Magyar Szó, 2007. június (64. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-28 / 148. szám

2007. június 28., csütörtök Atollt fia VMSZ-iroda nyílt Óbecsén A jelenlegi községi vezetés jelentős kommunális és más jellegű beruházási programokat indított el kedden este szerény ünnepség keretében a községi szervezet elnökségi tagjai, helyi szervezetének elnökei részvételével Óbecsén, a Petőfi Sándor utca 6-os szám alatt megnyílt a Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei irodája. Az irodanyitás alkalmából Knézi Péter, a községi szerve­zet elnöke, dr. Ricz György és mgr. Fehér László alelnökök tartottak sajtótájékoztatót, valamint bemutatkozott Fehér Ferenc irodavezető is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Óbecse községben a VMSZ egyike a leg­tömegesebb és legszervezettebb politi­kai pártnak. A közelmúltban megtörtént újjászerveződés óta a taglétszám több mint négyszázra nőtt, és őket tíz helyi szerve­zet öleli fel. Óbecsén öt ilyen tevékenyke­­dik, kettő van Péterrévén, egy-egy pedig Bácsföldváron, Dreán és Pecesoron. Egye­dül Radicevic helyi közösség az, ahol még nincs helyi szervezte a VMSZ-nek, de szim­patizánsai már itt is vannak.­­ A VMSZ jelentős önkormányzati és társadalmi-politikai tényező lett az óbe­csei községben. A jelenlegi községi hatal­mi koalícióban, noha a korábbi választás során csak négy tanácsnoki helyhez jutott, mégis mind jelentősebb és megkerülhe­tetlen politikai tényezővé vált. A jelenle­gi önkormányzatban jelentős tisztségeken vannak felelős szakembereink, és a közvál­lalatok, közintézmények igazgatóbizottsá­gaiban, iskolaszékeiben is ott vannak kép­viselőink, így aztán igyekszünk tevékenyen részt venni a községfejlesztésben. Öröm­mel közölhetem, hogy a jelenlegi közsé­gi vezetés sikereként könyvelhető el, hogy Óbecse községben tavaly óta soha nem ta­pasztalt kommunális, infrastrukturális és más jellegű fejlesztés folyik. Különösen szembetűnő ez Péterrévén, ahol vízveze­ték-, csatornahálózat és úthálózat épül, de jelentős beruházások vannak Óbecsén, to­vábbá Dreán, Milosevón, Radicevicen, Pecesoron. Ezúttal Bácsföldváron valami­vel kisebbek a beruházások, de meg kell jegyezni, hogy korábban éppen ebben a faluban volt a leginkább előrehaladottabb a kommunális fejlesztés. Nyilvánvaló, hogy ezeket az eredményeket a VMSZ nem kí­vánja kisajátítani, és a saját eredménye­ként elkönyvelni, de szerepe nyilvánvaló. A polgárok mozgósításában, a fejlesztési programok, tervek előreterjesztésébe va­ló bekapcsolásában viszont úgy hiszem, élenjárunk és a továbbiakban ezt még in­kább kifejezésre szeretnénk juttatni. Tag­ságunk, szimpatizánsaink, és remélem egy­re növekvő szavazótáborunk már régóta igényelt egy olyan helyiséget, VMSZ-irodát, ahol kapcsolatba velünk velünk, a VMSZ vezetőségével, tisztségviselőivel, a köztár­sasági, tartományi képviselőkkel. Már hosz­­szabb ideje lenézzük egy ilyen iroda lé­tesítését, s ez az idén végre valóra válha­tott. A helyiséget tagjaink áldozatos mun­kával tették megfelelővé. Külön köszönet jár nekik. Itt működik majd az iroda Fe­hér Ferenc irodavezető irányításával, de itt tartja majd összejöveteleit a községi szer­vezet elnöksége, tanácsa, sőt az óbecsei VMSZ helyi szervezetek egy része is. Na­gyon fontos viszont, hogy az iroda min­denki előtt nyitott. Várjuk a választópol­gárok betérését is - mondta Knézi Péter. A két alelnök