Magyar Szó, 2010. szeptember (67. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-17 / 217. szám

2010. szeptember 17., péntek Határátkelő Királyhalom és Ásotthalom között A határ, valamint az odavezető út kiépítésére 1,6 millió eurót fordítanak majd A tavaly benyújtott IPA-projektumok közül öt részesült pozitív elbírálásban. Ezek között szerepel a Királyhalom-Ásotthalom ha­tárátkelőhely megépítésére vonatkozó is. A projektum 1 millió 388 ezer euró értékű, és már a jövő májusban megkezdődhet a kivitelezése, október 1-jén pedig meg is nyithatnák a kishatárforgalmi átkelőt. A határút megépítéséről ma tartanak tanácskozást Mórahalmon, tudtuk meg a tegnapi sajtótájékoztatón. Rudnik Erika, a szabadkai Váro­si Tanács nemzetközi és regionális együttműködéssel megbízott tagja el­mondta, hogy ebben a projektumban Szabadka város partnerként vesz részt megközelítőleg 450 ezer euróval, a Ho­mokháti Kistérség 178 ezer euróval, a magyarországi NIF (Nemzeti Infrast­ruktúra Fejlesztő) Zrt. pedig a további szükséges összeggel száll be az építkezés költségeibe. A projektum kivitelezése 16 hónapig tart majd. Kiemelte, pillanat­nyilag a szerződés aláírása körüli teen­dőket intézik. Ma zajlik Mórahalmon a projektumnyitó konferencia. Nagy Kiserős Melinda, a projek­tum szabadkai menedzsere részletezte a projektumot, amit a magyarországi felekkel közösen készítettek el. - A projektum hordozója a NIF Zrt., amelynek a projektum megva­lósítása és figyelemmel kísérése a fő feladata - magyarázta Nagy Kiserős Melinda, majd Szabadka teendőire mutatott rá: - Számos feladatot kell megvalósítanunk, megközelítőleg 450 ezer euróból. A határút kiépítésén van a hangsúly Királyhalom bejáratától az országhatárig, mintegy 1,6 kilométer hosszan. Az út szé­lessége 5,5 méter lesz, és 50 km/h-s sebességkorlátozást tervezünk erre az útszakaszra. Fontosnak tartjuk ugyanakkor a kerékpárút tervdokumen­tációjának kidolgozását, majd a 25 kilométer hosszú kerék­párút kiépítését is. Bizonyára többen rácsodálkoznak arra, hogy már megint bicikliutat építünk, de ezzel is ösztönözni szeretnénk a polgárokat arra, hogy kerékpárral, vagyis gaz­daságosabban és egészségeseb­ben közlekedjenek - mondta a projektmenedzser. A bicikliút Palicson, Hajdújáráson és Ki­rályhalmán keresztül egészen a határig vezet majd el. - Kötelezettségünk továb­bá a határátkelőhely területén levő épületek tervdokumen­tációjának elkészítése, illetve a teljes infrastruktúra kiépítése - tudtuk meg. A projektum másik partnere, a Homok­háti Kistérség hasonló feladatokkal van megbízva: ők készítik el a határátkelő megvalósíthatósági tanulmányát, amely nélkül ma már semmit sem lehet kivite­lezni az Európai Unióban. Továbbá ők is 25 kilométer hosszú kerékpárutat építenek majd a határ másik oldalán - magyarázta a projektmenedzser. A 7 méter széles határút nemzetközi lesz, 90 km/h-s sebességkorlátozással.­­ A projektum kezdeményezésének az egyik oka a horgosi határátkelőhely túlterheltsége. Bizonyos időszakokban, főként nyáron szinte lehetetlen átkel­ni ott. Ez a projektum pedig nemcsak a határút megépítését, hanem a határ megtervezését is felöleli. Ez a határ 24 órán át működik majd, és csak a sze­mélygépkocsik számára épül, vagyis nem lesz rajta teherforgalom - mondta Nagy Kiserős Melinda. A közbeszerzés folyamatban van, a projektdokumentáció elkészítését végző irodát még nem választották ki, erre októberben kerül sor. A felügyelőbi­zottságot december végéig nevezik ki, a munkálatok pedig 2011 májusában kezdődnek meg. A projektumot szep­tember 30-áig kell befejezniük, a mi. Szemétszámla postán A KOMDEL a kommunális törvény módosításán dolgozik A KOMDEL, vagyis a kommunális ügyekkel foglalkozó közvállalatok egyesüle­te tegnap Szabadkán tartotta 45. ülését, ahol a több városból érkezett közvállalatok képviselői számos fontos kérdésről tárgyaltak. Az egyik napirendi pont a kommu­nális ügyekkel foglalkozó törvénytervezet volt, de beszéltek a göngyölegek gyűjté­séről és feldolgozásáról, valamint a hulladék elszállításának költségeiről is.