Magyar Szó, 2009. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2009-08-03 / 178. szám

6kerekeken@rmyarszo.com Mm­fid Hétüléses is lesz a Dusterből Hétüléses verzió is megjelenik a Dacia szabadidőautójából, a Dusterből. A plusz két üléshez külön név is dukál. 2010 tavaszán tervezi piacra dobni a Dacia első szabadidőautóját, amelyet tanulmányként Duster néven mutatott be. Már a kémfotókból kiderült, hogy a végleges változat csak nyomokban fog emlékeztetni a koncepcióra, mely hagyományos ötüléses kivitelben készült. Nem éri be azonban ennyivel a Dacia, lesz hétüléses kiadás is, ráadásul külön néven, egyelőre kamara­ként emlegeti a gyár. Nissan Qashqai és X-Trail elemekre épül a 4,5 méter hosszú Duster, a harmadik üléssor kedvéért ehhez húsz centit csapnak hozzá. Valamelyest megnyúlik a tengelytáv is, nagyobb lesz a hátsó túlnyúlás, illetve a hátsó ajtók mérete is növekszik. Az első számítások szerint a hétüléses verzióért háromezer euróval többet kellene fizetni, mint az ötszemélyesért, mindkét verzióba ismert Renault-motorok kerülnek. 2010 végére, 2011 elejére tervezi a Dacia a Kantara piaci debütálását. -------------------­ A Ferrari 458 műszerfala Kedden rántotta le a leplet az F430-at felváltó 458 Italiáról a Ferrari, most már az sem titok, milyen lesz az új sportkocsi műszerfala. Jóval a hivatalos frankfurti premi­er előtt most mindent nyilvánosságra hozott a Ferrari az F430-at felváltó 458 Italiáról. Illetve nem mindent, mert az olasz gyár csak külső fotókat mutatott az új sportkocsiról, a teljesen átalakí­tott kabinról nem hozott nyilvánosságra semmit azon kívül, hogy kifejlesztésében Michael Schumacher is segédkezett. Csakhogy a Ferrari kedden délután feltett a világhálóra egy 22 másodper­ces promófilmet a 458-ról, ennek elején pedig pár pillanatra láthatóvá válik a kabin. Amely a külsőhöz hasonlóan teljesen új irányt jelent, szinte hullámzik a műszerfal: szokatlan formájú légbe­ömlők, új vezérlőegységek és multifunk­ciós kormány jelentek meg, az összkép egyszerre sportos és elegáns. Központi helyre, középre került a fordulatszámmérő, amelyen a piros rész az ígéretekhez hűen 9000-nél kezdődik. Érdekesség a zöld színű kijelző, mely a motor és a gumik hőmérsékletét figyel­ve jelzi, ha indulásra kész az autó, ezt követően a „Go” üzenet jelenik meg rajta - írja az Auto Express. Ismét ketten versenyeznek az Opelért Bár korábban már lefutottnak tűnt, a német gyártó eladása körüli huzavona még nem ért véget. A német kormányzat ugyan a Magna-Szbrebank-GAZ konzorciumot támogatta, de a tulajdonos, az amerikai General Motors több más vevőjelölttel is tárgyalt. A Fiat és a kínai Beijing Automotive már kiesett a versenyből, de a Magna mellett egy belga központú, de amerikai tulajdonú befektetőcég, az RHJ is tovább tárgyal a GM-mel. A General Motors számára egy tisztán pénzügyi befektető, amilyen az RHJ, hosszabb távon kedvezőbb választás lehet, hiszen az amerikai autógyártó csak saját krízise miatt kénytelen lemondani európai részlege, az Opel 100%-os tulajdon­jogáról. Ugyanakkor felmerült, hogy ha a GM a válság után ismét magára talál, és nyereségessé válik, nyilván megpróbálja majd visszavásárolni az Opelt. Egy pénzü­gyi befektető ürémi felárral nyilván könnyebben megválna a részvényektől, mint a Magna, amely autóipari cégként saját terjeszkedésének eszközét látja az autó­gyártóban, hosszabb távon teljesen ki is túrhatja a GM-et. Ugyanakkor a Magna rövid távon jóval többet kínál: 500 millió eurót fizetnének 55%-nyi részvényért, és további 4,5 milliárd eurót kap hitelgaranciában a német kormányzattól. Az RHJ viszont 275 millió eurót fizetne zsebből 50,1%-nyi részvényért, és 3,8 milliárdos támogatást kér a kormánytól. A játszma tehát folytatódik az Opel irányításáért, és a cégben rejlő hatalmas lehetőségek kiaknázásáért. Azt egyelőre csaknem lehetetlen megjósolni, hogy melyik vásárlójelölt lesz a befutó, de a tárgyalások már nem húzhatók túl sokáig. Az Opel ugyanis lassan, de biztosan feléli a kormánytól kapott áthidaló kölcsönt, és ha ez a 2,1 milliárd euró elfogy, akkor a cég végképp fizetésképtelenné válhat. 