Magyar Szó, 2014. június (71. évfolyam, 124-148. szám)
2014-06-17 / 137. szám
I KÖZELKÉP kozelkep(g)magyarszacom Itt nagy tábora van a néptánckultúrának Szombaton Óbecsén lezajlott a XVIII. Téketánc - Kiemelt arany, arany, ezüst és bronz fokozatú díjakat osztottak ki - Ezerhétszáz gyerek hetvenhat fellépése Ricz Róbert A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szombaton szervezte meg Óbecsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a XVIII. teketáncot, a vajdasági óvodások és általános iskolások énekes népijáték- és néptáncvetélkedőjét. Mintegy ezerhatszáz gyermek érkezett Óbecsére Vajdaság minden részéről. Több mint negyven település képviseltette magát a rendezvényen. Első alkalommal voltak fellépőink Hetinből, Tamásfalváról, Magyarittabérő A legjobbaknak arany, ezüst és bronz, illetve kiemelt fokozatú arany okleveleket, minősítéseket, könyvjutalmakat osztunk ki - mondta Szabó Gabriella, a rendezvény főszervezője. A produkciókat a Taba Csaba, Fejér Erika és Kelemen Zsolt összetételű zsűri nézte végig és értékelte. Taba Csaba néptáncpedagógus második alkalommal volt zsűritag a béketáncon, négy évvel ezelőtt már tagja volt a bírálóbizottságnak, így tudott viszonyítani. - A verseny nagyon hosszú volt, de ennek örülök, hiszen ez abból adódott, hogy nagyon sokan jelentkeztek. Hetvenhat produkciót néztünk meg mintegy ezerhatszáz gyermek előadásában, és ez azt mutatja, hogy nagyon nagy tábora van Vajdaságban ennek a kultúrának. Minden korosztálynak nagyon színes palettáját sikerült ma felvonultatni. Nem a versengésről szól ez a műfaj. Voltak mély nyomot hagyó produkciók és egyéniségek, olyan gyerekek, akikről nem lehetett levenni a szemet - mondta Taba Csaba, aki kiemelte azoknak a pedagógusoknak a munkáját is, akik nemcsak a táncanyag megtanítását tartják szem előtt, hanem nevelőmunkát is végeznek. Megtanítják a gyerekeket a kultúra tiszteletére és az identitás megőrzésére. DÍJAK, ELISMERÉSEK A zsűri hat kiemelt arany, hét arany, tizennégy ezüst és tizennégy bronz oklevelet osztott ki. Az énekes népi játékok között arany minősítést kapott az Ispiláng gyermektánccsoport (Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, Zenta), míg ezüst oklevélben részesült a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ óvodásainak csoportja és az óbecsei Szederice tánccsoport (Samu Mihály iskola). Bronz elismerést kapott a Pitypalatty gyermekcsoport (Tisza mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve) és a Füzike gyermekcsoport (Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada). A megmérettetésen egyetlen népszokást bemutató csoport volt, az óbecsei Csiperke táncegyüttes (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör), amely arany minősítésben részesült. Az alsós néptánccsoportok között kiemelt arany fokozatú oklevelet kapott a Petrence táncegyüttes (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse) és a Ropogós Táncegyüttes (Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka). Arany fokozatot ért el a Kopogtató néptánccsoport (Aranykapu ME, Ada), a képzeletbeli dobogó második fokára (ezüst) pedig a temerini Recefice néptánccsoport (Szirmai Károly MME), a Kőris táncegyüttes (Lifka Sándor Művelődési Egyesület, Hajdújárás), a Palics Magyar Művelődési Egyesület gyermektáncegyüttese és az újvidéki Mitugrász gyermektáncegyüttes (VMNKK) állhatott. Bronz fokozatú oklevéllel térhetett haza a Pintyőke gyermekcsoport (dr. Kiss Imre Művelődési Kör, Péterréve), a Vackor tánccsoport (Petőfi Sándor ME, Kishegyes), a Csiripiszli gyermekcsoport (Kodály Zoltán MMK, Topolya) és a Turbolya csoport (Tisza NE, Magyarkanizsa). A felsősök között kiemelt arany minősítést a Gyöngyszem néptánccsoport (Tisza mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve), a Kiscimbora táncegyüttes (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse) és a