Magyar Szó, 2016. január (73. évfolyam, 1-23. szám)

2016-01-05 / 2. szám

2016. január 5., kedd Nkmto Nem állhat le a színház működése Az Újvidéki Színház úgy tekinti, hogy az ideiglenes státuszú alkalmazottak továbbra is szerződéses jogviszonyban állnak a színházzal Újvidéken a meghatározott időre felvett színházi munkatársaknak decem­ber 31-én lejárt a szerződésük, s mivel a városigazgatás döntése értelmében a szerződésük nem hosszabbítható meg, a színházak működése körül kérdé­sek merültek fel. Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója lapunknak elmondta, hogy a színháznak a 2016-os programja és az azt támogató pénzügyi terve jóvá lett hagyva, ebbe pedig bele­tartozik a szóban forgó alkalmazottak béralapja. - Az Újvidéki Színház elvégezte a munkaköri leírások lajstromát, amely szerint Újvidék város 51 alkalmazott számára biztosítja a bértömeget. Kértük a várostól, hogy ezt a számot növeljék 54-re, azaz bővítsék ki a bértömeget, de ezt nem sikerült elérni. December utolsó napjaiban a Városi Tanács záró­­határozata írásos formában megérke­zett hozzánk. A határozat értelmében az Újvidéki Színház 2016-ban 44 alkal­mazott számára kap béralapot. A szín­házi technológiában nélkülözhetetlen munkahelyekről van szó: színész, diplo­más rendező, kellékes, hangosító, PR- menedzser, közbeszerzési munkatárs és szervező. A színházban a portástól az igazgatóig nem pusztán közalkalmazot­tak, hanem alkotó személyek vannak. Ezek az emberek az egyéni alkotásukat hozzáadják egy kollektív alkotáshoz. Ha egy embert kiveszünk ebből a közös alkotásból, akkor egy olyan elemet veszünk ki, amely nélkül az előadás minősége kérdésessé válik. A hozzánk eljuttatott városi határozat igen ködösen van megfogalmazva, és nem egyértel­mű, hogy hány emberrel kell folytatni a munkánkat 2016-ban. A határozat záradéka szerint nekünk kérelmezni kell a meghatározott idejű szerződé­sekkel dolgozó munkavállalók szer­­ződtetési engedélyét. Ennek mi elébe mentünk, amikor december második felében levél formájában megkérdeztük, hogy hány munkavállalóval tervezzük a 2016-os évet. Erre nem érkezett válasz, de helyette megkaptuk a határozatot - ismertette Venczel. A létszámstop évekkel ezelőtt életbe lépett rendelet arról, hogy az állami, tartományi, városi fenntartású intézmé­nyekbe senkit nem lehet felvenni, és ha valaki nyugdíjba megy, azt a munkahe­lyet sem lehet betölteni. - Az Újvidéki Színház a munkaerő­piaci változások előrevetítéseihez már igazodott. Tudomásunk volt arról, hogy a közalkalmazottak számának általános csökkentése során a közintézmények­ben és így a színházakban is létszám­­csökkentés várható. Ezt már 2015 januárjában tudtuk. Az állandó munka­­viszonyban levő közalkalmazottakat és a meghatározott idejű munkaszerződé­sekkel működő munkavállalókat lokális szinten értettük. A fenntartó részéről voltak olyan sugallatok, hogy igazából némely intézmény a munkaerő-piaci racionalizációból nyertesként is kike­rülhet. A csökkentés az egész közigazga­tás területére vonatkozik, viszont bizo­nyos intézmények akár növelhetik is a munkaerő-állomány számát - mondta az igazgató. - Elküldtük a kérvényt, amelyben pontosan leírtuk, hogy milyen munka­feladatokra szándékozzunk alkalmazni a szóban forgó személyeket. Felhívtuk a figyelmet, hogy ezzel nem lépjük túl a munkaköri leírások lajstromában már engedélyezett 51 személyt. Rámutat­tunk arra, hogy a 2002 óta 51 személlyel dolgozó Újvidéki Színházban az előadá­sok száma és a látogatottság 35 százalék­kal növekedett, a vendégjátékok számát 150 százalékkal növeltük. Úgy gondo­lom, hogy a város kulturális bizottsá­ga mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a probléma megoldódjon. Ezt a helyzetet nem a kulturális bizottság, hanem a pénzügyekkel foglalkozó veze­tőség idézte elő, amely a pénzügymi­nisztérium hatáskörébe tartozik. Eddig még nem kaptunk semmilyen hivata­los értesítést, azt is szem előtt tartjuk azonban, hogy most két ünnep között vagyunk - fejtette ki Venczel. - Mint intézményvezető nem engedhetem meg, hogy adminisztrá­ciós félreértés, illetve meg nem értés miatt leálljon a színház működése. Az idény közepén vagyunk, két hét választ el bennünket egy nagyon fontos produkciótól, amelyhez a szóban forgó alkalmazottak mindegyike hozzájárul. Minden színház felelősséggel tartozik a fenntartója, a szélesebb közösség, illetve a közönség és a szakmai közös­ség iránt is. Az Újvidéki Színház úgy tekinti, hogy az érintett alkalmazottak 2016. január 4-én is szerződéses jogvi­szonyban állnak a színházzal - emelte ki az igazgató. - Szerbia nagyon nehéz gazdasá­gi helyzetben van, és a közkiadásokra - beleértve a kultúrát is - egyre kevesebb pénze van. Az alkalmazottak számának kérdése, a határozott munkaidejű dolgo­zók bértömegének kérdése, a bemutatók száma és a költségvetés kérdése minden évben felvetődik, de a tárgyalások még soha nem fajultak el idáig. Az Újvidéki Színház mindig megértést tanúsított az ország, a tartomány és a város pénzügyi és gazdasági helyzete iránt. A 15. Vajda­sági Magyar Drámaíró Versenyt megtart­juk, és ehhez a Magyar Nemzeti Tanács hathatós segítséget nyújt - részletezte az előállt helyzetet Venczel. ■ VaM Megjelent a Létünk 2015/4-es száma A Létünk 2015/4-es száma a folyóirat ez évi (interne­tes) konferenciájának teljes anyaga mellett interjút közöl Lanstyák István nyelvésszel, dokumentumokat a szabad­kai tanítóképzés helyszíneiről, illetve könyvkritikákat és ismertetőket. E számban található a 2015-ös évi tartalom­mutató is. DIGITÁLIS KOR - CYBER NEMZEDÉKEK - OKTA­TÁSI ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYI KÉRDÉSEK A Létünk internetes konferenciája 2015-ben Forum Könyvkiadó Intézet - Magyar Tannyelvű Tanító­képző Kar - Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete • ■ Elméleti és történeti kutatások a digitális világban Németh Ferenc: A bánáti művelődéstörténeti kutatások sajátosságai és kihívásai a 21. század elején Szilágyi Mária: A bánsági falvak kutatása a modern vívmá­nyok segítségével Fehér Viktor: A Rákóczi-vonat kultusza Bács-Bodrog és Torontál vármegyében ■ ■ Digitális, kor - Cyber Place - Oktatási és neveléstudo­mányi kérdések Rimai Dávid: Bevezetés a technokid fogalomhoz és jelenséghez Ispánovics Csapó Julianna: A bibliográfiai adat a kiber­­térben és az iskolában Körösi Gábor: A digitális oktatási módszerek hatásfokának felmérése az Eye-tracking technológia segítségével Aknai Dóra Orsolya: A digitális pedagógus „fegyvertára” hálózatos tanulási környezetben Éva Tóth: Projects Involving ICT in Vocational Schools Esztelecki Péter: A videók szerepe az online tananyagok felépítésében Pásztor-Kicsi Mária: Elviselhetetlen kamaszok, vagy inger­­szegény tanulási környezet? (Tanári pozíció a netnemzedékek igényeivel és elvárásaival szemben) Hajduné László Zita: A testnevelés tantárgy orientációját befolyásoló tényezők komparatív elemzése Bertók Rózsa-Bécsi Zsófia: Szörnyeket nevelünk? (Az egyén válságának rétegei a 21. században) ■ ■ Olvasáskultúra és irodalom a kibertérben Plonicky Tamás: Olvasási tendenciák a technika világában Bátfai Erika-Fehér Péter: Olvassunk! - Digitálisan és/vagy papíron?! Problémák a digitális szövegértés körül Törteli Telek Márta: A digitális szövegek értő