Magyar Szó, 2010. november (67. évfolyam, 255-280. szám)

2010-11-01 / 255. szám

EXCLUSIVE <2S> CHAltQE IM» INHANAUON.1t MO.Nt 1 (AVRANVC l'OHMNl 16 féle valuta vétele és eladása! Provízió nélkül! 500 EUR feletti váltásnál, kérjen kedvezőbb árfolyamot! Újvidék, 2010. november 1., hétfő □DÓRIG n­avi sad. LXVII. évf., 255. (21815.) szám ■ Ára 40 Din Gondolatfoszlányok a szentté nem avatott szentek ünnepén Ősrégi tapasztalatnak számít, hogy az emberben kitörölhetetlenül és kikerülhetet­lenül erős életvágy rejlik. Az egészséges ember életigénye megfékezhetett. Ezzel a va­lósággal minduntalan szembesülünk. A hozzánk közel álló emberek vagy szeretteink halála olyan alkalomnak számít, amikor különleges erővel tör fel bensőnkből a kérdés, hogy honnan a halál, amikor az élet utáni vágy olyan­ erős. Hogyan egyeztethető össze a letörhetett életigénylés a halál riasztó valóságával?.A lelkileg és szellemileg egészséges ember választ keres arra, hogy honnan ered ez a vágy, ki vagy mi ültette az emberbe... Az értelem ugyanakkor arra is választ keres, hogy az ember természetébe vésett halhatat­lanság utáni vágy kielégül-e, beteljesedik-e valamikor és valahol. Az emberiség történetéből látható, hogy minden kor embere igyekezett a maga mód­ján megfogalmazni a válaszát a véges élet valódisága és a végtelen élet reménye között húzódó feszültségre. A válasz várat magára, mert a kielégítő válasz megadásának egyik feltétele az, hogy ismerjük a dolog másik oldalát is. A tényállás viszont az, hogy csak a halálig tartó emberi valóságba nyerünk betekintést. De az is csak részleges és töredékes, s ebből kifolyólag arra kényszerülünk, hogy megtanuljunk együtt élni sok titokkal. A halálnak, mint a földi élet záróakkordjának a lénye legyőzhetetlen és elmozdíthatatlan akadályként emelkedik a kutató értelem útjába. Itt megáll az ész, és átadja a helyet a sejtéseknek, a feltételezéseknek, a reménynek és az elképzeléseknek. Mindenszentek ünnepe és a halottak napja pontosan ezt az emberi értelem határán túl álló valóságot érinti. A megértésben a hitre támaszkodik. A kereső értelem a hit segít­ségével adja meg azt a választ, hogy a tapasztalható korlátlan életigény nem a véletlen játékának az eredménye, hanem egy - az embert túlhaladó isteni rendelkezés hajtása az emberben, amely gyümölcsöt is fog teremni. A válasz leegyszerűsített formában így fogalmazódik meg: az egyszer megszületett életnek nincs vége, de vannak különböző fázisai. A földi létezés kiindulószaka az életnek, amely a halál után, más formában ugyan, de tovább folytatódik. A kereszténység hittel vallja, hogy nem a halálé a végső szó, hanem hogy létezik örök élet. A földi létezést úgy értelmezi, mint felkészülést az örök létezés nagy valóságára. A felkészülésnek megvannak a maga szabályai. A zsidó-keresztény hagyomány úgy fogal­maz, hogy Isten tízparancsolata az ember természetébe van írva. A szabályok, törvények betartása vagy be nem tartása határozza meg az életnek azt a szakaszát, amely a földi halált követően áll be. A szabályok is olyan titokzatos és kitörölhetetlen módon bele van­nak írva az ember természetébe, mint amilyen módon benne van az életigénylés. Keserű tapasztalatunk azonban az, hogy a törékeny emberi lénynél sérülhet az életigénylés, s ilyenkor nemcsak kiábrándulhat, hanem még a saját életének is véget vethet öngyilkos­ság formájában. Hasonló jelenség ütheti fel a fejét az ember természetébe - vagy más kifejezéssel élve: az ember lelkiismeretébe írt szabályok esetében. A kereszténység ilyenkor bűnről beszél. Ezzel egy időben azonban hangoztatja azt is, hogy az ilyen állapotból van kiút azok számára, akinek van erejük, akaratuk és bátorságuk a segítségkéréshez. A segítség pedig akkor veszi kezdetét, amikor az ember visszatér nemcsak a természetébe írt törvényekhez, hanem azok Törvényhozójához is. A kereszténységen belül a Katolikus Egyház azt hirdeti, hogy nagyon sok ember élt és él ezzel a lehetőséggel. A hívő egyén emberi törékenységében a felkínált isteni erőkre támaszkodik. Megengedi, hogy azok átalakítsák életét, amely így az isteni parancsolatok és elvárások szerint berendezett életté válik. Ahol pedig összhang van az isteni elvárások és az emberi teljesítmények között, ott életszentségről - szent életű emberről beszélünk. Az már részletkérdés, hogy egyeseket az egyház a hivatalos szentté avatási folyamat le­zárásával külön példaképül állít elénk, és a szent jelzővel ékesíti az illetőt. Baj lenne, ha a szentek száma kimerülne a hivatalosan szentté avatott személyek számának összes­ségével. Hiszen szentek mindig, mindenütt és mindenkor éltek és élnek. Napjainkban is élnek köreinkben olyan emberek, akiknek az életszentség az eszményük. Mindenszentek napján - mondhatnánk - az ilyen „mindennapi, közönséges" szentekről emlékezünk meg­­ azokról, akik szentül éltek, de nincsenek az emberek (egyházak) lajstromain, vi­szont