Magyar Szó, 2010. szeptember (67. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-17 / 217. szám

2010. szeptember 17., péntek MAGYARKANIZSÁN KÉRDEZTÜK Mivel fűtenek a télen? Ágoston András nyugdíjas: - A tüzelőt még nem vásároltuk meg, de már nem sokáig halogathatjuk a be­szerzését. Fával vagy szénnel tüze­lünk, mindig az olcsóbbik megoldást keressük, mert sokba kerül az egyik is, a másik is. Saját házi központi fű­tésünk van, jobban szeretünk fával tüzelni. A fatelepen drágább a tűzi­fa, ezért inkább valamelyik dél-szer­biai maszektól veszünk meg, tőlük valamivel kedvezőbb áron tudunk hozzájutni bükkfához és egyéb ke­ményfához. Fejsztamer Melinda tojásterme­lő: - Kandallóban tüzelünk, kettő is van belőle a házban. A téli tüzelőt a fatelepen szerezzük be, nem bízunk a viszonteladókban, sokszor becsap­ják az embert. Négyen vagyunk a családban, általában én szoktam tü­zelni, vagy a férjem. Fával tisztább és talán olcsóbb is fűteni, mint szénnel. A tojótyúkokra külön tüzelünk, mert azoknak megfelelő állandó hőmér­sékletet kell biztosítani. Újhelyi Margit háziasszony: - Szénnel és fával tüzelünk, egy köb­méter kemény fa belekerül ötezer di­nárba is, ettől olcsóbban már egyik fatelepen sem lehet beszerezni. Be­készítünk belőle télire valamennyit, ha elfogy, veszünk hozzá. Mivel ku­koricát is termelünk, abból van csut­ka, amivel kiegészítjük a tüzelőt. Magyarkanizsa egy részén van gáz­vezeték, de egyre kevesebben hasz­nálják, mert drága. Szabó Attila piaci árus: - A vil­lany is drága, a gáz meg még drá­gább, csak azok engedhetik meg maguknak ezt a luxust, akik jól ke­resnek. A Magyarkanizsa környéki gázlelőhelyekről származó földgáz minősége nem megfelelő a fűtéshez, panaszkodnak rá az emberek. Az én utcámban csak egy házba vezet­ték be a gázt, a többség más tüzelőt használ. Fával tüzelünk, az olcsóbb. Kevés szenet is vásárolunk, de csak azért használjuk, mert hosszabb ide­ig tartja a parazsat. Mivel földmű­veléssel is foglalkozunk, a kukori­cacsutka szintén megmarad a fűtési idényre.­­ Kép és szöveg: GERGELY József A­nnak, aki nem ismeri a zentai és a magyarkanizsai vi­szonyokat, a nemzetiségi összetételt, az aktuális esemé­nyeket és mindazokat a történéseket, amelyek mellett a helyiek - legyenek ők magyarok vagy szerbek - nagyobb felhajtás nélkül elmennek, a Tabloid szerb nyelvű bulvárlap­ban megjelent pamflet alapján az lehet a szent meggyőződé­se, hogy az e két városban élő államalkotó nemzet tagjai még az utcára sem mernek kimozdulni, mert félnek a vérszomjas magyaroktól. A legnagyobb részük ugyanakkor munkanél­küliként tengődik, hiszen minden valamire való munkahe­lyet elfoglaltak a magyarok. Ha ez igaz volna, vajon olykor panaszkodnának-e (egy­másnak) a magyarok, hogy a jobban fizető vállalatokban és intézményekben a vezetők nem az ő soraikból kerülnek ki? Ez vonatkozik például a zentai bíróságra, a rendőrségre, a cukorgyárra, a Nemzeti Foglalkoztatásügyi Alapra, a Köztár­sasági Rokkant- és Nyugdíjbiztosítási Alapra, a Köztársasági Egészségügyi Alapra, s korábban - egy rövid ideig - a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó egyik közvállalatra is. A zentaiak egy része (akit éppen érdekel) azt is tudja, hogy Boján