Magyar Szó, 2010. augusztus (67. évfolyam, 177-202. szám)

2010-08-02 / 177. szám

2 KÜLFÖLD kulfold@magyarszo.com írta­tó RÖVIDEN ■LONDON Új nukleáris fegyverkezési verseny? Egy új nukleáris fegyverkezési verseny veszélyeire hívta fel a figyel­met Liam Fox brit védelmi minisz­ter, védelmébe véve Nagy-Britannia Trident típusú atomtengeralattjáró­­arzenáljának megújítását. Ha Irán nukleáris fegyverek birtokába kerül, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Törökor­szág is követheti példáját, akkor pedig új nukleáris fegyverkezési hajszában találhatjuk magunkat - mondta a miniszter. Nagy-Britannia örege­dő atomtengeralattjáró-flottájának megújítása előtt áll, a szigetország­ban azonban vita robbant ki arról, hogy ki fedezze a program költségeit. George Osbourne pénzügyminiszter a hét végén világossá tette, hogy a 20 milliárd fontra rúgó számlát a védelmi tárcának kell állnia. (MTI) ■ GROZNIJ Két rendőr meghalt egy lövöldözésben Két rendőr halt meg egy grozni­­ji lövöldözésben - közölte tegnap az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld belügyminisztériuma. A grozniji bejelentés szerint a rendőrök egy - a szakadár fegyveresek, vagyis az orosz hivatalos szóhasználat szerint az „illegális fegyveres csoportok” felszá­molására irányuló - terrorelhárító akcióban vettek részt szombat éjszaka. (MTI/ITAR-TASZSZ) ■ ATHÉN Befejeződött a fuvarozók sztrájkja Befejeződött Görögországban a fuvarozók sztrájkja - közölte tegnap késő délután a fuvarozók szakszerve­zetének elnöke. A sztrájk súlyos fenn­akadásokat okozott a görögországi üzemanyag-ellátásban a forgalmas turistaszezon közepén. A kormány katonai járművekkel biztosította az üzemanyag-ellátást. (MTI/APA/dpa) ■ PRÁGA Korai riasztási rendszer jövőre Már 2011 közepén működni kezd­het a Cseh Köztársaságban az amerikai rakétavédelmi rendszer részét képe­ző korai riasztási rendszer - mondta Alexandr Vondra védelmi miniszter vasárnap a cseh közszolgálati televízió (CT) egyik vitaműsorában. Az Egye­sült Államokkal ez irányban folytatott tárgyalásokról a Hospodárské Noviny című cseh napilap számolt be pénteken, Petr Necas kormányfőre hivatkozva. A koalíciót vezető Polgári Demokratikus Párt (ODS) védelmi minisztere most arról is beszélt, hogy semmilyen nagy szerződést nem fognak kötni a korai riasztási központ létesítéséről, s nem terjesztik a parlament elé sem az épít­kezés ügyét.(MTI/CTK) ■ HABAROVSZK Százezer hektáron ég az erdő Az oroszországi erdőtüzek a hét végére elharapództak az orosz Távol- Kelet térségében, ahol csaknem 100 ezer hektárnyi tajgát perzselnek a lángok - közölte tegnap a helyi erdő­gazdálkodási szakszolgálat. Kirill pátriárka arra kérte az oroszokat, hogy imádkozzanak esőért. Huszon­négy óra leforgása alatt csaknem megháromszorozódott az erdőtüzek sújtotta területek nagysága. A tűzvész a Kamcsatkai-félszigetet sújtja legna­gyobb mértékben, ott 76 ezer hektár­nyi erdőt borítanak el a lángok. (MTI/ AFP/ITAR-TASZSZ/Reuters) Kína már a világ második legnagyobb gazdasága Peking nem siet a jüant globális fizetőeszközzé tenni Kína megelőzte Japánt, és immár a világ második legnagyobb gazdasága a kínai központi devizahivatal (SAFE) vezetője szerint. „Kína valójában már a világ második gazdasága” - mondta Ji Kang, aki egyben a jegybank kormányzó-helyettese is, a China Reform című magazin­ban a hétvégén közölt