Magyar Szó, 2012. november (69. évfolyam, 255-280. szám)

2012-11-16 / 268. szám

8 KÖZELKÉP koz­elkep@magyarszo.com MflCHftSiló „Itt születtem én ezen a tájon...” Tízéves a nyékincei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Bizakodás, reménység is lehetne írásunk címe, mert sokszor elhangzott ez a két szó a közelmúltban Nyékincén, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület működésének tizedik évfordulója alkalmából megtartott nyitórendezvényen, a helybeli és környékbeli magyarok múltját, jelenét bemutató kiállításon, majd a kultúrotthonban, az ünnepi műsoron. Eddigi tevékenységükkel vallják, hogy megmaradnak „őrzőink a strázsán”, a szerémségi végeken. Talán még akkor is, ha már nem értik a költő minden szavát. A falu bejáratánál már messziről köszöntött a több mint 120 éves refor­mátus templom még mindig felújításra váró tornya. Tíz évvel ezelőtt hosszas töprengés után döntött úgy a 2002. november 16-án megalakult Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetősé­ge, Hegedűs János elnökkel, nyugalma­zott biológia- és tornatanárral és Béres Károly (2008-ban hunyt el) Nyékincén havonta egyszer szolgálatot teljesített református lelkésszel, hogy a lepusz­tult állagú templomunk - 50 évre szóló bérleti szerződéssel - egyaránt szolgál­ja a nyékincei magyarok kulturális és egyházi életét. A nyékincei református egyházközség kilenc hold földjét 2003-ig a helyi szövetkezet használta jogtalanul. Miután visszaadta, a földet is az egyesü­let bérelte fél évszázadig. A NÉPEK NEM ELTŰNNEK, HANEM BEOLVADNAK A tíz év alatt sok minden megválto­zott a templom, azaz a művelődési egye­sület portáján, csupán a tágas udvar, a vén körtefa a régi. Késő ősszel élő körtéi most is, mint első látogatásunk­kor tíz évvel ezelőtt, mintha mosolyog­va integettek volna felénk, vagy csak a késő délutáni szél ringatta meg gazdag ágait. Nemcsak szimbólum ez az aszá­lyos esztendőben, hanem bátorítás is. Mintha csak a 312. dicséretünket dúdol­nák velünk együtt: „Hívek, ama szép hazát/ Már e földön keressétek,/ S az üdv hajnalcsillagát/ Már e testben keressé­tek./ Ahol a ti kincsetek,/ Ott legyen a szívetek!” Arról értesültünk, hogy továbbra is havonta egyszer lesz istentisztelet. Orosz Attila bácskai esperes és Halász Dániel, augusztus óta Maradékon szolgáló fiatal református lelkipásztor ezt is megbeszél­te minap a művelődési egyesület vezető­ségével. Az istentiszteletet és más szertar­tást Halász lelkész fogja tartani. Adományokból és abból a szerény jövedelemből, amely a föld után folyik be az egyesület kasszájába, teljesen felújították az épületet. A tornyon csak a legszükségesebb javításokra futotta, hogy ne ázzon be ismét a mennyezet. A torony felújítása még hátravan, csakúgy, mint a korszerű vizesgóc létrehozása. Nyékince 2000 fős lakosságából 250 magyar. Tíz évvel ezelőtt azért fogtak össze, hogy mentsék templomu­kat, amelynek mennyezete beszakadt, tornya rossz állapotban volt. Ezeket az éveket eleveníti fel Guduljevic Annuska, az egyesület alelnöke, miközben a régi tárgyak kiállítását nézzük. - Készül-e Szerémségről a könyv? - kérdezi tőlem Anna. Megnyugtató válaszom hallatán a kiállított könyveket, tankönyveket mutatja, amelyekből tanulnak az anya­­nyelvápolásra járó gyerekek. Domonkos László budapesti írónak és Kemény Andrásnak, az Unicus Műhely Könyvkiadó igazgatójának szerémségi anyaggyűjtéséből az idén karácsonyra könyv jelenik meg Elsüllyedt földön - Szerémi szerelem címmel. Kemény András előzetesen leírt szavai jutnak eszembe. „Megrendülten bolyongtam ebben a pár napban Nyékincán, Herkócán, Latrincán, Dobradón, Maradékon... mint Julianus barát