Magyar Szó, 2014. június (71. évfolyam, 124-148. szám)

2014-06-10 / 131. szám

18 HORGÁSZAT-VADÁSZAT Stató Zentára került a Szabadka Kupa Huzsvár József Vasárnap túlságosan is szép időjárási körülmények között (30 fok felett!) zajlott le vidékünk legjelesebb horgászversenye, a Szabadka város kupája. A Martin horgász­egyesület rendezésében, a városi önkor­mányzat segítségével megtartott megmé­rettetésen húsz csapat vett részt, a hazai egyesületek mellett horvátországi és bosz­niai horgászok is csatasorba álltak. A barátságos hangulatban zajló, ám késhegyre menő küzdelmet hozó verseny a népszerű Palics-parti pályán folyt. Mivel az idén még ott nem horgásztak, ezért félő volt, hogy kevés hal lesz, de legalább is kevesebb a már megszokott halbőségnél. A kezdés utáni percek ezt a feltevést igazol­ták, mert alig mozogtak a halak. A későb­biek folyamán is igen rosszul reagáltak az etetésre, inkább a vízközt cirkáló egyedeket sikerült horogra invitálniuk a versenyzők­­nek. Mivel a csalogatás nem hozott ered­ményt, a pálya egyes szakaszain szórványo­san fogták az 5-15 dekás ezüstkárászokat. A már megszokott rakósbotos horgászat mellett most rendhagyóan a partmenti, rövidbotos taktika is eredményes volt, az így horgászó magyarkanizsaiak alig marad­tak le a dobogóról. A végén a legkevesebbet rontó Zenta csapata vitte el a kupát, főleg a pályaegyest horgászó Szenes Jánosnak köszönhetően a győztesek 11 helyezési számot halmoztak. A sorrendben máso­dik nagyságú serleget a surranó pályán (rájuk az első mérés után nem számított senki) a belcsényi Jaz egyesület kapta (14 h. sz), míg harmadik a házigazda Martin teamé lett (17 h. sz). Eredmények - I. szektor: 1. Tímár Géza (Martin, Palics) 5840, 2. Vanja Bolesnikov (Horgas, Horgos) 3320, 3. Kanyó János (Bratstvo, Magyarkanizsa) 2720; II. szektor: 1. Igor Komadina (Jaz, Belcsény) 4400, 2. Slobodan Mihajlovic (Ribolovac, Szerbmilitics) 4380,3. Milo­­rad Blanusa (Bucov, Apatin) 4360; III. szektor: 1. Szenes János (Zenta) 6120,2. Slobodan Mravik (Jaz, Belcsény) 5520,3. Ifj. Horvát Nándor (Horvát Team, Szent­tamás) 5320 ponttal. Kellett a napernyő Szenes János pályagyőztes Fájdalmas kezdetek Aki vadász, annak át kellett esnie a felavatáson. Ha szerencséje volt, és elblic­celt egy-két vadfajt, az első nyúl vagy fácán tiszteletére azonban biztosan felavatták. Nálunk Vajdaságban ugyanis odafigye­lünk a hagyományok ápolására. Ez dicsé­retes. Legalábbis az volna, ha ismernénk a szokás eredetét, eredeti formáját, és ha mindenhol hasonló módon hajtanák azt végre. Az új vadászok számára keserű valóság, hogy minden egyesületnél, társaságnál más módon, eltérő szertartás szerint avatnak vadásszá. Ennél is rosszabb, hogy egyes helyeken túlzásba viszik az első vadját elej­­­tő nimródra mért csapások erejét. Pedig a vadászavatásnak, a vadásszá ütésnek nem ez volt az eredeti szerepe, amikor a közép­korban bevezették. A magyarlakta vidéken a vadászati szokásokat a német és az oszt­rák szokáskörből vettük át. Eredetileg a nemesi udvarokon szolgálatba álló hivatá­sos vadászokat avatták fel, miután sikeresen túlestek a tanoncéveket lezáró vizsgán. Ez a ceremónia a lovaggá ütés szertartásának volt a leegyszerűsített változata. Az újdon­sült lágert az úr, vagy az általa felhatalma­zott rangidős személy nem karddal, hanem hosszú pengéjű kétélű vadászkéssel - az úgynevezett szarvasdákóval, azaz népiesen gyíklesővel - avatta fel váltónak megérin­tésével. Az avatás szövegének több válto­zata ismert. Jelentős eseményről lévén szó, részletesen lejegyezték és számon tartot­ták, és bár eltérőek, lényegében az erdő, a vad és a társak tiszteletére eskették fel az új vadászt, aki csak ezután csatolhatta fel a már említett szarvasdákót, amely ezután egyenruhájának részét képezte, és díszru­hája csak akkor volt teljes, ha ez a gyilok az oldalán fityegett. Az avatás szertartá­sával vált a vadászok megkülönböztetett kasztjának tagjává. Sajnos, ma már avatás