interjú­ban. Ugyanakkor az egy főre jutó mindössze 3800 dolláros jövedelemre utalva is hangsú­lyozta, hogy Kína még mindig fejlődő ország, és fontos, hogy ezzel tisztában legyen. Japánban az egy főre jutó jövedelem 37 800 dollár, míg az Egyesült Államok­ban 42 240 dollár. A Kína megtakarításait keze­lő intézmény első embere az idén éves szinten 9 százaléknál nagyobb gazdasági növekedés­re számít, azt követően, hogy az első félévben a bővülés 11,1 százalékos volt. Ji úgy véli, az emelkedés üteme le fog lassul­ni. Magyarázatként hozzátette, hogy a növekedés következményeként az országra nehezedő - a környezeti terhe­lésből, az óriási nyersanyag- és energia­­igényből fakadó - nyomást kezelni kell. Ji a minőségi növekedés feltételeként, a gazdaság strukturális átalakításának és a hatékonyság növelésének a szükségessé­gét hangsúlyozta. A kínai nemzeti valuta szabad átvált­­hatóságának, a jüan konvertibilissá téte­lének tervéről is óvatosan nyilatkozott. Mint mondta, „Kína nagyon nagy ország, fejlődése nem kiegyensúlyozott, ami a problémát még bonyolultabbá teszi”. A szakember szavaiból az derült ki, hogy Kína nem szabott határidőt a konverti­bilitás megteremtésének, és nem siet a jüant globális fizetőeszközzé tenni. Elhangzott: Kína 2450 milliárdos tartalékát továbbra is különböző devi­zákban és vagyonban kívánja tartani. Kína rohamos gazdasági fejlődésé­vel Nagy-Britanniát és Franciaországot 2005-ben szárnyalta túl, majd két évvel később következett Németország. Attól függően, hogy a kínai nemzeti valuta milyen gyorsan erősödik, Kína valamikor 2025 körül érheti el, illetve haladhatja meg az Egyesült Államok gazdaságának teljesítményét - szerepel a Világbank, a Goldman Sachs és más gazdasági elem­zők előrejelzésében. (MTI) Több millió euró Haider titkos liechtensteini számláin Jörg Haider, az autóbalesetben két éve meghalt szélsőjobboldali osztrák politikus több liechtensteini bankszámláján mintegy ötmillió eurót találtak. A nyomozók a pénz eredete és célja után is vizsgálódnak - adta hírül az osztrák Profil hetilap legfrissebb számában. A volt karintiai tartományi elöljáró, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke 12 „postaláda” céget tartott fenn és azok bankszámláin találtak rá a pénzre. A titkos számlákon tartott egész összeg eredetileg 45 millió eurót tett ki, de kétes spekulációk, befektetések után ötmillióra olvadt. Egyelőre nemcsak a pénz eredete tisztázatlan, hanem az sem világos, hogy mi volt Haider célja a milliókkal. Az osztrák, svájci, német és liechtensteini nyomozók kiderítették, hogy a pénzhez hozzáférése van Haider három volt párttársának is. Egyikük, Gerald Mikscha, Haider korábbi titkára ma a Genfi-tó partján él. A Profil megszólaltatja Haider egyik volt - neve elhallgatását kérő - munkatársát, aki arról számolt be, hogy Kadhafi líbiai diktátor alkalmanként illegálisan, 150-200 ezer dollárral támogatta a párt választási kampányait. Bár - jegyzi meg a lap - ebből még messze nem jönnek össze a milliók. Ezzel összefüggésben azonban megemlíti azt is, hogy Haider jó barátságban volt Kadhafi legidősebb fiával, Szaif al-Iszlámmal, aki a 90-es években Bécsben folytatott tanulmányokat, és elképzelhető, hogy tőle is szár­mazhatott támogatás, amelyre Haider bizalmasainak időnként homályosan utalt. A Profil felfed egy másik, Horvátországba vezető szálat is. A klagenfurti