Magyar Szó, 2014. augusztus (71. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-25 / 196. szám

2014. augusztus 25., hétfő Elkészült az óriási palacsinta Adán sikeres volt a Guinness-rekordkísérlet Az adai Guinness-rekorder, Gáli Zoltán és nemzetközi csapata szombaton az adai rekreációs központban negye­dik alkalommal hajtott végre sikeres gasztronómiai világrekord-kísérletet: mintegy négy óra alatt egy több mint háromszáz kilogrammos hortobágyi palacsintát készítettek el. Gáli Zoltán elmondta: a húszfős, magyar­­országi és szerbiai szakácsokból álló csapat 75 kilogramm pörköltként megfőzött darált húsból és 250 kilogramm palacsintából készítette el az óriási méretű, másfél méter széles hortobá­gyi palacsintát, amelyet Guinness-rekordként kívánnak bejegyeztetni. A főszervező hozzá­tette, hogy az átlagos hortobágyi palacsinta egyébként ötkilós sincs. - Nagyon örülök, hogy a több mint három­száz kilós hortobágyi palacsintát a magyaror­szági csapatokkal el tudtuk készíteni Adán. A palacsintát jelenleg is szervírozzák ki a látoga­tóknak, akik teljesen díjmentesen és kedvükre méretezve kapják az adagot. Az étel összetevői: hús, hagyma, fűszerek és palacsintatészta. A pontos adatokat a londoni Guinnness-irodától visszakapott dokumentumok alapján fogom közölni mindenkivel, ahogyan azt a töltött káposzta elkészítése után is tettem - nyilatkozta Gáli Zoltán, majd hozzátette: nem tudni, mikor jegyzi be a rekordkísértetet a londoni Guinness­­iroda, hiszen amikor 2011. július 2-án elkészí­tette a 1,4 tonna szármát, másfél évet kellett várni a hivatalos végeredményre. Mindenesetre a főszervező bízik abban, hogy két éven belül meglesz a hivatalos végeredmény.­­ Ez a negyedik világrekord-kísérletünk, amelyek közül egyet már bejegyeztek Guinness­­rekordként. Nekem nincs szükségem új Guin­­ness-rekordra, de a több kísérletnél is segédkező újvidéki barátaim rábeszélésére végül átadtuk a kérelmet a londoni irodának. A sikeres világ­rekord-kísérlet után az összes dokumentumot továbbítani fogjuk, és bízunk abban, hogy új Guinness-rekord lesz az óriási méretű horto­bágyi palacsinta - közölte Gáli Zoltán. Mint mondta, Guinness-rekorderként több rekordra már nem vágyik, csak a körülötte lévő emberek­nek kíván ebben segédkezni. Nem zárta ki, hogy a jövőben további Guinness-rekordkísérletek­­ben is részt vesz majd, hiszen társaival jól ismeri a folyamat követelményeit. Gáli Zoltán titkos vágyát is elárulta. Eszerint, ha talál megfelelő támogatókat hozzá, akkor szeretne legalább 3 tonnás babgulyást főzni. A gasztronómiai rekordkísérleten kívül a szombati rendezvény másik szenzációja a Strong Man Balkán-kupa volt, amelyen négy országból, Magyarországról, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Bulgáriából érke­zett, tizenhárom erős ember vett részt, és hat versenyszámban mérték össze erejüket. A kupa a HSMA (Hungarian Strong Man Association), vagyis a Magyarországi Erősember Szövetséggel együttműködve jött létre. A verseny főbírája a topolyai Mihajlovits Miklós, a fekvenyomás többszörös világ- és kontinensbajnoka volt. A versenyt a magyarországi Sebestyén János nyer­te meg, második lett a topolyai Kecskés Róni, a harmadik helyen pedig a szintén anyaországi Bartos Richárd végzett. A rekordkísérlet és az erősember-verseny után zenés szórakoztató esttel zárult a rendez­vény, amelyen fellépett a