Magyar Szó, 2007. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

2007-10-17 / 243. szám

20 ■ ENSZ BT Horvátország nyert Horvátországot az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsának új, nem állandó tagjá­vá választották, miután az ellenjelölt Csehország visszavonta jelölését. A Do­minikai Köztársaság szintén visszalé­pett Costa Rica javára. Az öt új, nem állandó tagot kétéves időszakra választják meg azon orszá­gok helyére, amelyek mandátuma le­járt. Líbia, Vietnam és Burkina Fasso az első körben bekerültek, a fennma­radó két helyért pedig Horvátország és Csehország, valamint a Dominikai Köztársaság és Costa Rica versengtek. Ezen országok januárban foglal­hatják el helyüket a BT-ben, vétójog­gal azonban csak a tanács öt állandó tagja: az Egyesült Államok, Oroszor­szág, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína rendelkezik. (Beta) ■ LONDON Előzhetnek a honatyák? Heves vitát váltott ki a brit parla­ment tízezer fős személyzete és a kép­viselők között, illetve a honatyák sora­in belül is az az új szabályozás, amely­nek értelmében az utóbbiak előnyt él­veznek az éttermi kiszolgálásban, az illemhelyeken és a lifteknél, azaz az e helyeken sorban álló parlamenti al­kalmazottak előtt illeti meg őket a szol­gál­tatás. A parlament díszruhás ceremónia­mestere, Peter Grant Peterkin által be­jelentett szabály felháborodást keltett a brit honatyák számára dolgozó tit­károk és adminisztrátorok, technikai és egyéb beosztottak mintegy tízezer fős seregében. Kevin Flack, a parla­menti személyzet szakszervezetének egyik képviselője kijelentette: „Az em­bereket legalább annyira sokkolta ma­ga az intézkedés, mint az a magatar­tás, amelyet tükröz”. A parlament igazgatási bizottságá­ban részt vevő képviselők támogatták az új előnyszabályt, amelyre elektro­nikus postán továbbított emlékeztető­ben és külön táblákon hívják fel a sze­mélyzet figyelmét. A parlamenti személyzet álláspont­ja mellett sorakozott fel Lambit Opik képviselő, aki 67 társát is mozgósítot­ta a sorelőzési szabályozással szemben. “Vannak érdemei az egyenlőségnek is” - olvasható a 68 honatya által aláírt do­kumentumban. (MTI-Panoráma) ■ DÉL-SZERBIA Stabil helyzet A preševoi völgyben a helyzet sta­bil, az elmúlt három év alatt nem tör­téntek komolyabb incidensek - olvas­ható a nemzetközi válságcsoport je­lentésében. Az elégedetlenség tovább­ra is jelen van, és a tömeges munka­­nélküliség a legnagyobb probléma. Szerintük a helyi albán politikusok­nak, a szerbiai hatalomnak és a nem­zetközi közösségnek is a régió gazda­sági fellendítésén kell dolgozniuk. A szervezet fontos előrelépésnek tartja, hogy a dél-szerbiai albánok többsége 2000 óta először részt vett a parlamenti választásokon, viszont az állami szervekben és a bíróságokon to­vábbra is csekély arányban vannak je­len. (Beta) .7 Auditálva a 2007. január 1 je és december 1 je közötti időszakban WWW.MAGYARSZO.INFO WWW.MAGYAR-SZO.CO.YU E-mail: SZERK@MAGYAR-SZO.CO.YU Alapító: Magyar Nemzeti Tanács ■ Kiadja a Magyar Szó Lapkiadó Kft. ■ Igazgató: Mihók Rudolf ■ Megbízott főszerkesztő: Kókai Péter ■ Főszerkesztő-helyettes: Kontra Ferenc , Bajtai Kornél (deszk) ■ Rovatvezetők: Vadócz Károly (Külföld), Vígi Zoltán (Belföld), Szeli Miklós (Közelkép), Tóma Margaréta (Szabadka), Kovács János (Újvidék), Fodor István (Tiszavidék), Nagy Klára (Topolya), Sinkovits Pé­ter (Kitekintő), Kocsi Zoltán (Gazdaság), Mihályi Katalin (Művelődés), Szerencsés Anna (Szabadidő), Laták István (Sport), Kabók Erika (Hétvége) ■ A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1. Telefonok: központ (021) 457-244, titkárság (021) 450-066, (021) 557-232, szerkesztőségek: külpolitika (021) 456-693, kitekintő (024) 814-550, belpolitika (024) 555-530, művelődés (024) 555-530, sport (024) 814-550, hirdetőosztály (021) 457-633, (021) 