ügyészség horvátországi ingatlanügyek után nyomoz. Az időközben börtönbüntetését töltő volt horvát védelmi miniszterhelyettes, Vladimir Zagorec egy osztrák cég, a Hypo Group néhány vezetőjével olcsón vásárolt fel ingatlanokat, amelyeket jelentős felárral eladtak magának a Hypónak. A Profil szerint Haider feltehetően ebből is profitálhatott. Időköz­ben az osztrák pártok vezetői a Haider-ügy teljes feltárását követelik. (MTI/APA) Izrael kiutasít négyszáz gyermeket Az izraeli kormány vasárnap arról döntött, hogy illegálisan bevándorolt családok mintegy 400 gyermekét utasít­ja ki az országból, másik több mint 800 esetében pedig úgy határozott, hogy maradhatnak - közölték hivatalos források. A miniszterek többsége támo­gatta annak a tárcaközi bizottságnak az ajánlásait, amelyet Benjámin Netanjahu tavaly novemberben hívott életre, hogy rendezze az 1200 gyermek sorsát. A kormánydöntés érelmében azok a gyermekek, akik öt évet éltek Izra­elben és beszélnek héberül, jogosultak arra, hogy a zsidó államban maradja­nak. A többieknek viszont családjuk­kal együtt vissza kell térniük abba az országba, ahonnan Izraelbe érkeztek. Hivatalos becslések szerint mintegy 220 ezer külföldi telepedett le Izraelben, és közülük több mint 100 ezret illegálisan alkalmaznak. Ez utóbbiak ugyan nem részesülnek társadalombiztosítási jutta­tásban, de gyermekeik ingyen járhatnak iskolába. Izrael a kilencvenes évek óta teszi lehetővé főként ázsiai országokból szár­mazóknak, hogy rosszul fizetett munkát vállaljanak elsősorban az építőipar, a mezőgazdaság és az idős emberek ellá­tása terén. Az izraeli hatóságok évente mintegy 30 ezer munkavállalási enge­délyt adnak ki külföldi munkavállalók­nak. (MTI/AFP) 2010. augusztus 2., hétfő Készen áll az Irán elleni támadás terve Készen áll az Egyesült Államok Irán elleni támadásának terve arra az esetre, ha Teherán nukleáris fegyverre tenne szert-hangoztatta tegnap az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, ugyanakkor „rendkívüli aggodalmának” adott hangot egy ilyen offenzíva lehetséges következményei miatt. Egy Irán elleni hadművelet „olyan nem kívánt következményekkel járhat, amelyeket nehéz megjó­solni egy amúgy is hihetetlenül ingatag térségben”- jelentette ki Michael Mullen tengernagy az NBC amerikai televíziós csatornának. Éppen ezért az Egyesült Államok nem hagyhatja, hogy Teherán nukleáris fegyverre tegyen szert - tette hozzá. „Hogy egészen őszinte legyek, mindkét lehetőség nagyon nyugtalanító” - ismerte el. Mullen azt mondta, „optimista” abban a tekintetben, hogy a nemzetközi közösség diplomáciai erőfeszítései és Irán ellen hozott büntető intézkedései urándúsítási programjának feladására késztetik az iszlám köztársaságot. Mindamellett, „a katonai lehetőségek az asztalon vannak, és ott is maradnak”. „Remélem, hogy ezeket nem kell majd alkalmaznunk, de meglétük fontos és közismert” - fogalmazott Mullen tengernagy. Míg a nyugati hatalmak azzal vádolják Iránt, hogy urándúsítási programja atomfegyver létrehozására irányul, a teheráni vezetés kitart amellett, hogy a program kizárólag békés, polgári célokat szolgál. (MTI/AFP) Hollandia megkezdte katonái kivonását Afganisztánból Megkezdődött tegnap a holland kontin­gens kivonása Afganisztánból, a négy évig­­ tartó holland misszió befejeztével az ország­­ déli részén elterülő Uruzgán tartomány­­ feletti ellenőrzést