Pajtic, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke olyan „palotát” (a Tabloid szerint ,,dvorac”-ot) épített magá­nak és családjának, amilyen a városban százszámra található. Arról nem is szólva, hogy egy pravoszláv pap fia, vagy még inkább egy, az ő idejében közismert és sokak részéről igen tisztelt hivatásos tűzoltó unokája, aki a hazalátogatásai alkal­mával testőrök nélkül sétál a városban. És - minő csoda! - az emberek megsüvegelik, ő pedig magyarul köszön vissza mindenkinek. Vajon kinek szúr ez a szemet? Annak az állítólagos gim­náziumi tanárnak, aki a fél­ismeretlenségben nyilatkozik, nevesincs magyar szomszédasszonyára hivatkozik? Nos, az utóbbi velünk, újságírókkal is előfordul, ha egy rövid jegy­zet zárópoénját a hatás kedvéért „a székelykevei sógor" szá­jába adjuk. Csakhogy mi nem rágalmazunk, és főleg nem uszítjuk egymás ellen az itt élő nemzeteket. És nem tereget­jük ki nyilvánosan a tájékozatlanságunkat, miszerint példá­ul Pék Zoltán korábbi polgármester a kommunális vállalat igazgatója volt. Zoran Prodanovic bíró (ismeri valaki ezt a nevet?) fel­­hánytorgatja, hogy a rendőrség nem tudta megoldani Mo­­mir Lázic szerb(!) ügyvéd esetét, de arról nem szól, hogy a horgosi Szalma család kivégzése is a döglött akták között sze­repel. És honnan tudja, hogy a zentai magyarok nem vá­sárolnak szerb árut? Tapasztalatból? Tehát arról sem érte­sült, hogy a CBA üzletlánc, valamint a malom is szerb kézben van. És az igen kevéssé tisztelt bíró, valamint a Radovan S. ne­vű tanár azt sem akarja tudni, hogy a tejgyárat és a TAMP-ot is szerb nemzetiségű ember vette meg (és tette tönkre), akár­csak a kereskedelmi vállalatot. Azt pedig végképpen szem elől tévesztik a nyilatkozók, az újságíró és az eddig számunkra ismeretlen Tabloid szerkesz­tői, hogy a közüzemi díjak (villany, fűtés, telefon stb.) fizeté­se terén Vajdaság (és ide tartoznak a saját országukat „nem tisztelő” magyarok is),évtizedek óta az első helyen áll, a niši, a belgrádi és a dél-szerbiai körzetekkel ellentétben. Mindent összevetve: vajon mi volt a célja a tacepao-szintű Tablóidnak ezzel a támadással? Egymásnak szeretné ugrasz­tani a két nemzetet? Az ilyen hozzáállást uszításnak, nemze­ti türelmetlenség szításának is nevezik, aminek a bűnüldöző szervek beavatkozását kellene feltételeznie. Ha pedig nem teszik meg, akkor esetleg igaza van a bírónak: katasztrofális a helyzet. Pláne a teljes újságoldalon összehordott hazugságo­kat illetően, amelyek tényként vannak tálalva. Ha élne Goebbels, Hitler propagandaminisztere, most el­pirulna szégyenében, hogy ő annak idején ehhez képest mi­lyen naivan tömte a nép fejét a különféle rágalmakkal, más nemzetek számlájára írt hazugságokkal. I BOTH Mihály Goebbels elpirulna M­KVUtfi@ tisza@magyarszo.com TISZAVIDÉK 9 Kisméretű nagy alkotások A horgosi iskolában megnyílt a II. Kisképek Nemzetközi Kiállítása Két évvel ezelőtt szervezte meg első ízben a kisképek kiállítását a Szabadkai Képző- és Iparművészek Egyesülete. Boross György grafikusművész a tárlat horgosi megnyitója előtt elmondta, hogy praktikus oka (is) volt a két évvel ezelőtti kezdeményezésnek.