Magyar Szó, 2016. december (73. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-28 / 303. szám

16 PANORÁMA panorama@magyarszo.rs iH­DSK JÓ REGGELI! ÉJLJ­v vége felé felgyorsulnak az események, és minden­ki rohan, hogy minden fontosat befejezzen még újév előtt. Igen, valóban jó dolog hátradőlni a karosszékben, félretenni a problémákat, a mindennapokat és élvez­ni az ünnepet. Igaz, sokak túlzásba is esnek ilyenkor az élvezetekkel, épp ezért a január elsejét nyögdécselve, a macskajajjal küszködve vészelik át. És körülbelül ennyi is a szilveszterezés. Egy hedonista éjszaka, annak a böjtje, majd újból a munka. A szerencsések kérhetnek néhány szabadnapot, esetleg a karácsonyt összeköthetik az újévvel, de a többségnek még december 31-én is dolgoznia kell. Változó világunkban az ünnepek, köztük az újév is, egyre jobban összeolvadnak a hétköznapokkal. Az emberek épp ezért igyekeznek minél több mindent belesűríteni egy-egy ünnepbe, de ez általában kimerül az evésben és ivásban. Ötven évvel ezelőtt még számtalan hagyomány fűződött a különböző ünnepkörökhöz, és volt idő egy kicsit lassítani, ünnepként kezelni az ünnepet. Az idén nem teszek újévi fogadalmat, de eldöntöttem magamban, hogy igyekszek minél visszafogottabban buliz­ni szilveszter éjszaka. A január elsejét viszont szeretném maximálisan kihasználni, mégpedig úgy, hogy a szerette­immel leszek, és hagyom, hogy az idő egy kicsit megálljon velünk. ■ Janez December 28. Kamilla napja A Kamill férfinév női párja, egyúttal egy gyógynövény neve. Latin eredetű, jelentése: nemesi születésű, aki az áldozatoknál szolgált. Ezen a napon: ■ 1500 óta aprószentek napja. ■ 1065-ben megnyitották Londonban a Westminster Apátságot. ■ 1694-ben meghalt II. (Stuart) Mária angol királynő. ■ 1793-ban Eszterházy Károly egri püspök megnyitotta az általa alapított Egri Püspöki Könyvtárat. ■ 1882-ben született Sir Arthur Stanley Eddington angol asztrofizikus, aki elsőként igazolta Einstein általános relativitáselméletét. VÍZÁLLÁS A Duna Bezdánnál 23 (-5), Apatinnál 81 (-4), Gombosnál 68 (-3), Újvidéknél 85 (-2), Szalánkeménnél 158 (-2), Zimonynál 227 (-4) és Pancsovánál 260 (0) cm. A Tisza Törökkanizsánál 178 (-4), Zentánál 243 (0), Titelnél pedig 147 (-4) cm. A Béga Tamásfalvánál 13 (1) cm, a Temes Módosnál 92 (-8), Szécsánynál pedig 268 (-2) cm. Fotó: Varga György/EPA/Guardian Havas táj a Zala megyei Börzöncénél karácsony másnapján, 2016. december 26-án Éledezik az európai szupervulkán Egy óriási kitörés jelentős hatás­sal lesz életünkre, de még semmi nem biztos. Egyszerre több lap is beszá­molt a hónap közepén az olaszor­szági Campi Flegrei aktuális hely­zetéről, amely már évekkel ezelőtt nagy figyelmet keltett a szakértők körében, az utóbbi hónapokban azonban további aktivitás jele­it mutatta. Itt felmerül egy újabb kitörés lehetősége, ez viszont igen­csak kellemetlen következményekkel járna. A Washington Post írásában például arról olvashatunk, hogy a Rómától mintegy 200 km-re délre található egykori vulkán (amely ma egy kaldera, vagyis vulkáni eredetű felszíni képződmény formáját veszi fel) éledezőben van. Kénsav, gejzírek, illetve gőzölgő mocsár fogadja az ide látogatókat, kisebb földmozgásokat is rendszeresen észlelnek, ez pedig arra utal, hogy közeleg a kritikus pont, amikor a magmakamrában