Magyar Szó, 2014. július (71. évfolyam, 149-175. szám)

2014-07-23 / 168. szám

2014. július 23., szerda (stajtó kitekinto@magyarszo.com KITEKINTŐ 3 Rétvári: Mi magyarok bármire képesek vagyunk Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának beszéde a nándorfehérvári diadal emléknapján Az 1456-os nándorfehérvári diadal iga­zolta, hogy „mi, magyarok bármire ké­pesek vagyunk” - mondta Rétvári Bence, az­ Emberi Erőforrások Minisz­tériumának parlamenti államtitká­ra tegnap, a nándorfehérvári diadal emléknapján, a HM Hadtörténeti Inté­zet és Múzeumban tartott kormányzati emlékünnepségen. Nemcsak fontos történelmi időpont, a magyar hadviselés és egy nemzetközi hadi együttműködés diadala az Oszmán Biroda­lommal szemben, hanem nemzeti identitásunk meghatározó eleme is az 1456-os nándorfehér­vári győzelem - fogalmazott Rétvári Bence. Az államtitkár kiemelte: ez a diadal jelzi, hogy egy szuverén, egységes Magyarország olyan erőssé válik, hogy óriási hadakat is megállíthat. Nándorfehérvár és az 1956-os forradalom is pél­da arra, hogy a magyarság „a saját útján járás” révén történelmet tudott írni: képes volt megállí­tani vagy megfordítani a történelem folyamatait. Rétvári Bence szerint a nándorfehérvári győzelem és az ’56-os forradalom között szim­bolikus kapcsolat is van. Mint kifejtette: október 23. az egyházi kalendárium szerint hivatalos ünnep. 1456-ban ugyanis ezen a napon halt meg Kapisztráni Szent János, a nándorfehérvári csata egyik vezéralakja, pontosan 500 évvel az 1956-os október 23-ai forradalom előtt. Hadaink nemcsak a magyar, hanem az egész európai közösség érdekeiért, s mindezek össze­tartó erejéért, a kereszténységért harcoltak - mondta Rétvári Bence, aki szerint napjainkban is fontos, hogy a nyugati civilizációt kulturális, szellemi téren ugyanúgy őrizzük, tápláljuk. " Az ünnepségen - amely délben a nándorfe­hérvári győzelemnek emléket állító déli harang­szóval kezdődött - részt vett mások mellett Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpol­gármester-helyettes, Schmitt Pál volt köztársa­sági elnök, Mádl Dalma, Antall Józsefné, Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlék­hely és Kegyeleti Bizottság elnöke, valamint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsá­nak elnöke. Az Országgyűlés 2011 -ben nyilvánította júli­us 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1456. július 22-én a Nán­dorfehérvárt védő keresztény magyar seregek Hunyadi János vezetésével megsemmisítő vere­séget mértek a török hadakra. Az 1456-os nándor­fehérvári diadal évfordulójára­­ idén először a Honvédelmi Minisztérium (HM) Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal által­­ rende­zett kormányzati programjai között szerepelt: Hunyadi-emlékmenet, díszsortűz, Hunyadi János szobránál koszorúzás, majd a HM Hadtör­téneti Intézet és Múzeumban ünnepi emlékmű­sor és rendhagyó történelemóra. (MTI) MN­ Katonák vonulnak az 1456-os nándorfehérvá­ri diadal emléknapján tartott díszmenetben a Lánchídon Ma is időszerűek a bálványosi folyamat alapgondolatai Folytatás az 1. oldalról A kezdeményezés életképes­sége azt bizonyítja, hogy valós igény van az őszinte párbeszédre - mutattak rá a bálványosi talál­kozó résztvevői. Németh Zsolt szerint az 1989- es kelet-európai változásokban a diákok mindenütt döntő szerepet játszottak, de ahogy elindult az átalakulás, el is tűntek. „Amikor a tábornak a gondo­lata megfogalmazódott, igazán