ama nevezetes útján, s találkoztam sorban azokkal a magya­rokkal, akik lelkükben és szívükben hordozzák magyarságukat, de a nyel­vünket már egyre nehezebben beszé­lik és értik. Két kézzel kapaszkodnak az anyaföldbe, mint fuldoklók szorítják kezemet. Ám az anyaországi látogató ritka vendég náluk. Hol van már - ha egyáltalán volt - a magas életszínvo­nal? (Ez is viszonyítás kérdése...) S ha volt, akkor könnyebb volt magyarnak maradni? Ránk, anyaországi magyarok­ra, semmilyen veszély nem leselkedik? A népek nem eltűnnek, hanem beolvad­nak. Igen, a kunok, a jászok, a gepidák és a dákok is köztünk élnek. Az egész ország egy skanzen, múltunk töredékeit hordjuk sejtjeinkben, de soha nem látott intenzitással vesztjük el nyelvünket és gyökereinket.” EGY SZÉP MEZEI CSOKOR Kapaszkodó és felkiáltójel is a napok­ban zárult tájjellegű kiállítás Nyékincén, csakúgy, mint más művelődési rendez­vény. Tegyük hozzá: nemcsak magyar vonatkozásban a többségében szerbek lakta faluban, általában is fellendítet­te a kulturális életet. Öt évvel ezelőtt alakult meg a Branko Radicevic Műve­lődési Egyesület. Az ünnepeljünk együtt elnevezésű jubileumi rendez­vényen ők is felléptek szerb néptán­cokkal. De velük együtt ünnepelt a Desanka Maksimovic ME Herkócá­ról, a Petőfi Sándor ME Dobradóról, a Petőfi Sándor ME Latrincáról, a Pető­fi Sándor ME Kátyról, a Petőfi Sándor ME Maradékról, a Petőfi Sándor ME Tordáról, a Szerémség ME Mitrovicáról és a Petőfi Sándor MMK Újvidékről. A mezei csokorhoz hasonlítva műsor­számaikat, meleg szavakkal köszön­tött Hegedűs János elnök minden résztvevőt és vendéget, köztük Tóth Anikót, a szabadkai magyar főkon­zulátus konzulját, Goran Vukovicot, Ruma község elnökét, Galambos Lász­lót, a Concordia Minoritatis Hungari­­cae Polgári Egyesület újvidéki irodá­jának képviselőjét, Bátori Józsefet, a Horizont elnökét, Pécsi Erzsébetet, az MNT képviselőjét, Varnyú Ernőt, a VMSZ szerémségi körzeti szervezeté­nek elnökét, Csincsák Josipot, a helyi közösség elnökét. Valamennyi vendég további gyarapodást, eredményes, számos tíz esztendőt kívánt a Petőfisek­­nek, hogy továbbra is hittel valósítsák meg elképzeléseiket. Az internet sokat segít az egymásra figyelésben, általa sok mindent megtudhatunk anyaor­szágunkról, de a világ különböző konti­nensein élő magyarokról is - mondta Anikó konzul asszony a köszöntőjében. A magyarság tudaterősítését segítette a státustörvény és a magyar igazolvá­nyok igénylése - emlékeztetett Galam­bos László. Nyékincén is házról házra jártak, úgy írták össze mindazokat, akik magyarnak vallják magukat, ill. felme­nőik magyarok voltak. Több mint 400 személyt vettek számba, míg a népszám­láláskor 250 körül alakult a magyarok lélekszáma. Szeretnék a mostani arányt a jövőben is megtartani, vagyis azt, hogy a falu összlakosságának legalább 20 százalékát tegyék ki a magyarok. Ennek érdekében továbbra is az anyanyelvápo­­lásra helyezik a fő hangsúlyt. Remélni szeretnék, hogy ehhez megkapják anya­országunk támogatását is. A rendezvény végén számos köszönőlevelet adtak át a támogatóknak, a barátaiknak, a velük együttműködő művelődési egyesületek képviselőinek, valamint aktív tagjaiknak. A kísérő, magyar címeres apró emlék­tárgyat és a nemzeti kitűzőt minden fellépő és jelenlévő részére Evica Spanovic, a mitrovicai Szerémség ME aktív tagja meglepetésként készítette ajándékba. A hétvégi (november 17-ei, szombati) batyubál után a budiszavai Petőfi Sándor ME meghívására december 1-jén részt vesznek a VI. Sulisztár táncdalfesztivá­lon, amelyen magyar általános iskolás diákok lépnek fel. STANYÓTÓTH Gizella Szanyó Tóth Gizella 2012. BOVCItiber HL, péntek

Next