a VMSZ óbecsei szerve­zetében a VMSZ májusi kongresszusát kö­vető tisztújításokról számolt be. Arról, hogy minden helyi szervezetben jelentős számú fiatal kapcsolódott be a vezetőség­be. Egyre több a fiatal a VMSZ községi szer­vezete tanácsában és elnökségében is. Az irodavezető tájékoztatta a közvé­leményt arról, hogy­ a VMSZ-iroda jelen­leg hetente háromszor lesz nyitva a széles tagság, a szimpatizánsok és a polgárság számára. Kedden és szombaton délelőtt 9 és 12 óra között, csütörtökön délután 2 és 5 óra között. Az irodavezető egyelőre a 064-311-81-98-as telefonszámon érhe­tő el. " Egy- A pártnak tíz helyi szervezetében több mint négyszáz tagja van Vaszimirjankov Hazavárj­ák a tamásfalviakat A fiatalok, ha csak tehetik, elköltöznek a faluból A Tamásfalvi Bölcső Alap szervezésében augusztus 11-én (szombaton) tartják a Tamásfalván (Hetényben) születettek első találkozóját. A cél az, hogy a faluból elszár­mazottak sok-sok év után ismét a bölcsőhelyükön találkozzanak, elbeszélgessenek egy­mással. A vendégeket 15 órára várják a helybeli Kultúrotthon nagytermében, majd 16 órától ünnepi szentmise lesz, 17.30-tól elbeszélgetnek a települést érintő történel­mi változásokról, este pedig bált rendeznek. A jobb időket is megélt Tamásfalván ma 750-en élnek, közülük 460-an magyarok. Alig párszáz méterre a román (immár EU-s) határtól, de mégis el vannak zárva a kül­világtól, hiszen határátkelő nincs, a faluba pedig egy szűk, gödrös úton lehet eljutni. A harmadik évezred küszöbén kaptak utcai világítást és piacteret. Ipari létesítmény nem­csak a faluban, hanem a közeli településeken sincs. Az emberek zöme mezőgazdaság­ból él, és nem is csoda, hogy a fiatalok, ha csak tehetik, elköltöznek innen. Sokan csak azért maradnak szülőfalujukban, mert nem akarják sorsukra hagyni szüleiket. Sér­tően alacsony ára van az ingatlannak, egyre több a gazdátlan ház. Ilyen állapotok kö­zött pedig nem könnyű bánmiféle közösségépítő munkát kezdeményezni.­­ A Tamásfalvi Bölcső Alap 2005 tavaszán alakult egy Svájcban élő honfitársunk öt­lete alapján. Ez a falu a fejletlen bégaszentgyörgyi község legmesszebbre eső települé­se, és így elég sűrűn elfeledkeznek rólunk. Úgy gondoltuk, hogy a Bölcső Alap felszó­lítja majd minden külföldön élő honfitársunkat arra, hogy adományaikkal segítse cél­jainkat, a tamásfalviakat pedig arra, hogy önkéntes munkájukkal közreműködjenek a megvalósításban. Az összefogás meg is történt - mondja Szarka Edit, az alap titkára. Eddig sikerült felújítaniuk a temetőkerítést és a kaput a katolikus és a pravoszláv bejáratnál, vizet vezettek a temetőbe, a járdából pénzhiány miatt csak 20 méter ké­szült el, de ha összejön a rávaló, folytatják. Továbbá szeretnék az 1868-ban épült temp­lomukat szigetelni és tatarozni. Javítottak az egészségház felszereltségén is (felnőtt és gyerekmérleggel, magasságmérővel, tolókocsival). Az alap munkáját a Reiffeisen Bankban megnyitott számlaszámra való befizeté­sekkel lehet támogatni: a dinár számlaszám: 265-2310310000135-93, a deviza szám­laszám pedig: 265-1000000035825-52­­ ,, , Kecskés István Irány Kosovo! Csatába szólító plakátok lepték el Zombort Néhány nappal ezelőtt plakátok lepték el Zombort, amelyek Kosovóba hívják a polgárokat, hogy befejezzék a kosovói csatát. Az akció mögött a Vajdasági Szo­ciáldemokrata Liga feltételezése szerint a Lazar cár nevű szervezet áll. A VSZL községi