a vadászat profanizálódása miatt - a szadista haj­lam és alkoholimádat következtében - olyan változásokon ment keresztül, melyek hatására már köszönőviszony­ban sincs az eredeti nemes szertartás­sal. Már nem pengével, hanem bottal avatnak, és nem a váltót érintik meg a térdelő vadásznak, hanem megalázva, hasra fektetve többen is megütik abban versenyezve, hogy ki sújt nagyobbat." Volt már, hogy az avatás után orvoshoz kellett vinni a szerencsétlen ünnepek­et, mert valaki elkapatta magát. Vadásszá válni mindig is kiváltság volt. A vadásztársadalom tagjának lenni kötelezettség, amely megfelelő magatar­tást, viselkedést feltételez. Ezért felmerül a kérdés, miért kell megkeseríteni a belé­pést? Ez nem hagyományápolás, de még szokásnak sem nevezhető. Ez a második világháború után kialakult, ismeretlen forrásból táplálkozó vadhajtás, amelyet éppen vadászoknak és minél hamarabb ki kell iktatniuk. Avatni kell, nem pedig megalázni. Térjünk vissza a szertar­tás gyökereihez, tegyük azt meghitté és ünnepélyessé, ahogy azt őseink művelték, hiszen közösségünk új tagját fogadjuk be, akit ezáltal nem büntettni, hanem ünne­pelni kell. ♦ H­ y SZOMSZÉDOLÁS A pisztrángsügér nyomában Ha utánaszámolunk, van már vagy másfél évtizede annak, hogy tájainkon pisztrángsügérező versenyeket szerveztek. Az ilyen jellegű rendezvények a témadal állományának fogyatkozása miatt arány­lag gyorsan megszűntek. A tengerentú­li ragadozónak tájainkon ugyan bőven akadt elkötelezett horgásza, csak éppen a rendszeres horgászásához szükséges felté­telek nem álltak össze, hiszen kevés az olyan víz, ahol a pisztrángsügér önfenn­tartó állományt alakított ki. Ez nem csak tájainkra vonatkozik, a pisztrángsügér európai állományát másutt is többnyire mesterségesen tartják fenn, a természetes szaporulat elenyésző. De ahol a telepíté­sek és a természetes szaporulat együttes eredményeként van belőle, ott igencsak megbecsülik. A horvátországi pörgetők már huza­mosabb ideje ápolják a pisztrángsügér­­állományt, a szóban forgó hal fogását nemkülönben. Ennek eredményeként immár hatodik éve kerül megrendezés­re a hagyományos ligaverseny, amelyet az idén továbbfejlesztettek. Míg az előző években partról horgásztak, az idén - a nemzetközi szabályokkal összhangban - bevezették a párokban és csónakból való versenyzést. A legutóbbi rendez­vényt az előző hétvégén tartották a Szlavónbród melletti Petnja-tavon. Zsákmány­­íratlan szabálya a horgászrendezvé­nyeknek - és ez szomszédainknál is érvé­nyes -, hogy a témadal mind verseny előtt, mind utána sokkal jobban harap, mint a verseny idején. A Periján is így alakult, a kapitális pisztrángsügérek - melyekből a tóban bizonyítottan van, fogják, és vissza­engedik őket - idegenkedtek a csaliktól, de a szakosodott mezőny mestereinek így is sikerült annyi hajót előbűvölniük, hogy elkeljen a dobogó. Sőt, többet is annál. A termetes példányok azonban csak a pályavallatás során haraptak, amikor a mérlegen is bizonyítaniuk kellett, akkor bölcsen hallgattak. Az edzés során ekkorák is horogra kerültek OLVASÓI LEVÉL „A természet fog győzni!” Könnyű Tibor olvasónk küldte be az óbecsei Holt-Tiszán készült fotót. A felvétel azon a vízen készült, amelyben tíz-egynéhány éven keresztül életnek úgymond nyoma sem volt. Az ipari vállalatok évtizedeken át ide engedték szüret­ien szennyvizeiket, már béka sem volt a holtágban. Az idén - írja Könnyű Tibor - amellett, hogy hattyúpár rakott fészket, és fiókákat vezet, a vízben megjelent a hal is. Igaz, egyelőre csak az ezüstkárász. De tekintettel arra, hogy a szennyezők tönkrementek, várható, hogy a természet ismét birtokába veszi ezt a vizet. Az eset kapcsán ismételten a felszínre került a kérdés, hogy a természet kimú­lásának miért kell a viszonylagos ipari fejlődés velejárójává válnia. Mennyire működőképes az az ipar, amelynek megmaradása érdekében minden mást el kell pusztítania maga körül. Beleértve a termelőt is. 2014, június 10., kedd

Next