­ ­ A nagyméretű képek utaztatását megakadályozzák a határok. A kis képek - legfeljebb 15-15 centiméteresek - vi­szont egy borítékban is elférnek. A mun­ka milyenségét és minőségét egyáltalán nem befolyásolja a méret, ezért döntöt­tünk amellett, hogy kis képekből rende­zünk kiállítást. Az idén 128 alkotó szere­pel a tárlaton három-három munkával. Kiszámítható, hogy milyen sok munka ér­kezett. Akárcsak két évvel ezelőtt, most is Horgos a vándorkiállítás második állomá­sa, egyrészt az iskola igazgatójának, más­részt Fazekas Edit helybeli grafikusnak köszönhetően - mondta Boross György. Szerinte azért is jó helyszín a horgosi isko­la, mert a falusi gyerekek ritkábban jut­nak el tárlatokra, mint városi társaik. En­nek a bemutatónak ugyanakkor nevelő célzata is van, hiszen most nem a gyereke- Goran Nikidé és Boross György nyitotta meg a tárlatot AKCIÓ ZENTÁN Hadüzenet a műanyag zacskóknak Ma Zenta is csatlakozik a műanyag zacskók használata elleni, mind erőteljesebb mozgalomhoz. A Locator környezet- és városvédő mozgalom az OTP Bank zentai ki­­rendeltségével karöltve a város központjában megszervezi a nejlonzacskók gyűjtését. Szepesi Zoltántól, a zentai egyesület elnökétől megtudtuk, hogy a magyarországi bank támogatásának köszönhetően több száz vászontáskát sikerült legyártatniuk, amit a dél­előtti órákban osztanak szét a központban sétáló polgárok között. A zentaiak természe­tesen nem ingyen juthatnak hozzá a többszöri felhasználásra alkalmas vászontáskákhoz. Az érdeklődők 20 darab nejlonzacskó átadása után kapnak egy vászonszatyrot. A polgá­rok által átadott zacskókat a Plastrek magánvállalat fogja átvenni. Az Európai Unió országaiban egyébként az idei évtől kezdve tilos a műanyag zacs­kók használata. Egyes tagországok ezek helyett papír-, vászon-, illetve úgynevezett bio­műanyag (növényi hulladékból vagy pedig faaprólékból készült) zacskókat vezetnek be. Országunkban a csomagolásról és a csomagolási hulladékokról szóló törvénytervezet­ről már a Dindic-kormány ideje alatt is szó esett, de azóta sem került napirendre. Szer­bia területén ezidáig egyetlen város önkormányzata tette meg a kellő lépéseket az ügy­ben: a vranjei elöljárók betiltották a nejlonzacskók használatát, és szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba a rendelet megszegői ellen. Szerbiában a becslések szerint 1,5 milli­árd zacskót dobnak el évente, ezzel a mennyiséggel háromszor is be lehetne csomagol­ni az egész ország területét. ■ Hzsolt­ két viszik el a művészethez, hanem a mű­vészetet hozták el a gyerekekhez. Az alkotások különféle technikákkal készültek, van közöttük grafika, festmény, rajz egyaránt. Ez a sokféleség lehetőséget ad majd arra is, hogy a szaktanárok szem­léltessék a technikákat. Tematikai megkö­tés nincs, éppen azért, hogy a művészek szabadon kifejezhessék egyéni látásmódju­kat. Kiss-Iván Anna magyartanárnő, vala­mint ötödikes és nyolcadikos diákjai pedig azt szemléltették a megnyitót bevezető mű­sorban, hogyan válik mozdulattá a kép. Goran Nikičić, a horgosi Október 10. Általános Iskola igazgatója megnyitóbe­szédében kiemelte, hogy a pici képeken hatalmas alkotásokat láthatnak a diákok - és nem csak ők, hiszen a felnőtt közön­ség előtt szintén nyitva áll az iskola előcsar­noka. Az igazgató arra kéri a horgosiakat, hogy látogassák meg, nézzék