annyi gáz halmozódik fel, hogy az akár lerobbanthatja a fedőrétegeket. Ellenkező esetben viszont a magma túl sok vizet veszít, megszilárdul, és megáll a felfelé tartó mozgása. Az utolsó kitörés itt 1538-ban történt, vajmi kevés megbízható tudományos adatunk van tehát erről, bár azt tudjuk, hogy a Monte Nuovo az akkor kilövellt anyagból jött létre. Maga a kaldera viszont 39 ezer éves, ez pedig az elmúlt 200 ezer év euró­pai történetének legnagyobb kilö­vellésének eredménye, ami vulkani­kus teret hozott magával, elvezetve a neandervölgyi ember kihalásához. A mostani éledezés természetesen már jó ideje zajlik, itt az elmúlt fél évszá­zadban folyamatos volt a megfigyelés és az adatrögzítés, a státust azonban csak 2012-ben változtatták zöldről citromsárgára, az alacsony szin­tű szeizmikus aktivitás gyakorisá­ga pedig szintén az utóbbi néhány évben változott meg. Az Aleut-szigetek keleti részén eközben kétszer is kitört egy aktív vulkán, amely némileg kibővítette a szóban forgó szigetet. Az alaszkai hatóság helyzetjelentése szerint a Bogoslof emberéleteket nem veszé­lyeztet (hiszen 100 km-es körzetben nincs lakott terület), így ez jóval könnyebb feladatot jelent az illeté­keseknek. (SG.hu) Felújítják a Schönbrunni kastély kilátó pavilonját A Schönbrunni kastély és parkja már 20 éve az UNESCO Világörökség része, az állagmegőrzés érdekében pedig a restaurálási munkálatok is folya­matosak 1993 óta összesen 185 millió eurót fordítottak erre a célra. A tervek szerint jövőre összesen 12 millió eurót fordítanak majd műemlékvédelemre. Jelenleg a kilátóként is funkcionáló Gloriette pavilon és a Reiches Tor restaurálását végzik, de 2017-re, Mária Terézia szüle­tésének 300. évfordulójára a két kínai kabinet is újra teljes pompájában ragyog majd. Tavaly összesen 3,6 millió turista volt kíváncsi a Schön­brunni kastély látnivalóira. (MTI) Új Rubens-központ épül Barokk évet rendez Belgium flamand ajkú, északi régiója, Flandria és a fővárosának tartott Antwerpen 2018-ban. A tájékoztatás szerint a barokk év programjai az Antwerpenben meghalt és eltemetett Pierre Paul Rubens flamand festő élete és munkássága köré szerveződik. A csaknem 12 millió eurós beru­házásból egy új látogató- és kiállí­tóközpontot hoznak létre Rubens Experience Center néven, emel­lett a városban található, 1946-ban nyílt Rubens-házon hajtanak végre infrastrukturális fejlesztéseket. A felújítás révén javulni fog a látogatók fogadásának minősége, a korszerűsített tájékoztatás pedig hozzájárul a festő Antwerpenben és a világ más pontjain hagyott kézje­gyének jobb megismeréséhez. Az év során megismerhetők lesznek a város olyan jelentős kortárs művészei is, mint Jan Fabre, Luc Tuymans és Sidi Larbi Cher­­kaoui. Számukra új kiállítótereket hoznak létre, amely a későbbiek­ben is állandó városi kollekciók maradnak, hangsúlyozva a művé­szet szerepét a gyorsan változó világban. (Fidelio) Peter Paul Rubens: Önarckép Anish Kapoort a világ legcsillogóbb csillámporától is eltiltották Tovább folytatódik az adok-kapok a művészvilágban. Úgy látszik, Stuart Semple lelkébe nagyon bele­gázolt Anish Kapoor, mert a legpinkebb pinktől való eltiltása után most újabb kitolást talált ki a világ legfeketébb feketéjét levédető képzőművész kifigurázására - írja a News.artnet.com. Az indiai