ez vezetett bennünket, hogy ne hagy­juk, hogy ez a fellángolás, a diák­­mozgalom aláhulljon és eltűnjön a semmibe, hanem indítsunk el egy magyar-erdélyi magyar-román háromszögű párbeszédet, amely hosszú távon teszi lehetővé azok­nak az értékeknek, gondolatoknak az ébren tartását, amelyeket fontos­nak érzünk” - magyarázta a fide­­szes politikus. Az alapítók szerint David Campanale brit újságíró adta az ötletet 1989-ben, hogy a rend­szerváltó fiatalok társadalomújító terveiket szabadegyetemi keretek között fogalmazzák meg. A BBC munkatársa a bálványosi talál­kozón kifejtette: a kommuniz­mus után románok és magyarok egymásra találásának kellett a tolerancia fórumát megteremteni. „Nem elég meghallgatni egymást: a tolerancia az, amikor a másságot nem veszélyként értékeljük, hanem tanulunk egymástól” - mutatott ra Campanale. A bálványosi folyamat elindí­tói felidézték: a magyar nemzet­politika még tabunak számító témáit is nyilvánosan boncolgató rendezvény 1997-ben költözött Tusnádfürdőre, a két településnév összevonásából kapta a rendez­vény a Tusványos nevet. A politi­kai fórum Tusnádfürdőn diáktá­borral egészült ki, amely számos ifjúsági rendezvénnyel bővítette a programkínálatot, és megalapoz­ta a szervező csapat folyamatos megújulását. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke felidézte: az M­SZSZ elnökekeként kapcsoló­dott be a bálványosi folyamatba. „A történelmet a győztesek írják, ebben a folyamatban pedig mi vagyunk a győztesek, mi írjuk, Bálványos, Tusványos történelmét, amely egy győztes történelem” - mondta az EMNP elnöke. Bálványosfürdőn levetítették a Maksay Ágnes és Filep Farkas Tusványos 25 című dokumentum­filmjét és az ötletgazdák és szerve­zők megkoszorúzták azt az élet­fát, amellyel a huszadik évfordulón jelölték meg a bálványosi mozga­lom születésének helyét. (MTI) MTI Megemlékezés a bálványosi folyamat 25 éves jubileumán az erdélyi Bálványosfürdőn A TÖRVÉNYEK BETARTÁSÁRA SZÓLÍTOTT FEL A PREFEKTUS Hargita megye prefektusa (kormánymegbízottja) a román törvények betartására szólította fel tegnap a Hargita megyei tábo­rok szervezőit. Adrian Jean Andrei egy tegnapi nyilatkozatában, amit az Ager­­pres hírügynökség idézett, reményét fejezte ki, hogy a Hargita megyében zajló nyári táborok szervezői betartják a törvényeket, mert ha ezeket áthágják, keresettel fordulnak az illetékes román állami szervekhez. Tavaly augusztusban Traian Basescu román államfő élesen bírálta a „magyar politikai elit” részvételével lezaj­lott székelyföldi rendezvényeket, amelyekről úgy vélekedett, hogy túllépték az illendőség határát, és - mint mondta - ez többé nem ismétlődhet meg. A kormánymegbízott azt is bejelentette, hogy a prefektusi hiva­tal a közigazgatási bíróságon támadta meg tíz székely önkormány­zat által elfogadott úgynevezett autonómiahatározatot. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) februárban szólította fel a székelyföldi önkormányzatokat, hogy fogadják el az autonómia határozatter­vezetét, amely Székelyföld autonómiáját kéri. A prefektus leszögezte, minden olyan önkormányzati hatá­rozat ellen hasonló módon lép fel, amely az autonómiáról szóló népszavazás kiírására, közigazgatási átszervezésre, autonóm régiók létrehozására, vagy egyáltalán olyan kérésekre vonatkozik, amelyek sértik a román törvényeket és az alkotmányt. (MTI) Tartósan megváltozott Kelet-Európa biztonsági helyzete Kelet-közép-európai államfők varsói