meg a tárla­tot. Ezt még körülbelül tíz napig megtehe­tik, hiszen a következő állomására, a topo­lyai galériába csak október 1-jén érkezik meg a vándorkiállítás. Addig a tanítás ide­je alatt - tehát délelőtt és délután egyaránt - minden érdeklődő bátran betérhet az is­kolába, és megnézheti a kisképek tárlatát. ■ M.M. RÖVIDEN A MAGYARKANIZSA Mozi Ma, pénteken a magyarkanizsai mo­ziban a Szex és New York 2. színes, ameri­kai romantikus vígjátékot láthatja a kö­zönség. Az előadás este 8-kor kezdődik, a belépődíj 120 dinár. A film főszerep­lői: Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Cynthia Nixon, Kristin Davis, rendező­je Michael Patrick King. (M.M.) ■ ADA Véradónap A Vöröskereszt községi szerveze­te és a zentai vérátömlesztő állomás véradó napot tart szeptember 18-án (szombaton) 7 és 11 óra között Adán, az I. helyi közösség épületében. A szer­vezők számítanak minden önkéntes véradóra részvételére. (csm­) ■ HÉTVÉGE Buliajánló Szombaton este a Veszelka Kom­mandó (ex-Narco Polo) világzene-ra­jongói bulizhatják ki magukat a zentai­ak blues szentélyében, a Mojo klubban, az est folyamán fellép még Szögi Csaba és Balogh Virág László­­ Mózes duettje meg Dj Sherpa és Dj Topa is. A Jailben pénteken Beat Partit, szombaton pedig Szingli Partit rendeznek. A Zen klubban szombat este retródiszkó-esten szórakoz­hatnak a vendégek Dj Stevee „irányítá­sával”. A Zeppelin klubban szombaton a népszerű Cool Head Clan és egy ven­dégzenekar koncertezik majd. Az orom­­hegyesi Atlantis diszkóban pénteken a Groovehouse lép fel. (Hzsolt) ■ AUTÓMECHANIKUSOK FIGYELMÉBE Segítség kellene! Szerkesztőségünk hozza nyilvános­ságra kérését Rác Magdolna, a zentai Kéz a kézben civil szervezet vezetője: ajándékba kaptak egy használt gépko­csit, amely a sérült gyerekek napi szál­lítására szolgálna, de a jármű nincs üzemképes állapotban. Nekik viszont hiányzik a javításhoz szükséges mint­egy huszonötezer dinárjuk. A kérést mi a zentai meg a kör­nyékbeli mesterek elé terjesztjük, va­lamelyikük (vagy­ ketten összefogva) talán tudna segíteni. Rác Magdolna a 063-71 -75-858-as számon elérhető. ■ MAGYARKANIZSA Diákok rendőrszerepben A Delta Generali Biztosító az idén is megrendezi Magyarkanizsán az Al­ma vagy citrom elnevezésű közlekedés­­biztonsági akcióját. Szeptember 20-án a Zmnai Iskola diákjai ellenőrzik majd a közlekedést, természetesen rendőrök kíséretében. A szabályosan közlekedők almát, a szabálytalankodók ellenben cit­romot kapnak. A projektumban ötven város 56 iskolájának 6500 diákja vesz részt. Célja felhívni a figyelmet a gyere­kek biztonságos közlekedésének a fon­tosságára. A szerbiai utakon tavaly 11 gyermek lelte halálát, és több mint ezer sérült meg balesetben. Az idei év első hét hónapjában 18 gyereket ért halá­los baleset, és 857-en szenvedtek súlyos vagy könnyebb sérülést. (M.M.) I ZENTA Az adattörlő A zentai rendőrség számítógépes szabotázs vádjával gyanúsítja N. Z. Zsolt (1976) helybéli lakost. A belügyi szervek közleménye szerint a gyanúsított június 8-9. között a zentai Elgas Közvállalat hi­vatali számítógépéből adatokat törölt ki, és ezzel zavart okozott a közvállalat szá­mára lényeges elektronikus adatfeldol­gozásban és adatátvitelben. (Hzs.)

Next