Magyar Szó, 2015. május (72. évfolyam, 98-121. szám)
2015-05-05 / 99. szám
Azzurro ÖNTISZTÍTÓ Újvidék, 2015. május 5. kedd LXXII. évf., 99. (23 184.) szám ■ Ára 50 Din KÖZÉLET! NAPILAP Az új Halpiac a turistákat is várja Az újvidéki Halpiacon nagyban folynak a felújítási munkálatok 12. oldal MAGVETŐ A tejtermelők elégedettek a 25-30 dináros árral is? Csáki Edina Kazinczy-díjas 9. oldal Akcióterv a kisebbség szerepvállalásáról Magyarország és Szerbia igazságügy-minisztériumai együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá Trócsányi László, Magyarország igazságügy-minisztere Belgrádban és Újvidéken tárgyalt Miklós Hajnalka, Szecsei Szabolcs Szerbia európai integrációs tárgyalásai, a bíróságok hatékonyabb munkavégzése, az igazságügyi reform és a kisebbségi jogok volt a témája Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere és Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter belgrádi találkozójának. Mint elhangzott, a nemzeti kisebbségek jogai kapcsán elsősorban a magyar nemzeti kisebbség az igazságszolgáltatásban, illetve a közélet más területén vállalt szerepéről is tárgyaltak, amihez kapcsolódóan Trócsányi kiemelte, az év végig készül majd egy akcióterv, amelyhez Magyarország felajánlotta segítségét. A tárgyalás után a két fél szándéknyilatkozatot írt alá a két ország igazságügyi együttműködéséről. A memorandum aláírása csupán egy lépcsőfoka a két ország együttműködésének. A politikai, gazdasági együttműködés után lehetőség nyílt a két ország igazságügyi minisztériumainak együttműködésére is, illetve a két igazságügy jobb és progresszív együttműködésére is - emelte ki Nikola Selakovic a szándéknyilatkozat aláírása után. Ez a dokumentum konkrét kérdésekre ad választ, mindenekelőtt Szerbia Magyarország támogatását élvezi az európai integrációs Trócsányi László és Nikola Selakovic folyamatokban, az igazságügyi reformban, tisztviselőink képzése során, illetve a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése terén - hangsúlyozta. Rámutatott, a tegnapi tárgyalások során megegyeztek abban is, hogy legalább havonta igyekeznek majd különböző témában tárgyalóasztalhoz ülni, illetve javítani szeretnének a nemzetközi jogi forgalmon is, ami rendkívül intenzív, már csak azért is, mert Magyarország Szerbia polgárai, de minden Szerbián áthaladó polgár számára is a schengeni kaput jelenti az Európai Unióba vezető úton. Megállapodtak abban is, hogy az igazságügyi minisztérium a szakembereit négy hónapos képzésre küldi majd Magyarországra, az igazságügyi minisztériumba. Folytatása a 4. oldalon Tanjug Május végén érkeznek az első magyar katonák Irakba A közép-európai térségből Magyarország küld elsőként katonákat a közel-keleti országba Május végén a parancsnoki karhoz tartozó tisztekkel kezdődik meg a magyar katonai kontingens kitelepülése az iraki Erbábe, és augusztus végéig befejeződik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem keretében Irakba utazó magyar katonák kihelyezése. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Bagdadba utazott, ahol az iraki kormány képviselőivel találkozott. Fuád Maszúm iraki elnök mellett Haider al-Abádi miniszterelnökkel, Hosjar Zebari miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel, Ibráhim al-Dzsaafari külügyminiszterrel és Háled al-Obeidi védelmi miniszterrel folytatott megbeszélést. A külügyminiszter az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy Bagdadban nagyra becsülik a magyar kormány erőfeszítéseit, mivel a közép-európai térségből Magyarország küld elsőként katonákat a közel-keleti országba. Leszögezte, nem csupán Irak vagy Magyarország, hanem egész Európa és a Közel- Kelet érdeke is az Iszlám Állam mielőbbi legyőzése, hiszen Irak stabilitása kiemelt Szijjártó Péter jelentőségű Európa számára is. Szijjártó Péter megjegyezte, az Irakba induló magyar kontingens hat összekötő tisztből, 110 szolgálatot teljesítő katonából, valamint a rotáció biztosítása érdekében Magyarországon készenlétben álló 27 katonából áll. Az MTI kérdésére a külügyminiszter azt mondta, a magyar katonák őrzésvédelmi és biztosítási funkciókat fognak ellátni Erbüben, a kurd régió fővárosában, illetve annak környékén. Folytatása a 3.oldalon MTI IMF-TÁRGYALÁSOK Jó irányba tartanak a reformintézkedések Az országban tartózkodó Nemzetközi Valutaalap küldöttségét tegnap a szerb kormány képviselői a Szerbiai Nemzeti Bank épületében fogadták, és ezzel (az ünnepinek is titulált ülésen) hivatalosan is kezdetét vette a februárban jóváhagyott IMF készenléti megállapodás első felülbírálása. A beszélgetés után Dusan Vujovic gazdasági miniszter nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Annyit tartott érdemesnek megjegyezni, hogy az IMF tudomásul vette a szerb kormány makrogazdasági reformtörekvéseit, és a küldöttség szerint is az intézkedések jó irányba haladnak. Az IMF küldöttségével folytatott tárgyalások bevezetője volt csupán a tegnapi megbeszélés, melyen konstatálták, hogy a szerb kormány makrogazdasági intézkedései jó irányba haladnak, és szóba kerültek mindazok a teendők is, amelyek a hét folyamán napirendre kerülnek. A tárgyalások gerincét a költségvetési pénzösszegek alakulása, a közvállalatok átszervezése, a közalkalmazottak létszámcsökkentése, valamint a magánosítás befejezése képezi. Folytatása a 6. oldalon Öt kutyatámadás három nap alatt Szabadkán négyen fordultak orvoshoz harapásos sérüléssel a hétvégén Négy szabadkai polgárt harapott meg kutya a hétvégén, tegnap pedig falkába verődött ebtömeg kergetett meg egy asszonyt Kisradanovácon. A kommunális rendőrök minden alkalommal a helyszínre sietnek, a mentőszolgálat illetékesei ugyanis kötelesek jelenteni nekik, amennyiben kutyaharapásos sérülést látnak el. A hétvégén három esetben nagy valószínűséggel kóbor kutya volt az elkövető, egy esetben pedig családi házon belül történt a támadás. Radakov Juditot Sándorban, az egészségház közelében támadta meg egy kutya, miközben a boltba igyekezett vasárnap délelőtt tizenegy órakor. - Nem vettem észre, hogy követne kutya, valószínűleg azért, mert egyáltalán nem félek a kutyáktól. Egy pillanat műve volt az egész, a kutya elkapta a kezemet, én pedig ösztönösen reagáltam, elzavartam, el is tűnt gyorsan. Mivel a sürgősségi osztályon dolgozom nővérként, nem kértem ellátást azonnal, otthon fertőtlenítettem, jódoztam, csak az volt a gond, hogy be is kötöttem a sebet, így mára begyulladt. Kaptam tetalpant és antibiotikumot, remélem gyorsan rendbe jövök - mondta Judit. Folytatása a 11.oldalon A kutyák általában egyedül nem, falkába verődve azonban sokszor támadnak Molnár Edvárd € 120,6402 Cin T Hőmérséklet 14°C/30°C