­­ Információim szerint a törvénytervezet parlamenti eljárásban van, vagyis még mindig ráhatással lehetünk a folyamatokra, és dolgozhatunk a törvény mó­dosításán. Ezzel kapcsolatban már tartottunk közvitát, természetesen volt több el­lenszavazat is, de majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok - hallottuk Andrija Pénzestől, a KOMDEL igazgatóbizottságának elnökétől. - Nagyon fontos a nemré­giben meghozott, göngyölegekkel foglalkozó törvény. A hulladékgöngyöleg előállí­tásával a Sekopak vállalatot bízták meg, amely szerződést kötött több községgel is. Az ő tevékenységükre azért van szükség, mert a 2010-2019-es hulladékgazdálkodá­si terv szerint Szerbiának kötelessége meghatározott százalékarányban begyűjteni a pillepalackokat, a papír-, a fém- és az üveghulladékot - magyarázta. A tanácskozás házigazdája a szabadkai Köztisztasági Vállalat volt. Vladimir Dra­­gin, a közvállalat igazgatója a hulladék elszállításának megfizettetésére világított rá. - Nálunk jól működik a fizetőrendszer, a törvény előírásai szerint azonban a meg­fizettetést postai úton kellene végezni. A postaköltség miatt viszont növekednének a szállítás költségei is, amit a polgárokkal kellene megfizettetni. Azon dolgozunk, hogy erre ne kerüljön sor. Olyan jogi megoldásokat keresünk, hogy továbbra is ugyaneb­ben a rendszerben működhessen a megfizettetés - mondta Dragin. ■ mh ­ Épülő elektromos infrastruktúra A következő hónapokban megvalósuló befektetés értéke százmillió dinár Tomislav Papic, az Elektrovojvodina igazgatója és Saša Vučinić, Szabadka pol­gármestere tegnap aláírta azt a szerződést, melynek értelmében az idén és jövőre az Elektrovojvodina a város területén több villamosenergiai objektumot épít ki. Ezek kivitelezése a szabadkai áramelosztó, a Városépítési Igazgatóság és az Ipari­technológiai Parkok Közvállalat közös befektetése lesz.­­ A szerződés aláírása azoknak az erőfeszítéseknek a megkoronázása, amelyek­kel ipari parkjainkat szeretnénk felszerelni, és a szükséges infrastruktúrát kiépíte­ni, így az elektromos energiáét is, mely a befektetők legalapvetőbb elvárásai közé tartozik. Az infrastrukturális minisztériummal is aláírtunk egy százmillió dináros támogatásról szóló szerződést, melyből az ipari parkjainkat fogjuk felszerelni. Az összeg felét már az idén, a másik ötvenmilliót pedig jövőre használjuk fel - mondta a polgármester. A következő hónapokban megvalósuló befektetés értéke mintegy százmillió dinár, mely elsősorban a kisbajmoki vámszabad övezet melletti területet, a valami­kori kettes számú kaszárnya, vagyis a Petar Drapšin és az újzsedniki ipari zónákat érinti majd, tudtuk meg az Elektrovojvodina igazgatójától.­­ Az Elektrovojvodina 37 millió dinárt fog költeni erre a beruházásra, jövőre pedig az önkormányzattal közösen biztosítjuk a fennmaradó mintegy hetvenmillió dinárt. A tízes közlekedési folyosó és az Y-ág építéséhez is hozzájárulunk tízmillió dinárral, és amellett, hogy az ipari parkokban lehetővé tesszük a villanyáram hasz­nálatát, további három-négy trafóállomás kiépítését és a hálózat bővítését is tervez­zük a város területén - mondta Papié, kiemelve: Szabadka a tizedik olyan község, ahol ilyen szerződés aláírására került sor, és ahová az áramszolgáltató vállalat saját forrásból egy nagyobb beruházást tervezett. Illatfió szabadkai@magyarszo.com SZABADKA 7 Anyakönyvi hírek Házasságot kötöttek: Miodrag Maric és Milena Ciric, Milan Ostojic és Natalija Ignjatić, Nebojša Rajda és Sanela Zivanovic, Ivica Tonkovic és Margareta Tumbas Loketic, Vörös Ferenc és Forró Ramóna, Gulyás Oldal Lóránt és Berényi Hajnalka, Wild Raj­mond és Nagy Dóra, Dejan Balažević és Dajana Vidakovic, Aleksandar Gligoric és Tanja Ratkovic, Emil Dulic és Maja Skrbic, Vladimir Cvijanovic és Durdica Kesegi, Branislav Mijatovic és Svetlana Kovác, Miroslav Peceric és Maja Juriga, Vladimir Sedlic és Nevena Petkovic, Igor Pokric és Oláh Magdolna, Damir Krivo és Ines Trivan. Gyermeke született: Toldi Andornak és Eleonórának (Noel), Csepella Róbertnek és Andreának (Teodóra), Miloš Mariénak és Vesnának (Milica), Kristijan Stipancevicnek és Erikának (Sandra), Pero Petrekanovicnak és Majának (Sara), Marijan Backo­­nak és Snezanának (Milica), Bóján Kláriénak és Sandrának (Stefan), Drobina Róbertnak és Diannának (Eliána), Levang