457-505, telefax: (021) 557-243. ■ Újvidéki szerkeztőség: (021) 457-097, (021) 456-624 I Szabadkai szerkesztőség: (024) 555-530, tele­fax: (024) 553-851, hirdetőosztály (024) 552458 (telefon és telefax) ■ Zentai szerkesztőség: (024) 814-550, telefax: (024) 812-347 ■ Topolyai szerkesztőség: (024) 711-336 ■ Folyószámla: Újvidéki Bank, 340-15329-18 ■ Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza ■ Belföldi előfizetés egy hónapra: 740 dinár, negyedévre 2088, fél évre 3900, egy évre 7800 dinár. ■ Külföldre (Európa orszá­gaiba) egy hónapra 3782 dinár, negyedévre 11214 dinár, fél évre 22152 dinár, egész évre 44304 dinár. Külföldre (tengerentúli országokba) egy hónapra 8900 dinár, negyedévre 26600 dinár, fél évre 52900 di­nár, egész évre 105700 dinár ■ Terjeszti a Magyar Szó Kft. Újvidék. Telefon/fax: (021) 557-304. Folyószámla: Pannon Bank Újvidék, 345-2324 ■ Készül a Magyar Szó Lapkiadó Kft nyomdájában, Újvidéken. Magyarország legnagyobb médiafigyelője az BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ E -EES3ES112E3- 7 maradt abból a gépjárműből, amelyben a tegnap reggel baleset következtében elhunyt Tose Proeski macedón éne­kes utazott. Az énekes Horvátországban, Nova Gradiskánál közlekedési balesetet szenvedett. Meg nem erősített in­formációk szerint a balesetet a sofőr fáradtsága okozta, aki emellett nem tartotta tiszteletben a közlekedési előíráso­kat, és túl gyorsan is hajtott. Olyan hírek is szárnyra keltek, hogy a sofőr elaludt a volánnál. A mindössze 26 éves énekes halála sokkolta Macedóniát, a parlament ülését nem tartották meg, mára országos gyászt hirdettek, illetve Proeskit az ország díszpolgárává minősítették. A polgárok tegnap nagy számban gyűltek össze a Krusevón lévő szülői házánál. Proeskit ma délután 13 órakor temetik, a szertartáson képviselteti magát a macedón állami csúcs. (B92) MkhhiM Rendbontás készül A magyar Nemzetbiztonsági Kabinet szerint a szélsőségesek az ünnep megzavarására készülnek A szélsőséges csoportok az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek, és mivel érzik, hogy tervezett akcióik ellentétben vannak a lakosságnak a rend megszilárdítására irányuló óhajával, ezért látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat tervez­nek - hangzott el a nemzetbiztonsági kabinet ülésén. A kormány nemzetbiztonsági kabinetje a megbeszélésen áttekintette a következő időszak biztonsági helyzetét azzal kapcsolatban, hogy szélsőséges csoportok október 23-án, valamint az azt megelőző és azt követő napokban az ünnep megzavarására készülnek. A várható eseményekről Bencze József vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány és Laborc Sándor dandártábornok, a Nem­zetbiztonsági Hivatal megbízott főigazgatója adott értékelést. Rámutattak: a szélsőséges csoportok, köztük neofasiszta szervezetek, valamint a sporttelepekről ismert notórius zavarkeltők - akik közül többnek priusza van - a tavalyihoz hasonlóan idén is a nemzeti ünnep és a polgárok pihenőnapjai megzavarására törekszenek. A megbeszélésen elhangzott: a szélsőséges szervezetek maguk is érzékelik, hogy tervezett akcióik ellentétben vannak a lakosság tömegeinek a rend megszilárdítására irányuló óhajával, de éppen ezért látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat terveznek. Terveiket az NBH és a rendőri szervek ismerik, és - ahogy az a kabinet ülésén elhangzott - elegendő erővel rendelkeznek ahhoz, hogy - élve törvényes felhatalmazásukkal­­, megakadályozzák ezeket a terveket és biztosítsák a közrendet. A tájékoztatás szerint Szilvásy György miniszter az ülés végeztével azt mondta: „A törvényesség követelményeinek minden­ben precízen eleget téve és egymással együttműködve a Nemzetbiztonsági Hivatal, a rendvédelmi szervek készen állnak arra, hogy megvédjék a hivatásos zavarkeltőktől az ünnep méltóságát