származású brit képzőművész, Anish Kapoor márciusban levédette a világ legfeketébb feketéjét, ennek következtében ő lett az egyetlen képzőművész, aki használhatja ezt a színt. Egy brit képzőművész, Stuart Semple ezen annyira kiakadt, hogy megalkotta a világ legpinkebb pinkjét, amelyet bárki bármilyen célra szabadon használhat, Anish Kapoort kivéve. Neki megtiltotta. Fia például valaki a neten rendel az említett színpigment­ből, egy űrlapon külön nyilatkoznia kell, hogy nem ő Anish Kapoor. De Semple-nek úgy látszik, ez sem volt elég. Megalkotta a világ legcsillogóbb csillámporát, aminek használatától szintén eltiltotta Kapoort. A csillogó por 99,8 százalékos tisztaságú, és nagyobb, változatosabb kristályokból áll, mint a normál gyémántpor, ami még inkább csillogóbbá teszi. (Fidelio) 2016. december 28., szerda Vajdaságban: gyengén vagy változóan felhős, napos idő lesz, csak Bánát délkeleti részén növekszik meg a felhőzet, és ott hó is hullhat. Mérsékelt vagy erős északnyugati szél fúj. Reggel -1, délután 4 Celsi­­us-fok körül alakul a hőmérséklet. Szerbiában: hideg, felhős idő várható havazással, csak észak marad csapadékmentes. Az ország hegyvidéki területein akár jelentősebb mennyiségű, 5-10 cm-es hó is hullhat. Sok helyen felerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet reggel -3 és 1, napközben 0 és 5 Celsius-fok között ingadozik. A kudarc nem jelent semmi mást, csak változást. Alejandro Jodorowsky Ata Rca www.magyarszo.rs e-mail: deszk@magyarszo.rs ISSN 0350-4182 CORISS:SR-ID 33966599 Alapító: Magyar Nemzeti Tanács ■ Kiadó: Magyar Szó Lapkiadó Kft. ■ Igazgató: Ökrész Rozália ■ Főszerkesztő: Varjú Márta ■ Főszerkesztő-helyettesek: Katók Erika (Hétvége), Németh Zoltán (Közelkép) ■ Deszk: Kocsi Zoltán (Belföld, Gazdaság), Gimpel Tibor (Belföld, Külföld) ■ Rovatvezetők, szerkesztők: Diósi Árpád (Közélet), Mihályi Katalin (Művelődés), Sáfrány Attila (Kitekintő, Gazdaság), Sándor Zoltán (Szabadka, Vélemény), Szeli Balázs (Újvidék), Fodor István (Tiszavidék), Herceg Elizabetta (Topolya-Kishegyes), Tőke János (Sport), Szerencsés Anna (Panoráma). ■ A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Maria 1. • Telefonok: központ (021) 457-244, titkárság (021) 456-066, (021) 557-232; rovatok: belföld (021) 456-624, (021) 457-097, külföld, kitekintő (021) 456-693, gazdaság (021 ) 457-097, művelődés (024) 555-530, sport (024) 814-550; újvidéki szerkesztőség: (021) 456-624; szabadkai szerkesztőség (024) 555-530, fax: (024) 553-851; zentai szerkesztőség: (024) 814-550, fax: (024) 812-347; topolyai szerkesztőség: (024) 711 -336. ■ Hirdetőosztály: Újvidék: (021) 457-633, (021) 457-505, fax: (021) 456-832; Szabadka tel/fax: (024) 552-458, Zenta: (024) 814-550 ■ Folyószámla: Erste Bank, 340-15329-18 ■ Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ■ Belföldi előfizetés egy hónapra: 1050 dinár, negyedévre 3090 fél évre 5810, egy évre 10620 dinár ■ Külföldre (Európa országaiba postaköltséggel együtt) egy hónapra 45 euró, negyedévre 120 euró, fél évre 230 euró, egész évre 440 euró. «Terjeszti a Magyar Szó Lapkiadó Kft, Újvidék.Tel/fax: (021) 557-304. Folyószámla: Intesa Bank 160-920019-57 ■ Készül a Magyar Szó Lapkiadó Kft nyomdájában, Újvidéken. Vajdaság Autonóm Tartomány Magyar Nemzeti Tanács Bethlen Gábor Alap

Next