tanácskozása Bronislaw Komorowski lengyel elnök a kilenc kelet-közép-európai államfő tegnapi varsói tanácsko­zása utáni sajtótájékoztatón leszö­gezte: az orosz-ukrán konfliktus következtében tartósan új bizton­sági helyzet állt elő a NATO keleti határán. A NATO-nak ezért át kell érté­kelnie védelmi stratégiáját, a kelet­­közép-európai európai országok­nak pedig saját védelmi rendszerük megerősítésével kell hozzájárulniuk a NATO biztonsági rendszeréhez. A lengyel elnök közölte, a találko­zón Románia, Litvánia, Lettország, valamint Szlovákia bejelentette, hogy növelik védelmi kiadásai­kat. Komorowski úgy ítélte meg, hogy a kelet-közép-európai térség­ben erősíteni kell az észak-atlanti szövetség katonai jelenlétét. A szeptemberi nagy-britan­­niai NATO-csúcsról egyeztetve az államfők Komorowski szerint egyetértettek abban, hogy újfajta, vegyes jellegű háborúk esetére kell folyamatosan felújítandó védelmi terveket kidolgozni, az erre reagáló védelmi rendszert erősíteni. A malajziai légitársaság utas­­szállító repülőgépének lelövésével kapcsolatban a lengyel elnök közöl­te, hogy az államfők közösen elítél­ték a polgári lakosságot veszélyez­tető műveleteket, s határozottan tiltakoztak a terrorcselekménye­ket elkövetők mindenfajta támo­gatása ellen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyilatkozatára hivat­kozva a tragédia körülményeinek teljes tisztázását szorgalmaztuk egy nemzetközi bizottság keretében, minden érdekelt ország bevonásá­val, amihez biztosítani kell a hely­szín, bizonyítékok és a tanúvallo­mások teljes hozzáférhetőségét, a bizottság akadálytalan tevékenysé­gét - hangoztatta Komorowski. A négy visegrádi ország - Lengyelország, Csehország, Szlo­vákia, Magyarország -, a három balti állam - Észtország, Lettor­szág, Litvánia -, valamint Románia és Bulgária államfőinek találkozóját tegnap tartották meg Varsóban. A fő célja a felkészülés a NATO szep­temberi, nagy-britanniai csúcsta­lálkozójára, az álláspontok egyez­tetése volt. (MTI) RÖVIDEN Mérséklődött a népességfogyás üteme Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első öt hónap­jában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap. A jelentés szerint januártól májusig 35 525 gyermek szüle­tett, ami 2,9 százalékkal több mint 2013 első öt hónapjá­ban. Ugyanakkor 53 464-an hunytak el, ami 2,2 százalékos csökkenést jelent. Ez alapján 17 939 emberrel csökkent az ország népessége; ez 2188-cal kevesebb az egy évvel korábbi adatnál. Valamennyi hónapban jelentősen, összességében 9,9 százalékkal emelkedett a házasságkötések száma a tava­lyihoz képest. A legnagyobb mértékű emelkedés februárban történt, amikor csaknem 20 százalékkal többen mondták ki a boldogító igent, mint 2013 februárjában. A 11 497 házas­ságkötés 1038-cal haladta meg a bázisidőszaki értéket. Mivel a halálozások száma mérséklődött, a születéseké pedig emel­kedett, a természetes fogyás üteme 4,9 ezrelékről 4,4 ezrelék­re csökkent - tartalmazza a KSH jelentése. (MTI) Vona„cuki Facebook-fotókkal" kampányol A Die Welt a Jobbikról közölt elemzést tegnapi számában. A német konzervatív lapban Cuki képek jobboldali radiká­lis jelszavak helyett címmel közölt írásban a szerző, Boris Kálnoky kiemelte, hogy a Jobbik „szelídebb arculatot” akar kialakítani, de ez gondokat okoz a tagság körében. Kifejtet­te, hogy a párt „már nem uszít annyira nyersen a cigányok és zsidók ellen”, és Vona Gábor pártelnök „cuki