csantavéri Dér Zsolt hegedűs, DJ Biggie és a helybeli Akusticna Trauma zenekar. A rendezvény szervezője a Gáli Zoltán által vezetett Original Gastro Klub, főtámogatója pedig Ada község önkormányzata volt. ■ csin Csincsik Zsolt A szakácsok felszegik a nagyméretű hortobágyi palacsintát A magyar cserkészek a Légy résen! felkéréssel fordultak a topolyai Pető­fi Sándor Cserkészcsapat tagjai és az érdeklődő közösség felé, invitálva őket a szervezetük fennállásának hatvanéves évfordulója alkalmából rendezendő díszünnepségre. Topolyán 1927 óta működik cserkészmoz­galom. Az első szervezet a Zrínyi Péter nevet viselte. Kezdetben a cserkészet szigorúan vallá­sos erkölcsön alapuló szervezetként működött. A Petőfi Sándor Cserkészcsapat felekezetközi, ökumenikus szemléletet képvisel. A világhábo­rúk jelentős változásokhoz vezettek. A második világháború után felderítőmozgalom formáló­dott. Ettől függetlenül azonban a kommunista időkben tapasztalható tévelygések, amelyek egyes felderítőcsapatokat jellemeztek, a topo­lyai csapatra nem vonatkoztak, mivel az akkor alakuló mozgalmat a háború előtti cserkészve­zetők szervezték, így sikerült a valamikori alap­elvekből, módszerekből is átmenteni az utókor­nak. Az 1952-ben alakult Jugoszláv Felderítő Szövetséget - több évtizedes kihagyás után - 1995-ben ismét felvették a Cserkész Világ­­szövetségbe. Akkor vállalták, hogy elfogadják a szervezet egységes álláspontját. A nemzetkö­zi együttműködésnek köszönhetően fiataljaik külföldi képzéseken is részt vehetnek. Az ünnepi rendezvényt jelenlétükkel megtisztelték Kókai Mernyák Melinda, Topolya polgármestere, Sípos Hajnalka és Bábi Attila, a községi tanács tagjai, továbbá a nisi, a bács­kossuthfalvi, az újvidéki, a magyarkanizsai és a topolyai 33. számú Szent Gellért Cserkészcsa­pat képviselői. Huber Csaba, a Petőfi Sándor Cserkészcsapat parancsnoka és Balassa Endre, a csapat tanácselnöke mondott ünnepi beszédet. Felszólalásukban a többi között hangsúlyozták: cserkészmunkájuk célja az, hogy felelősségteljes, döntésképes egyéniséggé formálják a felnövő nemzedék tagjait a kollektív szellem erősíté­se mellett. Az egyénnek arra is hangsúlyt kell fektetnie, hogy közösségének hasznos tagjává váljon, ismerje nemzete múltját, kultúráját, becsülje meg országát, emeljék ki. A díszülés keretében, annak kulturális perceiben a csapat fiú-, leány- és seregraj szakasza ünnepi összeállí­tását is láthatta a közönség, majd köszönőlevelet osztottak ki egyéneknek, intézményeknek a szervezet támogatásáért, egyes cserkészek pedig kiemelt jelentőségű munkájuk elismeréséért kitüntetést kaptak. Az alkalmi összejövetelen levetítettek egy, a cserkészcsapatról, a topolyai cserkészéletről készített rövidfilmet Cservenák Pál öregcserkész, nyugalmazott újságíró-szer­kesztő rendezésében. A hagyományos garden party menetébe a topolyai cserkészélet esemé­nyeit megörökítő fotókiállítást is beiktattak. Az esten levetítették az 1970-es és a ’80-as évek diapozitívjait is. ■ SZ. A: Légy résen! A topolyai Petőfi Sándor Cserkészcsapat hatvanéves jubileuma alkalmából díszülést tartottak, garden partyt szerveztek Szabó Anikó A díszülés kulturális perceiben a csapat fiú-, leány- és seregraj szakasza ünnepi összeállítását élvezhette a közönség Atafic kozelet@magyarszo.com KÖZÉLET 5 RÖVIDEN Falunapot ünnepelt Bácsgyulafalva Az elmúlt szombaton tizedik alkalommal