Magyar Szó, 2011. február (68. évfolyam, 24-47. szám)

2011-02-01 / 24. szám

Újvidék, 2011. február 1., kedd KÖZÉLETI NAPILAP LXVIII. évf., 24. (21890.) szám ■ Ára 50 Dia Belgrád átadta a kitöltött kérdőíveket Az ország célja: az év végéig elnyerni az uniós tagjelölti státust Szerkesztőségi összefoglaló Mirko Cvetkovic kormányfő tegnap átadta az Európai Unió bővítési biztosának, Stefan Fülének az Európai Bizottság által összeállított kérdőív 2483 kérdésére adott válaszokat. A bizottság a felele­tek alapján készíti el állásfoglalását Szerbia tagjelölti státusára vonatkozóan. Mirko Cvetkovic azon reményének adott hangot, hogy az év végéig Szerbia elnyerheti az Európai Unió tagjelölti státusát, illetve kijelölik a csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontját is. Stefan Füle szerint a válaszok átadá­sával az ország kulcsfontosságú lépést tett annak irányában, hogy 2011 vé­géig elnyerhesse a tagjelölti státust. A bővítési biztos a stabilizációs és tár­sulási egyezménynek az Európai Par­lament általi ratifikálása fontosságát hangsúlyozta és abbeli meggyőződését hangsúlyozta, hogy Szerbia ez év folya­mán lépéseket tehet az EU felé. Mint mondta, az Európai Bizottság október 12-én alakítja ki álláspontját e kérdést illetően, majd decemberben felkérik az EU minisztertanácsát, hozzon döntést a szerb tagjelöltségről és a csatlakozási tárgyalások kezdetéről. A szerbiai kormányfő kiemelte, hogy ez Szerbia számára történelmi jelentő­ségű nap. Arról is szólt, hogy ez az év a megtett reformokat értékelő kérdőív átadásával kezdődött Belgrád számára, ami szerinte is jelentős lépés az ország európai útján. A két politikus elmondta: az Európai Bizottság ezt követően áttanulmányoz­za a beérkezett válaszokat, és várhatóan küldöttségeket küld az országba, ame­lyek a terepen győződnek meg arról, hogy a közölt tények helytállóak-e. Ezt követően újabb pó­tkérdé­s­et intéznek Szerbiához. Füle kiemelte a hágai törvényszék­kel való együttműködés fontosságát is, valamint elmondta, Szerbiának erő­feszítéseket kell tennie a joguralom biztosítása, a korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorítása és a választási rendszer reformja területén. Folytatása a 4. oldalról Béla Mirko Cvetkovic és Herman Van Rompuy ■ Kétes ügyletek állami parcellákon Sokan bérbe adták a már bérbe vett földeket, s szub­venciókat vettek fel a meg­művelésére ■ Az újgazdagoknak sem könnyű Az 1st Point gabonaex­portőr kompánia többségi részvénycsomagja külföldi kézbe került Káosz és bizonytalanság Egyiptomban Mubarak új kormányt alakított­­ Általános sztrájkot hirdetett az ellenzék Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kormányváltással és hangzatos reformígéretekkel próbálta megőrizni megrendült hatalmát tegnap, a lemondását követelő tüntetéssoro­zat hetedik napján, a demonstrálók viszont tegnaptól kezdve általános sztrájkot, mára pedig egymilliós tiltakozó menetet szerveznek. Az előző napoktól eltérően ezúttal nem voltak összecsapások. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az ellenzékkel való párbeszédre szólította fel a kairói vezetőséget, miközben sok ország menekíti ki állam­polgárait a belpolitikai válság sújtotta észak-afrikai arab országból. Az Egyiptomot csaknem három évtizede irányító Mubarak átalakította kormá­nyát, amely tegnap letette a hivatali esküt. Az új miniszterelnök, a múlt szombaton kinevezett Ahmed Safík azt a feladatot kapta, hogy - a demokratikus átalakulást elő­mozdítva - kezdjen párbeszédet az ellenzékkel, állítsa helyre a bizalmat és indítson harcot a korrupció ellen. Mubarak célja, hogy - az emberek akaratának megfelelően - egyre szélesebb körű részvételt szavatoljanak a pártoknak a politikai életben a sza­bad, demokratikus társadalom létrejötte érdekében. _ , , _ ,, , Folytatása a 2. oldalon Beta/AP Tartósabb a bronznál is Fehér Ferencnek sikerült olyan „tartós” művet létrehoznia, amely ellenáll az enyészetnek, a kopásnak, az elmúlásnak­­ Újvidéken felavatták a költő tiszteletére állított szobrot A családtagok, a tisztelők, az egykori ismerősök, a szerbiai magyar diplomá­cia, továbbá az újvidéki