bizottsága elítéli a háborúra uszító akciót, és fölszólítja az illeté­kes szerveket, hogy sürgősen távolítsák el ezeket a plakátokat a város utcáiról. Nenad Canak itteni lenyei fölteszik a kérdést: elfelejtettük volna már a nem is olyan régi eseményeket, amikor a városok utcáiról virággal díszített tankokat kísértek ki az emberek, majd holtakkal teli ládákkal tértek ezek vissza. Kinek áll az érdekében, hogy újra elessenek az emberek, hogy a vajdaságiak újra ágyútöltelékek legyenek? Vajon ez alternatívája-e annak, amit az aktuális hatalom kínál a kormányfővel az élén Kosovóval kapcsolatban? Újra tanúi leszünk annak, hogy a fiataljaink a nagy­követsé­gek épületei előtt sorakoznak, hogy ily módon elkerülhessék a mozgósítást?­­ Igen sok kérdés fölmerül ezzel az egyesek szerint jelentéktelen akcióval kapcsolatban. Kétségtelen, hogy a VSZL az ilyen jelenségekre mindig a legeré­lyesebben reagálni fog, és tevékenyen ellenáll az ily módon folytatott politiká­nak. Mindenkit emlékeztetünk arra, hogy régen elmúltak azok az idők, amikor „karddal védték a hazát”, a magukat gárdistáknak nevező személyekkel pedig tu­­dn­juk, hogy az ilyesmit a művelt világban a tárgyalóasztalnál oldják meg - áll a VSZI, zombori bizottságának tegnapi közleményében. ■ H ) Tanulságos döntés A VMDP elégedett A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elégedettséggel vette tudomásul, hogy a Demokrata Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség által kezdeményezett közös javas­lat, amely az érvényben levő tartományi parlamenti választásokról szóló határozat megváltoztatására irányul, s amely a VMDP szerint keresztezi a vajdasági magyarság alapérdekeit, a tartományi parlament nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó bi­zottságának ülésén elbukott. A párt tegnapi közleményében kiemeli, hogy a DP módosítási javaslata három pont­ban is semmibe veszi a vajdasági magyarság alapérdekeit. A legfontosabb az, hogy a szám­arányos kisebbségi parlamen­t képviselet elvének megsértésével 17 helyett mindössze 3 garantált helyet ad a vajdasági magyaroknak a 120 tagú vajdasági parlamentben. Másod­szorra a javaslat a kisebbségi választói névjegyzék felállítását a szerbiai közigazgatás ille­tékes szervei helyett az immár mandátumából kifutott nemzeti tanácsokra bízza. Végül a javaslat egyenlőtlen helyzetbe hozza a vajdasági kisebbségi közösségeket. Olyan szigo­rú feltételeket szab a három választási szisztémát magába foglaló rendszerben a kisebb­ségi külön fellépésnek, hogy azoknak a vajdasági kisebbség közül csak a magyar ki­sebbség, pontosabban csak a VMSZ tudna eleget tenni, áll a közleményben. Mint ismeretes, egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a szükséges többség a javaslat keresztülviteléhez, ám meglepetésre a Szerbia Ereje Mozgalom kép­viselője tartózkodott a szavazáskor. A VMDP sokatmondónak értékeli azt a tényt, hogy a javaslatra csak a DP és a VMSZ képviselői mondtak igent, valamint csak a VMDP képviselője szavazott ellene, míg a többi párt képviselői tartózkodtak. A párt közleményében leszögezi, hogy a szerb pártokban bejutott magyar képvi­selők ezúttal kitettek magukért: nem szavaztak a vajdasági magyarok alapérdeke ellen.