2009. augusztus 3., hétfő Zöld BMW-sportkocsi Frankfurtban Környezetbarát sportkocsit mutat be a BMW a szeptemberi Frankfurti Autósza­lonon. A tanulmány a tavaly bemutatott M1 koncepcióra épülhet. A múlt év tavaszán a BMW az M1 előtt tisztelegve elkészítette a modell újko­ri változatát, amelyet a Comói-tó partján minden évben megrendezésre kerülő luxusautóshow-n mutatott be. Nem kerültek a süllyesztőbe a radikális tervek, ha minden igaz, a Frankfurti Autószalonon jön egy új tanulmány, amely az M1 alap­jaira épül. Szerdán jelentette be a BMW, hogy stratégiája új alapokra helyezésével összhang­ban kiszáll a Forma-1-ből, és környezetbarát technológiák kifejlesztésére koncentrál. Ezzel párhuzamosan árulta el a bajor gyár azt is, hogy új zöld sportkocsi-tanul­mányt mutat be Frankfurtban. Már tavaly is beszélt arról egy bennfentes, hogy előkészületben vannak egy új környezetbarát sportkocsi tervei. Dr. Klaus Dräger igazgatótanácsi tag a holland AutoTelegraafnak erősítette meg, hogy Frankfurtban jön az újdonság. Alapvetően a BMW legfrissebb Efficient Dynamics technológiájára épül majd az autó, de a hajtáslánc mellett a dizájnt és egyes felhasznált anyagokat is környezetbarátnak ígéri a gyár. Jelenleg még tanulmányozza a BMW, hogy mennyire megvalósítható a terv, legkorábban 2012-ben lehet szó a limitált szériás gyártás beindításáról. Átadták az első Tata Nanót Diszkrét ceremónia keretében átadták az első Tata Nanókat a szerencsés nyerteseknek. Indiában, a Tatánál készül a világ legolcsóbb autója, a Nano. Még a szegény ázsiai országban is hatalmas igény mutatkozott a miniautóra, az első százezer dara­bos sorozatra sorsolással választották ki a vevőket; egyes kutatások szerint a Nano akár 14 millió indiai család számára is megfizethető, vagyis a Tata hatalmas üzletet csinálhat vele. Volt egy kis késés a tervekhez képest, eredetileg már tavaly át kellett volna adni az első autókat, de egy visszafogott ceremónia keretében csak most adták át az első Nano kulcsait. Egy 50 darabos sorozat készült a Tata pantnagari gyárában az ünnepség kedvéért, az első ügyfél a mumbayi Ashok Raghunath Vichare volt. Ezüst színű, LX felsze­­reltségű Nanót vásárolt, másodikként Ashish Balakrishnan vett át egy citromsárga modellt, a Kores India Limited pedig szintén ezüst Nano LX-et választott. Indiában 123 ezer rúpiába (489 ezer forintba) kerül a Nano alapváltozata, de a legjobban felszerelt LX-ért sem kell 172 ezernél többet fizetni. Motorja 623 köbcen­tis kéthengeres, teljesítménye 33 lóerő, átlagfogyasztása 4,5 liter. Európába csak 2012-ben érkezik a brit szervezésű törésteszten is megfelelt Nano, várhatóan 70 lóerős háromhengeres, Euro 4-es, 100 gramm alatti széndioxid-kibo­csátású motorral. Alapára 5000 ezer euró körül várható. Egyenruha hőségben Olvasom a székvárosi bulvársajtóban, hogy a felügyelőség kegyetlen ellenőrzéseket akar bevezetni a taxisok körében. Kell is. Annyi a taxicég és a taxi a városban, hogy már a kerékpárúton sem lehet tőlük biciklizni, legújabban pedig néme­lyeknek egyenruhás sofőreik is vannak. Hajtanak mint az állatok, eltaposnak a gyalogátkelőn is, rohannak a kuncsaf­tokért. Ez a kis csinoska pedig gondolt egyet, lassan és óvatosan vezet, egyenruha se kell neki, mégis naponta százszor több fuvarja van, mint kollégáinak...

Next