önkormányzati és a tartományi tisztségviselők, a vajda­sági magyar politikum és a nemzeti in­tézmények, valamint Pécs, a testvérváros képviselőinek jelenlétében tegnap dél­ben Újvidéken leleplezték Fehér Ferenc szobrát. A csikorgó hidegben, a szép számú egybegyűlt előtt Aleksandar Jo­­vanovic, a városi képviselő-testület elnö­ke és Németh István író, Fehér Ferenc pályatársa vonta le a leplet a bronzból készült mellszoborról, melyet Szilágyi László újvidéki szobrász készített. A ritka alkalomra zúzmarás, szó szerint fehérbe öltözött Fehér Ferenc téren először Bordás Győző, a városi szervek által kinevezett szoborbizott­ság elnöke üdvözölte az egybegyűlte­ket. Az újvidéki magyarság életében különösen fontos eseménynek nevezte a szoboravatót. A neves vajdasági ma­gyar irodalmi személyiség nevét viselő téren kapott ugyanis helyet a szobor, azon a helyen, amely az itt élő magya­roknak rendkívül fontos: itt kapott he­lyet több vajdasági magyar intézmény, és a közelében található a Magyar Szó székháza is, az az intézmény, melyben többek között Fehér Ferenc életműve is kiteljesedhetett. „, , , „ ,, , Folytatás a 15. oldalon Dávid Csilla Fehér Ferenc mellszobra További 78 iskola csatlakozott a sztrájkhoz Szakszervezeti adatok szerint az 1804 általános iskola és középiskola közül tegnap 1427 oktatási intézményben volt munkabeszüntetés, illetve tartottak 30 perces órákat. A kormány képviselői és a pedagógus-szakszervezetek között tárgyalás leghamarabb szerdán várható, Mirko Cvetkovic kormányfő ugyanis most Brüsszelben van. Az ok­tatási minisztérium közleménye szerint Zarko Obradovic tárcavezető a munkabeszün­tetés felfüggesztésére szólította fel a tanügyi dolgozókat. A közleményben olvasható, hogy a kormány és a minisztérium kész a további tárgyalásokra a pedagógus-szak­szervezetek képviselőivel, mert ez a helyzet mind a gyerekek, mind a szülők, mind a dolgozók számára hátrányos, legfőképpen pedig a végzősök számára elfogadhatatlan, hiszen nekik ebben a félévben kell felkészülniük a záróvizsgára, az érettségire. Bővebben a 15. oldalon A magyarok betegsége A téli hónapok alatt akár napi egy-két öngyilkossági kísérlet is előfordulhat Az öngyilkossági kísérletek számá­nak tekintetében Szabadka még mindig vezető helyen áll Vajdaságban. Időnként ez a szám csökken, majd újra megnövek­szik, de a téli hónapok alatt mindenkép­pen emelkedő tendenciát mutat, ilyen­kor akár egy-két öngyilkossági kísérlet is előfordulhat naponta, legalábbis ennyi­ről tudnak a kórház pszichiátriáján. A katolikus és a pravoszláv ka­rácsony közötti időszakban tizenkét személy kísérelt meg öngyilkosságot Szabadkán, és mintegy ötvenen kértek segítséget a Szabadkai Közkórház pszi­chiátriai osztályán. A dr. Sági Zoltán neuropszichiáter­­rel készült beszélgetést lapunk 7. olda­lán olvashatják. Tíz iskola társalapítója lesz az MNT A Magyar Nemzeti Tanács tegnapi ülésén meghatározta azt a két magyar tan­nyelvű, vajdasági középiskolát, illetve nyolc általános iskolát, amelyek esetében át­veszi a társalapítói jogokat, valamint elfogadta a kiemelt jelentőségű vajdasági ma­gyar gyermek és ifjúsági rendezvények meghatározásáról szóló záradékjavaslatot. A tanács elfogadta a Magyar Szó idei munkatervét is, ám a Tiszavidék melléklet,­­ illetve a Vajdaságon át rovat megjelentetését egy megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásához és elfogadásához kötötte. A Közoktatási Bizottság ajánlása nyomán az MNT átveszi a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázi­um és Kollégium társalapítói jogait - erről született egyhangú döntés a tegnapi ülésen. Az általános iskolákat illetően a következő nyolc intézmény tudhatja a jövőben az MNT-t társalapítójának: a temerini Kókai Imre Általános Iskola, a székelykevei Zarko Zrenjanin Általános Iskola, a szajáni Móra Károly Általános Iskola, az orom­­hegyesi Kis Ferenc Általános Iskola, a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola, a zentagunarasi Október 18. Általános Iskola, a gunarasi Dózsa György Általános Iskola és a bácskossuthfalvai Id. Kovács Gyula Általános Iskola. „. ,, . ,. . " Bővebben az o. oldalon

Next