és a közrendet.” - A tavalyihoz hasonló incidensek elkerüléséhez természetesen szükség van arra, hogy a bejelentett rendezvények szervezői és résztvevői együttműködjenek a rendfenntartó szervekkel - fűzte hozzá. (MTI) Hedvig napja van. Germán eredetű német névből származik, jelentése harc. További névnapok: Leó, Rudolf Ezen a napon: ■ 1803 ban született Deák Ferenc magyar politikus, akit kortársai a haza bölcsének ne­veztek megfontoltsága és tisztessége miatt ■ 1915-ben Arthur Miller amerikai drá­maíró (Az ügynök halála). ■ 1706-ban meghalt Ninon de Lenclos társasági hölgy, kurtizán, aki szépségével, szellemességével és műveltségével vonzotta a híres férfiakat ■ 1849-ben Frédéric Chopin lengyel ze­neszerző és zongoraművész. Időjárás Vajdaságban ma a hideg reggel után napos, meleg idő várható, a legmagasabb hő­mérséklet 20 fok körül alakul. Az országban hideg reggelre számíthatunk, helyenként gyenge faggyal, a nyugat­szerbiai völgyekben köd is lehetséges. A nap folyamán napos, melegebb idő lesz, gyenge, változó irányú széllel. A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és 5, a legmaga­sabb pedig 16 és 22 Celsius-fok között várható. Az előrejelzések szerint holnap túlnyomóan napos idő lesz, 24 fokos hőmérséklet­tel. Felhősödés esővel és érezhető hőmérséklet-csökkenéssel először az északi és nyu­gati országrészeket éri el, majd az éjszaka folyamán az egész országra kiterjed. Pén­teken és a hétvégén felhős, esős, hideg, szeles idő lesz, a hegyekben havazhat is. Beigran max 20* min 5* Podgorica 25* 10* Boldva 22“10* Budapest 17* 4* Athén 22* 11“ Róma 23* 14“ Pátria» 14* 10“ Berlin 11 18 London 14* 9* Moszkva 8“ 4“ Újvidék 20° 2* Szabadka 19* 2* Zombor 20*3* Nagybecsk 20* 3* Kikinda 19* 3* Versec 20* 6* Európa: Franciaországban, Közép- és Északkelet-Európában esős idő lesz, Spanyolországban kiadós csapadék várható. Máshol napos idő lesz. A legmelegebb Portugáliában lesz, 25 fo­kos hőmérséklettel. A Balkán-félszigeten napos idő lesz, a hőmérséklet a ljubljanai és zágrábi 18 és a podgori­­cai 25 fok között alakul. ■ Vízállás A Duna Bezdánnál 68 (-13), Apatinnál 133 (-12), Gombosnál 122 (-12), Palánkánál 143 (-11), Újvidéknél 152 (-9), Slankamennál 198 (-10), Zimonynál 266 (-10), Pancsovánál 284 (-8), Smederevónál 462 (-4) cm. www.weatter2umbrella.com A Tisza Törökkanizsánál 167 (-3), Zentánál 231 (3). A Béga Tamásfalvánál­­44 (2) cm. A Temes Módosnál 76 (-2), Torontálszécsánynál 258 (4) cm. Mm' W 2007. október 17., szerda JÓ REGGELT Ez cinizmus! Mert volt egy olyan könyvem az ezernyi között, melynek azt a címet adták, hogy A gyorsolvasás prog­ramozott tankönyve. És nincs meg! Egy cetlit kellett le-fól rángatni, s közben meg­jegyezni, hogy mi volt alatta: bdycsopor­­tok, szavak, mondatok... Amiatt emlegetek cinizmust, mert nem jártam végig a tankönyvet, most meg ar­ról írok - nem először hogy még az egye­temre került hallgatók sem tudnak iga­zán olvasni. Bár némely szülő tiltakozik e megállapítás ellen - egyetemi tanárok állítják, hogy diákjaikkal az egyik nagy gond az, hogy nem tudnak olvasni. Egykor Bori tanár úr Újvidéken, a Magyar Tanszéken azt kérdezte tőlünk, hogy „Maguk sorokat olvasnak? Akkor bizony több tízezer oldalnyi regényt bizto­san nem fognak elolvasni a vizsgákhoz. Kerösztbe kell olvasni több sort egyszerre!’’ Ezt sosem sikerült megtanulnom, leg­följebb a keskeny újsághasábokon. Most már szemüveggel. Tiltakoznak viszont a szülők, és ta­gadják, hogy gyerekeik nem tudnak ol­vasni­­ még akkor sem, amikor az egye­temre kerülnek. Egykoron „könnyed ol­vasmányból”, pl. Jókai- vagy Móricz­­regényből 40 oldal volt az óránkénti nor­ma. Most méri valaki? Valóban cinikus vagyok, mert az el­tűnt tankönyvemre meg a szemüvegem­re fogom, hogy alig lépem túl a 40 ol­dalt. A tévé képszövegével pedig nem is boldogulok.

Next