fordul ez elő, de jó lenne, ha utoljá­ I­ra lenne így. . .j Péter napja van Héber, görög, latin eredetű név, jelentése kőszikla. További névnapok: Pál, Aladár, Beáta, Emma, Orbán, Judit, Petra, Aliz, Szalóme, Ditta Ezen a napon: 1 1900-ban megszületett Antoine de Saint-Exupéry francia regényíró, esszéista (A kis herceg). 12000-ben meghalt Vittorio Gass­­man olasz színész, rendező (Ismerős ismeretlenek, Egy asszony illata).­­ 1456-ban a Nándorfehérvár el­leni török támadás kivédésére irányu­ló könyörgésként III. Callixtus pápa elrendelte a déli harangozást.

Next