olvasása Kulcsár Sarolta: Interaktivitás és kreativitás az irodalmi művek forgatagában (Élményközpontú irodalomtanítás a Z generáció számára) Romoda Renáta: Az irodalomtörténeti kutatás lehetőségei a világháló segítségével Rizsányi Attila: A megszólaltatás mint versértelmezési lehetőség Kocsis Lenke: A Byron-kutatás lehetőségei a kibertérben ■ ■ Sajtószabadság, felügyelet és cenzúra(mentesség) Roginer Oszkár: Sajtószabadság, felügyelet és cenzúra (mentesség) (Zentai kisperiodikák 1945 és 1992 között, I.) ■ ■ Műhely Basity Gréta: „Nálunk otthon mindenkinek van patikája! ” (Nem csúnya az anyanyelvünk, még akkor sem, ha vajdasági magyar - Lanstyák István nyelvész, a Termini magyar-magyar szótárprogram szakmai vezetője az anyanyelv kérdéseiről) ■ ■ Szemle Draginja Ramadanski: Drága Teó! Avagy a kultúra érzé­kisége (Ferenc Német: U Adijevom krugu) (Fordította Utasi Anikó) Turbucz Péter: Gondolattöredékek fejezetek mentén (Zóka Péter: Alexander Bernát és a „nemzeti filozófia”) Fehér Viktor: Csíkszentdomokosi házasságkötési rítu­sok (Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magya­roknál II.) ■ ■ Dokumentum Czékus Géza: Hol folyt tanítóképzés Szabadkán? A Létünk 2015-ös évi tartalommutatóját Szántai Szerén­­ke készítette. kult@magyarszo.com MŰVELŐDÉS KI ZSIGMOND VILMOS HALÁLHÍRÉRE Szabó István: Kiváló filmművész volt­ ­ Kiváló filmművész volt, kiváló opera­tőr - emlékezett tegnap a napokban elhunyt Oscar-díjas Zsigmond Vilmosra Szabó István filmrendező. - A legjobban elismertek, a legkiválóbbak közé tartozott azon magyarok közül, akik Amerikába kerültek. A szarvasvadász című filmmel került az ismertség középpontjába, és egész pályafutása során tartotta munkájában azt a nagyon magas színvonalat, amelyet a közönség megismert az első filmjétől kezdve - méltatta az operatőrt az Oscar-díjas rendező az MTI-nek telefonon adott interjújában. - Nagyon szomorú vagyok - mondta Szabó István, hozzátéve, hogy vasárnap értesült a halálhírről. A rendező emlékeztetett arra, hogy Zsig­mond Vilmos Illés György tanítványa volt a budapesti főiskolán, és mindig nagyon nagy tisztelettel, szeretettel beszélt róla. Elmondta, hogy többször is találkozott Zsigmond Vilmossal személyesen. „Végte­lenül kedves és barátságos ember volt, ami természetesen hozzátartozik az operatő­ri munkához. Az operatőrök azok, akikre először ránéznek a színészek, hogy jó volt-e, amit csináltak. A rendezőt is kérdezik, de azért az operatőr szemét is keresik. És az ő barátságossága, nyugalma biztosan nagyon sokat számított mindenkinek, aki ránézett.” „Egy operatőr csak annyira lehet jó, mint a film rendezője” - nyilatkozta egyszer Zsig­mond Vilmos a Rolling Stone magazinnak. „Örülök, hogy Zsigmond Vili ezt így fogal­mazta meg” - mondta ezzel kapcsolatban Szabó István. „Nem árt, ha van egy ember, ha meg tudja határozni az utat, amerre a szekér haladjon, akit rendezőnek hívunk, és ha mások eltérnek az úttól, akkor figyel­mezteti őket. Ez a rendező dolga, egy hajóban evezünk, a rendező és az operatőr próbálja tartani az irányt.” „Nagyon sok filmje áll közel hozzám, ő nagyon jó operatőr volt” - hangsúlyozta. „Nem uralkodott el soha egy saját stílus­sal a film fölött, nem akarta meghatározni a filmet úgy, hogy azt elterelje a saját irányától, hogy megmutassa, milyen operatőr. Alkal­mazkodott a filmhez, és a film által igényelt stílusban dolgozott.” Szabó István szerint Zsigmond Vilmost mindenki nagyon szerette, „a színészek különösen”. KOLTAI LAJOS ZSIGMOND VILMOSRÓL­ ­ Zsigmond Vilmos nem csupán a saját szakterületével foglalkozott, „az egész filmet tudta és csinálta” - mondta el az