Róbertnek és Zdenkának (Róbert), Aleksandar Macajinak és Sidonijának (Dalibor), Dolinszky Gábornak és Len­kének (Sára), Balla Zoltánnak és Nórának (Dávid),­­Zdravko Markovicnak és Sabinának (Filip), Vuksan Ivovicnak és Milenának (Janja), Mari Sándornak és Georginának (Ella Jusztina), Milan Romáknak és Dragicának (Miloš), Bede Gábornak és Mariannának (Zsófia), Drágán Mraovicnak és Ivanának (Dusán), Tomislav Vojnic Tuniénak és Natasának (Nada), Igor Marinovicnak és Jele­­nának (Nikša), Bean Ismailjinak és Ramizának (Neila), Branislav Išpanović­­nak és Krisztinának (Edvárd), Braun Tibornak és Szabinának (Lara), Dusan Koprivicának és Ivanának (Danilo), Arsim Gašinak és Almának (Sevdija), Apró Zoltánnak és Angélának (Krisztián). Elhunytak: Milos Nikolin (76), Szente Jolán (61), Svraka Vera (66), Stevan Lauš (69), Harmat Róbert (44), Duro Cerovic (78), Emiije Kurdali (79), Mileva Bašić Pal­­kovic (88), Germáni Erzsébet (58), Merkovity Gizella (76), Kovács László (68), Sveller Katalin (85), Jelisaveta Salma (88), Csincsik Matilda (87), Fülöp János (74), Antun Krmpotic (75), Stevan Sabo (80), Dusan Mladenovic (80), Jenei De­­zider (61), Ana Patard­c (86), Sully Sándor (53), Irena Basic Palkovic (65). Ma is: Szabadkai Rádió -19.30 -11.00 Hétköznapok - Szabadidő Kertészkedjünk! Őszi teendők a kertekben. Vendégeink, Sisa Attila és Baráth Szilveszter válaszolnak a hallgatók kérdéseire -·13.07 Délidő - Némedi Imrével -‡16.07 Te, figyelj! - szórakoztató műsor NE CSAK HALLGASSA, OLVASSA IS! - www.szabadkairadio.com önnek SZÓL! ! Szabadkai Rádió, 89,6 MHz ■ MA Jászberényi vegyes kar Ma este 7 órakor a Szent Teréz­­székesegyházban a jászberényi kato­likus plébániatemplom vegyes kara lép fel, Beniczki Béla vezényletével. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés díjta­lan, önkéntes adományokat viszont elfogadnak. A példaértékű Szabadka Szerdán városunkba látogatott egy kirgizekből és tádzsikokból álló húszfős csoport, köztük polgár­mesterek is, hogy tanulmányozzák a határon átívelő együttműködési lehetőségeket, a nemzetek békés egymás mellett élését és a konfliktu­sok kezelését. A látogatás az ENSZ Fejlesztési Programjának keretében zajlott le, helyi lebonyolítója pedig a Regionalizmus Központja volt. A küldöttség Svetislav Milankovic, a Városi Múzeum munkatárásának előadásában megismerkedett Sza­badka történetével, és azzal, hogyan vált az idők folyamán multietnikus várossá, majd Slavko Párác, a városi képviselő-testület elnöke köszön­tötte a delegáció tagjait, és többek között a városvezetés szerkezeti fel­építését ismertette velük. A csoport ezután egy szakmai előadáson vett részt, ahol bővebben hallhatták az őket érdeklő témákról. A program következő állomása Bosznia, a kül­döttség Tuzlába látogat el. (s.l) RÖVIDEN A FIATALOKNAK Környezettudatos gondolkodás A Probitas civil szervezet ifjúsági segítők és vezetők jelentkezését várja a KIFLI - Környezettudatos ifjúság - A fenntartható fejlődés lehetőségei és irány­elvei elnevezésű nemzetközi képzésre. A kurzusra Horvátországban, Kopá­­cson kerül sor október 15-e és 22-e között. A témája a környezettudatos gondolkodás és cselekvés. A szervezők olyan fiatalok jelent­kezését várják, akik 18 éven felüli­ek, az ifjúsági szervezetek munkáját segítik, a környezetvédelem témájá­ban megvan a kellő motivációjuk, és magyar anyanyelvűek. Jelentkez­ni szeptember 30-áig lehet. Bővebb információ a Probitas civil szervezet irodájában kapható hétköznapo­kon 10-13 óra között Szabadkán, a Tolsztoj utca 17. szám alatt, vagy te­lefonon a 024/55-78-44-es számon, valamint a probitas@tippnet.rs e­­mail címen. P f^Jgrarr^jánló SZABADKAN MA ART MOZI: O’Horten, norvég-német­­francia dráma (18,20) KIÁLLÍTÁS VÁROSI MÚZEUM: Portrék a Városi Múzeum gyűjteményéből Darwin és a Radovanovic fivérek 40 éves a Szabadkai Gyűjtők Egyesülete KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ: Modern Galéria: Antal László plakát­kiállítása Sinkovics Erzsébet kerámiáinak kiállítása A VÁROSHÁZA ELŐCSARNOKA: A három szabadkai városháza (1751— 1910) LAX KÁVÉZÓ: Szajkó István és Horvát Zoltán - Colos közös kiállítása SZENT GYÖRGY-TEMPLOM: Kálvá­riáink

Next