más kontingens veszi át a nemzetközi erőkön belül - jelentette be a kabuli NATO-parancsnokság. A NATO a holland erők távozása után is ellátja azokat a feladatokat, amelyeket eddig ellátott, nevezetesen a harci műve­leteket, az afgán hadsereg képzését és az újjáépítést - mondta Joel Harper parancs­nok. A 2006 augusztusa óta tartó és most lejáró, 1950 fős misszió meghosszabbítá­sa kérdésessé vált, amikor idén február 20-án összeomlott a holland kormány. A kormánykoalíció tagjai nem tudtak megállapodni a kérdésben, az ország­nak így a NATO kérése ellenére be kell fejeznie az afganisztáni feladatvállalást. A tálib lázadók gratuláltak Hollandi­ának katonái afganisztáni kivonásához. „Teljes szívünkből gratulálunk Hollan­dia állampolgárainak és kormányának bátorságukért, amellyel meghozták ezt a független döntést. Reméljük, hogy az Afganisztánban katonákat állomásozta­­tó többi ország követi Hollandia példá­ját, és szintén kivonja erőit” - mondta a Volkskrant című baloldali holland lapnak telefonon nyilatkozva Karijuszuf Ahmadidzs, aki a tálibok nyugat- és dél­afganisztáni szóvivőjének mondja magát. „Újfent felszólítjuk az európai államokat, amelyeknek katonái vannak Afganisz­tánban, hogy hagyják el az országot. Ez nem az önök háborúja, hanem az Egye­sült Államoké, amely ezáltal imperialista céljait akarja elérni a világon, és főleg ebben a térségben” - hangoztatta a tálib szóvivő. (MTI/AFP) Betiltották a fürtös bombákat A pápa mélységes megelégedését fejtette ki azzal kapcsolatban, hogy vasárnap hatályba lépett a kazettás bombák tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény. XVI. Benedek Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján tartotta meg vasárnapi úrangyala imádságát. Mint mondta: első gondolata azok felé szállt, akik fizikai és morális elszenvedői voltak ennek az alattomos fegyverfajtának. A világ közössége a kazettás bombák betiltásával bölcsességéről és tisztánlátásáról tett tanúbizonyságot, és bizonyította, képes haladást elérni a leszerelés és a nemzetközi emberi jogok terén - fejtette ki a katolikus egyházfő. Kérte, hogy a világ összes állama csatlakozzék a konvencióhoz. A kazettás - más néven fürtös - bombákat repülőkről dobták le, vagy tüzérségi lövedékekkel, illetve rakétákkal juttatták célba, s ezek a harceszközök azután hatalmas területeken voltak képesek kisebb robbanószerkezeteket szétszórni. Főként harcko­csik ellen fejlesztették ki, de mivel az ilyen konfliktusok már egyre fogyatkoznak, a kazettás bombák harcászati jelentősége leértékelődött. A fürtös bombák azonban sok esetben csak akár több év késéssel robbannak fel, s emiatt még mindig veszélyt jelentenek azokban az országokban, ahol bevetették őket. (MTI/AFP/ANSA) A­z iraki erőszakcselekmények civil halálos áldozatainak a száma majdnem duplájára nőtt júliusban az egy hónappal korábbihoz képest - mutatnak rá a bagdadi kormány által a hétvégén ismertetett adatok. Júliusban 396 polgári lakos halt meg pokolgépes merényletekben és más támadásokban, míg júniusban 204 ember vesztette életét erőszakcselekményekben. Elemezők szerint a felkelők kihasználják az ország ingatag belpolitikai helyzetét, azt, hogy tovább folyik a hatalommegosztási kötélhúzás a március 7-én tartott parlamenti választások szoros eredménye nyomán. (MTI/Reuters) A képen: iraki katona ügyel a biztonságra a bagdadi utcán

Next