­­ Igaz, mellette sem, de viselkedésük mégis elismerést érdemel. Az egyetlen VMDP- és ellenszavazat tehát nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a DP és a VMSZ a vajdasági kisebbségek számarányos képviseletének szempontjából káros javaslata a legilleté­kesebb, a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó bizottság ülésén nem kapott tá­mogatást. A tanulságot még mindig nem késő levonni, a megoldás a magy­ar pártok összefogása - áll többek között a közleményben. í­r n belfold@magyar­szo.co.yu BELFÖLD 5 RÖVIDEN A SZABADEGYETEM Neves előadók A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFO) pályázatot hirdet vajdasági magyar és Magyarországon tanuló vajdasági ma­gyar egyetemi és főiskolai hallgatók szá­mára a VI. Vajdasági Szabadegyetemen való részvételre. A rendezvényre július 5-e és 9. között kerül sor Kishegyesen. Meghirdetett szakok: Közgazdaság­­tan, közélet és politológia, Média és kommunikáció. Az előadók között lesz például Reviczky Gábor színművész, Járai Zsigmond, a Magyar Jegybank volt elnöke, Kondor Katalin, a Magyar Rá­dió volt elnöke, Pásztor István, a VMSZ elnöke, Kabók Erika lapunk újságíró­ja, Nagy Ferenc, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulja, Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyar­­országi képviseletvezetője, a megnyi­tón Baján Pajtié tartományi kormány­fő is köszönti a megjelenteket. A Szabadegyetemen való részvéte­li hozzájárulás 1000 dinár. A résztve­vők számára a Kátai-tanyán a szállás és az étkezés biztosítva van. Bővebb információt a 024/523- 965-ös számon az Ifjúsági Központban Rumenyákovity Melindánál vagy a 064/1-971-825-ös számon Honát Dajanánál kaphatnak az érdeklődők. A pályázáshoz a szabadkai Ifjúsági Központban (Strossmayer utca 24/4.) igényelhető jelentkezési űrlap, illet­ve az letölthető a www.info.org.yu és a www.vamadisz.org.yu honlapokról. A pályázatokat személyesen a szabad­kai Ifjúsági Központban (Strossmmyer 24/4) munkanapokon 9-től 15 óráig, elektronikus úton a info@tippnet.co.ru e-mail címen, illetve a 024/523-965-ös fax számon lehet átadni. A pályázat be­adási határideje június 30-a. A nyertes pályázókat július 2-ig értesítik telefonon. ZZOMBOR Brazil nagykövet Ma Zomborba látogat Dante Coelho de Lima, Brazília szerbiai nagy­követe. A Városházán dr. Jovan Slavko­­vic, Zombor község polgármestere fo­gadja a magas rangú vendéget. A pro­tokolláris találkozót követően a nagy­követ ismerkedni fog Zombor kultu­rális életével, történelmével, továbbá gazdasági és turisztikai lehetőségeivel. Az esti órákban a Városi Múzeumban ünnepélyesen megnyitja a Brazil esték elnevezésű kétnapos kulturális rendez­vényt. (H. Á.) Gyarapodott a Városi Múzeum Zorán Stosic Vranjski zombori fes­tőművész már tizenhat esztendeje ajándékoz alkotásaiból a zombori Vá­rosi Múzeumnak, a minap újabb há­rom művészi festményét bocsátotta a múzeum rendelkezésére. Vranjski tizenhat esztendővel ez­előtt kezdte adományozását a múze­umnak és a városnak, amikor a koz­mikus vándorlások ciklusból ajándé­kozott festményeket. Ezt követte a Koz­mikus etűdök, majd 1993-ban a Koz­mikus vértanúk ciklusa, egy évvel ké­sőbb pedig a Kozmikus mennybolt cik­lusból adományozta oda alkotásait. Vranjski festményeit, rajzait, pla­kátjait, a kiállításairól szóló teljes do­kumentációt és mindazt a múzeum rendelkezésére bocsátotta, ami ennek az elismert művésznek a személyiségé­hez fűződik. Az alkalmi ünnepségen Zora Sips, a Városi Múzeum custosa, művészet­­történész vette át Zoran Stosic Vranjski három festményét. (H. A.)

Next