rendezték meg Bácsgyulafalván (Telecska) az immár hagyományos falunapot. Miként eddig, most is térzenével ébresztették reggel a polgá­rokat, és attól kezdve működött a központban az egészségügyi sátor, ahol ingyenesen végeztek vércukorszint- és vérnyomás­­mérést. A gyerekeket játszósátorba hívogatták, a felnőttek pedig kispályás labdarúgó tornán mérkőztek az iskolatéren. A Pünkösdi Rózsa kézimunkacsoportnak és a helyi amatőr festőknek a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben nyílott kiállítása. Tizenegy órától vette kezdetét az öregfiúk focimérkőzése, s ezzel egyidejűleg bemutatkozott a Solti Mazsorettegyesület és a Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar. Délben lovas-fiákeres hívogatóval csalogatták a közönséget a délutáni és esti programokra. A kora délutáni órákban ismét fölléptek a solti mazsorettek és a fúvósok, majd ezt követően meggyújtották a tüzet a bográcsok alatt, amelyekben a helyi­ek és a vendégek főzték a közösen elfogyasztandó vacsorát. Délután közös művelődési programmal szórakoztatták a közönséget a tápai Hagyományőrző Egyesület és a helyi kultúregyesület tagjai, utána pedig utcabál vette volna kezdetét. Csakhogy miként az elmúlt évtizedben kétszer már közbeszólt az időjárás, így történt most is, úgyhogy este hét órakor a községháza előtti téren 510 személyre fölterített asztalokat, padokat átvitték a művelődési otthonba. Az eső nem hangolta le a vendégeket, hajnali ötig vigadtak a Beat zenekar muzsikájára. ■ JJ ZOMBORI BOGRÁCS Se az eső, se a sötét nem szegte kedvét a halfőzőknek Immár 18. alkalommal rendezték meg Zomborban a hagyo­mányos halfőző ünnepet. Az idén több mint egy hónappal később a szokásosnál, az elmúlt szombaton került sor a Zombori bogrács elnevezésű rendezvényre. A rendezők, a város idegenforgalmi szervezete, szokatla­nul későre tették a tűzgyújtást, este nyolc órakor ugyanis már igencsak sötét van. Ráadásul szombaton este az eső is esett, ami miatt a teljes program fél órát csúszott. Viszont kárpótolta a közönséget a szarajevói Crvenajabuka együttes kétórás koncertje, a zenekart háromszor is visszatapsolták. Az idén 150 bográcsban rotyogott a hallé, a versengésbe mintegy ötven szakács nevezett be. A fődíjat az apatini Zeljko Barac vitte el, második lett a monostorszegi Stipan Kolar, a zombori Budai István pedig a harmadik helyezést szerezte meg. Kiosztották a legszebben díszített asztal címet és megválasztották a legvidámabb társaságot is. ■ JJ Fekete J. József Lovasok hívogattak a délutáni rendezvényekre Sorban álltak, hogy lovagolhassanak Vasárnap nagy érdeklődés mellett tartották meg Zentán a lovastalálkozót, amelyre nemcsak helybeli lókedvelők és -tenyésztők voltak kíváncsiak, hanem a környező települé­sekről, a szomszédos községekből is szép számmal érke­zetek fogatok, fiákerek és lovasok egyaránt. A szervező, a zentai Táltos Lovasklub a tornyosi úti Lovastanyán frissen sült fánkkal és pálinkával fogadta a találkozó részvevőit, a bográcsban pedig finom birkapaprikást főzött a számukra. Az egész napos rendezvényt talán a legkisebbek várták a legnagyobb izgalommal, hiszen szüleik kíséretében sorban álltak a lovaglókarám mellett, hogy legalább egy körre felül­hessenek a pad­ra. A lovak és lovasok különféle ügyességi vetélkedőkön és versenyeken mérhették össze ügyességüket a közönség nagy örömére. ■ ger Gergely József

Next