Fürtöcske csoport (Tisza néptáncegyesület, Magyarkanizsa) érdemelt. A péterrévei Bóbita néptánccsoport (dr. Kiss Imre MK) arany oklevélben részesült, ezüst minősítést a Puja Táncegyüttes (Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka), a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület gyermektáncegyüttese és a Venyige táncegyüttes (Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Királyhalom) kapott, míg bronz oklevelet a Szalakóta táncegyüttes (Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kishegyes) vihetett haza. A vegyes néptánckategóriában kiemelt arany minősítést az óbecsei Bekecs táncegyüttes (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör) kapott. Ezüst oklevélben a Csillagvirág néptáncegyüttes (Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada), a Bokréta néptánccsoport (Ady Endre Művelődési Központ, Bácskossuthfalva), a Boglya táncegyüttes (Lifka Sándor Művelődési Egyesület, Hajdújárás) és a Szélszirom táncegyüttes (Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, Topolya) részesült. Bronz minősítést a Vackor néptánccsoport (Gróf Széchenyi István Á. I., Szabadka-Kelebia), a Hajdina táncegyüttes (Jókai Mór MME, Törökbecse), a Róna Néptáncegyüttes (Egység Művelődési Egyesület, Nagykikinda) és a Cibere tánccsoport (Bartók Béla MME, Horgos) érdemelt ki. A szólótáncosok között három arany minősítést is kiosztott a bírálóbizottság: a Kiss Vidor-Brasnyó Emese (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse), a Brasnyó Mihály-Karácsonyi Orsolya (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse) párosoknak és a kishegyesi Povázsánszki Róbertnek (Petőfi Sándor ME). Ezüst oklevélben a magyarkanizsai Körmöci Krisztián-Bagi Viktória (Tisza NE) részesült, míg a dobogó harmadik fokára Pernyész Teodóra és Tőcsér Csaba (Gróf Széchenyi István iskola, Szabadka-Kelebia), Kószó Andor (Egység Művelődési Egyesület-Róna Néptáncegyüttes, Nagykikinda), valamint Kohajda Tamás és Zórád Bernadetta (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse) párosok állhatták. Nem én vagyok a Zsófi Csoportkép szoborral Jól álljon a viselet Dávid Csilla Amíg a lányok táncolnak, a fiúk a Magyar Szót olvassák A kishegyesiek egy jelenete Egy páros Atafia 2014. június 17., kedd Várjuk az újabb jelentkezőket Braci nyaralás, mórahalmi üdülés és sok ajándék a legszebbeknek Eddig tizenheten neveztek be a versenyre. Csütörtöki és vasárnapi számainkban közöljük a lányok fényképeit, a szavazószelvényeket pedig a hét többi napjain. Mivel még tart a verseny, várjuk az újabb jelentkezőket. A szavazásnak igen nagy tétje van, a korábbi hagyományoknak megfelelően ugyanis az idén is két győztest (továbbá két-két udvarhölgyet) hirdetünk ki, párhuzamosan a verseny végén: egyik szépségkirálynőt a szakmai zsűri választja ki, a másiknak a kiléte viszont kizárólag az önök, olvasóink szavazatán múlik. Mindkét szépségkirálynő azonos értékű nyereményben részesül, érdemes tehát támogatniuk kedvenceiket. Szavazni kétféle módon lehet a lányokra: SMS-ben, illetve szelvénnyel. Az SMS-ben való szavazás módja a következő: írják be a lányok fényképe mellett látható kódot (kérjük, feltétlenül ügyeljenek arra, hogy az MA betűk és a sorszám közé üssenek be egy szóközt), és küldjék el a 3999 számra! Egy üzenet ára, szolgáltatótól függően a következő: MTS 26,64 dinár, Telenor 27,60 dinár, VIP 27,48 dinár (mindegyik esetben áfával). Szavazószelvényeink a hétfői, keddi, szerdai és pénteki kiadásainkban jelennek meg, ezek kitöltésével, kivágásával és beküldésével szerkesztőségünk címére (Magyar Szó, Vojvoda Misic utca 1., 21000 Novi Sad, a borítékra kérjük, írják rá. Strandszépen szintén támogathatják az önök által legszebbnek ítélt hölgyet. A szelvényeket nem kell mindennap beküldeni, csupán a verseny végén, egy borítékban. A szelvénnyel érkező szavazatok egyenértékűek az SMS-szavazatokkal.