a mindent látó és tudó Isten lajstromán élt a nevük. Mindenszentek ünnepe emlékeztetés és buzdítás. Emlékeztet bennünket arra, hogy Isten elvárásai nem megvalósíthatatlanok az ember számára. Emberre mért életminő­ségről van szó. Másrészt sok jó - „szent" - ember életpéldája arra ösztönöz, hogy mer­jünk szentek lenni a mindennapi életben. Mert ezzel nemcsak az örök boldog létezés lesz osztályrészünk, hanem emberi társadalmunk is szebbé, elviselhetőbbé, boldogabbá válik. Tehát, lehetséges és megéri szent emberként élni. , „„„ n ° ■ HARMATH Karoly OFM MA Sportvilág ! Zavarka a világ tetején! Az óbecsei fiatalember két arannyal és egy ezüsttel a teke-világbajnokság legsikere­sebb résztvevője. (8. oldal) ■ Egy ígéretes karrier kezdete A szabadkai Dér Dávid a 2007-ben alakult szabadkai Dribling labdarúgócsapatá­ban bontogatja szárnyait.­­6. Sportvilág gyjjf) ISSN 0350-4182 Nem számháború a cél Az 1944-ben ártatlanul kivégzett magyarokra emlékeztek tegnap Csúrogon Csúrogon tizenhat éve emlékeznek meg az 1944 októberében, novemberében ártatlanul kivégzett szeretteikről a hozzátartozók. A koncentrációs táborok túlélői, a gyászolók ezúttal is a sintérgödörnél kialakított kegyhelyen emlékeztek. Az idén többen gyűltek össze, mint tavaly, a nagyjából száz jelenlevő el­énekelte a Himnuszt, majd az egyház, továbbá az anyaországi és tartományi politikum képviselői mondtak alkalmi beszédet. Korsós Tamás, a Magyar Köztársa­ság szabadkai főkonzulja szerint Csu­rog szimbólum, a kegyetlenségnek, az engesztelhetetlenségnek és a megbéké­lés hiányának a jelképe. A főkonzul em­lékeztetett arra, hogy a „halott katona többé nem ellenség”, így az ártatlanul kivégzett civil sem lehet az.­­ Korábban nem is tudhattunk az 1944-45-ös eseményekről, sem itt, sem Magyarországon nem beszélhettünk róluk, így nőttünk fel. Ma már többnyi­re ismerjük az áldozatok nevét, tudjuk, hogy ártatlanul kínozták és gyilkolták meg őket, tudjuk azt is, hogy ezt mások is tudják. Azok is, akik az adott esetben annak az országnak, népnek a képviselői, vagy a gyilkosok hozzátartozói - mond­ta, majd ismertette a feladatát, amely a múlt lezárását, a megbékélés elősegítését jelenti. - A magyar atrocitások kivizsgá­lása megtörtént. Magyarország vállalta, elismerte a bűnöket, feldolgozta, és bo­csánatot kért. A számháború nem lehet cél, nem vitatkozhatunk arról, hogy me­lyikünk gazemberei öltek meg több ár­tatlan embert. Az a célunk, hogy emelt fővel gyászolhassuk ártatlan halottja­inkat, ez alapvető emberi jog - mondta Korsós Tamás, hozzáfűzvén, hogy a ma­gyar nemzeti összetartozás még sohasem volt annyira erős, mint most. A főkonzul után az egybegyűltekhez szólt Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője, Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő, Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke és Csonka Áron, a VMDK elnöke is. A felszólalások után a meggyilkoltakra emlékezve a felsoroltakon kívül a Dél­vidéki Mártírok, a Társaság a Kárpát­medence Magyarságáért, a Csongrád Megyei Közgyűlés, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság és a Vajdasági Magyar Szövetség szervezetek képvi­selői is koszorúztak. Teleki Júlia és Légvári Sándor helybeliek édesapá­ikra emlékezve helyezték el a kegyelet virágait a közelmúltban rendszeresen meggyalázott, felgyújtott keresztnél, amelyet az idén első alkalommal nem kellett lecserélni; a tavaly felállított em­lékkeresztet (még) nem rombolták le. ■ szb Dávid Csilla Pokolgépes merénylet Isztambul főterén Öngyilkos merénylő követett el pokol­gépes támadást tegnap a Taksim téren, Isztambul egyik népszerű központi terén. Az éttermekkel, boltokkal és szállodákkal övezett, turisták által előszeretettel láto­gatott téren elkövetett robbantásban a tegnap esti jelentések szerint harminc­­ketten sebesültek meg,­tizenöt rendőr és tizenhét civil. A merénylő meghalt. A török nagyvárosban elkövetett teg­nap délelőtti merénylet elkövetője egy fiatalember volt, aki Hüseyin­­jiapkin isztambuli rendőrfőnök elmondása szerint megpróbált felugrani egy rend­őröket szállító buszra, ám a nála lévő pokolgép valamiért hamarabb robbant fel, s így sikerült megelőzni egy sokkal nagyobb vérfürdőt. Szemtanúk szerint a merénylet után a rendőrök lövöldözni kezdtek, s több száz, pánikba esett em­ber rohant menedéket keresni. Az isz­tambuli kormányzó szerint a nyomozók a robbanást követően találtak még egy pokolgépet, de azt hatástalanították. A merényletet egyetlen szervezet sem vállalta magára, de a Törökország délkeleti tartományának autonómiájá­ért küzdő kurd felkelők korábban már követtek el hasonló akciókat Isztam­bulban. A mostani támadás ráadásul pont azon a napon történt, amikor le­jár a lázadók által meghirdetett egyol­dalú tűzszünet. A török nagyvárosban ugyanakkor az iszlám szélsőségesek is végrehajtottak merényleteket az elmúlt években. (MTI/AFP/AP) Beta/AP

Next