Facebook­­fotókkal” kampányol. Boris Kálnoky a pártot belülről ismerő forrásokra hivatkoz­va elemezte az új stratégia fogadtatását, továbbá egyebek között megjegyezte, hogy lélektani jelentősége lehet az európai parlamenti (EP-) választáson elért eredménynek, hiszen a párt támogatottsága korábban választásról válasz­tásra növekedett, az EP-választáson viszont megtört ez a trend. Hozzátette: „szerkezeti” gond, hogy a párt nem tud karrierlehetőséget kínálni az aktivistáknak, a budapesti és a vidéki szervezetek viszonyát pedig egy „megoldatlan konf­liktus” terheli, mert a legtöbb pozíciót budapestiek töltik be, holott éppen a fővárosiak járultak hozzá legkevésbé a választási sikerekhez. A cikk egy változata megjelent a Die Welt hírportálján Taglétszámcsökkenés Magyarország jobb­oldali radikális pártjánál - az arculatváltás gondokat okoz a Jobbiknak címmel. (MTI) Magyar gyilkost fogtak el Thaiföldön Thaiföldön, Pran Buri tartományban a rendőrség elfogta azt a férfit, aki 2005-ben kézigránátot hajított egy család tagjaira Törökszentmiklóson. A támadásban egy ember meghalt, tizennégyen megsérültek - közölte az Országos Rendőr­főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata tegnap a rendőrség honlapján. A férfit Magyarországra hozzák, az erre vonatkozó eljárás megkezdődött - közölte az ORFK. R. Antalt, aki 2008 óta bujkált Thaiföldön, és távollétében életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Ítélő­tábla, a Nemzeti Nyomozó Iroda információi alapján fogták el a thai rendőrök. A férfi ellen több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt adtak ki nemzetközi elfo­gatóparancsot a magyar hatóságok. A Debreceni Ítélőtábla 2010 januárjában - távollétében - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte R. Antalt. Az ítélet szerint a vádlott kézigránáttal akart elintézni egy vitát, amikor 2005 nyarán két rivális törökszentmiklósi család mintegy húsz-húsz tagja között tömegverekedés tört ki. A verekedés brutalitására jellemző volt, hogy szamurájkarddal, botokkal, vasrudakkal, kövekkel, asztallábakkal, szerszá­mokkal, csúzlival, különböző lőfegyverekkel és kézigránáttal estek egymásnak a haragosok. (MTI) Bunkert vegyenek! Két tucat, még a második világháború előtt épült kato­nai bunkert kínál eladásra a szlovák védelmi minisztéri­um - számolt be tegnap honlapján a Pravda című pozsonyi független napilap. A bunkereket még a huszadik század harmincas éveiben építették az akkori csehszlovák hadse­reg megbízásából, jelentős többségük a korabeli csehszlo­vák-magyar határ mentén helyezkedik el. Bár a 6-8 méter átmérőjű, méteres vasbeton falakkal rendelkező kupolaszerű építmények évtizedek óta elhagyatottak, mégis viszonylag jó állapotban vannak. A szlovák hadsereg jelenleg még mintegy másfél száz ilyen építményt tulajdonol, részben Pozsony környékén, rész­ben az ország keleti végein. A bunkerek közül most 24-et - főként Pozsonyban és a környékbeli településeken lévőket - bocsát árverésre a szaktárca, amely 20 ezer euró összbevé­telt remél az értékesítésből. Az építményekre a minisztérium által meghirdetett elekt­ronikus árverésen lehet licitálni, kikiáltási áruk 200 és 2000 euró között mozog. A bunkerek iránt - a szaktárca tájékoz­tatása szerint - egyelőre csekély az érdeklődés és egyelőre egyet sem sikerült eladni, holott némelyikük vendéglátó­ipari szempontból kifejezetten kedvező helyen, például kerékpárutak mentén található. (MTI)

Next