MTI-nek Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr. „Borzalmas veszteség, nehéz mit monda­nom. Amikor még nem tudtam, hogy nincs születésnapja alkalmából adott tavalyi buda­pesti díszvacsorán már lehetett érezni, hogy „valami nincsen rendben”. „Ha van olyan, hogy filmíró művészet, akkor ő valódi filmíró művész volt”- hang­súlyozta Koltai Lajos. „Igazából nem volt neki mit követnie, ment a saját útján. Ez volt a legnagyobb dolog, amit tehetett: volt saját útja, és azt járta. Ezzel hódította meg Hollywoodot is, hogy saját nyelven beszélt, és hogy mindig olyan maradt, amilyen volt” - hangsúlyoz­ta, megjegyezve, hogy Zsigmond Vilmos személyisége, a világgal szembeni csodála­ta, odaadása a filmgyártás egyik legnagyobb értéke volt. Koltai Lajos kitért arra is, hogy közös mesterük, Illés György az 1970-es évek elején Magyarországra hazalátogató Zsigmond Vilmossal megnézette a Prés című filmet, amelynek ő volt az operatőre. „Egy kis vetítőben megnéztük, emlék­szem, teljesen odavolt, kérdezgette, hogyan csináltam” - idézte fel barátságuk kezdetét Koltai Lajos. Hozzáfűzte: Zsigmond Vilmos később rengeteg segített karrierjében, az Egyesült Államokban a legnagyobb opera­tőrök előtt méltatta őt, mint a „srác, akire érdemes odafigyelni”. „Tele volt azzal a tiszta, őszinte és nyitott szeretettel, amivel nem mindenki él, külö­nösen a szakmában nem. Mindig odafigyelt arra, hogy a másik mit csinál, mi az, ami érté­kelhető a munkájában” - fogalmazott. Koltai Lajos kiemelte: Zsigmond Vilmos egyetlen alkalommal, az 1990-es A gyönyör rabjai című amerikai film pótforgatásán önként helyettesítette őt a kamera mögött. „Nagyon tudta élvezni a tájat, az életet, az ízeket, a szépet. Mindig lógott a nyakában egy fényképezőgép, akármilyen körülmények között találkoztunk. Mindent rögzített, a hangulatot, az embert, az időjárást, mindent” - emlékezett Zsigmond Vilmos 1930. június 16-án született Szegeden. 1951-től a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán Illés György tanítvá­nya volt. 1956-ban korábbi osztálytársával, Kovács Lászlóval - későbbi operatőr kollégá­jával - a forradalom eseményeit fényképezte és filmezte Budapesten. Ezután kellett elhagyniuk az országot. Los Angelesben telepedtek le. Kezdetben technikusként és fotósként fotólaborokban dolgozott. A ’60-as évektől kis költségvetésű horror- és egyéb filmekben dolgozott. 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot. 1963-tól dolgozott operatőrként. Első figyelemreméltó munkája az 1971-es A bérmunkás, amelyben Peter Fondával dolgozott együtt. Egyre jelentősebb mozikat készített ezután, és a legismertebb hollywoodi rendezőkkel dolgozott együtt. 2004-ben Szeged díszpolgárává avatták. 2007-ben a korábbi két jelölése után ismét Oscar-díjra jelölték a Fekete Dália című film operatőreként. Elismerései, díjai: Oscar-díj, a legjobb operatőri munka - Harmadik típusú találkozások - 1977, Emmy-díj - Sztálin - 1992, Corvin-lánc - 2001. Igazán jól, még az is megfordult a fejemben, milyen nagyszerű lenne mégis filmet csinál­ni együtt. Egyszer ugyanis, nagyon régen tettünk egy fogadalmat egymásnak, hogy ha kettőnk közül valaki rendezőként filmet készít, akkor a másikat viszi operatőrnek. Nem így alakult az életünk” - idézte fel Koltai Lajos, megjegyezve, Zsigmond Vilmos 85. vissza, hangsúlyozva, hogy fantasztikus kiállítás nyitt az így készült fotókból a budapesti Ludwig Múzeumban 2015 tavaszán. Mint ismeretes, a magyar származású Oscar-díjas operatőr életének 86. évében álmában hunyt el január 1 -jén kaliforniai házában, a Csendes-óceán partja mentén húzódó Big Sur vidékén. (MTI)

Next