Magyar Szó, 2013. november (70. évfolyam, 255-280. szám)
2013-11-09 / 262. szám
2013. november 9., 10., szombat-vasárnap Mkratutsic SZERKESZTI: KONTRA FERENC LII. évfolyam, 45. szám Az ellopott szó Csen, a lopásairól elhíresült zen mester ellopott egy szót Vantól, a Sárga-folyó kolostor szerzetesétől. Azt a szót lopta el, amivel az ember önmagát jelöli. Van egész napon át nem találta önmagát, céltalanul tett-vett, elméjében szüntelenül a szó után kutatott, amivel korábban önmagát nevezte meg. A hajnali meditáció után fölkereste a mestert. - Adja vissza Tisztelendő Uram a tőlem ellopott szót! Céltalanná vált az életem nélküle! - Visszaadnám, ha tudnám, mit kell visszaadnom. Nevezd meg! Van nem tudta megnevezni, de miközben hosszú perceken át ott állt mestere előtt, aközben megtalálta önmagát. A mester tetteiről a kolostor alatti faluban történetek terjengtek. Csen utolsó sokat emlegetett cselekedetével élete legnagyobb lopását hajtotta végre, elrabolta a Sárga-folyó kolostor szerzeteseitől a mesterüket. Ez volt a cselekvő nem-cselekvés mesterműve, azzal valósította meg, hogy miután megtartotta az esti szentbeszédet, a szerzetesek szeme láttára szó nélkül lefeküdt a földre, lehunyta a szemét, majd kis idő múlva eltávozott oda, ahonnan az embert senki vissza nem hozhatja. Ezután Van lett a Sárga-folyó kolostor új mestere. KOLOSTORI TÖRTÉNETEK SÁFRÁNY ATTILA EXKLUZÍV a kilatonak Becsomagolni a teret, a levegőt, a fényt, a hangot Christo, a csomagolóművész Oberhausenben állította fel Big Air Package című szobrát, amit egy Gasometer nevű konstrukcióval hozott létre. A gigantikus alkotáshoz 20 350 négyzetméternyi műanyag felületet és 4500 méter áttetsző anyagból kötelet használt fel. A ballon felfújva eléri az 5,3 tonna súlyt, magassága több mint 90 méter, átmérője 50 méter, a térfogata pedig 177 000 köbméter. Ez a különös alkotás december 30-ig tekinthető meg. Christónak láttam már néhány munkáját, pl. Berlinben a becsomagolt Reichstagot. Kimondhatatlan élmény volt. Először érzékeltem egy épületet a maga formai egyszerűségében, holott régóta ismertem. A másik tapasztalatom az volt, hogy nemcsak kitakarni lehet a látványt, szélesíteni a látást, hanem el is lehet rejteni a részleteket úgy, hogy a takarással éppen legfontosabb jegyeit lássuk, emeljük ki az épületnek. Amit itt, Oberhausenben készített, azért páratlan műtárgy, mert be lehet menni, bejárható - és éppen ez az élmény a cél. Mindig konkrét, a mindennapi életből származó tárgyakkal dolgozott. Ezúttal azonban nem egy tájat rendezett át, nem épületet, köztári szobrot vagy egyéb tárgyat csomagolt be, hanem a teret, a levegőt, a fényt, a hangot. És egyúttal a látogatókat is, akik bemennek. Éreztem, hogy egy óriás levegőszobor alkotóeleme vagyok, minden fehér, és érezni a hatalmas teret, ami önmagában leírhatatlan vizuális élmény. A korábbi alkotásokról impozáns fotókat lehetett készíteni, erről legfeljebb beszélni lehet, mert a belső teret nehéz egy képen visszaadni. Ha kiáltasz vagy fütyülsz vagy énekelsz, távoli visszhang keletkezik. Egy érdekes jelenet szemlélője lehettem. Egy kis csoport, amolyan „műértők” léptek be, és elkezdték magasröptűen elemezni, megbeszélni, amit látnak. Jól hallottam mindent, néhány lépéssel mellettük álltam. Pár perc múlva bejött egy fiatal pár három gyerekkel, úgy 6- 7-8 évesek lehettek. Természetesen ugráltak, kiabáltak, hangosan tiltakoztak, hogy ők mi a csodát csináljanak itt. Mert itt nincs semmi... A „műértők” nagyon zavarba jöttek. Megszólították a gyerekek szüleit, hogy nyugtassák meg valahogy a gyerekeket vagy menjenek ki. Az egyik kisfiú odaszaladt, hogy tovább bizonygassa a maga igazát: „semmit nem látok, és ha meg sem szabad mukkannom, akkor nem is tudom, hogy itt vagyok-e vagy sem”. Furcsa módon ez a keresetlen válasz lecsillapította a kedélyeket. Aminek az lett a vége, hogy az Armani öltönyök meg a YSL és J. P. Gaultier-ruhák hanyatt feküdtek egy hatalmas párnán, és a gyerekekkel együtt kiabáltak, zajongtak, élvezték a visszhangokat. Nyilvánvalóan sikerült nekik egy pillanatra visszatalálni a művészet elemi egyszerűségéhez. ■ írta és a mai Kilátó illusztrációit készítette: Marta KRIENEN kilato@magyarszo.com KILATO 13 személytelen vers ANTALOV1CSPETER /. túl az esztétikán minden többes szám elveszik, az üres helyekre az egy lép. így van ez, amikor céltalanul sétálok, vagy az ágyban fekszem valaki mellett, mint fél kiló darált marhahús, szükségtelenül dolgozik az agy. N. hogy miért jön el minden folyamat végén az érdektelenség, ezt kéne megfejteni, amikor az izgalom a csúcspontról hirtelen a negatív tartományba billen, mint feszülő húr elpattanása után a szakadt csend, az emlékezés ilyenkor nem több, mint a jövő használati utasítása, szükséges információk a túléléshez. III. ma kék ruha van rajtad, holnap fekete, holnapután pedig valami harmadik színű lesz. egyikről se jut eszembe semmi, látod, mert te nem te vagy, és én sem vagyok én. ez a fény nem az, amely arcodat elviselhetetlenné tette a minap, el kellett takarnod a szemem. IV. sokkal kevesebb, aki nem tud elvonatkoztatni, aki soha nem absztrahál, erőszakosan keres valami ősit, mintha kést szegeznének a torkának, mintha kényszerítenék, hogy mindennapi kenyere legyen az önazonosítás, ezért beszélek most rólad, aki nem létezel, átvitt értelemben, közvetve, mintha tényleg idegen lennél, és közben nem képzelek magam elé egyetlen arcot sem: az anyagi világ kiveti magából, és megbünteti azt, aki rákérdez. V. sokkal kevesebb, aki nem tud csak égni, mint a tömjén, színes üvegtábláktól szúrt napfényben semmivé lenni, folytatódni, következni, egyik egyszerű mozdulat után a másikat tenni, és nem visszakérdezni, nem feleselni örökké és hiábavalóan. VI. látod, végső soron az erőszak köreibe vezetsz - túl az esztétikán csak eszközök maradnak, beszélsz erkölcsről, szenvedélyről üres szemekkel, s közben lényegtelenné válik, pontosan melyik „rád gondolok”, neked ez kell: számolni az évszakokat, figyelni a színeket, meghasadtál, mint a fa, melybe villám csapott. VII. végül begyógyul sértett önérzeted, s megnyugszik árnyalatod, mikor az egy belédharap, derengő arcára nevetsz, hálás örömöt érzel, kitörésed mégis visszafogott, csak otthon mered megnézni, türelmesen, hosszasan figyelni a nyomot, amit ajándékul adott.